Ez egy nagyon hülye és idegesítő történet, de azt hiszem, érdemes leírnom, mert két igencsak stresszes hetet köszönhetek neki, aminek szerencsére mégis happy end lett a vége.

Úgy kezdődött az egész, hogy az OptiVita kupa sorozat összetett 2. helyezettjeként kaptam egy ajándékutalványt a Cardio Controlhoz, egy teljes körű állapotfelmérésre. Ennek nagyon örültem, gondoltam, hogy az évi egy sportorvosi vizsgálat mellett nagyon jó lesz, ha megnézik, mire is képes a szervezetem, hogyan bírja a terhelést, milyen állapotban vagyok.

Január elején voltam a vizsgálaton, nagyon kedvesen fogadtak, a doktor úr kikérdezett az egészségi állapotomról és minden egyéb fontos dologról. Megmérték a magasságom, a súlyom, vettek tőlem vért, amit aztán elküldtek a laborba, volt egy arteriográffal végzett érrendszer-vizsgálat, megnézték a testösszetételemet, majd jöhetett a futópados terheléses vizsgálat. Felszerelték rám az EKG tappancsokat, kaptam egy csini Darth Veder maszkot, ami a kifújt és beszívott levegő alapján a tüdőkapacitásomat és a légzésemet is vizsgálta. Gyaloglással indult a vizsgálat, majd egyre gyorsult alattam a futópad, én egyre gyorsabban futottam, így vitték fel a pulzusomat, ameddig csak bírtam, aztán mikor már nagyon nem volt jó, megállítottam a padot. A vizsgálat során megállapították a laktátküszöböt, a VO2 maxot, a max. pulzust és ez alapján a pulzuszónáimat. Minden rendben volt, kb. másfél hétre rá megjöttek a leleteim.

Idézem: Terhelés-élettani komplex teljesítménye igen jó. A vizsgálatok elemzése alapján állóképességi sportokhoz szükséges terheléshez a szervezet felkészült, nagyfokú igénybevételt káros következmények nélkül képes elviselni, jelentős fizikai terhelést igénylő sportnak az átlagosnál nagyobb kockázata nincs.

Ennek nagyon örültem, bár szerepelt egy olyan a leletemben, hogy csúcsterhelésnél ST-depressziót észleltek, azaz nem kapott elég oxigént a szívem, viszont azonnal vissza is állt a rendszer, amikor megálltam. Mivel egy sportolókkal foglalkozó kardiológus vizsgált, és nem jelezte, hogy ez gond lenne, tudomásul vettem, hogy volt egy ilyen, de nincs baj.

Februárban ilyen előzményekkel mentem el a sportorvosi vizsgálatra a Sportkórházba, hogy kaphassak versenyengedélyt és indulhassak az országos bajnokságokon. (Nem azért fontos ez nekem, mert esélyes lennék, de egyrészt sosem lehet tudni, mit produkálok, másrészt pedig igenis jó érzés ott lenni egy országos bajnoki mezőnyben.)

Itt is csinálnak EKG-t, bementem, lefeküdtem, a hölgy megcsinálta az EKG-t. Közben az egyik tappancs leesett, visszarakta, újrakezdtük, a gép meghülyült, újrakezdtük, kaptam egy papírt, amire a hölgy közölte, hogy ne ijedjek meg, de a gép szerint épp infarktusom volt, ugye jól vagyok. Vigyorogtam, hogy igen, minden oké, mondta a hölgy, hogy majd a sportorvos úgyis értelmezi a leletet, a szöveggel ne törődjek.

Halálos nyugalommal mentem át a sportorvoshoz, aki a leletemre nézve mondta, hogy hát ő erre biztos nem ad nekem versenyengedélyt, főleg, hogy hosszútávfutó vagyok, ez a lelet arra utal, hogy szívproblémám lehet! Mondtam neki, hogy de hát most voltam terheléses vizsgálaton, nem volt gond, meg is tudom mutatni az ottani leleteimet. Megnézte a sportorvos a Cardio Control papírjaimat, mondta, hogy oké, de hát ezen is van gond, menjek csak el kardiológiai vizsgálatra. Kaptam is időpontot, és szinte leforrázva jöttem ki a sportorvostól.

