"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut

Ezek a kedvenc futófelszereléseim

Bár még mindig nem futok, csak gyógyítgatom a talpam, ami szépen javul, mégsem hagyhatlak titeket futással kapcsolatos poszt nélkül!

Sokszor szóba kerülnek a különböző futócuccok, hogy kinek mi vált be, melyik márkát preferálja, mit talál a legjobbnak, úgyhogy most összeszedtem, nekem mik a kedvenceim. Ruha- és cipőszponzorom nincs (no de hátha majd most jelentkezik mindenki, hogy engem akar támogatni!), bár tesztelésre szoktam kapni egy-egy cuccot, de ezek nem állandó együttműködések, így mindenféle érdek nélküli, szubjektív listát kaptok. Irtatlan mennyiségű pénzt költöttem ezekre a felszerelésekre az elmúlt években, de nem bánom, ez a hobbim, szeretek futni, és szeretek jó minőségű, szép cuccokban futni, ezért megveszem őket, nekem ez a luxus.

ndn_4337.jpg

Cipő: Egyértelműen a Hoka, most már több mint 4 éve csak a Hoka. Az elmúlt 1 évben a Vanquish modellt viseltem, 2 pár már nyugdíjas, 2 párat használok most felváltva, 1 pár pedig a szekrényben várja a bevetést. Kényelmes, megbízható, strapabíró modell, rövidebb távokra és hosszú ultrára is tökéletes választás nekem.

Zokni: Az elmúlt években sokféle futózoknit kipróbáltam, volt többféle (drága) Nike zoknim, volt, amelyiket az első viselés alkalmával kilyukasztottam, volt, amelyik nagyon dörzsölt, volt, amelyik kevésbé. Aztán kb. 1 éve vettem két pár Decathlonos Kalenji futózoknit, a két pár együtt volt 1000 Ft – és ez lett az a zokni, ami nekem a legjobb. Minimálisan dörzsöl (246 km alatt 3 hólyagot gyártott), nem lyukad ki, nem válik keménnyé az elhasználódás során, úgyhogy nem keresek tovább, innentől csak ezt használom.

Nadrágok: Hosszúnadrágban, háromnegyedesben, passzos shortban és „lebegős” shortban is a Nike-ra szavazok. Mindegyik verzióban több Nike nadrágom van, nagyon szeretem őket, több év használat után is olyanok, mint újkorukban – kivétel az, amelyikben elestem és kilyukadt, de megvarrtam és hordom - , nem  mennek szét, nem bolyhosodnak, nem dörzsölnek, jól néznek ki, szuper színesek. A háromnegyedeseknél nem is igazi futónadrágjaim vannak, hanem a Nike Pro szériából vettem őket, ezek igazából fitneszgatyák, ezért nincs zsebük és madzagjuk, de ezek is szuperek, a kifejezett futónadrágok zsebbel és madzaggal pedig még szuperebbek.

Pólók, trikók: Szintén a Nike felsői a kedvenceim, Miller és Pro típusokból gyűjtöttem be mindenfélét az elmúlt években, a nadrágokhoz hasonlóan jól bírják a strapát, nem fakultak ki, nem koptak el, tartósak, jó minőségűek, és szépek is.

Top: A pólóim alatt sport topot viselek (nem rendes sportmelltartót). Nike topjaim vannak, illetve talán egy éve kipróbáltam egy H&M topot is, amiből aztán vettem még egy rakatot, mert nagyon kényelmes, nem dörzsöl, jól tart, és nem is drága.

Sapka: A (már nem teljesen) fekete Nike baseball sapkámat szerintem mindenki ismeri, nem is mesélnék róla sokat. Igazából azért futok mindig sapkában, hogy az össze-vissza repkedő, majd az arcomba tapadó hajszálaktól megkíméljem magam, utálom, amikor birizgálnak. Télen vagy meleg sapkát viselek, pl. egy Runnabe-s lilát, vagy egy Had csősálat pánttá hajtva (a villámos), és alá veszek még egy Compressport fejpántot, hogy ne csúszkáljon el a Had, és a fülem elég melegen legyen, mert az fázós.

15799845_614904858717506_5042937882879931416_o_1.jpg

Pulóverek, aláöltözők: Bár most tavasz van, de a téli futásokon ezekre nagy szükség van. Pár éve sikerült nagyon jó áron vennem egy Under Armour aláöltözőt és egy vastag futópulóvert, ezeket azóta nyüstölöm, imádom őket, szuperek, melegek, kényelmesek. Van téli Nike pulóverem, és egy szuper Nike Aeroloft mellényem is, ezek is nagyon jók. És kaptam egy Hoka pulcsit is, ami vékonyabb, de az enyhébb téli napokon aláöltözővel és mellénnyel ez is jó viselet. A legújabb szerzeményem pedig a Helly Hansen Lifa Merino aláöltöző, amit tesztelni kaptam, ez konkrétan egy kályha, annyira meleg, hogy hihetetlen.

Kompressziós ruhák: Ha kompresszió, akkor Compressport. A lila szár szerintem már a védjegyemmé vált, ezt 4 éve használom a versenyeimen. Van nadrágom is, kettőt vettem, egyet magamnak, egyet Milánnak, aztán végül mindkettőt én használom. A Spartathlon előtt pedig vettem egy karszárat is, ami szintén Compressport. Ja és van egy csősálam és fejpántom is, télen használom őket. Mindegyik nagyon kényelmes, jó anyagú ruhadarab (mondjuk mivel jó drágák, legyenek is azok, na).

37531749352_29754f7f95_k.jpg

Dzsekik: Vannak futódzsekijeim, de szinte nem is használom őket, max. esőben, van egy Adidas dzsekim (ezt kaptam jó régen), és egy Helly Hansen (szintén kaptam), egyik sem az a kifejezett esődzseki, de azért egy 1-2 órás esős edzésen védenek kicsit a szétázástól.

Frissítőmellény: Ultimate Direction rajongó vagyok, egy Jenny Jurek (Scott Jurek felesége) által kifejezetten nőknek tervezett Ultra Vesta mellényem van. Imádom, kényelmes, nagyon jól magamra tudom állítani, nem dörzsöl, jól pakolható, jól néz ki, és szinte észre sem veszem, hogy rajtam van.

Óra: Suunto Ambit 3 Peak. Ezt kaptam egy támogatói együttműködés keretében, és én választhattam ki, hogy milyen modellt szeretnék, akkor ez volt a csúcs, és nekem azóta is ez a csúcs. Tűpontos GPS-e van, nagyon sokáig bírja az akksija, futás közben lehet tölteni, navigál, ha kell, egy igazi szuperság, bár én a funkcióinak kb. a 20 %-át tudom kihasználni. De nagyon szeretem, lassan 3 éve hű társam. A pulzusmérő pánttal néha vannak bajok, de mivel nem PK-val futok, így igazából nem zavar. Mivel multisport óra, csomó más edzéstípust lehet vele mérni, így bármilyen sportnál tudom használni, ha akarom.

Napszemüveg: Egy Rudy Project Rydon napszemüvegem van, fényre sötétedő lencsével, a Sportszem Optikától kaptam, kényelmes, télen-nyáron használható darab, és szerintem menő is!

18766548_688755934665731_4823486363945931644_o.jpg

Rengeteg, rengeteg futócuccom van, tényleg. De használom is őket, úgyhogy azt hiszem, megérdemlem, hogy ennyi legyen.

Kell egy terv, kell a cél!

Túl sok és túl nagy futóteljesítményről nem olvashattatok tőlem az utóbbi időben. Nem véletlenül, én akartam így, hogy az idei év ne szóljon semmi nagyról, semmi durváról, semmi őrültségről. Legyek csak én meg a futás, meg a futás öröme, meg az egészségmegőrzés, meg minden, amiért az emberek elkezdenek futni. Csak úgy futkározni akartam, lazákat, kellemeseket, jólesőeket, ne legyen elvárásom magammal szemben, nyugodt szívvel hagyhassak ki futás, ha úgy van.

Eltelt három hónap az évből, és be kell vallanom, hogy ebből az ég világon semmi nem valósult meg. Nem megy nekem ez a lazázás, béna vagyok benne, nem tudok csak úgy lazán futkorászni, mert hiába szeretek futni, de nem ehhez vagyok hozzászokva. Van ugyan laza edzéstervem, de ez így nem az igazi. Rengeteg futást hagytam ki, mert hogy most kihagyhatok futást, meg ilyenek - így volt olyan hét, hogy kétszer voltam futni... ami elég kevés, és még csak jól sem esett.

20180401_101632.jpg

Az esetek 90 százalékában amúgy utáltam, hogy kihagytam a futást - a maradék 10-ben nem, ott jólesett, hogy lustítottam. De igazából csak azokat a futásokat tudtam fejben elengedni, amik azokon a hétvégéken maradtak ki, amikor az edzőképzésen voltam. A többit nem, pedig nem készülök semmire, de mégis rossz, hogy az évek alatt jól felépített rendszerembe hiba csúszott, és "kimaradt egy - sok - csavar a gépezetből".
Főleg azok a kihagyott futások zavarnak, amik az életemet megkeserítő, a talpamon található kemény bőrkinövés, leánykori nevén tyúkszem miatti fájdalom okozott: december óta szenvedek vele, egyszer már kivágták, de nem sikerült teljesen megszabadulni tőle, és rosszabb lett, mint volt, minden lépés olyan, mintha egy szögbe lépnék. Jövő héten remélhetőleg lézerrel végleg eltávolítják, mert ha nem, akkor magamnak fogom kivésni, de abban nem lesz köszönet.

Amúgy tudom, hogy kényszeres vagyok, de ha az a terv, hogy nincs terv, akkor úgy nem tudok futni. Túlságosan vonalas vagyok hozzá, és szükségem van a saját kis "begyepesedett" dolgaimra. Az elmúlt 6 évben mindig készültem valamire. M-I-N-D-I-G. Félmaratonra, maratonra, 6 órásra, 12 órásra, 24 órásra, Ultrabalatonra, Spartathlonra, valamire, akármire, de mindig megvolt a következő cél, a következő lépcsőfok, amit meg akartam mászni. Nem tudok nem készülni. Eddig próbáltam, de nem megy, úgyhogy nem próbálkozom ezzel tovább, visszatérek a megszokott kerékvágásba.

Rájöttem, hogy ha nincs célom, akkor szétcsúszom teljesen, minden téren, és képes vagyok csúnyán elhagyni magam. Szétcsúsztam sportügyileg, csúnyábban, mint amikor sérült voltam!, szétcsúszott az étkezésem (amivel egész életemben bajom volt, de tavaly végre sikerült egész jól gatyába rázni), szétcsúszott a megszokott rendszerem, és csak keresem magam, hogy most hol is vagyok én ebben az egészben. Kaptam új impulzusokat - lásd edzőképzés, munkahelyi előléptetés -, de a szeretett, megszokott, régi dolgaim meg szinte teljesen elvesztek valahol útközben. És ha hülye is vagyok, de ez így nem jó, nem vagyok tőle boldog. Úgyhogy most e felismerés után itt az ideje, hogy újra összerakjam magam, a régi dolgaimmal és az újakkal együtt. Utálom, hogy formán kívül vagyok, hogy lassú vagyok, utálom, amikor eszembe jut, hogy egyébként milyen jó formában és milyen erős voltam tavaly, és szörnyű érzés, hogy ettől most olyan messze vagyok, mint ide a Hold. Nem érzem jól így magam, és ezt nem akarom, hogy ez így maradjon - mivel ezen csak én tudok változtatni, így változtatok, és megkeresem a legjobb arányokat, hogy mindenből jusson, és tiszta lappal kezdem el a dolgokat.

