"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut


2014\07\18 haanchee 5 komment

Zenék a(z) (futó)életemből

Az esetek többségében zenével a fülemben futok. Egyrészt, mert szeretem a zenét, másrészt pedig "doppingol", erőt ad, eltereli a figyelmem, társaságot nyújt, plusz programot ad a zenehallgatás a futás mellett. Az elmúlt években számtalan kedvenc zeném lett futáshoz, amiket bármikor, és egymás után akár megszámlálhatatlan alkalommal meg tudok hallgatni. Mindegyik daltól kaptam valamit, mindegyik dalhoz fűződik valami emlékem, ami azonnal előjön, ha meghallom a számot. Most ezeket szeretném megosztani.

Linkin Park
Futózenéim non plus ultrája. Mindig ott van minden albumuk az mp3 lejátszón, mert ha mélyponton vagyok, elegem van, fáradok, akkor elég benyomnom valamelyik számukat, és megindulok, mint a gép. Nem tudom, hogy csinálja Chaster Bennington, az énekes, de a hangjától olyan erő költözik a testembe, mint egyetlen energiagéltől sem. Kíváncsi leszek, élőben milyenek, novemberben Bécsben megnézem (és végigugrálom) a koncertjüket.
UPDATE: Iszonyatosanelképesztőenzseniálisanjók, imádtam a koncertet, mennék naponta, ha lehetne, soha nem unnám meg!

Ha külön kellene számokat kiemelnem tőlük, nagy kedvencem a Castle of Glass, valamiféle módosult tudatállapotot képes nálam okozni. És a klipje is üt, talán azért, mert igen szoros kapcsolatom van egy katonával.

Linkin Park x Steve Aoki: A Light That Never Comes

A tavalyi frankfurti maratonról hazafelé hallottam először a kocsiban. Aztán ez lett a sárvári éjszaka dala nálam, amikor a tök sötétben tizeniksz órányi futás után már a napfelkeltét vártam, ami úgy tűnt, soha nem akar eljönni. 

OneRepublic - Counting Stars

Egész télen ezt a számot hallgattam a sötét, hideg futásaimon, ez volt az UB-ra spanolós zeném, mikor ezt meghallottam, elképzeltem, hogy valahol a Balaton partján futok, majd azt is, ahogy befutok az elém kifeszített célszalagomat "átszakítva". Talán azért sem tudtam teljesen katartikus élményként megélni az Ultrabalatont, mert ez a hónapokon át a fejemben érlelgetett kép, amire támaszkodtam, ami erőt adott, végül nem valósulhatott meg teljes egészében, csak befutás volt, a szalagomat csak később sikerült előkeríteni a célban.

Armin van Buuren - Save My Night

Van pár tüctüc szám, amit szeretek, ez is olyan. A sárvári nagy éjszakai feltámadásom zenéje, amikor a kellemes hányás után magamhoz tértem, és végre elkezdtem futni, mentem, mint a gép előre. Az éjszaka a barátom. 

Barthezz - On The Move

Középiskolás éveimet juttatja eszembe, akkor tomboltunk erre a zenére. Szigorúan a 8 perces verziót hallgatom futás közben.  

Bastille - Of The Night

Régi, mégis új zene, nekem ez az idei Ultrabalaton dala. Az a kép ugrik be róla, hogy a tűző napsütésben tempózom felfelé a dombra valahol a Káli-medencében, jól vagyok, élvezem a futást, és tudom, hogy célba fogok érni.

Hien - Blue Sky

A rádióban hallottam, megtetszett és felkerült a lejátszómra. A székesfehérvári 12 óráson hallgattam is, és valahogy a refrén segítségével elhittem, hogy amiért odamentem, azt meg is tudom csinálni. És azóta valahogy mindig mindent elhiszek.

Sum 41- Noots

A "gyorsanfutós" zeném. Ha edzésen vagy versenyen magamhoz képest tempósan akarok futni, akkor ezt nyomom be. Garantált az 5 perces vagy gyorsabb tempó!

H-Blockx - Countdown To Insanity

Bár ez a Red Bull Air Race hivatalos zenéje, nálam mégis az ultrafutás zenéje lett. Mert az ultrások mind őrültek. :)

Ne gondolkodj, csak fuss!

