"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut


100 helyett 60 kilométernyi kínlódás

Ez most egy remek szenvedéstörténet lesz, mert úgy tapasztaltam, hogy az olvasói piacon erre van inkább igény. Ha szenvedek és rosszul megy a futás, akkor vagyok igazán népszerű (meg akkor, ha valami jó eredményt érek el, de ez a kevésbé gyakori). Mondhatnám, hogy emiatt alakult (vagy inkább alakítottam???) úgy a 100 kilométeres OB története, ahogy alakult, mert szeretnék kedvezni az olvasótábornak, és új rajongók begyűjtésével építeni a személyi kultuszom.

Haha, milyen vicces vagyok. Leleplezem magam, nem terveztem meg előre, hogy egy szenvedéstörténetet fogok megörökíteni írásos formában, azt szerettem volna, ha egy jól sikerült futásról írhatok, de mégsem így történt. Sok buta hibát követtem el, de nem baj, mert ezekből csak tanulhatok, pont ezért le is írom magamnak őket, hogy emlékezzem rájuk, és hátha másoknak is segíthetek vele.

Hülye voltam, mert fejben egyáltalán nem sikerült ráhangolódni a versenyre. Nem a 100 kilométerrel magával volt a baj, hanem a 5 kilométeres pályával meg a 20 körrel. Októberben láttam, futottam is ezen a pályán, és megállapítottam, hogy nem szeretem. Sokan szeretik, de én nem. Fejben szétzilál az ilyen hosszúságú körözés, a szigetet sem bírom, idegesít, unalmas, lélekölő. Inkább egy kis kör sokszor, vagy egy nagy kör, vagy A-ból B-be futás. De nem ez. Előre utáltam az egészet, és nem is tudtam ettől függetleníteni magam. És ha fejben nem vagyok rendben, akkor a futásom sem lesz rendben.

12829130_487049844836342_8801969037634953467_o.jpg

Azzal, hogy a fejem nem volt oké, minden elcsúszott. Semmi nem volt jó. Tényleg semmi. Igyekeztem úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, de nem ment.

A ruhaválasztást elrontottam. Reggel a rajt előtt még elég hideg volt, hiába vittem mindenféle nadrágot, nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel. Háromnegyedest vettem, kompressziós szárral, de a szél annyira átfújt rajtam, hogy gyorsan hosszú, meleg nadrágot vettem. Elborzadva néztem a rövidnadrágosokat, pedig nekik volt igazuk. Felülre aláöltöző, rá egy vékony hosszúujjú, az utolsó pillanatban vettem le a vastag pulóvert, szerencsére. A meleg nadrág 2 körig volt jó, utána iszonyatosan melegem volt. Át kellett öltöznöm, de az öltözésnél sem voltam összeszedett, elővetettem Öcsémmel a rövidnadrágot, majd mégis a háromnegyedest vettem fel. Aztán két körrel később már fáztam, annyira fújt a szél, így akkor a korábban levett pólót vettem vissza. Vetkőztem, öltöztem.
Tök amatőr voltam, azt sem tudtam, mit akarok. Ja, de, tudtam, le akartam ülni, hogy hátha ott maradhatok és nem kell továbbmennem.

A cipőm elfáradt, már annyira szétfutottam, hogy elkezdett zsibbadni benne a talpam és egy idő után emiatt nem tudtam mozgatni a lábujjaimat. Ilyen akkor szokott lenni, ha már nem csillapít. Cipőt nem cseréltem, próbáltam úgy igazgatni a lábaimat, hogy jobb legyen, ettől a fájdalomtól tudtam magam függetleníteni, de ettől még idegesítő volt, hogy a cipőm nem tud segíteni a futásban.

A futás az elején jól ment, erősnek éreztem magam, úgy kellett tudatosan lassítanom magam, hogy ne fussam el nagyon az elejét. Dórival mentünk együtt, ő is nézte az óráját, én is, hogy lassítsunk, ne nyomjuk, hosszú a verseny, ne rontsuk el az elején. Ezt szerintem jól csináltuk.
Egészen az első toi-toi látogatásig jól ment a futás, a kék doboz viszont kizökkentett, és hiába mentem tovább, onnantól nem volt az igazi. Sokszor éreztem azt, hogy kedvem lenne sétálni, de igyekeztem ekkor is futni, nem megállni. És valahogy fáradtnak éreztem magam, azt éreztem, hogy pihenni akarok, le akarok feküdni aludni. Ilyen utoljára 2013-ban volt, amikor az első 12 órásomat futottam Milcsi születése után, fáradtan és kialvatlanul az egy éves gyerek mellett. Nem tudom, hogy most ez mitől volt, de ugyanolyan érzés volt.