20180331_164538.jpg

A futás nekem a kapaszkodó a mindennapokban, a visszajelzés és az elismerés terepe, a kiegyensúlyozottságom forrása, önmagam legyőzésének és saját magam tesztelésének legjobb módja. De ehhez kell valami terv, cél a futáshoz. Semmi durva, semmi extra, csak egy belátható és teljesíthető cél, ami miatt összekapom magam, mert a célhoz vezető utat be kell járnom, és a célhoz oda kell érnem. Ez most megvan, kitűztem, majd ha itt az ideje, el is mesélem - nem egy olyan nagy dolog, amiről esetleg ne tudnék lemondani, ha úgy alakul a helyzet, de mégis egy kis világító fénysugár az alagút végén, ami nekem most erőt és motivációt jelent. (Ez itt egy nagyon jó cikk, bár én magam nem vagyok felsővezető, de amit érzek a sport kapcsán, az pont ugyanez.)

Az erősítő edzéseket a megírt edzéstervem alapján csinálom, és reménykedem benne, hogy lesz eredménye, rakódik rám tőlük egy kis izom, vagy legalább egy kicsit erősebb leszek végre.

Összekapom a kajálásomat is. Az elmúlt 4 hónapban annyi szemet és édességet ettem, hogy az borzalom, úgyhogy a tavasz tiszteletére ezt is gatyába rázom. Nem drasztikus diéta, nem koplalás, csak újra megválogatom és megtervezem, hogy mit fogok enni, és a nassolást száműzöm a p.csába, és visszarendezem magam végre a versenysúlyomra, aminél fogjuk rá, hogy elégedett vagyok magammal. Ha az edzésekben tudok következetes és tervszerű (értsd könyörtelen) lenni magammal, akkor itt is - és ennyire többet nem engedem el magam, az tuti.

És mindeközben nem verem napi szinten háromszor a falba a fejemet, hogy hagytam magam ennyire szétcsúszni. Igen, kellett a pihenés, kellett a lazaság, kellett a lustaság, kellett az össze-vissza evés, de most már pont elég volt belőle.

I'll back, vagy mi a szösz! 

via GIPHY

 

Így lett belőlem "edző"

Akik követik a Facebook oldalamat, tudják, akik nem, azoknak most mesélem el: pár héttel ezelőtt edző lettem. Vagyis az én olvasatomban inkább "edző". Azért idézőjeles edző, mert a megszerzett oklevél és megszerzett tudás ellenére nem gondolom magamról azt, hogy igazi edző vagyok. Nemcsak azért, mert nincsenek tanítványaim (na jó, egy van), hanem azért is, mert még rengeteget kell tanulnom és gyakorolnom ahhoz, hogy edzőnek vallhassam magam. De ez jól is van így, az az ember vagyok, aki szereti magát fejleszteni, képezni, újabb tudást szerezni, gyakorolni, aki szeret mindig a jobbra törekedni.

Amellett, hogy futok - igazi edző vezetésével immár 7 éve -, mindig is érdekeltek az erősítő edzések, még jobban szűkítve a kört, a funkcionális edzések. És már csak azért is érdekel ez az edzői dolog és tudás, mert életmód újságíróként szeretnék hiteles lenni, többet tudni, hogy a munkámat is jobban tudjam végezni. Úgy 2 éve nézetegem folyamatosan a különféle fitnesziskolák képzéseit, személyi edző tanfolyamokat, de mindig arra jutottam, hogy a munka, család és futás (nagy célokkal) mellé képtelenség beilleszteni egy olyan tanfolyamot, ahol minden hétvégén ott kell lenni, hétközben pedig edzőtermekbe kell járni edzeni, tanulni. Így mindig lemondtam róla, hogy edzőnek tanuljak.

27879083_358633881212094_2881876502465478656_n.jpg

Egészen novemberig, amikor is a Facebookon szembejött egy hirdetés: a Thor Gym-ben funkcionális edzőképzést indítanak januárban. Rákattintottam a hirdetésre, elolvastam, és nagyon megtetszett. Két hónap alatt egy csomó hasznos dolgot megtanulhatok a funkcionális edzésekről, sőt, akár gyakorló edző lehetek, ha jó vagyok, mert a legjobbaknak állást is ajánl a terem. Felolvastam Milánnak a hirdetést, aki mondta, hogy ez jól hangzik, ha szeretném, csináljam, menjek, ő támogat, most nincs nagy futós cél, mivel eleve könnyítést terveztem 2018-ra, belefér az életünkbe. Pár napig gondolkodtam rajta, kikértem Gabi véleményét is, aki azt mondta, hogy alapnak nagyon jó lehet, tanulhatok belőle és el tudom dönteni, hogy érdekel-e ez a világ, szeretnék-e alaposabban ezzel foglalkozni. Végül felhívtam a megadott telefonszámot, kértem pár infót a képzésről, majd úgy döntöttem, jelentkezem és belevágok.

Január első hétvégéjén kezdődött a képzés, kéthetente szombaton és vasárnap kellett menni a Thor Gym-be, ott voltak az órák. Tanos Bálint, a Thor szakmai vezetője vett minket a szárnyai alá, és már az első alkalommal látszott, hogy nagyon sok hasznos dolgot fogok tanulni - és az is látszott, hogy kb. én vagyok a "leggyengébb láncszem" a csoportban. Azért én, mert bár a képzés nem kért "edzői előéletet", csak edzéstapasztalatot, de a csoportunk tele volt olyanokkal, akik már edzőként dolgoznak valahol, és tudást jöttek bővíteni, elmélyíteni, illetve olyanokkal, akik a Thor-ban vagy máshol járnak funkcionális edzésre. És voltam én, a futó, akinek az edzéstapasztalata "kimerül" a futásban és az otthon végzett "edzéskében", aki utoljára 16 évesen nyomott fekve olimpiai rúddal, még kézilabdásként, és akinek olyan gyenge a felsőteste, hogy nem bírja fej fölé kinyomni a 20 kilót.

27023652_795112800696710_1747384944231153798_o.jpg

Na mindegy, innen szép nyerni, gondoltam, itt a kihívás, lehet erősödni, és közben lehet tanulni arról, hogy hogyan kell megerősödni. Az első hétvége elég fárasztó volt agyilag, hiszen régen jártam már utoljára iskolába, ráadásul ekkor még beteg is voltam, de amit láttam-hallottam, az összességében tetszett, bár picit másra számítottam. Az persze rögtön látszott, hogy nem lesz könnyű, és Bálint is hamar a tudomásunkra hozta, hogy nem csak melegedni kell bejárni (bár a teremben elég hideg volt az üléshez), és csak úgy hozzánk vágják majd a végén a papírt, komoly vizsgára készüljünk mind elméletben, mind gyakorlatban. De ez így van jól szerintem, úgyhogy ez nem jelentett problémát.

28153425_1801672846804943_5963074036182286336_n.jpg

A képzés úgy zajlott, hogy kéthetente szombaton és vasárnap összegyűltünk a Thor-ban, délelőtt nagyrészt elméleti oktatás volt, délután pedig mindig volt valami gyakorlati. Tanultunk anatómiát, edzéselméletet, alapfogalmakat, edzéstervezést, periodizációt, írtunk edzésterveket, megtanultunk az alapvető emberi mozgásokat elméletben, majd gyakorlatban (guggolás, csípődöntés, nyomások, húzások, cipelések, törzserősítő gyakorlatok), és mindig tartottunk egymásnak edzést is. Volt mobilitásfelmérés és mobilitásjavítás blokk is, ez nagyon tetszett és nagyon hasznos volt, és volt egy crossfites délután is, ez is érdekes volt - pl. kiderült, hogy még tudok fejen állni.

A hétvégi oktatási napok között pedig be kellett járnunk a Thor csoportos edzéseire hospitálni. Én rengeteget tanultam, például azt, hogy a kevesebb több, és nem kell minden edzésen maxra kihajtani magamat (és az embereket, akiknek edzést tartok), nem kell minden edzésen mindenre edzeni, hanem okosan, tudatosan, tervszerűen kell az erősítő edzéseket is felépíteni. Tudom, hogy a futásban is így működik, hogy a célversenyre építkezünk, de ugye ezt nem én terveztem meg magamnak, hanem Gabi, én csak végrehajtottam, amit előírt. A saját otthoni edzéseimet viszont teljesen random raktam össze, azt csináltam, amihez épp kedvem volt. Nekem ez a "kevés edzés" eleinte nagyon fura volt, az első hospitálás alatt csak lestem, hogy mennyire más egy edzés, mint amire én számítottam. Aztán ahogy egyre több edzést láttam, és beszélgettem az edzőkkel, akik mind segítőkészek és jó fejek voltak a hospitációk alatt, úgy értettem meg, hogy mi hogyan épül fel és mit kell csinálni az erősödéshez, fejlődéshez, és hogyan működik a rendszer.

A tanulós hétvégéken persze sokszor éreztem azt, hogy nagyon béna és gyenge vagyok, de próbáltam humorral és kellő önkritikával kezelni a helyzetet - hiszen megtanultuk edzéselméletből, hogy a fejlődés mindig abban következik be, amit éppen csinálunk, tehát mivel én futottam, ezért a futásban vagyok jó, aki meg súlyzókkal edz, az abban jó. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint csinálni mindent, odafigyelni, hogy minél jobban megtanuljam a gyakorlatokat, úgy, hogy aztán meg is tudjam őket tanítani. Ha pedig kaptam akárcsak egy aprócska dicséretet, akkor azt jól eltettem, és erőt merítettem belőle. A csoportunk egyébként nagyon jó volt, végig jó volt a hangulat, elég jól összerázódtunk, és kölcsönösen próbáltunk egymásnak segíteni - bár én inkább csak fogadtam a többiek segítségét és tanácsait. A hospitálás is hasznos volt, bár a végére már úgy éreztem, hogy sok az óra, és nem mindig látok újdonságot, de becsülettel végigjártam, kérdeztem, beszélgettem, edzésterveket jegyzeteltem, hogy lássam, ki hogy rakja össze az edzéseit, milyen gyakorlatokat használ, mit mivel kombinál.

28766364_164506750918055_5944201000695889920_n.jpg

A két hónap aránylag gyorsan eltelt, az elméleti és közös gyakorlásos részből én még szívesen vettem volna, ha van több, azt éreztem, hogy még rám férne a tanulás - a másik oldalról viszont ez is elég fárasztó volt, fizikailag és szellemileg is. Milán sokat segített, hogy végig részt tudjak venni a hospitálásokon, és Anya is jött minden "iskolás" hétvégén Milcsizni, hogy segítsen, én el tudjak menni a képzésre, Milán pedig tudjon futni. 

Március első hétvégéjén volt a vizsga. Őszintén, féltem tőle. Az elméleti tudásomban jobban bíztam, mint a gyakorlatiban, de úgy éreztem, hogy amit tudtam, megtettem, megtanultam, begyakoroltam, átgondoltam. Bár Bálint mondta, hogy az elmélet is nehéz lesz, az anatómiát is nagyon kell tudni (amit én soha nem tanultam korábban, szinte csak a futósérülések és futóbajok kapcsán találkoztam egy-egy fogalommal, izommal), és persze az összes elméletet. Először volt az írásbeli vizsga, többválaszos feleletválasztós teszttel, de ezen szépen átmentem, a csoport kb. fele viszont nem. Aki átment az írásbelin, az jöhetett a szóbeli, gyakorlati részre. Hát ugye ettől tartottam jobban, éreztem, hogy valami nehezet fogok húzni a gyakorlattanításnál, a swing és a török felállás volt az, amiről azt mondták, hogy aki azt kihúzza, általában búcsúzik a versenytől.

