Sikerült, megcsináltam. :)

Több félmaratont futottam már, de Milcsi születése előtt egyik sem úgy sikerült, ahogyan azt szerettem volna. A szülés után elkezdtem tisztességesen készülni, egész jól is haladtam, fejlődtem, úgyhogy végre reálisnak tűnt, hogy fussak egy 2 órán belüli félmaratont. A 2:05-ös Nike, és a 2:03-ra futott 21,4 a maratonon okot adott a bizakodásra. Persze tudtam, hogy ahhoz, hogy sikerülhessen, készülni és koncentrálni kell, de végre már képesnek éreztem magam arra, hogy áttörjem a 2 órás határt.

Előzmények

Gabival a siófoki Balaton Félmaratonra fókuszálva folytattuk a megkezdett edzéseket, kimondatlanul is úgy írta az edzésterveket, hogy meg tudjam csinálni, legyen bennem annyi kilométer, hogy aztán sikerüljön.

Három héttel a verseny előtt szakadó esőben mentem ki edzeni, semmi kedvem nem volt hozzá, de aztán összekaptam magam, és futottam. 20 km volt a penzum, ami annyira jól ment, hogy menet közben eldöntöttem, hozzáteszem a félmaratonhoz szükséges 1,1 km-t, és megnézem, mit tudok. Nagy meglepetésemre 1:53-on belül lett a félmaraton. Edzésen, egyedül, frissítés nélkül futva. Nagyon örültem, de ettől még nem bíztam el magam, bár megerősített, hogy meg tudom csinálni. Akkor ott minden klappolt.

Ezután picit vaciláltam a versenyen, hogy menjek-e, ne menjek-e, aztán győzött az igazság, ott a helyem a versenyen, hiszen az edzésen futott idő nem hivatalos, ahogyan a táv sem - lehet, hogy az órám alul mérte, stb. Kell nekem az a hivatalos 2 órán belüli félmaraton.

A verseny előtti héten Milcsi benyelt egy tüdőgyulladást, így nem vihettem túl sokat ki, át kellett ütemezni a futásaimat estére, amikor Milán tud rá vigyázni. Így gyakoroltam a sötétben, hidegben futást is. Közben én is tiszta nátha lettem, ki is hagytam csütörtöktől az edzéseket.

A verseny hete igen mozgalmas volt, és Milcsi sem volt mindig kedves hozzám alvás tekintetében. Jött egy vidéki utazás, szombat estére 10 éves érettségi találkozó, így érkeztünk el a versenyig.

A verseny

A két Milán vállalta, hogy eljön velem Siófokra (a nagy döntött, a kicsinek nem volt más választása). Szerencsére egész jól tudtam aludni éjjel, így aránylag kipihenten (bár ilyet egy 7,5 hónapos gyerek anyja nem igazán mond) keltem. Összekaptuk magunkat, felvettük Juditot, aki szintén félmaratonra vállalkozott, majd irány Siófok. Már 9-re odaértünk, így a rajt előtt volt 2 óránk. Találkoztunk jópár ismerőssel, aztán elkezdtünk készülődni. Az idő elég fura volt, hideg, az eső is szemerkélt, csak remélni tudtam, hogy nem fog esni (nem is igazán magam, hanem a gyerek miatt). Próbáltam ésszerűen felöltözni, ami mostanában nagyon nem sikerül, mert folyton melegem van futás közben, ami edzésen még oké, de versenyen hátráltathat. Hosszú nadrág, hosszú testhezálló felső, rá egy rövid technikai, fölé dzseki és baseball sapka lett a szerelés. A zenét beüzemeltem, zsebkendőből betáraztam, mert még mindig gyakran szükségem van rá, tele orral pedig nehéz futni.