A köröket igyekeztem felosztani, de ez sem ment, az odafelé szakaszon azt vártam, hogy mikor tűnik fel a fordító, a visszafelé szakaszon meg hiába örültem, hogy már visszafelé megyek, sehogy sem akart vége lenni a körnek. Futottam a szinte légüres térben, láttam előttem futókat, de nem tudtam rájuk felkapaszkodni, aki pedig mögülem jött, az el is lépett mellettem. Nem tudtam használni a mezőnyt abban, hogy segítsen nekem. Egy kis körös versenyen ez sokkal könnyebb, mindig van valaki a látótérben, közel. A nagy, hosszú versenyeken pedig tudom, hogy sokat leszek egyedül, így nem is számítok arra, hogy lesz kire kapaszkodni, ez nem lesz problémaforrás. (Ott inkább az az idegesítő, amikor összeakadok valakivel, aki megörül nekem, és beszélgetni akar, én meg épp nem akarok.)

A frissítésben is voltak gondjaim. Tudtam, hogy szükségem lesz gélre, de már a gondolattól rosszul voltam, hogy nekem azt meg kell majd ennem. Annyira ráuntam már az epres-banános gélre, hogy borzalom, de tudom, hogy az a legjobb, az megmarad bennem, segít, de kellett hozzá megint spanolni magam, hogy megegyem. A frissítőasztalról kólát, vajas kenyeret sóval, sós perecet ettem, ezek jók voltak, ezektől semmi bajom nem volt, amikor nagyon fájt a hasam, akkor a kóla volt a megmentőm. A saját magunknak vitt izót Miki a kéréseinknek megfelelően bekeverte, ittam is belőle, de nem sokat, valahogy nem ment. Illetve amikor az asztalnál voltam, nem tudtam annyit egyszerre inni belőle, hogy elég legyen, magammal vinni meg nem vittem, pedig lehet, hogy azt kellett volna, és folyamatosan kortyolgatni. Egy idő után meg csak a vizet kívántam, meg a háborgó hasamra a kólát. A hasam egyébként folyamatosan fájt, a gyomrom és lejjebb is, konstans nyomás alatt volt az egész. Aztán az emésztésem is beindult, és ez sem segített túl sokat. A hányingerem szerencsére nagyon enyhe volt, nem lett belőle baj, de nem volt jó érzés az állandó hasfájás, főleg a görcsös fajtából.

És itt is bejött a fejem. Máskor ezeket át tudom vészelni, ami átmegy és kijön, azt pótolom, lassabb kocogással sokáig tudok haladni frissítés nélkül is, míg rendeződnek a dolgok odabent. Most idegesített, hogy nem haladok, csak lassabban, pedig szeretnék, nem tudtam időt hagyni magamnak a "gyógyulásra", mint máskor.

50 kilométerig amúgy pont hoztam a 6 perces átlagot, de a gondok miatt, a toi-toi, meg az öltözés miatt folyamatosan fogyott az addig kiépített előnyöm. A kedvem is egyre rosszabb lett, és az erőm is kezdett elhagyni, nem mentek a lábaim, nem tudtam őket úgy rakni, ahogy szerettem volna. 50 után pedig totál szétestem, még két kört végigszenvedtem, aztán kiszálltam. Nem akartam tovább szenvedni, pedig akár végig tudtam volna csinálni, ha nem hagyom magam így széthullani fejben. Sokszor jöttem vissza már ennél sokkal rosszabb helyzetekből, mert akkor céltudatos voltam, hívott a cél, meg akartam csinálni mindenképpen azt a versenyt.

12789927_1269473676402695_21178143_o.jpg

Az ultrafutás folyamatos problémamegoldás, ezt sokszor leírtam én is, és le is fogom még írni - eddig az esetek 90%-ában meg is tudtam oldani a felmerülő problémáimat. Most ez nem sikerült, erőlködtem rajta, igyekeztem reagálni rájuk, de mivel a fejem nem volt a helyén, nem tudtam pozitívan hozzáállni a gondjaimhoz, és egy idő után besokalltam, meguntam őket, és inkább elmenekültem előlük, vagyis kiszálltam. Úgy éreztem, hogy most nem akarom ezt így folytatni, nem tesz hozzá túl sokat az évemhez az, ha már az első versenyem szenvedős. Azt gondolom, hogy lelkileg nagyon kikészített volna, ha tovább futok, és meg akartam előzni ezt a lelki kiégést, mert én lelkileg sokkal lassabban regenerálódom, mint testileg, nem tudom, mennyi idő kellett volna, hogy összekaparjam magam egy csalódást jelentő verseny után. Így azt hiszem, mivel nyugodt lélekkel, önmarcangolás nélkül álltam ki 60 kilométer után, sokkal könnyebben meg tudom emészteni ezt a "rossz" versenyzést, mintha célba érek ugyan, de nagyon lassan, nagy csalódással, "hűdebénavoltam" érzéssel.