Harmadikként mentem be szóbelizni, és jól belehúztam: a gyakorlattanításnál a török felállás volt a tételemen. Ezen kívül kellett egy edzéstervet írni megadott felkészültségű és célú csoportnak, és volt egy mobilitásfelmérés is. Az edzésterv írásnál remegett a kezem, mert csak a török felállásra tudtam gondolni, de aztán gyorsan lecsillapítottam magam, megírtam az edzéstervet, leadtam, majd jöhetett a mobilitásfelmérés. Egy lány volt a "próbababa", nála kellett megnézni a csípő befelé rotációt, ezt tudtam, gyakorlatot is tudtam mondani, amivel ezt lehet javítani, és a keresztkérdésekre is tudtam válaszolni. Jöhetett a török felállás. Úgy voltam vele, hogy ha a legjobb tudásomat hozom, és igyekszem minél jobban elmagyarázni és megmutatni a gyakorlatot, akkor van esélyem. Picit bénáztam, de azért aránylag ment, és amikor a gyakorlat egyik fázisánál belekérdeztek, hogy mit látok a végrehajtásnál, tudtam, hogy mi nem stimmel, és hogyan tovább.

Utánam még jó sok vizsgázó volt, de aránylag gyorsan végeztünk, majd vártuk az eredményhirdetést. Picit izgultam, ugyanis a csoportunk egyik legjobbja ugyanazt a tételt húzta, mint én, és láttam, hogy mennyivel összeszedettebben tanítja a gyakorlatot, azt éreztem, hogy lehet, hogy jönnöm kell majd pótvizsgázni. Amikor a vizsgabizottság végre lejött, és Bálint mondta, hogy sajnos van, akinek nem sikerült a vizsga, azt gondoltam, hogy én vagyok az egyik. És én lepődtem meg a legjobban, amikor másodikként olvasták fel a nevem és adták át az oklevelemet - átvételnél majdnem elbőgtem magam, úgy örültem, hogy sikerült!

28159109_413998959070932_4809546022063702016_n.jpg

Úgyhogy "edző" lettem, aminek örülök, és persze büszke is vagyok rá. De még nem vagyok igazi edző, ahogyan írtam is az elején, még szeretnék sokat tanulni és gyakorolni. Egyelőre én magam vagyok a saját kísérleti nyulam. Szeretnék erősödni, fejlődni, nagyobb súlyokat tudni használni, szeretnék olyan futó lenni, aki erősebb, izmosabb, arányosabb, jobban karban tartott. És ez rám is fér, nagyon, de mivel most már erre is figyelek, így remélhetőleg hamar beindul a fejlődés ebben is. Vettem itthonra egy súlyzókészletet a már meglévő kismillió edzőcucc mellé a házi konditerembe, és heti kétszer vagy háromszor edzem. Írtam magamnak egy alap edzéstervet, a tanultak alapján, az alapvető gyakorlatokat csinálom. Kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt lesz érezhető és látható eredménye az edzésnek. Közben persze a futást is próbálom visszahozni, mert idén eddig nem volt értékelhető a futóteljesítményem, de nem is ez volt most a legfontosabb. Most keresem az egyensúlyt, hogy minden jó legyen.

És lett egy vállalkozó szellemű tanítványom is: Milánnak tartok itthon heti három edzést, elsősorban a törzserősítésre koncentrálva, hogy az Ultrabalatonra összekapjuk, és erősebb, stabilabb legyen a törzse, és ne hátráltassa semmilyen hátprobléma. Tudjuk mindketten, hogy erre nagy szükség van, úgyhogy most ezen dolgozunk közösen, nézem, ahogy csinálja a gyakorlatokat, javítom, segítek neki, és közben igyekszem úgy edzeni őt, hogy fejlődjön, és még véletlenül se sérüljön meg.

Tetszik ez az "edzősködés", de érzem, hogy óriási felelősség, hiszen egy másik ember rám bízza magát, tőlem várja a saját erősödését, fejlődését, a segítségemmel szeretne valamilyen jó eredményt elérni. Úgyhogy ezzel együtt én is még inkább becsülöm a saját edzőmet, és még inkább tudom, milyen fontos a munkája, és milyen sokat köszönhetek neki.

29090207_206728266728411_2753738983572766720_n.jpg
És hogy hogyan tovább? Szeretnék tovább fejlődni, tanulni, beszereztem egy csomó hasznos és érdekes könyvet az edzéssel kapcsolatban, láttam további rövidebb képzéseket, amik iránt érdeklődöm. El tudom azt képzelni, hogy a jövőben akár edzőként is dolgozzak valamilyen formában, méghozzá egy olyan edzésmódszerrel, ami kifejezetten futóknak kialakított és hasznos funkcionális edzés, amitől erősebb, jobb, stabilabb és gyors futók lehetünk, sérülésmentesen fejlődhetünk. Meglátjuk, hogy ebből mi lesz, ha majd  aktuális a dolog, mindenképpen szólok!

Hokák az életemből

Remélem, van még más olyan őrült rajtam kívül, akinek megvannak a futócipői, azok is, amiket több ezer kilométerrel ezelőtt használt. 2014 óta futok Hokában, és a cipőimet (kettő kivételével) azóta is őriztem a szekrény aljában. Egyszerűen sajnáltam őket kidobni, hiszen annyi szép emlékem fűződik hozzájuk.
Most viszont egy részüktől megváltam, de jó helyre kerültek, Karcsihoz a Hoka szentélybe, ő vigyáz majd rájuk a továbbiakban.
Én pedig úgy gondoltam, hogy megemlékezem róluk ebben a posztban, cipőről cipőre.

28939059_10213815864644795_1955053684_o.jpg

Az első Hokám egy Stinson Tarmac volt, 2014 áprilisában vettem, a 12 óráson a Nike-ban szétvert bokám miatt döntöttem úgy, hogy az addig is nézegetett vastag talpú űrcipőre váltok. Külföldről rendeltem, és csak reménykedtem benne, hogy jó lesz. Jó lett, imádtam.
Ebben a cipőben futottam az első 24 órámat, 177 km-t, majd az első Ultrabalaton teljesítésem is ebben lett meg. A mai Hoka modellekkel összehasonlítva igazi böktör (=óriási) cipő volt. 
 20180311_171926.jpg

A második Hokám egy Clifton 1-es volt, imádtam, könnyű, gyors cipő, beletettem 2500 kilométert. Ebben futottam egy 6 órás PB-t.

20180311_171944.jpg

Még egy Clifton 1-et vettem anno, ezt még jobban imádtam. Hozzásegített egy 12 órás PB-hez, amit azóta sem javítottam meg, mert nem futottam azóta sem 12 órát, és a második Ultrabalaton teljesítésemet ebben csináltam. És a 24 órás legjobban felén ebben voltam. Kb. 2000 kilométert mentem benne.

20180311_171957.jpg

Clifton rajongóként nem volt kérdés, hogy ha már nem lehet kapni 1-es modellt, akkor jöjjön a 2-es, úgyhogy megvettem ezt a rikító zöld Clifton 2-t. Futottam benne egy maratoni PB-t, azóta sincs jobb maratonom, merthogy maratont sem futottam azóta. Aztán ebben a cipőben adtam fel a 2016-os 100 kilométert 60-nál, de addigra már nagyon fájt benne a lábam, és meg is sérültem. Túlhordtam, 1300 kilométernél ment pihenni, én meg gyógyítgattam hosszan a sérülésem és a lelkem az elcseszett év miatt.

20180311_172008.jpg

Amikor helyrejöttem a sérülésből, ebben a kék Clifton 2-ben kezdtem újra futni. Nagy eredmény nem fűződik a nevéhez, szegényt igen hamar újabbra cseréltem, nehogy megint lerokkanjak, 950 km ment bele.

20180311_172020.jpg

Helyette jött a kék-ezüst verzió. Ebben futottam a caorlei tengerparton, és ezt viseltem, amikor megpróbálkoztam a naaagy visszatéréssel egy 4 órás versenyen, aminek a felét végighánytam. :P Ekkora már éreztem, hogy cipőt szeretnék váltani, így mindössze 630 kilométert kapott.

20180311_172035.jpg

2017-ben már a Vanquish 2-re szavaztam: az első még egy kék fiú cipő volt. Viszont nagyon szerettem, ez volt rajtam, amikor sikeresen visszatértem az ultra mezőnybe, a 100 kilométer teljesítésével. Jól kimaxoltam, 1400 kilométert kapott.

20180311_172117.jpg

És ekkor kezdetét vette a lila Hoka korszak, amire már annyira vágytam, akartam egy lila cipőt, és végre lett! Vanquish 2, lila, női modell! Persze külföldről kellett rendelnem, de lett. Sárváron 6 órás PB-t futottam benne, az Ultrabalatont sajnos nem fejeztük be együtt, de 124 kilométeren vitt előre, majd az Ultra Tisza-tó 111 kilométere után pihenésre ítéltem - az volt a terv, hogy második, biztonsági cipőnek ezt viszem a Spartathlonra. 1100 kilométer van benne, és még lehet benne futni.

20180311_172250.jpg

Szintén lila, ezt már Vanquish 3, Luxemburg és Németország érintésével került hozzám nagyon olcsón. A talpa picit keményebb, mint a 2-esé, a felsőrésze picit szűkebb, de nagyon rendben van. A Suhanj6-on futottam benne, meg egy csomó hosszú edzésen. Ezt vittem a Spartathlonra váltócipőnek, de végül nem érintette a görög földet. Jelenleg is használom, még pár száz kilométer belefér.

20180311_172302.jpg

És akkor itt van a másik lila Vanquish 2-es. Ezt kifejezetten azért vettem, hogy legyen egy nagyon friss cipőm a Spartathlonra. A nagy verseny előtt pár edzést futottam benne, aztán az igazi nagy terhelést már a görögöknél kapta, de tökéletesen működött. Azóta is használom, aztán megy a vitrinbe.

20180311_172317.jpg

Ez a cipő pedig már a jövő: Vanquish 3, egyelőre a dobozában várja, hogy majd fussak benne, de mivel jó vétel volt, nem hagyhattam ott a boltban, na.

20180311_172333.jpg

Utcán sem járhatnék másban, mint Hokában. Szerintem én voltam az első az országban, akinek Hupana modellje volt, ezt hordom a hétköznapokon.

hupana.jpg

És van Hoka papucsom is, egyrészt azért, hogy a Spartathlon után legyen miben eldöcögnöm a szállodáig a célból, másrészt mert egy jó papucs sosem rossz! Iszonyú kényelmes ez is!

hokapapucs.jpg

 

Ez pedig itt egy kakukktojás. Terepcipő, Challenger 1-es. Lassan 3 éve, hirtelen felindulásból vettem, hogy nekem kell egy terepcipő. Lehet tippelni, hogy hány kilométert futottam benne. Igen, a helyes válasz a nulla! A dobozában vár, hátha egyszer futok benne.

20180311_172429.jpg

A listából kimaradt két cipő: egy Stinson Lite, amit utáltam, nem volt az igazi, futottam benne egy 12 órást, aztán továbbadtam Milánnak, mert ő szerette. És volt egy Valorom is, amit nagy nehezen betörtem, a 24 órás PB-m alkalmával kb. a fél versenyt ebben futottam. De nem volt az igazi, úgyhogy Masunak adtam, ő futott benne aztán egy maratont.

Ennyi a Hokáim rövid története. Azt hiszem, el lehet rólam mondani, hogy márkahű vagyok, ugye?

És a főnix szépen nekirepül a falnak...

... és csattan egy nagyot. Aztán újra felszáll, próbálkozik, és megint a falnak puffan.

Na ez vagyok most én. Amilyen jó volt a tavalyi év, annyira káosz a mostani. De nem vagyok rajta (annyira nagyon borzasztóan) elkeseredve, biztosan ennek is megvan az oka. Mondjuk ha készülnék valami nagy, komoly versenyre (amire nem készülök), akkor már a Dunában kellene keresnetek, mert már belevetettem volna magam kínomban. :)

Kezdem az elején. A Spartathlon után kicsit leengedtem, tudatosan, nem vittem túlzásba a futást, nem erőltettem, picit le is gyengült az immunrendszerem, a kajálásra sem figyeltem oda annyira, úgyhogy eléggé formán kívül voltam. De jólesett kicsit lazázni, mondjuk annyira ki voltam már merülve év végére, hogy semmi nem ment jól. 

