"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut

Ezek a kedvenc futófelszereléseim

Bár még mindig nem futok, csak gyógyítgatom a talpam, ami szépen javul, mégsem hagyhatlak titeket futással kapcsolatos poszt nélkül!

Sokszor szóba kerülnek a különböző futócuccok, hogy kinek mi vált be, melyik márkát preferálja, mit talál a legjobbnak, úgyhogy most összeszedtem, nekem mik a kedvenceim. Ruha- és cipőszponzorom nincs (no de hátha majd most jelentkezik mindenki, hogy engem akar támogatni!), bár tesztelésre szoktam kapni egy-egy cuccot, de ezek nem állandó együttműködések, így mindenféle érdek nélküli, szubjektív listát kaptok. Irtatlan mennyiségű pénzt költöttem ezekre a felszerelésekre az elmúlt években, de nem bánom, ez a hobbim, szeretek futni, és szeretek jó minőségű, szép cuccokban futni, ezért megveszem őket, nekem ez a luxus.

ndn_4337.jpg

Cipő: Egyértelműen a Hoka, most már több mint 4 éve csak a Hoka. Az elmúlt 1 évben a Vanquish modellt viseltem, 2 pár már nyugdíjas, 2 párat használok most felváltva, 1 pár pedig a szekrényben várja a bevetést. Kényelmes, megbízható, strapabíró modell, rövidebb távokra és hosszú ultrára is tökéletes választás nekem.

Zokni: Az elmúlt években sokféle futózoknit kipróbáltam, volt többféle (drága) Nike zoknim, volt, amelyiket az első viselés alkalmával kilyukasztottam, volt, amelyik nagyon dörzsölt, volt, amelyik kevésbé. Aztán kb. 1 éve vettem két pár Decathlonos Kalenji futózoknit, a két pár együtt volt 1000 Ft – és ez lett az a zokni, ami nekem a legjobb. Minimálisan dörzsöl (246 km alatt 3 hólyagot gyártott), nem lyukad ki, nem válik keménnyé az elhasználódás során, úgyhogy nem keresek tovább, innentől csak ezt használom.

Nadrágok: Hosszúnadrágban, háromnegyedesben, passzos shortban és „lebegős” shortban is a Nike-ra szavazok. Mindegyik verzióban több Nike nadrágom van, nagyon szeretem őket, több év használat után is olyanok, mint újkorukban – kivétel az, amelyikben elestem és kilyukadt, de megvarrtam és hordom - , nem  mennek szét, nem bolyhosodnak, nem dörzsölnek, jól néznek ki, szuper színesek. A háromnegyedeseknél nem is igazi futónadrágjaim vannak, hanem a Nike Pro szériából vettem őket, ezek igazából fitneszgatyák, ezért nincs zsebük és madzagjuk, de ezek is szuperek, a kifejezett futónadrágok zsebbel és madzaggal pedig még szuperebbek.

Pólók, trikók: Szintén a Nike felsői a kedvenceim, Miller és Pro típusokból gyűjtöttem be mindenfélét az elmúlt években, a nadrágokhoz hasonlóan jól bírják a strapát, nem fakultak ki, nem koptak el, tartósak, jó minőségűek, és szépek is.

Top: A pólóim alatt sport topot viselek (nem rendes sportmelltartót). Nike topjaim vannak, illetve talán egy éve kipróbáltam egy H&M topot is, amiből aztán vettem még egy rakatot, mert nagyon kényelmes, nem dörzsöl, jól tart, és nem is drága.

Sapka: A (már nem teljesen) fekete Nike baseball sapkámat szerintem mindenki ismeri, nem is mesélnék róla sokat. Igazából azért futok mindig sapkában, hogy az össze-vissza repkedő, majd az arcomba tapadó hajszálaktól megkíméljem magam, utálom, amikor birizgálnak. Télen vagy meleg sapkát viselek, pl. egy Runnabe-s lilát, vagy egy Had csősálat pánttá hajtva (a villámos), és alá veszek még egy Compressport fejpántot, hogy ne csúszkáljon el a Had, és a fülem elég melegen legyen, mert az fázós.

15799845_614904858717506_5042937882879931416_o_1.jpg

Pulóverek, aláöltözők: Bár most tavasz van, de a téli futásokon ezekre nagy szükség van. Pár éve sikerült nagyon jó áron vennem egy Under Armour aláöltözőt és egy vastag futópulóvert, ezeket azóta nyüstölöm, imádom őket, szuperek, melegek, kényelmesek. Van téli Nike pulóverem, és egy szuper Nike Aeroloft mellényem is, ezek is nagyon jók. És kaptam egy Hoka pulcsit is, ami vékonyabb, de az enyhébb téli napokon aláöltözővel és mellénnyel ez is jó viselet. A legújabb szerzeményem pedig a Helly Hansen Lifa Merino aláöltöző, amit tesztelni kaptam, ez konkrétan egy kályha, annyira meleg, hogy hihetetlen.