A tanulságokat levontam, nem csinálok magamon olyan harakirit, mint a novemberi 6 órás után. Nem tudok mást tenni, mint előre tekintek, nem ostorozom magam hülye gondolatokkal (pl. ha már ezt sem tudtam megcsinálni, mi lesz velem a hosszabb versenyeken), és sokkal jobban fogok koncentrálni a céljaimra, amikor azokat el szeretném érni. Az edzések iránya jó, a feladás és a szenvedés ellenére én érzem, hogy jó, amit csinálunk, erősebb vagyok fizikailag, az elmúlt két hónapban építettem magamra 2 kiló izmot és fogytam több mint 1 kiló zsírt a futás és az erősítő edzések kombinációjának köszönhetően. A fejemben rendet teszek, és a legközelebbi versenyen sokkal koncentráltabb leszek, ugyanúgy, mint ahogy korábban.

Fotók: DonRazzino, Szuflavéder

Hétvégén elvesztem a 100 kilométer-"szüzességem"

Még soha nem futottam simán 100 kilométert, a vasárnapi 100 kilométeres országos bajnokság lesz az első igazi százasom. Persze tudom milyen 100-at futni, futottam már "majdnemszázat" 12 óra alatt, meg úgy is futottam már százat, hogy utána futottam még tovább, még 12-t, még 74-et, még 88-at, még 112-t, még 121-et. De simán "csak" százat soha. Tartok is tőle. Nem attól, hogy nem tudom lefutni, inkább attól, hogy hogy tudom majd lefutni. De nem izgulom túl, odamegyek, és lefutom, ennyi. Hosszú edzésnek nagyon jó lesz Sárvár és az UB előtt, meg szintfelmérőnek is, hogy éppen most hol tartok. A fő cél az, hogy fussak egy jót. Még akkor is, ha ehhez a jó futáshoz 20 kört kell mennem egy 5 kilométeres el-vissza pályán, amitől még mindig irtózom. De majd beüzemelem a zenémet, aztán futok, és kész.

A "hol tartok" egyébként nagyon érdekes. Azt érzem, hogy erősebb vagyok, mint tavaly, jól sikerült az alapozás, hasznos a sok erősítés, a hangulatom és a hozzáállásom is tök jó. Egészséges izgalommal várom a versenyt, de pont ennyire tartok is attól, hogy mit kapok majd vissza. Mert az egy dolog, hogy azt érzem, hogy erős vagyok (magamhoz képest persze), és jól fog menni a futás (szintén magamhoz képest), az meg egy másik, hogy ez valóban így fog-e történni. Remélem, hogy a megérzésem bejön, és minden jól alakul majd. Jó lesz versenypályán lenni, a többiekkel együtt futni, ebből erőt meríteni, építkezni, és ha szükséges, akkor kikaparni magam a kakából.

arnyek.jpg

A heti hangolódást, készülődést egyelőre nem vittem túlzásba. Lazákat és rövideket futok, ezeket mindig nagyon szeretem a verseny előtti héten, csak semmi hosszú, vagy feladat, eldöcögök, ellötyögök, az erőmet úgyis a hétvégére kell összpontosítanom. Így inkább elméleti és egyéb dolgokat csinálok felkészülést címszóval. Például megírtam és kiküldtem a sportsajtónak a 100-as OB sajtóhírét. És várom, hogy ma megérkezzen a rendelt Skins nadrágom. (Bréking: megérkezett, és tök jó!)

Zajlik az Ultrabalaton kísérő castingunk a héten. Kedden Tibi volt nálunk, szerdán Tomi, mindketten két UB-t csináltak végig velünk sikeresen, szombaton meg jön Miki, az öcsém, ő egy UB-n volt kísérőnk, ő lesz a szerencsés, aki vasárnap frissít majd a 100-ason. Közülük kell kiválasztani, kit viszünk idén magunkkal a Balatonra. Úgyhogy indítunk majd egy szavazást, melyik jóképű fiatalember bukkanjon fel a Balaton parton tíz méterenként. :) Na jó, valójában nem castingolunk, mindhárom fiú tökéletesen bevált mint segítő, és majd ha közeledik a verseny, eldől, hogy ki jön velünk és hogy lesz, mint lesz.