Decemberben már egy picit azért jobban mentek a futások, vártam a téli szabadságot, hogy jól ki tudjam magam pihenni, majd jókat alszom, töltődöm, és persze futok. Ebből az lett, hogy december 24-én estére kidőltem. Még reggel futottam egy 20-ast, ami tök jó volt, élveztem, volt hozzá erőm is, kedvem is - de már köhögtem párat előtte, ebből lett az, hogy estére rázott a hideg, fájtak az izmaim, gyenge voltam, láz- és fájdalomcsillapítóval feküdtem le aludni. Még a 25-e délelőttöt átvészeltem egészen jól a szüleimnél (persze gyógyszerrel), de délutánra már nagyon szarul voltam, hőemelkedésem volt (ez nálam olyan, mint másnál a láz), csak arra volt erőm, hogy a kanapén feküdjek és aludjak, meg az orrom fújjam és köhögjek. Ez a beteg állapot majdnem három hétig tartott, közben Milcsi és Milán is kidőltek, úgyhogy a szabadság azzal telt, hogy egymást ápolgattuk, dőltünk ide-oda az ágyon, orrot fújtunk, köhögtünk, orvoshoz mentünk, gyógyszert szedtünk. Mit mondjak, csodálatos volt. Futásról persze szó sem lehetett.

A sok köhögéstől teljesen beállt és megfájdult a derekam, és jobb oldalon a bordáimnál az izom is beállt, ezzel még a mai napig küzdök, kenem, volt rajta Flector tapasz, és most hatóanyagos kineziotape. Hol jobb, hol rosszabb. Ha nem mozdulok meg, akkor jobb, de mivel mozdulok, ezért lassan gyógyul.
És persze mikor máskor lesz olyan bőkeményedésszerű hólyag az ember lábán, amire alig tud rálépni, ha nem ebben az egyébként is nyavalyás időszakban.

39496.png

Közben, hogy valami jó is történjen velem mozgás terén, elkezdtem egy funkcionális tréner képzést a Thor Gym-ben. Már régóta érdekelt az "edzősködés", szeretném magam továbbfejleszteni és képezni, hogy hogy kell jól edzeni (ami nem futás), hogyan lehetek erősebb, stabilabb, állóképesebb, és hogyan kerülhetem el a sérüléseket. Plusz nekem az is fontos, hogy életmódos újságíróként és szerkesztőként is hiteles lehessek. Úgyhogy most belevágtam, 2 hónapos a képzés, kéthetente van hétvégén oktatás elmélettel és gyakorlattal (edzünk), az oktatások között pedig hetente 4-4 órát hospitálok, azaz edzéseket látogatok, figyelek és tanulok. A képzés hasznos, érdekes, az oktató és a társaság jó.

Az első hétvégét még betegen nyomtam le. Totál lenullázott a betegség fizikailag, és amúgy is gyenge vagyok, a felsőtestem eddig sem volt toppon, egy nagyobb súlyzó simán felboríthat. Úgyhogy van hová fejlődnöm, de motivál a dolog, ezért otthon ismételgetem a gyakorlatokat, plusz tanulgatom az elméletet és az anatómiát. Remélem, majd le is tudok rendesen vizsgázni, amikor kell.

És most vissza a futáshoz. Próbálom visszanyerni az erőmet, ez elég lassan megy. A heti öt edzést igyekszem tartani - amikor hétvégén képzés van, akkor a futás már nem fér bele, úgyhogy akkor 4-et futok. Idén eddig max. 8-10 kilométereket mentem, és közben meg-megállok orrot fújni (=hosszan trombitálni, míg aztán az agyamat is sikerül kifújnom a helyéről) - ez még megmaradt a betegségből. A pulzusom az egekben van természetesen, de remélhetőleg majd ez is visszaáll. Úgyhogy egyelőre totyogok és döcögök, néha eszembe jut, hogy szeptemberben milyen jó formában voltam, aztán inkább a jelenre koncentrálok, és magamban énekelgetve döcögök tovább. A lényeg, hogy mozgok és nem vagyok (nagyon) beteg, az állóképességem nem veszett el teljesen, az erőm pedig majd csak visszatér. És amúgy is inkább most az erőedzésekhez kell, nem csak a futáshoz.

Szóval a főnix most még koppan és koppan a falon, aztán egyszer csak majd áttöri - vagy úgy dönt, hogy megfordul, és keres magának egy másik útvonalat. :) 

2017, a besteverfutóév

A tavalyi érfelvágós hangulatú évértékelő írásom után idén ne számítson senki negatív hangulatra, meg önostorozásra! Mert ilyen most nem lesz! Amilyen szar volt a 2016, olyan jó lett 2017, és úgy gondolom, hogy ezt most nagyon MEGÉRDEMELTEM, így, csupa nagy betűvel.

Több mint 4 év munkájára került fel a korona szeptember 30-án, a fejemre pedig az a koszorú, amiért szinte mindent csináltam. Ott és akkor volt a csúcspont, egy út vége, de mégsem a vége. De megyek szép sorban elölről, felidézem a legfontosabbakat, képekkel tarkítva.

Január és február az alapozásé volt, egyre jobban mentek a hosszú futások is, különösen emlékezetes volt az a 40 kilométeres futás, amit mínusz 18 fokban, frissítés nélkül futottam (mert 20 perc után minden frissítőmből jég lett, és érthető módon nem tudtam őket kiolvasztani), és arra az edzésre is szívesen emlékszem vissza, amikor a maratoni egyéni csúcsomat is megjavítottam - volna, ha nem csak 40-et futok. Na meg a rám fagyó ónos eső. Közben az esélytelenek nyugalmával beneveztem a Spartathlonra. Azt gondoltam, ha kisorsolnak, boldog leszek, ha nem, akkor jövőre megpróbálom újra, adok még neki egy évet.

blogba1.jpg

Szóval volt itt minden, de én edzettem szépen, mert márciusban várt rám a 100 kilométer, és tudat alatt egy revans az előző évi feladásért. Amiért mentem, sikerült, 10 óra 19 perc alatt, ha nem is mindig könnyen, mert a frissítést elszúrtam, de legyűrtem a százast, összetettben 5. lettem, sőt a nem OB résztvevők nyílt versenyét én nyertem. Visszatértem az ultrákhoz, legyőztem egy mumusomat, és ezzel az eredménnyel a következő két évre biztosítottam azt, hogy nevezhessek a Spartathlonra.

opti2.jpgFotó: Szabó Áron


A 100-as utáni jónéhány napban szinte lebegtem. Egyrészt a 100-as teljesítése, a sikeres visszatérés miatt, másrészt mert ekkor készült el a Főnixem, amiből úgy éreztem, erőt tudok majd meríteni, harmadrészt mert ekkor volt a Spartathlon sorsolás, és egyenes ágon bekerültem az indulók közé. Azt sem tudtam, hol vagyok, de tényleg, lila ködben léteztem. Egyet viszont biztosan tudtam: megyek a Spartathlonra, és meg is fogom csinálni, ha beledöglök is!

Áprilisban Sárvár jött a megszokott módon, de se nem 24, se nem 12 órán indultam, hanem kivételesen 6 órán. A frissítésem természetesen itt is elcsesztem, de így is sikerült egyéni csúcsot menni, 63,1 kilométert, bár a 65 volt az eredeti cél, de nagyon örültem neki. Korosztályos 2. lettem, így most is vittem haza egy serleget.

fb_img_1492875865477.jpg
Májusban aztán megkaptam az idén nekem járó pofont, de még pont időben ahhoz, hogy összekaphassam magam utána. Az Ultrabalatont nem sikerült befejeznem, utáltam az első métertől, nem ment a futás, elcsesztem a frissítést annak ellenére, hogy ötcsillagos csapat kísért. Rosszul voltam, szédelegtem, 30 fokban rázott a hideg, hánytam, hasmenésem volt. Ezekből még összekapartam magam, de annyira nem voltam ott fejben, annyira nem tudtam koncentrálni, hogy nem is akartam igazán az egészet. 124 kilométernél kiszálltam. A bokám adta fel a harcot, és az év további része miatt nem akartam még jobban szétverni. De ha őszinte akarok lenni, akkor a fejem volt a fő problémaforrás. A bokám hamar helyrejött, de tudtam, hogy a fejemen és a frissítésemen is sürgősen dolgozni kell, ha nem akarok a Spartathlonról leszegett fejjel, szégyenteljesen hazakullogni. Elég volt az UB-n ezt érezni, de megérdemeltem, és kellett. Mennem kellett tovább.

18528111_1736294233052139_9173444803893254637_n.jpg

Az Ultrabalaton utáni csalódást a VOLT fesztiválon vezettem le, végigüvöltöttem és végigugráltam a Linkin Park első magyarországi koncertjét. Fantasztikus volt, energikus, erőt adó, feltöltött, eltettem magamnak azt, ami ott volt, ahogy Chester és Mike énekelt, ahogy a Rob, Dave, Brad és Joe nyomták. A mai napig ráz a hideg, ha rágondolok. Főleg, hogy három hétre rá Chester örökre elment. De a zene itt maradt, azóta is Linkin Parkra futok.

20232218_10211963207609527_2915936504476478698_o.jpg

Mivel szeretem a tavakat, és kellett egy hosszú futás versenyen az UB feladás után, ahol bizonyíthatok magamnak, és ahol tesztelhetem az új frissítést, amit a Panhellen dietetikusával, Szarka Dorottyával raktunk össze, beneveztem az első Ultra Tisza-tóra. 111 kilométer, pont jó lesz. Nem kértem kísérőcsapatot, egyedül akartam futni, leadott frissítéssel és a mellényemben, hogy gyakoroljak. És ment! Az lett az addigi legjobb versenyem, ment a frissítés, ment a koncentráció, jókedvű voltam, összeszedett, és bár a 12 órán belüli idő nem jött össze, mégis boldog voltam, és Milánnal sikerült közösen befutnunk. Ott éreztem először azt, hogy rendben vagyok, meg fogom tudni csinálni, amit szeretnék.

19554826_1433473190035698_2576953107778120276_n.jpg

dsc6903.jpg

Egész nyáron végig edzettem, próbáltam a legnagyobb melegben, hogy szokjam, tanuljam, erősödjek benne. Nem volt mindig könnyű, de amit Gabi előírt, azt lenyomtam legjobb tudásom szerint. Semmin nem lepődtem meg, még az olyan edzéskombinációkon sem, amikor nappal 35 kilométer, majd még aznap éjjel a Suhanj6 várt rám. Meg kellett csinálnom, úgyhogy megcsináltam. Jó volt, hogy óriási Gizion team volt ott a versenyen, élmény volt a csapattársaimmal együtt futni.
A fejbéli erősödésben dr. Paál Emőke sportpszichológus, nem mellesleg fantasztikus terepultrás volt segítségemre, akihez nyár közepétől kezdtem el járni, hogy rendbe tegyük, amit rendbe kell. És úgy éreztem, rendben vagyok, rendben leszek.

20746260_725310397676951_8714625537902197554_o.jpg

A szeptember nagyon hamar eljött. Közeledett a Spartathlon. De valahogy éreztem, tudtam, hogy képes vagyok rá, ott a helyem, van ott keresnivalóm, megérdemlem, megdolgoztam érte, hogy ott lehessek. Úgy mentem oda, hogy meg fogom csinálni, Milán és Gabi segítenek benne, nekem csak futnom kell, és csak én ronthatom el, de azt meg ne fogom, nem ronthatom el. És nem rontottam el. Életem legjobb versenyét csináltam meg a világ egyik legnehezebb ultraversenyén.
Úgy mentem, mintha nem lenne holnap, kikapcsoltam mindent, és csak arra gondoltam, hogy kell a koszorú, megyek és elveszem. Mentem és elvettem, örökre az enyém. Minden klappolt, nem rontottam el semmit, erős és összeszedett voltam. 33 óra 55 perc alatt megtettettem 246 kilométert Athén és Spárta között, egy ismeretlen országban, addig ismeretlen útvonalon, és végig azt éreztem, otthon vagyok, hazaértem. Megcsináltam életem versenyét, én lettem a 10. magyar nő, aki odaért Leonidász szobrához. Amúgy még a mai napig is hihetetlen, pedig megtörtént, de ha visszagondolok rá, olyan, mintha nem is én lettem volna ott, nem is én csináltam volna, pedig én voltam. Még mindig emésztem. De tudom, hogy megérdemeltem, kellett, járt. Imádtam az egészet, és vissza fogok menni, mert újra át akarom ezt élni.