A 3-as rajtzónába álltam, a 2 órán belüli időt tervezők közé. Kb. 7 perc volt az első rajttól, mire én is áthaladtam a rajtkapun, és elindultam. Elég gyorsan mentek a lábaim, úgyhogy tudatosan lassítottam, hogy ne fussam el az elejét, mert akkor bukta. Milcsi és Milán nem messze a rajttól szurkoltak, örültem nekik, és próbáltam nem ostorozni magam, hogy már megint húztuk magunkkal szegény gyereket a világ végére a hóbortjaim miatt.

Az útvonal nem a megszokott volt - utólag ennek örülök, bár a sok kacskaringó ide-oda az utcákon eléggé elszédített, néha azt sem tudtam, hol vagyok, csak mentem a többiek után. Persze már a 2. kilométernél melegem volt, úgyhogy levettem a dzsekit, és a derekamra kötöttem, közben pedig reménykedtem, hogy a fiúk feltűnnek majd valahol, és oda tudom nekik adni. Szerencsém lett, nem sokkal később az út mellett szurkoltak, úgyhogy lepasszoltam a dzsekit. Egy gond letudva.

A tempót folyamatosan figyeltem, viszont láttam, hogy az órám jócskán fölül méri a távot, 3 km-nél már majdnem 400 méterrel mutatott többet, így a tempóm sem lehetett teljesen reális. 5:20-5:30 között tartottam a tempót az óra szerint, de sejtettem, hogy lassabb vagyok. Ennél gyorsabban viszont nem akartam futni, és sajnos nem is nagyon tudtam volna. Biztosra akartam menni, nem kell nekem nagy idő, csak legyen meg a 2 órán belüli. Az első kör egyébként érzésre jól ment, a 10,5-öt 59 perc alatt teljesítettem. A kapun áthaladva viszont már a hátam közepére kívántam az egészet, szívesen vettem volna, ha nem kell még egy kört futnom, de hát azért jöttem, hogy félmaratont fussak, úgyhogy mentem tovább. Nagy gondjaim nem voltak, de nem is éreztem magam túl komfortosan. Még szerencse, hogy a dzseki nem melegített, mert akkor biztos, hogy nagyon szenvedtem volna.

A második kör más útvonalon haladt, ismét sok kanyargás, majd kiértünk a partra. Hát onnantól kezdve nem szerettem az egészet. A köves rész még oké volt, de amikor a füves szakaszra értem, ott nagyon belassultam. Éreztem, hogy nem tudok úgy haladni, ahogy szeretnék, az orrom miatt levegőt is alig kaptam, folyton fújtam és törölgettem, remek volt. Plusz figyelni kellett a fűre, a sárra, a buckákra, a futótársakra, megváltás volt újra kiérni a betonra. A 18-as táblának nagyon örültem, ott néztem az órámra, hogy időben hogy állok, és megállapítottam, hogy ha tartom a tempót, akkor be fogok érni 2 órán belül. Ennek örömére igyekeztem fokozni, de nem nagyon ment, azért persze próbálkoztam. Sorra hagytam le futókat, az utolsó kilométerre pedig összeszedtem a maradék erőmet, és gyorsítottam. A nagy óra 2:04-et mutatott, a saját órám pedig 1:58-nál állt meg, amikor áthaladtam a célvonalon. Megcsináltam!!! A hivatalos időm 1:58:26.

Örülök nagyon, hogy sikerült, de azt is tudom, hogy nem lehetek teljesen elégedett, azt hiszem, van még bennem ennél több is, de az előzmények ismeretében (nem alvás, takonykór, beteg gyerek) ez is remek eredmény tőlem. És mégis csak most futottam először hivatalos versenyen 2 órán belüli félmaratont!

Az idei versenyszezont sikeresen lezártam, és megkezdem a téli alapozást, ha minden szép és jó. Remélem, hogy nagy betegség, vagy sérülés nem fog hátráltatni. Jövőre pedig várnak az ultrák (és én is várom őket), remélhetőleg a fejlődésem nem áll meg, és minden korábbi eredményemet meg fogom tudni javítani mind a rövidebb, mind pedig a hosszabb távokon.