Voltam fodrásznál is, megszabadultam három kilótól a fejemen (szuper fogyókúra a hajvágás!), mert már borzadályosan néztem ki, mindig halogattam, hogy menjek vágatni, jó lesz így még a hajam, még hadd nőjön, még el tudom viselni. Mindig ezt csinálom, aztán egyik nap úgy ébredek, hogy most azonnal le kell vágatnom. De ezt a küldetést is sikerrel végrehajtottam, úgyhogy ismét emberi fejem van, szóval legalább szép leszek (bruhaha) a versenyen, ha esetleg a futás nem is megy olyan jól. :)

Pénteken még megyek egy masszázsra, mondom majd Krisznek, hogy milyen tempót masszírozzon a lábaimba, amit végig bírok. Már bevált a módszer, egyszer kértem tőle "ötperces" lábakat egy félmaratonra, meg túlélő csípőt és derekat az UB-ra, úgyhogy most is próbálkozom majd, hátha bejön. :)

Dietetikushoz is megyek szombaton konzultációra, kíváncsi leszek a mérésre, mit mutat majd a gép, sikerült-e izmot szednem magamra, és leadni egy kicsit a zsíromból, remélem, igen. De mivel elég jól helyre tettem magamban az étkezéshez fűződő viszonyomat, meg a testemhez való hozzáállást, ha nem így történt, akkor sem leszek nagyon elkeseredett. De azért inkább legyen jó az eredmény, na! Bár amennyi pizzát megettem a héten... de inkább hagyjuk. :)

Na szóval ilyen izgalmas történések közepette hangolódom a 100-asra. Tavaly májusban az UB-n futottam utoljára ilyen hosszút, olyan rég volt, hogy talán igaz sem volt. No de sebaj, megoldom majd, mert most ez a feladatom, ami a továbblépéshez kell, odamegyek, lefutom, és kész - valahogy így mondták a régi ultrások is, és nekem tetszik ez a mottó!

 

Egy lépéssel megint közelebb

Még mindig az alapozást nyomom, de lassacskán már látszik a vége. Nem mintha annyira várnám a végét, érdekes módon sokkal jobban ment ez a téli időszak, mint amire előzetesen számítottam. Gyorsabban és pozitívabban telt, mint gondoltam. Decemberben ugyan eléggé a mélyponton voltam (nem pont a futásban, inkább minden másban, de ez a futásomra is kihatott), de a szabadság és egy kis fejbéli finomhangolás után újult erővel vágtam bele a januárba, minden téren, és egész jó hónapot produkáltam. Ez az eddigi legjobb januárom lett, a legtöbb futott kilométerrel úgy, hogy csak edzettem, és versenyem nem volt. A 100 körüli heteket egész jól bírom, motivált vagyok, kedvem is van futni.

Snow everywhere I run #runlikeagirl #running #morningrun #longrun #winterrun #ultrarunning #37km #fuckyeah

Hanka /Haanchee (@haanchee) által közzétett fénykép,

 Havas futás

Azt érzem, hogy erősebb vagyok, mint tavaly ilyenkor, könnyebben mennek a hosszabb, 35 km fölötti edzések is, pedig idén egyedül csináltam a legtöbb ilyet. Még mindig "kirándulok" a hosszú futásokon, elindulok valamerre, aztán amikor megvan az edzés fele, akkor elindulok visszafelé. Volt havas, latyakos, fagyos futásom is, akadt ködös, esős, napsütéses is, de minden körülmények között igyekszem végigcsinálni az edzéseimet.

Nem mindig megy jól, van, amikor szenvedek, de ilyenkor arra gondolok, hogy inkább edzésen legyen szar, mint versenyen, inkább a hosszú edzésen fájjon a gyomrom, vagy jöjjön egy hányás, mint majd valamelyik versenyen, ami eleve hosszabb és nehezebb. És hát az egész ultra egy problémamegoldás, ilyenkor gyakorolom, hogy mit és hogyan tudok menet közben lereagálni, mi az, ami segít, és mi az, amitől nem lesz jobb.