37531749352_29754f7f95_k.jpg

cel1.jpg

cel2.jpg

A Spartathon után kivettem a jól megérdemelt lazító időszakomat. Az eddigiekhez képest keveset és lassan futok, letudtam egy betegséget, megcsináltattam a tetoválást, amit szerettem volna.

tet.jpg

Egyelőre nem tervezek semmi komolyat 2018-ra, hagyok magamnak időt, főleg fejben, hiszen hosszú időn keresztül a futás volt a legfontosabb a család és a munka mellett, most próbálom tanulni, milyen az, amikor cél nélkül futok, és igyekszem olyan dolgokra időt szakítani, amikre a futás miatt nem volt elég időm. Az tuti, hogy az ultrák nem menekülnek meg tőlem, mert a futásnak ezt a vonalát érzem magaménak, itt tudok leginkább kiteljesedni és ebből nyerek örömet és energiát.

2017 szuper volt, megvalósult az álmom. Köszönöm az ebben való közreműködést Milánnak és Milcsinek, a két legszuperebb pasimnak, Barát Gabinak, az edzőmnek, a szüleimnek és a testvéreimnek, és azoknak a szakembereknek, akik folyamatosan segítettek és segítenek nekem: Filip Krisznek a masszázst, Kelemen Vandának a manuálterápiás kezeléseket, Szarka Dorottyának és a Panhellennek a táplálkozási tanácsokat és a frissítést, dr. Paál Emőkének a sportpszichológiai segítséget. A Gizionoknak pedig hálás köszönet a Hankathlonért! :)

Jöhet 2018!

Futósérülés: jel, hogy valamit nem jól csinálsz!

Szinte minden futó életében eljön az a "pillanat", amikor "megtalálja" valamilyen sérülés. Valljuk be, ez egy borzalmas állapot annak, aki szeret mozogni, és a fájdalom, sérülés miatt nem tud. De a sérülés egy jel, hogy valami nem jó!

Sajnos a sérülés általában azt jelenti, hogy az ember valamit nem jól csinál. Aki jól csinálja a dolgát, az nem sérül le. A sérülés nem megszokott dolog, még akkor sem, ha sok futóval előfordul. Azért fordul velük elő, mert valami nem stimmel, valamit túltoltak, valamit nem jól csinálnak. A sérülés egy jel, hogy valamit nem jól csinálsz. Hogy mit, azt neked kell tudnod, neked kell megtalálnod, mi okozza: túl sok edzés, túlterhelés, helytelen futótechnika, rossz, nem neked való, elhasznált cipő, kevés nyújtás, kevés pihenés.  

„Normális fájdalom nincsen. A fájdalom egy jelzés a szervezettől, hogy valami nem jól működik. Fájdalom akkor keletkezik, ha a szervezet potenciálisan szöveti károsodást észlel. Mondok egy hasonlatot: a fájdalom olyan, mint egy sárga lámpa az autó műszerfalán. Nem kell azonnal megállni, mehetsz vele tovább egy darabig, de jelzi, hogy meg kell nézetni. Ha a sárga lámpát figyelmen kívül hagyod, akkor is megy még az autó, de utána valószínűleg sokkal nagyobb baja lesz, mintha hamar szervizbe vitted volna. A fájdalom is ilyen, mindig, és minél előbb kell vele foglalkozni!”

- Dr. Magyar Mátyás ortopéd-traumatológus, a Fájdalom Ambulancia vezető orvosa.

Milyen sérülések léteznek?

A sérüléseknek 3 nagy csoportja van.

1. Akut sérülés: egy rossz mozdulat következében kimegy a bokád, elszakad egy izmod – és pontosan emlékszel a pillanatra, amikor ezt érzed.

2. Krónikus sérülések: a probléma folyamatos és nem gyógyul meg, például egy ízületi kopás.

3. Fáradásos sérülés: ez a leggyakoribb a hobbisportolók körében. Olyan területen alakul ki, ahol viszonylag nagy erőnek kitett, de kis helyen eredő vagy tapadó izom, vagy ín található.

A futók szempontjából ez a fáradásos sérülés a legfontosabb.
Milyen a fáradásos sérülés? Az izomhas vérellátása sokkal jobb, mint a hozzá tapadó íné, keringés szempontjából az a leggyengébb rész, ahol az ín csatlakozik a csonthoz, leggyakrabban itt alakulnak ki a fáradásos sérülések. A fáradásos sérülés sokáig lappang, nem veszed észre, hogy valami gond van, mert tünetmentes, csak akkor figyelsz fel rá, amikor már fáj. Van egy időpont, amihez kötni lehet a problémát, de valójában nem akkor kezdődött, csak akkor kezdett tünetet adni. A fáradásos sérülés nem akut sérülés, és bár mindenki azt akarja, hogy azonnal meggyógyuljon, ez nem ilyen egyszerű!

Hogyan lehet kezelni a sérüléseket?

Az akut sérülést általában panaszmentessé lehet tenni. A krónikus sérülést is panaszmentessé lehet tenni, de nem lehet meggyógyítani, folyamatos kezelésre szorul – ha például a térdízületed elkopott, azt már nem lehet újjá tenni, de meg lehet erősíteni körülötte az izomzatot, lehet bele kenőanyagot juttatni, és folyamatos törődést igényel.

A fáradásos sérülés kezelése valahol a kettő között van. Általában 100 %-os eredményt lehet elérni, meg lehet gyógyítani. Viszont nem szabad tünetileg elkezdeni kezelni - tehát nem az fog segíteni, ha telenyomják szteroiddal, vagy folyamatosan fájdalomcsillapítót szedsz rá. Hanem az fog segíteni, ha szakember segítségével elkezded a sérült terület vérkeringését fokozni, és elkezded erősíteni az az izmot, ami a sérülésben érintett. Így lehet hosszú távon panaszmentessé tenni, azaz meggyógyítani az érintett részt.

Miért a fáradásos sérülés a "legrosszabb"?

A fáradásos sérülésekkel az a gond, hogy ha terheljed, akkor fáj, viszont ekkor kap vért. Ha pihenteted, akkor a fájdalom intenzitása enyhül, de általában nem lesz tünetmentes. Minél jobb egy terület vérellátása, annál jobb a regenerációs hajlama is. Pihentetés közben a vérkeringés alap szinten marad, így egy ponton túl jelentősen lelassul, illetve megáll a gyógyulási folyamat, mert a regenerációhoz pont vérbőségre van szükség. Ha a fáradásos sérülést pihenteted, akkor 2-3 nap alatt enyhül a fájdalom, de az esetek 90 százalékában nem szűnik meg, csak csökken, amint elkezded terhelni, újra visszatér, a pihenés nem képes regenerálni egy bizonyos mértéken túl!

serul1.jpg

Mik a leggyakoribb fáradásos sérülések a futók körében?

Talp

Gyakori sérülés a talpi bőnye gyulladása. A sarokcsont talpi részén ered a talpi bőnye, ami fedi a lábujjakat hajlító izmot. Ez az izom szinte minden mozdulatunk közben dolgozik. A túlterhelés, az elégtelen nyújtás és a nem megfelelő futócipő okozhatja a talpi bőnye gyulladását és a fájdalmat a talp sarokhoz közelebbi részén. A sarokcsont másik részén az Achilles-ín tapad, ez az ín is tud degenerálódni, húzódik, begyullad, vagy akár el is szakadhat a túlterhelés következtében. Az ilyen sérülések esetében a fájdalmat kell csillapítani, a gyulladást megszüntetni, majd megfelelően erősíteni az érintett területet. Szakadás esetén sajnos az Achilles-ín esetében a megoldás minden esetben a műtét.

Vádli

A vádli ritkán sérül meg, de ha sérül, akkor általában egy rossz mozdulat, dinamikus mozgás közben, vagy túlerőltetés következében, például lépcsőzés, hegyre futás során. A vádlit akut sérülésként kell kezelni, nyugalomba helyezni, jegelni, majd fizikoterápiával gyógyítani, manuálterápia vagy gyógytorna keretében pedig visszaerősíteni és kilazítani.

Térd

A fáradásos sérülés kategóriájába tartozik a térd két oldalán található ínkötegek sérülése. A külső oldalon az iliotibiális (IT) szalag sérülhet, a belső részen az ún. pes anserinus szindróma alakulhat ki. Mind a külső, mind a belső térdrész a túlerőltetés következtében sérülhet. Fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés, majd erősítés a vezet a gyógyuláshoz.

A térdben előfordulhat porcsérülés is. Kétféle porc van a térdben. Az üvegporc sérülése a ritkább, amikor a csúszó felszín kopik vagy törik. Általában a meniszkusszal szokott gond lenni, ami rostos porc, szakad, vagy degenerálódik, ami a kopás egy formája. A sérüléshez nagyban hozzájárulhat a rossz futóstílus és a túlsúly is, mindkettő beindíthatja a kopási folyamatot.

Csípő

A csípőfájdalom oka lehet a kötött izomzat, amelynek nincs elég mozgástartománya, valamint a rossz futóstílus is. A fájdalom csillapítása után manuálterápia, gyógytorna, fizikoterápia segíthet, a probléma megoldása után pedig érdemes a futóstílust is elemezni és javítani rajta.

Derék

Alapvetően bárkit érinthet a derékfájdalom, aki két lábon jár, nem csak a sportolókat, hanem minden embert. A derékfájdalom fő oka a törzsizomzat gyengesége, valamint a törzset érő folyamatos terhelés. Bármit is sportolsz, érdemes a törzsizmaiddal is foglalkozni. A gyógytorna és a gerinctorna jó a derékpanaszok megelőzésére és kezelésére: ez először az izom erejét növeli, majd ha megvan a statikus erő, akkor a funkció közbeni működést kell megtanulni. Az erős törzsizomzat még nem garancia arra, hogy az izmok jól is fognak működni: instabil és dinamikus helyzetben reflexszerű, funkcionális működésre van szükség, ezeket pedig fokozatosan és személyre szabottan meg lehet tanítani az izmoknak.

serul4.jpg

Mi a megoldás a fájdalomra?

„Ha edzés közben fájdalmat tapasztalsz, akkor ne erőltesd tovább a mozgást, hagyd abba, és pihentesd az érintett részt. Ha pihentetés hatására 2-3 nap alatt nem múlik el a fájdalom, akkor menj orvoshoz. Ha minden edzés után érzed, hogy fáj valami, a terhelés hatására mindig ugyanott érzed a fájdalmat, akkor nézesd meg szakemberrel. Ha van rendszer a fájdalomban, nincs javulás, hanem stagnál vagy romlik, akkor mindenképpen foglalkozni kell vele.”

– tanácsolja Dr. Magyar Mátyás.

A különböző futócsoportokban gyakori, hogy fájdalom, sérülés esetén a tagok egymást kezdik el kérdezgetni, és bíznak a távgyógyítás erejében, meg egymás tanácsaiban (bocs!), a legjobb az, ha mielőbb szakemberhez fordulsz! Szerintem nagyon fontos, hogy megfelelő hozzáállású, a sportot, rendszeres mozgást elfogadó, sőt javasló orvoshoz fordulj - és ez általában nem a pocakos, idős doki, aki hülyének néz, távolról ránéz a lábadra, és azt mondja, örökre hagyd abba a futást. Szerencsére egyre több olyan sebész, ortopéd orvos van, aki nem akar letiltani a futásról, hanem igyekszik segíteni abban, hogy minél rövidebb idő alatt helyrejöjjön a sérülés, és újra lehessen kezdeni a futást. Ők általában magánorvosok, de egyre több "állami" orvos is ilyen személetmóddal dolgozik. A futócsoportban inkább azt a kérdést tedd fel, ha fáj valami, vagy lesérültél, hogy hol találsz ilyen orvost, és kit ajánlanak, kit keress fel!