Kompressziós ruhák: Ha kompresszió, akkor Compressport. A lila szár szerintem már a védjegyemmé vált, ezt 4 éve használom a versenyeimen. Van nadrágom is, kettőt vettem, egyet magamnak, egyet Milánnak, aztán végül mindkettőt én használom. A Spartathlon előtt pedig vettem egy karszárat is, ami szintén Compressport. Ja és van egy csősálam és fejpántom is, télen használom őket. Mindegyik nagyon kényelmes, jó anyagú ruhadarab (mondjuk mivel jó drágák, legyenek is azok, na).

37531749352_29754f7f95_k.jpg

Dzsekik: Vannak futódzsekijeim, de szinte nem is használom őket, max. esőben, van egy Adidas dzsekim (ezt kaptam jó régen), és egy Helly Hansen (szintén kaptam), egyik sem az a kifejezett esődzseki, de azért egy 1-2 órás esős edzésen védenek kicsit a szétázástól.

Frissítőmellény: Ultimate Direction rajongó vagyok, egy Jenny Jurek (Scott Jurek felesége) által kifejezetten nőknek tervezett Ultra Vesta mellényem van. Imádom, kényelmes, nagyon jól magamra tudom állítani, nem dörzsöl, jól pakolható, jól néz ki, és szinte észre sem veszem, hogy rajtam van.

Óra: Suunto Ambit 3 Peak. Ezt kaptam egy támogatói együttműködés keretében, és én választhattam ki, hogy milyen modellt szeretnék, akkor ez volt a csúcs, és nekem azóta is ez a csúcs. Tűpontos GPS-e van, nagyon sokáig bírja az akksija, futás közben lehet tölteni, navigál, ha kell, egy igazi szuperság, bár én a funkcióinak kb. a 20 %-át tudom kihasználni. De nagyon szeretem, lassan 3 éve hű társam. A pulzusmérő pánttal néha vannak bajok, de mivel nem PK-val futok, így igazából nem zavar. Mivel multisport óra, csomó más edzéstípust lehet vele mérni, így bármilyen sportnál tudom használni, ha akarom.

Napszemüveg: Egy Rudy Project Rydon napszemüvegem van, fényre sötétedő lencsével, a Sportszem Optikától kaptam, kényelmes, télen-nyáron használható darab, és szerintem menő is!

18766548_688755934665731_4823486363945931644_o.jpg

Rengeteg, rengeteg futócuccom van, tényleg. De használom is őket, úgyhogy azt hiszem, megérdemlem, hogy ennyi legyen.

Kell egy terv, kell a cél!

Túl sok és túl nagy futóteljesítményről nem olvashattatok tőlem az utóbbi időben. Nem véletlenül, én akartam így, hogy az idei év ne szóljon semmi nagyról, semmi durváról, semmi őrültségről. Legyek csak én meg a futás, meg a futás öröme, meg az egészségmegőrzés, meg minden, amiért az emberek elkezdenek futni. Csak úgy futkározni akartam, lazákat, kellemeseket, jólesőeket, ne legyen elvárásom magammal szemben, nyugodt szívvel hagyhassak ki futás, ha úgy van.

Eltelt három hónap az évből, és be kell vallanom, hogy ebből az ég világon semmi nem valósult meg. Nem megy nekem ez a lazázás, béna vagyok benne, nem tudok csak úgy lazán futkorászni, mert hiába szeretek futni, de nem ehhez vagyok hozzászokva. Van ugyan laza edzéstervem, de ez így nem az igazi. Rengeteg futást hagytam ki, mert hogy most kihagyhatok futást, meg ilyenek - így volt olyan hét, hogy kétszer voltam futni... ami elég kevés, és még csak jól sem esett.

20180401_101632.jpg

Az esetek 90 százalékában amúgy utáltam, hogy kihagytam a futást - a maradék 10-ben nem, ott jólesett, hogy lustítottam. De igazából csak azokat a futásokat tudtam fejben elengedni, amik azokon a hétvégéken maradtak ki, amikor az edzőképzésen voltam. A többit nem, pedig nem készülök semmire, de mégis rossz, hogy az évek alatt jól felépített rendszerembe hiba csúszott, és "kimaradt egy - sok - csavar a gépezetből".
Főleg azok a kihagyott futások zavarnak, amik az életemet megkeserítő, a talpamon található kemény bőrkinövés, leánykori nevén tyúkszem miatti fájdalom okozott: december óta szenvedek vele, egyszer már kivágták, de nem sikerült teljesen megszabadulni tőle, és rosszabb lett, mint volt, minden lépés olyan, mintha egy szögbe lépnék. Jövő héten remélhetőleg lézerrel végleg eltávolítják, mert ha nem, akkor magamnak fogom kivésni, de abban nem lesz köszönet.