Futás Milánnal Nógrád megyében

Szóval gyűlnek a kilométerek, mindjárt itt van február vége, és lassan kezdődik a szezon, ergo lassacskán vége az alapozásnak. Első verseny gyanánt beneveztem a 100 kilométeres országos bajnokságra, ami Velencén lesz. Nem nagyon vagyok még ráhangolódva, nem is igazán a 100 miatt, hanem a pálya miatt. Októberben voltunk ott, Milánnal futottam 2 kört az el-vissza 5 kilométeres pályán, és szerintem szörnyű volt, rosszabb, mint a Margitsziget, pedig onnan is elmenekültem az utóbbi időben a 20 kilométernél hosszabb edzéseimen. Na mindegy, még van több mint két hetem, hogy beleszeressek a pályába, és felkészüljek fejben arra, hogy 20 (igen, húsz!) kört fussak rajta. De majd csak megoldom valahogy, legfeljebb mindig csak magam elé nézek, hogy ne lássam, hol vagyok éppen.

Sun #running #runlikeagirl #morningrun #winterrun #sunnyrun #hokaclifton2 #nike #ultrarunning #ultimatedirection

Hanka /Haanchee (@haanchee) által közzétett fénykép,

 Reggeli napsütés

Az erősítést csinálom becsülettel, egy héten legalább háromszor, de inkább négyszer, nyúzom a kettlebellt, emelgetem a súlyzókat, csinálom a videós komplett edzéseket, vagy magamnak állítok össze egy gyakorlatsort. Nem csak érzem, de látom is a hatását, izmosabb a combom, kisebb a fenekem, és már a hasamra sem (mindig) utálok lenézni. Még egy kicsit dolgoznom kell rajta, de ha minden szép és jó, akkor az Ultrabalatonon nyugodt szívvel futhatok majd egy szál topban, ha éppen úgy esik jól.

Érzem, hogy a karomon és a hátamon is vannak izmok, kevesebbet fáj a hátam és a derekam, pedig ugyanannyira sokat ülök, jobb a tartásom, és könnyebben megy a cipekedés is, ha egyszerre kell a bevásárlószatyrokat és a gyerekemet is hazahúznom valahonnan. Van értelme csinálni az erősítő edzéseket, úgyhogy csinálom. Még a nyújtásra kellene többet figyelnem, de a reggeli futás után nem nagyon van rá időm, max. 3 percre a kádban, míg engedem magamra a forró vizet. Az erősítések után mindig nyújtok, de nem biztos, hogy ez elég. A hengert sokat használom, masszázsra 3 hetente járok, ez a nagygenerál mindig nagyon jót tesz, és ennyi különben is jár. 

Az étkezésem is egész jól beállt azáltal, hogy elengedtem az ezzel kapcsolatos görcseimet. Nem veszek egészségtelen cuccokat, nincs itthon édesség, de ha valamit megkívánok, egy csokit, vagy egy müzliszeletet, vagy süti, rétes érkezik a szerkesztőségbe valamelyik kollégámnak köszönhetően, akkor nyugodt szívvel eszem belőle, de mértékkel. A súlyomat nem tudom, mert a mérlegünk idióta, és össze-vissza mutogat mindenféle számokat, de igazából nem is ez a lényeg, hanem az, hogy minden ruhámba kényelmesen beleférek, és már nem kapok dührohamot a saját látványomtól, ha belenézek a tükörbe. Már csak emiatt is érdemes folytatnom azt, amit elkezdtem. A táplálékkiegészítők is segítenek, szedek multivitamint, vasat, magnéziumot, D-vitamint, most egy porerősítő kúrát is csinálok (jó régen vettem egy doboz porcerősítőt, most már ideje beszedni), edzés előtt és után pedig BCAA, glutamin a menü, meg a jó öreg fehérje. Lehetne ennél profibban is csinálni, de mivel nem vagyok profi sportoló, csak egy lelkes amatőr, azt hiszem, ez is elegendő.

Hát így állok most, a 100-as szerintem elég jó visszajelzés lesz a pillanatnyi állapotomról, de inkább hosszú edzésnek tekintem, mint igazi versenynek, mert nem ez az elsődleges célom idén. Persze próbálom majd kihozni magamból az adott körülmények között a maximumot, és kiélvezni a versenyhangulatot.

Egy újabb reggeli edzés

Úgy érzem, hogy most minden jó, a család, a futás, a munka, egész jól ki is tudom magam pihenni, jobban alszom, mint korábban, tudom, mit miért csinálok, sikerült rendezni a fejemben a prioritásokat, nem idegesítem magam hülyeségeken, elengedtem egy csomó dolgot, amit el kellett. Talán most egész jól a helyemen vagyok, szeretném, ha ez így is maradna. És várom a márciust, hogy lássam az utamat, merre vezet tovább. 

süti beállítások módosítása