Nézzük a teendőket!

Ha futás közben kellemetlen fájdalmat tapasztalsz, ami nem múlik, akkor stop, állj meg és irány haza. Inkább egy edzés maradjon csak ki, minthogy valami komolyabb baj legyen, és heteket, akár hónapokat kelljen kihagynod! Otthon vesd be a RICE terápit!

R – rest: pihenés, ez minden sérülésnél javasolt!

I – ice: a fájó felület jegelése. Megakadályozza, csökkenti a duzzanatot, gyulladást. Naponta háromszor 10-10 percig jegeld a sérült testrészt.

C – compression: nyomókötés. Rugalmas fáslival kösd be a sérült felületet, de ne túl szorosan, hogy ne zsibbadjon.

E – elevation: felpolcolás. Polcold fel a sérült testrészt, hogy hatékonyabban pihenhessen.

Ha 2-3 nap alatt nem múlik a fájdalom, nem javul a sérülés, akkor irány az orvos!

Ha van edződ, akkor mindenképp jelezd neki a problémát, mivel ő szakember, kell, hogy legyen tanácsa, mit csinálj, mit ne, hová menj, és adhat tippet nyújtásra, erősítésre is.

Mi történik az orvosnál?

Gyanúsan fájdalmas, duzzadt állapotú sérülésnél mindenképpen érdemes röntgent csináltatni, a baleseti sebészeten is ezzel kezdődik a vizsgálat, utána lehet jobban megvizsgálni a sérülést és diagnózist felállítani.

Az orvosnál a terápia két részből áll, a tüneti és az oki kezelésből.

A tüneti kezelés magát a fájdalmat orvosolja, az oki pedig a fájdalmat kiváltó okot. Az esetek nagy részében párhuzamosan végzik ezeket, hiszen senkit nem akarnak fájdalmakkal szenvedni, ám  a fájdalomcsillapító csak egy bizonyos pontig megoldás, csak addig érdemes használni, amíg a fájdalom olyan szintre nem csökken, hogy a mindennapokat nem zavarja. Ekkor lehet elkezdeni a fájdalmat kiváltó okkal foglalkozni.

A tüneti terápia lehet gyógyszeres, és fizikoterápia, az oki terápia pedig gyógytorna és fizikoterápia. A fizikoterápiánál a szövetek regenerációs képességét fejlesztik vérbőség fokozásával és lazítással, a gyógytornán pedig az izomerőt és az izomfunkciót próbálják javítani. A mozgásszervi sérülések 90%-ánál nem megkerülhető és nem kihagyható elem a gyógytorna.

lsportolóknál előfordulhat, hogy egy fontos mérkőzés előtt csak a tünettel foglalkozunk, hogy sportra alkalmas állapotba hozzuk, és csak ezután kezeljük a fájdalmat kiváltó okot. Ehhez tudni kell, hogy ha kiütjük a fájdalmat és a sportoló úgy terheli a sérült testrészt, akkor később mennyivel lesz rosszabb az állapota. Ha ez a rizikó vállalható, akkor járható ez az út, de ha veszélyezteti a sportoló egészségét, akkor nem működik. Hobbisportolók esetében TILOS ilyet csinálni!”

– mondja Dr. Magyar Mátyás.

Mi a különbség fizioterápia és fizikoterápia között?

A fizioterápia a természetes energiákra épülő kezelések összefoglaló neve, olyan módszerek, amelyek a víz, levegő, mesterséges energia és a mozgás hatásmechanizmusát használja fel. Ide tartozik a gyógytorna, gyógymasszázs, gyógyvizes és balneoterápia.

A fizikoterápia is a fizioterápia része, a kezelések egy kisebb csoportja, ezek mesterséges energiát használnak fel a gyógyításra. Ide tartozik az ultrahang, az elektroterápia, a polarizált fényterápia és a lökéshullám terápia is.

serul3.jpg

Én mit csinálok fájdalom, sérülés esetén?

Aki rendszeresen olvasta az írásaimat, tudhatja, hogy a 2016-os évem kb. fele azzal ment el, hogy gyógyítgattam magam egy sérülésből. Ez volt a legdurvább sérülésem, ezen kívül csak kisebb gondjaim akadtak, amiket nem minősítek sérülésnek.

Az edzőmnek, Barát Gabinak minden esetben jelezem, hogy van valami gebasz, akár kicsi, akár nagy, mert fontos, hogy tudjon róla. Ilyenkor korrigálja az edzéstervet, vagy egyszerűen pihenésre int, nyújtást mond, és segít kitartani a nehéz időszakban, a lelket is ápolja.

Ha valamilyen kisebb fájdalmat, húzódást érzek futás közben, ami nem ismerős, furcsa, rossz, akkor rövidítem az edzést, hogy ne okozzak magamnak nagyobb problémát. (Van olyan fájdalom, ami ugyan fájdalom, de a hosszú futásoknál előfordul, mondhatni természetes, ezt ismerem, és meg tudom különböztetni a nem "normális" fájdalomtól, és tudom, hogy nem sérülés okozza.)
Óvatos nyújtással, kenegetéssel, jegeléssel próbálom kezelni az érintett részt. Bár tanfolyamot nem végeztem és nem vagyok szakember benne, de egészen jó rutinnal tudok kineziotape-et felragasztani magamra, így ezzel szoktam stabilizálni és segíteni a fájdalmas részt. Az esetek 98 százalékában ezek a módszerek nekem segítenek, mert csak nagyon enyhe problémáim vannak, és azok is csak ritkán (lekopogom!).

Ha a kellemetlenség huzamosabb ideig fennáll, akkor felkeresem Kelemen Vandát, a sokszor emlegetett gyógytornász-manuálterapeutámat, akinek elmondom, mi a gondom, ő pedig tetőtől talpig felmér, megvizsgál és kezel. Ő szokott megragasztani tape-pel, illetve meg is mutatja nekem, hogy aztán magamat hogyan tudom újraragasztani, ha szükséges, emellett speciális gyógytorna gyakorlatokat és nyújtásokat tanít, amiket otthon tudok és szoktam is csinálni. Egy ilyen komplex kezelés szinte mindig elég, így raktuk helyre az idei Ultrabalatonon összeszedett bokasérülésemet is, illetve még 2015-ben a csípőmet, amikor elcsúszott a helyéről. Ezekre azóta is odafigyelek, és ha nem is napi szinten, de legalább heti kétszer csinálok azokból a gyakorlatokból és nyújtásokból azóta is, hogy ne legyen újra gond.

serul2.jpg

Ha súlyosabb a probléma, mint például tavaly, amikor csodálatosan begyulladt az adductor izmom eredőjénél található csontom csonthártyája, és vele együtt az ínhüvely is, akkor a gyógytornásznál tovább kell menni. Természetesen ekkor is Vandánál kezdtem, hogy hátha ő tud segíteni, volt is, amiben tudott, de jelezte, hogy szerinte gyulladás áll fenn, amit érdemes lenne orvossal is megnézetnem. Így továbbmentem orvoshoz, aki megvizsgált, nem nézett hülyének, amiért futok, hanem segített. Szteroidos gyulladáscsökkentőt kaptam, ami megszüntette a gyulladást és a mindennapjaimat is megkeserítő fájdalmat. Ám hogy újra futni tudjak, szükségem volt további segítségre is. Lökéshullám terápiát is kaptam, mellette pedig masszázsra is jártam, gyógytornáztam és óvatosan nyújtottam, ezek kombinációja segített, hogy végleg elmúljon a probléma, és újra tudjak futni.

Egy komolyabb sérülésből meggyógyulni sajnos nem 2 perc, de nem is 2 hét, aki sérült, annak fel kell készülnie arra, hogy nem egyik pillanatról a másikra lesz újra 100 százalékos, hiszen a sérülés sem egyik pillanatról a másikra alakult ki (hacsak nem akut sérülésről van szó).  A gyógyulás ugyanolyan komoly munkát igényel, mint maga az edzés, de érdemes ebben is odatenni magad, utánajárni a problémának és aztán becsülettel végezni a gyógytornát, lejárni a kezeléseket, amiket javasolnak.

A sérülés lelkileg is megviseli az embert, könnyen kétségbe lehet ilyenkor esni, hiszen ugranak a célok, kimaradhatnak miatta versenyek, amiket nagyon akarsz, amikre nagyon készülsz. Ez szörnyű érzés, magam is tapasztaltam, milyen. Nehéz rajta túllendülni, de a futás hiánya miatt fennmaradó energiát érdemes a gyógyulásra, vagy valami más mozgásra fordítani, esetleg kipihenni az addigi fáradalmakat, hogy a sérülésből való gyógyulás után pihenten, és újult erővel nézhess előre a célod felé!

Hajrá, sérülésmentes futást!

Az írás szakmai részét a Wellness magazin 2017/4. lapszámában megjelent "Stoppold le a fájdalmat" című cikkemből készítettem.

Amikor a kaja nem elég

Táplálékkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok

Használati utasítás a bejegyzéshez: Nem szentírás. Nem vagyok edző vagy dietetikus, csak egy aránylag rutinos futó, rengeteg saját jó és rossz tapasztalattal, amiből talán mások is tanulhatnak. Nálam így működik, másnál máshogy, nem vagyunk egyformák.
Ha már a táplálkozással kezdtem, akkor legyen a következő téma a szerintem szorosan hozzá kapcsolódó táplálékkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok témakör.

Vitaminok és ásványi anyagok


Az, hogy van-e szükségünk valamilyen pótlásra, nagyban függ attól, hogy milyenek a táplálkozási szokásaink, mit és mennyit sportolunk, mik a céljaink, mennyire stresszes a munkánk, van-e valamilyen betegségünk, egészségügyi problémánk, szedünk-e gyógyszereket. Elméletileg, ha kiegyensúlyozottan, vegyesen táplálkozunk, azaz elég zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket, olajos magvat, húst, halat, teljes kiőrlésű gabonaféléket, olajokat fogyasztunk, akkor mindenből megfelelő mennyiséget viszünk be táplálkozással.

Ez így szépen hangzik, viszont a legtöbb emberre nem igaz. Mindenféle környezeti, külső hatás befolyásolja a szervezet vitamin- és ásványianyag-szintjét. Emellett, aki rendszeresen mozog, például fut, annak a mozgás miatti nagyobb energiafelhasználás és igénybevétel miatt mindenképpen szüksége van pluszban bevitt vitaminokra és ásványi anyagokra, hiszen emelkedik a szükségletük. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenféle vitaminkészítményt kellene nyakra-főre bekapkodni, mert a túlzásba vitt vitaminozás is okozhat gondot, bár a vitamintúladagolás igen ritka, de a túlzott vitaminbevitel a májra és a vesére ró nagy terhelést.

Hogy a szervezetünk milyen állapotban van, azt legalább évente egyszer érdemes megnézetni, méghozzá laborvizsgálattal, a vitaminok és ásványi anyagok szintjét ebből lehet ellenőriztetni. Sajnos az a helyzet, hogy a háziorvos által kért ingyenes laborvizsgálat során nem tudunk mindent megnézetni, ezért ha minden fontos anyagról tudni szeretnénk, akkor magánorvoshoz és magánlaborba kell mennünk. A háziorvos vasat, kalciumot, káliumot, nátriumot, magnéziumot tud nézetni, de D-vitamint már nem. Mielőtt nekiállnál mindenféle kapszulákat magadba tömni (mert még eddig nem szedtél semmit), szerintem irány egy laborvizsgálat - nagyon sok fontos dolog kiderül belőle!