Amúgy tudom, hogy kényszeres vagyok, de ha az a terv, hogy nincs terv, akkor úgy nem tudok futni. Túlságosan vonalas vagyok hozzá, és szükségem van a saját kis "begyepesedett" dolgaimra. Az elmúlt 6 évben mindig készültem valamire. M-I-N-D-I-G. Félmaratonra, maratonra, 6 órásra, 12 órásra, 24 órásra, Ultrabalatonra, Spartathlonra, valamire, akármire, de mindig megvolt a következő cél, a következő lépcsőfok, amit meg akartam mászni. Nem tudok nem készülni. Eddig próbáltam, de nem megy, úgyhogy nem próbálkozom ezzel tovább, visszatérek a megszokott kerékvágásba.

Rájöttem, hogy ha nincs célom, akkor szétcsúszom teljesen, minden téren, és képes vagyok csúnyán elhagyni magam. Szétcsúsztam sportügyileg, csúnyábban, mint amikor sérült voltam!, szétcsúszott az étkezésem (amivel egész életemben bajom volt, de tavaly végre sikerült egész jól gatyába rázni), szétcsúszott a megszokott rendszerem, és csak keresem magam, hogy most hol is vagyok én ebben az egészben. Kaptam új impulzusokat - lásd edzőképzés, munkahelyi előléptetés -, de a szeretett, megszokott, régi dolgaim meg szinte teljesen elvesztek valahol útközben. És ha hülye is vagyok, de ez így nem jó, nem vagyok tőle boldog. Úgyhogy most e felismerés után itt az ideje, hogy újra összerakjam magam, a régi dolgaimmal és az újakkal együtt. Utálom, hogy formán kívül vagyok, hogy lassú vagyok, utálom, amikor eszembe jut, hogy egyébként milyen jó formában és milyen erős voltam tavaly, és szörnyű érzés, hogy ettől most olyan messze vagyok, mint ide a Hold. Nem érzem jól így magam, és ezt nem akarom, hogy ez így maradjon - mivel ezen csak én tudok változtatni, így változtatok, és megkeresem a legjobb arányokat, hogy mindenből jusson, és tiszta lappal kezdem el a dolgokat.

20180331_164538.jpg

A futás nekem a kapaszkodó a mindennapokban, a visszajelzés és az elismerés terepe, a kiegyensúlyozottságom forrása, önmagam legyőzésének és saját magam tesztelésének legjobb módja. De ehhez kell valami terv, cél a futáshoz. Semmi durva, semmi extra, csak egy belátható és teljesíthető cél, ami miatt összekapom magam, mert a célhoz vezető utat be kell járnom, és a célhoz oda kell érnem. Ez most megvan, kitűztem, majd ha itt az ideje, el is mesélem - nem egy olyan nagy dolog, amiről esetleg ne tudnék lemondani, ha úgy alakul a helyzet, de mégis egy kis világító fénysugár az alagút végén, ami nekem most erőt és motivációt jelent. (Ez itt egy nagyon jó cikk, bár én magam nem vagyok felsővezető, de amit érzek a sport kapcsán, az pont ugyanez.)

Az erősítő edzéseket a megírt edzéstervem alapján csinálom, és reménykedem benne, hogy lesz eredménye, rakódik rám tőlük egy kis izom, vagy legalább egy kicsit erősebb leszek végre.

Összekapom a kajálásomat is. Az elmúlt 4 hónapban annyi szemet és édességet ettem, hogy az borzalom, úgyhogy a tavasz tiszteletére ezt is gatyába rázom. Nem drasztikus diéta, nem koplalás, csak újra megválogatom és megtervezem, hogy mit fogok enni, és a nassolást száműzöm a p.csába, és visszarendezem magam végre a versenysúlyomra, aminél fogjuk rá, hogy elégedett vagyok magammal. Ha az edzésekben tudok következetes és tervszerű (értsd könyörtelen) lenni magammal, akkor itt is - és ennyire többet nem engedem el magam, az tuti.

És mindeközben nem verem napi szinten háromszor a falba a fejemet, hogy hagytam magam ennyire szétcsúszni. Igen, kellett a pihenés, kellett a lazaság, kellett a lustaság, kellett az össze-vissza evés, de most már pont elég volt belőle.

I'll back, vagy mi a szösz! 

via GIPHY