Nem tudom, ki hogy van vele, én már számtalanszor megállapítottam, hogy nekem futás közben nem szabad gondolkodnom. Vagyis szabad, de gondolataim tárgya nem szabad, hogy maga a futás legyen. Ugyanis ha arra gondolok, hogy futok, szinte azonnal össze is zuhanok fejben, és ez a lábaimra is igen rossz hatással van. Ergo, ahhoz, hogy jól menjen a futás, majdhogynem ki kell kapcsolni az agyamat.

Egyik remek elterelő eszközöm a zene. Nagyon ritkán futok zene nélkül, mert hiányzik a fülemből a dallam és a ritmus. Segít, ütemet ad a futásomnak, tudok magamban énekelni, és az is előfordult már, hogy félhangosan dalolásztam. Azonban ha nagyon belefeledkezem a futásba, és mondjuk egy hosszabb táv során, amikor nagyon kell koncentrálnom, beszűkülök, simán kiesik pár szám, és nem emlékszem rá, hogy mit is hallottam legutóbb. Fura, módosult tudatállapot ez, de megtisztít és felfrissít, kiránt a valóságból, csak én vagyok és a futás. Ezt az állapotot még zene nélkül nem sikerült elérnem - idegesít ugyanis a saját szuszogásom, és nem tudok miatta teljesen elfeledkezni magamról. Ha hallom saját magam, akkor tudatosul bennem, hogy ott vagyok, és nem valahol máshol, ahol épp elképzelem magam. Előfordult már, hogy edzés közben egy maratonra vizionáltam  magam, ahol épp valami überbrutál jó időért tempózom, magam mögött hagyok mindenkit, és ha nem is nyerek, de azért jó helyezést érek el. Na jó, ez pont futásra gondolás, de ez a jobbik eset.

Amire nem szabad gondolnom futás közben, hogy mennyi van még hátra. Akármilyen hosszú távot is futok, sosem szabad arra figyelnem, hogy mennyit tettem eddig meg, és mennyi vár még rám. Simán szétforgácsol, és elmegy a kedvem az egésztől. A lényeg, hogy fussak, aztán egyszer csak célba érek. Ezt alkalmaztam a félmaratonon is (még ha láttam is a táblákat a kilométerekkel), és a 12 óráson is - ott végképp nem szabad arra gondolni, hogy szuper, már futottam 1 órát, még van hátra 11.

Nem szabad az időeredményre vagy a kilométerszámra gondolni. Az is teljesen meg tudja ölni az embert. Nekiindulok, hogy hű, ebből mekkora egyéni csúcs lesz, aztán jön a pofára esés, mert a teljesítménykényszer miatt már semmi nem úgy működik, mint korábban.

Nem szabad a fájdalomra gondolni. Mert ha nem gondolok rá, akkor lehet, hogy nem is fáj, hiszen az érzés nem a testben, hanem az agyban keletkezik. Nem is dörzsöl a zokni, nem is görcsöl a vádli, nincs melegem, nem vagyok szomjas, nem zavar a szemembe csorgó izzadság. És mivel semmi gondom nincs, így nem állok meg!

És amire Anyaként nem szabad gondolnom futás közben: a saját kisbabám. Szeretem, imádom, de egyszerűen tilos arra gondolnom, hogy vajon mit csinál most NÉLKÜLEM, remélem nem nyűgös, nem éhes, nem szomjas, és vajon hiányzom-e neki. Egyúttal arra is tilos gondolnom, hogy rossz anya vagyok, aki ahelyett, hogy a gyermekével törődne, a saját kedvére futkározik, mert fontosabb neki, hogy jó karban maradjon, lefogyjon a terhesség után, és jól nézzen ki, mint az, hogy a kisbabája kívánságait lesse. Arra viszont koncentrálhatok, hogy minél ügyesebben és gyorsabban teljesítsem az edzésadagom, hogy mielőbb újra láthassam a drágámat, és hogy milyen jó lesz újra együtt lenni.

Összességében van pár olyan dolog, amire nem szabad gondolni, helyettük inkább pozitív gondolatokkal érdemes megtölteni a fejet, vagy teljesen kikapcsolni, és nem gondolni semmire - kinek mi jön be, nekem hol ez, hol az.