Olyan vagyok, mint egy drogos...

Olyan vagyok, mint egy drogos, aki nem jut a napi betevő adagjához.
Az én drogom a futás, és borzalmasan hiányzik a napi futásadagom.
Elvonási tüneteim vannak.
A nemfutástól görcsölnek, rángatóznak az izmaim.
Minden második éjjel azt álmodom, hogy versenyen vagyok.
Futottam már az Ultrabalatonon, és futottam a Spartathlonon is.
Álmomban ott futottam, ahol még sosem jártam, de remélem, hogy nem csak álmomban járhatok majd ott.

Utálok mindenkit, aki futhat.
A férjemet csak kicsit utálom, amikor elmegy edzeni.
Irigykedve nézem a buszról a Margit-hídon futókat.
Aztán inkább nem is nézek oda, hogy nehogy elsírjam magam.
Feszült vagyok, és ideges, nehezebben viselek mindent, ha nem futhatok.
Erősen koncentrálnom kell, hogy ne sírjam el magam, ha valaki a nyavalyámról kérdez.
Aztán persze időnként jól kibőgöm magam.
A kollégáim már lassan nem merik megkérdezni, hogy vagyok és mikor futhatok.
 
Hokában megyek a játszótérre.
Kocogok 15 métert a bicikliző gyerek után, hogy érezzem, futó vagyok.
Csak azért is vettem egy újabb cipőt.
Alig várom, hogy megkóstolhassam a frissítőnek vett szeleteket és gumicukrokat.
Egyik este majdnem ettem egy gélt.
Gélt, amit utálok, és aminek a gondolatától is gyakran hányingert kapok.
Nem vagyok normális.

Utálom ezt a pihenést.
Nem tudok nem futni.
Nem akarok nem futni.
Ki kell tartanom.
Hamarosan jobb lesz.
Nekem jobb, mint egy drogosnak.
Nem kell leszoknom.
Csak egy kicsit ki kell bírnom futás nélkül.
Utána jobb lesz.
Futhatok.
Hamarosan újra futhatok.

20160406_173324.jpg