Mit érdemes egy futónak szedni?

  • Multivitamin/Ultravitamin

    Aki rendszeresen fut, annak ideális választás egy komplex multivitamin készítmény. Bár egyetlen kapszulába nehéz belezsúfolni minden szükségeset, mégis ez az egyik legjobb megoldás, a patikában többféle készítményt vehetünk. De már vannak kifejezetten sportolók számára kifejlesztett készítmények is, amik több kapszulát tartalmazó napi csomagokból állnak. Egy ilyen csomagban megtalálható minden fontos és szükséges vitamin és ásványi anyag, és az is meg van adva, hogy melyik kapszulát mikor kell bevenni. A hatóanyagokat a különböző étkezésekhez igazítják, hogy maximális hatékonysággal szívódhassanak fel, az egyes hatóanyagok ne gyengítsék egymás hatását, és a vízben vagy zsírban oldódó vitaminok megfelelően szívódhassanak fel. Ha olyan vitamint szedünk, ami mindenből optimális, ajánlott mennyiséget tartalmaz, akkor másra nincs szükségünk, egyből be tudunk vinni mindent. Ha egy “gyengébb” multivitamint szedünk, akkor mellé lehet még szedni pluszban az alábbiakat, de a mennyiségek figyelembevételével.

  • Magnézium

    A futók egyik legjobb barátja a magnézium, segít az egészséges izom-, ideg- és szívműködésben, és az anyagcserében is. Érdemes magnézium-citrát alapú készítményt választani, mert ennek magas a hasznosulása, így kevésbé terheli a vesét.

  • Kalcium

    A csontok, izmok, idegek egészségéhez fontos, ha magnéziumot szedünk, akkor mindenképp érdemes mellé a kalciumot is beiktatni, mert ezek “együttműködnek” a szervezetben. Kalcium-citrát alapú termék ajánlott a hasznosulás és felszívódás miatt. Vannak kalcium-magnézium kombó készítmények is, amik jól működnek.

  • Vas

    A vashiány nagyon sok embernél jellemző, főleg nőknél. Ha fennáll, akkor az a laborvizsgálatból kiderül, az orvos kúraszerűen tud felírni vaspótlást, szerencsére a vas-szint elég hamar gatyába rázható, mondjuk elég hamar le is tud merülni, és fáradékonyság, gyengeség, rossz közérzet lesz az eredménye, meg a jel, amiből észrevehető a hiány. Vannak patikában, recept nélkül kapható vastabletták is.

  • C-vitamin

    Szerintem ezt nagyon nem kell magyarázni, főleg őszi-téli időszakban nem. Érdemes elnyújtottan felszívódó C-vitamint választani, olyat, amiben pl. csipkebogyó, acerola kivonat vagy bioflavonoidok is vannak, mert ezek erősítik a C-vitaminunkat. Ha vasat szedünk, a C-vitamin segíti annak felszívódását.

  • D-vitamin

    Novembertől márciusig mindenkinek érdemes D-vitamint szednie, erősíti az immunrendszert, a csontokat, javítja a kalcium hatását, és pl. a pajzsmirigy gondokkal küzdőknek is segít a pajzsmirigy egészséges működésében.

Mit lehet még?

  • Pre- és probiotikumok

    A sok sport megviseli az emésztőrendszert, a belek egészsége pedig igencsak képes befolyásolni az általános egészségi állapotot. Lehet kapni erre való kapszulákat, és nem csak akkor érdemes szedni, amikor mondjuk az ember antibiotikum-kúrára kényszerül.

  • Antioxidánsok

    A mindent egyszerre tartalmazó ultravitaminokba már gyakran tesznek plusz antioxidánsokat is, például luteint, zeaxantint, Q10-et, A- és E-vitamint. De ezeket akár külön is lehet pótolni, de ésszel, mértékkel, mint minden mást. (Pl. ha valaki babát vár, a terhesvitaminban lévő A-vitamin mellé nem szabad pluszt szedni!)

  • Ízületvédők

    A sportolóknak szokták javasolni az ízületvédő kúrákat, MSM, glüközamin és kondroitin tartalmú ízületvédő készítmények szedésével.
Én mit szedek? Multivitamint, mellé kalciumot, magnéziumot, D-vitamint, C-vitamint, probiotikumot, vasat.

Táplálékkiegészítők

A rendszeres sport, futás, jótékony hatásaival mindenki tisztában van. És azzal is, hogy fokozott izommunka és terhelés jellemzi a sporttevékenységet, és emiatt az izmokat érdemes támogatni nem csak mozgással, hanem megfelelő tápanyagbevitellel. Az izmokat főként szénhidráttal és fehérjével tudjuk táplálni, és fontos a megfelelő szénhidrát-fehérje arány: a fehérje beépüléséhez szükség van a szénhidrát adta energiára is. Talán ezek közül a szénhidrátbevitel az egyszerűbb, ezt meg lehet könnyen oldani “normál” táplálkozással, ám edzés után jól jön egy gyors felszívódású, koncentrált fehérjeforrás - ekkor jönnek képbe a fehérjeporok.

  • Fehérjeporok
Ha valaki sportol, annak több fehérjére van szüksége, mint annak aki nem. Edzés alatt megnő a fehérjebontás mértéke, hogy ezt kompenzálni tudjuk, több proteinre van szükség - ezért iszunk edzés után fehérjeturmixot. Edzések és versenyek után pedig a regenerációhoz is fehérje kell, mert ez tudja újjáépíteni az izmokon, ínszalagokon keletkező mikroszakadásokat. Általánosságban elmondható, hogy a felnőtt nem sportoló emberek fehérjeigénye 0,8 g/testtömeg kg-onként; állóképességi sportolóké 1,2-1,6 g/testtömeg kilogrammonként, izomtömeg-növelő sportolóké pedig 1,5-2 g/testtömeg kilogrammonként. Ezekkel a számokkal érdemes számolgatni. Jó tudni, hogy a 4-5 g/testtömeg kilogrammonkénti fehérjebevitelnek igazából nincs értelme, mert nem segít a gyorsabb izomtömeg-növelésben, és a túlzott fehérjebevitel akár ellentétes hatásokat is válthat ki, mint amit szeretnénk: ingerlékenységhez, fáradékonysághoz, kiszáradáshoz is vezethet, a túlzott húsfogyasztás pedig emésztési panaszokat, puffadást is okozhat. Sokszor hallani, hogy a túlzott fehérjebevitel vese- és májkárosító lehet, de kutatások nem igazolták ezt (rejtett vagy nem kezelt vesebetegség esetén fordulhat elő gond).

Milyen fehérjét érdemes választani?
A fehérjék szempontjából fontos a biológia érték fogalma, azaz hogy egy adott élelmiszer fehérjéinek hány százalékát tudja a szervezet a saját fehérjéinek felépítésére használni. A fehérjeturmixok alapjául szolgáló fehérjék biológiai értéke a következőképpen alakul: a tejsavó fehérje izolátum biológiai értéke 159, a tejsavó fehérje koncentrátumé 104 – ezek nagyon hatékonyan tudnak hasznosulni. A tojásfehérje koncentrátum 91, a marhafehérjéé 80, a kazeiné 77, a szójafehérje koncentrátumé 74-es biológiai érték. Ezekből a számadatokból kiderül, hogy elsősorban a tejsavó fehérjét tudjuk sportolás után a legjobban hasznosítani, érdemes ilyen fehérjeport választani.

  • BCAA
A futók számára talán legfontosabb aminosavak a BCAA-nak nevezett elágazó láncú aminosavak csoportja. Ebbe a csoportba az izoleucint, leucint és valint soroljuk, ezek az izomszövet-állományunk aminosavtartamának 35 százalékát adják, az izmokban bomlanak le, így az izmok részeivé és energiaforrássá válnak, edzés után pedig megakadályozzák az izmok leépülését.

  • Glutamin
A másik fontos aminosav a feltételesen esszenciális glutamin, ami az izmok aminosav-állományának 60 százalékát adja, fokozza az izomnövekedést és a teljesítményt, immunerősítő hatású, és képes feltölteni a glikogén-raktárakat annak ellenére, hogy nem szénhidrát. Mivel a glutamin részt vesz az anyagcsere-folyamatokban, alapból csökken a mennyisége a szervezetben, ha pedig fokozott megterhelést kap a szervezet, akkor még kevesebb marad belőle a testben.

Én ezeket tartom a legfontosabbnak, ezeket használom rendszeresen edzések és versenyek után, napi szinten. Kedvenceim a Panhellen termékei, az Amino Whey fehérje, a BCAA Max és az Evolution.

Egyél rendesen, ha futsz!

Használati utasítás a bejegyzéshez: Nem szentírás. Nem vagyok edző vagy dietetikus, csak egy aránylag rutinos futó, rengeteg saját jó és rossz tapasztalattal, amiből talán mások is tanulhatnak. Nálam így működik, másnál máshogy, nem vagyunk egyformák.

Kezdjük az elején. Én és az evés évek óta küzdünk egymással. Ez az én Kryptonitom. Gyerekként még nem volt evésgondom, viszont mivel “erősebb” testalkatú voltam, sokat csúfoltak, hogy “nagy” vagyok, kövér vagyok, pedig visszanézve a gyerekkori képeimet, igazából nem voltam az, de nem is voltam madárcsontú. A csúfolás rosszul esett, és igazából soha nem is szerettem magam, főleg azt nem, ahogy kinézek. Ezzel ma is küzdök. Szinte sosem vagyok elégedett azzal, amit a tükörben látok. Középiskolásként, 17 évesen csúcsosodott ki a problémám, egy csodás anorexia formájában. Sokáig koplaltam, és jól lefogytam, ettől éreztem magam boldogabbnak. Nem részletezném, a lényeg, hogy nagyjából helyrejöttem, de sokáig nem tudtam normálisan enni, és még a mai napig vannak ebből gondjaim. Végletes vagyok. Vagy nagyon eszem, vagy alig eszem, de inkább a nagyon eszem áll fenn, sajnos eléggé szeretem az édességeket, sütiket, kekszeket, rágcsákat, de tudom, hogy ezek nem jók, így nagyrészt normálisan eszem, aztán meg ha olyanom van, egyszerre bevágok egy tábla csokit. Vagy kettőt. Aztán persze “sírok”, hogy nem kellett volna, de akkor már mindegy.
 