Értem a rendszert, hogy ő nem akarja értem vállalni a felelősséget, és úgy sem akarja ráütni a "versenyezhet" pecsétet a papíromra, hogy egy kardiológus már megvizsgált, és inkább a saját kollégájához küld - ettől függetlenül viszont innentől baromi ideges voltam. Még akkor is, ha a fejemben és a lelkem mélyén tudtam, hogy valószínűleg semmi bajom. Úgy telt el a kardiológiai vizsgálatig a másfél hét, hogy egyre idegesebb és feszültebb lettem miatta.

Lepergett előttem mindenféle lehetőség: valami nagy bajom van, mi lesz a gyerekemmel így, mi lesz velem, ha nem futhatok, minek edzettem idáig, mi lesz így a nagy álmaimmal, én nem akarok szívbeteg lenni, miért én lennék szívbeteg, mikor nem dohányzom, nem vagyok irdatlanul elhízva, igyekszem magamra odafigyelni, sportolok, én ezt nem akarom, de úgysem vagyok szívbeteg. Közben figyeltem, hogy érzek-e valamit. Soha eddig semmilyen panaszom nem volt, sem futáskor, sem máskor. Most figyeltem, hogy van-e bármi - persze nem volt, legfeljebb a stressztől akart kiugrani a szívem a helyéről. Szóval iszonyatosan stresszeltem az egész miatt. Igen, tudom, én vagyok a hülye, de sajnos az a típus vagyok, aki addig nem tud megnyugodni, míg ténylegesen ki nem derül, hogy nincs semmi baj. Szegény Milán böngészte a netet, kereste, hogy mit hol hibázhat az EKG, milyen eltérések lehetnek egy rendszeresen sportoló embernél, fórumokat olvasott hasonló történetekkel, mindent megtett, hogy meg tudjon nyugtatni, részben sikerült neki, részben nem.

Nagy nehezen eltelt az idő, közben megcsináltam az idei eddigi legkeményebb futós hetemet, benne egy 45 kilométeres futással. Végre eljött a nap, amikor mehettem a kardiológiára. A főorvos fogadott, megnézte a papírjaimat, átnézte a Cardio Controlos leleteket is. Csinált egy nagyon alapos szívultrahangot, ami semmi, de semmi eltérést, változást nem talált a normálishoz képest - ekkor már sikerült végre megnyugodnom. Az EKG is tökéletes lett. Aztán mondták, hogy jöhet a terheléses vizsgálat, futnék-e vagy bicikliznék - bár visszajöhetek máskor is, mert sportcuccot azt nem hoztam. Mondtam, hogy futnék, és most, nem érdekel, hogy farmer van rajtam, és még hajgumi sincs nálam, de még jó, hogy sportcipőben jöttem, én vissza nem jövök, most derüljön ki minden. Úgyhogy szépen utcai ruhában lenyomtam egy terheléses vizsgálatot, amin majdnem max. pulzusig terheltek, és semmi eltérés nem volt, és még ST depresszióra utaló jelek sem. (Utólag gyanítom, hogy a maszk miatt nem kaptam rendesen levegőt, mert épp meg voltam fázva és az orrom is be volt dugulva.) Úgyhogy kijöttem egy tökéletes lelettel, ráírva, hogy a versenysportnak akadálya nincsen. Hát megnyugodtam, szó szerint egy kő esett le a szívemről! A kardiológus doki mondta, hogy egyébként a fals EKG-vel biztosan mindig nála fogok kikötni, még akkor is, ha technikai hiba, de ebből legalább tudom majd máskor, hogy így megy.

Szerencsém volt, gyorsan bejutottam a sportorvoshoz is - most egy másik bácsi volt, nem a múltkori. Megnézte a leleteimet - a régieket is, mondta, hogy ezen látszik, hogy valamit összekevertek a kábelek között, azért rossz -  és megkaptam a hőn áhított "versenyezhet" pecsétet a papíromra. Jó lett volna, ha ez a mizéria nincs hozzá, elég szörnyű volt ez így. Annyi jó is van benne, hogy kétszeresen megerősítettek arról, hogy a testem bírja a strapát, és jó állapotban van, és mehetek tovább szépen az úton előre.

A nyári forróságban sem szeretnél lemondani a futás öröméről, ám nem tudod, mire érdemes odafigyelned?