"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut

10 ok, amiért maratont akarok futni

Elgondolkodtam rajta, miért is akarom én ezt az egészet, miért jó nekem az, hogy 42,195 kilométert futok egyhuzamban.

Néha úgy érzem, nem biztos, hogy jó döntés volt belevágni a maratoni felkészülésbe, aztán mégis meggyőzöm magam arról, hogy ez jó nekem!

Íme, 10 ok, amiért maratont akarok futni (és nem csak akarok, hanem fogok is)!

1. Minden ember, aki futócipőt húz, és rákattan a futásra, életében legalább egyszer szeretné teljesíteni a maratoni távot, ezzel pedig egy több milliós, ám mégis szűk klubhoz csatlakozni. Én is szeretnék ezek közé az emberek közé tartozni.

2. Az eredeti marathóni futás 2500. évfordulóján (tudjátok, ie. 490-ben marathóni csata, a görög futár szalad 42 km-t, elmondja, hogy győztek, majd összeesik és meghal) vétek lenne kihagyni egy maratoni futóversenyt. Nehogy már én ne legyek ott! Emellett idén 25. szülinapját ünnepli a Budapest Maraton, úgyhogy ott a helyem a dupla-szülinapos mezőnyben.

3. Nem szeretném, hogy a leendő gyermekem puhánynak gondolja az anyját. Ha már a leendő édesapa ultrafutó, aki bárhol és bármikor képes többet futni egy maratonnál, nehogy már anya csak egy félmaratoni teljesítést tudjon felmutatni! A gyerek igenis legyen büszke rám is, ne csak az apjára. :)

4. Szeretem az emberek szemében látni, hogy egyszerre néznek őrültnek, és egyszerre ismerik el a teljesítményem, miszerint képes vagyok (vagyis majd csak leszek, remélhetőleg) lefutni több mint 42 kilométert egyhuzamban. Főleg akkor, amikor kiderül, hogy mindössze két hónap alatt készülök fel a teljesítésre.

5. Szeretnék végre egy olyan futóversenyen részt venni, ahol a teljesítésért egy csudaszép érmet kapok, amibe bele tudom gravíroztatni a nevem, az eredményem - és aztán betehetem a többi 150 érem közé a vitrinbe, amelyeket nem én szereztem. Na jó, egy érmem már van, de az nem egy maraton teljesítése után járt.

6. Szeretek legálisan, mindenféle lelkifurdalás nélkül marcipánt enni - ez a finomság ugyanis szénhidráttartalma miatt remek frissítőnek és energiapótlónak bizonyult számomra. Segíti a futást, illetve a segítségével megtett kilométerek alatt le is dolgozható.

7. Szeretem érezni, hogy kemény vagyok, van akaraterőm, és mindent megteszek azért, hogy a kitűzött célomat el is érjem. Erre gondolok akkor, amikor éppen lustább vagyok a kelleténél, vagy nem esik jól nekivágni a harmadik szigetkörnek.

8. Nagyon sok szép futóruhám van, amiket egyre gyakrabban viselhetek, és van  indokom arra, miért van szükségem egy huszadik új futómezre is. És el kell koptatnom a meglévő futócipőmet valahogy, hogy aztán vehessek egy még szebbet.

9. Ismét, újra és újra meggyőzödöm arról, hogy a futás a legjobb alakformáló. A maratoni felkészülés alatt beindult a hőn áhított fogyás, mennek le a zsírpárnák az összes problémás helyről,  a narancsbőröm gyakorlatilag eltűnt, és egyre jobban érzem magam a bőrömben!

10. Szeretnék szeptember 26-án délután 14 óra 30 perc körül átfutni az 56-osok terén felállított célkapun az akkor már férjemmel kézen fogva, hallani, ahogy a szpíker bemondja a nevünket, majd az éremmel a nyakunkban konstatálni, hogy sikerült, megcsináltam! Aztán jöhetnek a könnyek is.

+1. A maraton teljesítése utáni napon szeretnék terpeszben járva közlekedni, aztán mindenkinek széles vigyorral elújságolni, hogy "nyomorékságom" oka: lefutottam a maratont!

Lustaság, fél egészség

Annyira, de annyira lusta voltam, hogy három napig a futócipőm felé sem néztem, pedig rám férne egy kis edzés!

Egy pörgős esti edzés végre nem a kánikulában, hanem kellemes, hűs, igazi futóidőben - ez az, amire már hetek óta vártam. A kánikula utáni lehülésben nem tudtam nem kihagyni egy kis futást, méghozzá "futókarrierem" kezdetének edzéshelyszínén, a szüleim háza mögötti betoncsíkon. Ezen a kb. 250 méteres körön keringtem évekkel ezelőtt majdnem minden este, és most hosszú kihagyás után ismét ott kocogtam. Illetve futottam, mert a hirtelen jött hidegnek köszönhetően egyszerűen szárnyaltam, magamhoz képest igen gyorsan nyomtam a métereket.

Társaságom is volt a húgom személyében, aki előbányászta a biciklitároló mélyéről a bringánkat, és egy darabig lelkesen kerekezett mellettem. Mondtam is neki, hogy most tesztelem, milyen kísérő lenne belőle, és ha beválik, jövő márciusban jöhet velem a Balaton Szupermaratonra biciklis kísérő-frissítőnek. A tervek szerint ugyanis szeretnék elindulni ezen a négy napos versenyen, ha nem is egyéniben (4 nap alatt 195 km), de párosban az akkor már férjemmel biztosan.

Az említett futás után a lendületem sajnos nem folytatódott, három napig sem kedvem, sem erőm felöltözni és kivonszolni magamat a Margitszigetre, pláne a futáshoz nem volt hangulatom. Az okát nem tudom, de elmondhatatlan lustaság tört rám. Persze ez mindenkivel előfordulhat, és ilyenkor nem is kell erőltetni a dolgokat, mert azzal még nagyobb kedvetlenség alakulhat ki az embernél. Azt nem mondom, hogy meg kell várni, míg teljesen elmúlik, de egy-egy laza, kellemes, könnyed futás során akár vissza is térhet a motiváció.

Ma mindenképpen szeretnék már futni, hiszen egyrészt milyen ciki már, hogy egy leendő maratonista szerdáig nulla kilométert darált be, másrészt pedig a mai futással életemben először tervezem átlépni a havi 100 kilométert! Aztán már csak 2 combosabb hónap, és ide nekem az oroszlánt, akarom mondani a maratont is!