Van egy olyan tévhit, hogy aki sportol, fut, az bármit megehet, úgyis lemozogja. Én is megkapom ezt sokszor. De ez nem igaz. A test adaptálódik, az anyagcsere idomul a terheléshez, megszokja, hogy mennyi az a kaja és edzésmennyiség, amit rendszeresen megkap, és ezt tekinti “normálisnak”. Simán lehet heti 100 kilométer futás mellett is hízni, ha össze-vissza eszel, nassolsz, vagy nem megfelelően táplálkozol. A sportoló testet táplálni kell, olyan ételeket, italokat kell neki adni, ami aztán segítik a működését. Meg kell találni azt az ideális egyensúly, ami elegendő tápanyagot és energiát biztosít a testnek, nem eteti túl és nem is táplálja alul. Nem attól fog fogyni valaki, ha alig eszik, és őrült módon sportol. Az elején persze ettől beindul a fogyás, aztán utána meg fog állni, és akár raktározni is kezdhet a test, mert ha kevés táplálékot kap, akkor kénytelen azokból eltenni magának későbbre - ebben segítenek a zsírpárnák, meg akár az izmok is, de ez utóbbiakat fogyasztja el először a test.
Az elmúlt 2 évben megtanultam, hogy a testemet táplálnom kell, hasznos ételekkel, mert sokat várok tőle, komoly sportteljesítményt, és ha ki akarom belőle hozni a maximumot, akkor meg kell adnom neki, amire szüksége van. Elég válogatós és finnyás vagyok, és jól bírom az “egyoldalú”, nem változatos étkezést, így gyakran eszem ugyanazokat az ételeket. Nem vagyok egy nagy zöldségevő sem, ami nem túl jó. Az elmúlt időszakban dietetikus segített gatyába rázni az étkezéseimet, korábban Zentai Andreával konzultáltam, idén pedig Szarka Dorottya, a Panhellen sporttáplálkozási szakértője volt segítségemre, hogy rendbe rakjuk a kajálásomat és a frissítésemet.

kaja4.jpg
A saját étkezésemről:
Reggelire nagyon bevált a zabkása kókusszal, mandulával, chia maggal, fehérjeporral, néha banánnal tuningolva. Gyakran készítem valamilyen növényi tejjel - cukormentes mandulatejjel pl., de ha ez épp nincs otthon, akkor sima tejjel. Összekeverem, majd hagyom kicsit összeállni, hogy a zab megpuhuljon (ha nagyon éhes vagyok, mikróban “érlelem össze”). Ebédre a legtöbbször csirkemellet eszem rizzsel és hozzá egy kis salátával, szoktam rakott ételeket (rakott káposzta, húsos-rizses-zöldséges összesütött gezemicék) enni, néha halat, kb. havi egyszer tésztát (teljes kiőrlésű, durum). A gyorsan elkészíthető ételeket szeretem, amikkel nem kell sokat pepecselni, ezzel spórolok időt. Vacsorára sokszor eszem tojást sajttal, túróval, esetleg valamilyen szendvicset. A köztes étkezésekre egy kis gyümölcsöt, fehérjeszeletet, valamilyen tejterméket, cukormentes kekszet eszem. Próbálok keveset nassolni, ezt az esetek 90 százalékában meg tudom állni, de van, hogy lecsúszik egy kakaós csiga, vagy a már említett tábla csoki. De azt meg próbálom jutalomként felfogni, meg arra gondolok, hogy ebből lesz a zsírtartalékom a következő ultrára. A kávét nagyon szeretem, abból napi 2, max. 3, amit engedélyezek magamnak, nagy bögrés lattét iszom. Próbálok fehérjedúsan, és egészséges szénhidrátokat fogyasztva étkezni, a zsírbevitelre figyelek, olajos magvakból és olívaolajból próbálom a jó zsírokat bejuttatni, amúgy a tejtermékekből a kevésbé zsírosat veszem. A gyengém a hamburger, ennek mennyiségét próbálom úgy havi 1-re korlátozni. Az étkezéseim nagyjából mindig ugyanabban az időpontban vannak, 2,5-3 órát legalább hagyok két étkezés között.
 
Tippek étkezéshez:

- Reggelire és tízóraira jó a zabkása, ezt reggelire érdemes növényi tejjel fogyasztani, hogy ne lőjje az egekbe a vércukorszintet, tízóraira lehet sima tejből is. A tojás reggelire jolly joker, 2 teljes tojás plusz 1 fehérje elég tápláló, valami pékárút és zöldséget érdemes mellé enni.
- Tízóraira lehet gyümölcs joghurttal, túróval, kefirrel, gyümölcsturmix zabpehellyel, müzli, keksz, kis szendvics. - Ebédre olyat érdemes enni, amiben elegendő szénhidrát van, mellette teljes értékű fehérjeforrás is. Rizs, tészta, krumpli, hüvelyes, mondjuk fél tányérra, mellé hús, hal, sovány grillsajt, túró, esetleg valamilyen tojásos étel, ebből amennyi jólesik. A zöldségekről - nyersen! - nem érdemes megfeledkezni, kellenek a rostok is, a vitaminok, ásványi anyagok.
- Uzsonnára lehet enni kis szendvicset, sós kekszet, mellé túrókrémet, tojáskrémet, sonkát, zöldséget, lehet enni gyümölcsös túrókrémet kis zabpehellyel, jöhet valami olajos mag is, mondjuk egy marékkal. - Vacsorára mehet hús, hal, kis körettel, túró, tojás, joghurt.
kaja3.jpg
Kell a szénhidrát, kell a fehérje, és kell a zsír is. Ezek itt nagy vonalakban ötletek, az ideálist mindenki saját magára szabva tudja megtalálni, mit szeret, mi a jó neki, mitől érzi jobban magát. Lehet kísérletezni mindenfélével, főzőcskézni, alternatív, változatos alapanyagokat használni. A hozzáadott cukortól, cukros micsodáktól, és a magas zsírtartalmú ételektől is jobb óvakodni. A feldolgozott, csomagolt, előre gyártott, műkajákat is érdemes minimalizálni. A lényeg a tápanyag, ami az ételekben van. Menő most a “clean eating”, és annak, aki sportol, annak ez tényleg hasznos lehet. Ha a szénhidrátot nem cukros péksütiből meg nápolyiból viszed be, hanem valódi, tápláló élelmiszerekből, az jó! Néha lehet “vackokat” is enni, én sem tudok nekik ellenállni mindig, de érdemes ezeket minél jobban kiszorítani az étrendből.
A mennyiségekkel meg ajánlott okosan bánni, nem kell rengeteget enni - én úgy látom, hogy manapság mindenből nagy adag van, sokkal többet esznek, főznek az emberek, mint amennyire valójában szükségük van. De túl keveset sem szabad enni, az sem jó. Valahol van egy arany középút, azt kell megtalálni.
A folyadékbevitel nagyon fontos. Elsősorban a víz, ebből ha 2-3 liter lecsúszik egy nap, az nem baj, sőt!
kaja1.jpg
Mindenki máshogy működik, mindenkinél más működik. Az egyensúlyt saját magunknak kell megtalálni, a testünk reakcióit és jelzéseit figyelembe véve. Lehet szénhidrátot számolni, meg kalóriát számolni, érdemes is ezeknek kicsit utánanézni, megtanulni, miben mennyi szénhidrát, zsír, fehérje van, hány kalória. Jó ötlet kipróbálni pár hétig az étkezési naplót is, amibe bekerül, hogy mikor mit ettél, érdekes látni, hogy egy csomó olyan kis, pár falatos kajálást csinálunk, aminek nincs értelme, de növeli a kalóriabevitelt, és ez akár gondot is okozhat. Az egyensúly megtalálásához és a személyre szabott, neked megfelelő étkezéshez lehet kérni segítséget dietetikustól, hasznos tanácsokat és tippeket tudnak adni, és rávilágítanak olyan dolgokra, amikre magunktól nem is gondolnánk. Aki komolyan veszi a sportot, komoly teljesítményt vár magától, annak fontos a táplálkozását rendbe tennie. Az étkezés bonyolult dolog, de azért mégsem annyira. Tudatosság, odafigyelés, kis önmegtartóztatás, a szervezet reakcióinak figyelése és értékelése. Szerintem ezek kellenek.

Most hogyan tovább?

Hogyan tovább egy Spartathlon után? Mi a következő cél? Mit fogok csinálni most, hogy megvan a nagy álom? Sokan kérdezték ezt az elmúlt napokban, de azt hiszem, mindenkinek azt mondtam, hogy nem tudom. Azért, mert még én magam sem tudom. És még nem is érzem az idejét annak, hogy ezen gondolkodjam. Három hét telt el a Spartathlon óta, de még mindig nem sikerült teljesen felfognom a történteket.

cel3.jpg

Oké, Spartathlon teljesítő vagyok, de nem Spártai Hős, nem vagyok hős, nem szeretem ezt a megnevezést, nem tudok vele azonosulni, mert semmi hősieset nem csináltam. Célba értem életem versenyén, mert tényleg ez volt életem versenye, a legjobb, a leghosszabb, amiért a legtöbbet tettem, és amit a legjobban, legösszeszedettebben tudtam megcsinálni. Erre nagyon büszke vagyok. Élvezem a figyelmet, szeretetet, tiszteletet, amit minden irányból kapok ismerősöktől, barátoktól, ismeretlenektől. Adtam pár interjút, jelentek meg rólam cikkek, örömmel mesélek bárkinek arról, hogy milyen volt a verseny, hogy készültem fel, mit csináltam, hogy csináltam. Jólesik, hogy ez van most, nagyon. De ez a figyelem nem fog örökké tartani, és nem is akarom, hogy örökké tartson. És nem is tervezem, hogy innentől kezdve "abból élek", hogy megcsináltam a Spartathlont. :)

 cel1.jpg

Most a hétköznapokba való visszarázódás, visszaszokás a fő feladat. Mert ha elfelejtem befizetni az óvodában Milcsi ebédjét (nem felejtettem el!), ha nem végzem el a munkámat, nem adom le határidőre a megbeszélt cikket  (elvégzem, leadom!), nem takarítom ki a lakást (kitakarítom!), nem hivatkozhatom arra, hogy de hát én lefutottam a Spartathlont, mert ez így senkit nem érdekel. Meg nem is az én stílusom. De nehéz újra csak a hétköznapokban élni, ide-oda rohangálni és pattogni a teendők között, amikor nincs előttem valami nagy cél, ami erőt ad, amiért küzdök, ami átlendít. Most még nincs ilyen, és nem is tudom, mikor lesz. Oké, benne van a fejemben, hogy szeretnék egy gyors maratont futni (nekem ez 3:30-on belüli), és az is, hogy most lehetne ezt a formát továbbmenteni egy jó 24 órásra (mondjuk 205 km feletti eredmény). De mégsem tudom még kitűzni, hogy mit akarok. És talán most még nem is szabad.

cel2.jpg

Ami biztos, hogy nem tudok nem futni, úgyhogy futok, egyelőre konkrét cél nélkül. Azt hittem, hogy ez nekem nem megy, mert eddig mindig volt valami, amiért futottam, amire készültem. Most nincs, de tudok így is futni, mert eléggé szeretek futni. Egy teljes futásmentes hetem volt a Spartathlon után - jó, 3 nap után megnéztem (farmerben, utcai ruhában), tudok-e még futni, ment, de kb. 200 méter elég is volt. Egy hét után döcögtem egy szigetkört, aztán két nappal később még egyet. Mindkettő testen kívüli élmény volt, olyan, mintha nem is én futottam volna, még nem voltam jelen a saját testemben, máshol voltam, másvalaki voltam, aztán visszatértem önmagamba. Ezután volt két nagyon rövid, kevés kilométeres hetem, 15 és 20 kilométerrel, benne egy versennyel, Milcsit kísértük az első éremszerző 2,5 kilométeres versenyén, nagyon ügyes volt a drágám.

Runner family - 2.5 km together #running #runnerfamily #family #raceday #race

Hanka / Haanchee (@haanchee) által megosztott bejegyzés,

Ez a hét már egy "rendes" futós hét, visszaállok a heti 5 edzésre, kértem Gabitól edzéstervet, de csak lightosat, semmi durvulás vagy megerőltető futás, olyan 50-60 kilométeres hetekkel szeretném szinten tartani magam. Ez kényelmesen belefér az életembe, kell is, hogy mozgásban, formában maradjak, ne tunyuljak el, kell a testemnek és a lelkemnek is. Meg azért is kell, mert eléggé kocka vagyok abból a szempontból, hogy a bevált napirendemet jó tartani, mert ha ez nincs meg, akkor szétcsúszom és nem tudom, mi van. Lehet, hogy mostanában kimarad majd egy-egy edzés, de emiatt nem lesz lelkiismeretfurdalásom. Közben elmegyek egy jó alapos kivizsgálásra is a Sportkontrollba, Breyer Helga doktornővel megbeszéltük, mit érdemes most megnézetni a laborban, plusz csinálunk egy terheléses cukor-inzulin vizsgálatot is, hogy lássuk, az anyagcserém milyen állapotban van.

A fő most az, hogy szinten tartsam magam, aztán meglátom, mikor áll össze újra a kép, és mikor döntöm el, hogyan tovább. Egy biztos, futni fogok, az ultrákról sem mondok le, és egyszer, valamikor a Spartathlonra is vissza fogok, vissza kell még mennem.

37531749352_29754f7f95_k.jpg

süti beállítások módosítása