"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut


Tavaszi menetrend

Javában tart a téli alapozás, nem akarom elkiabálni, de egyelőre jól bírom, egész jól megy a futás is. Persze mindig van hová fejlődni, úgyhogy már csak emiatt sem bízom el magam. Szépen követem az edzéstervben leírtakat, minden feladatos edzést igyekszem maximális erőbedobással végrehajtani, van, hogy jobban megy, van, hogy kevésbé. A január és a február csak az edzésmunkáról szól, márciustól pedig jönnek a versenyek.

A fantáziám idén nem valami nagy, már ami a tavaszi szezont illeti. Pontosan ugyanazokat a versenyeket vállalom be, amiket tavaly. Tudom, hogy meg lehet őket csinálni, azt pedig nagyon remélem, hogy jobban is meg lehet őket csinálni, mint tavaly.

Tehát a tavaszi fő versenyek:

március 7. Székesfehérvár, Optivita 1. állomás: 12 óra - ha minden igaz, egyben 12 órás OB is

április 25-26. Sárvár: 24 óra - egyben 24 órás OB is

május 30-31. Ultrabalaton, ami most az eddig 212 km helyett 220 lett

Ezeken kívül tervben van még a Vivicitta, méghozzá a családi futás része, hogy Milcsi életében először rajtszámos futóként legyen jelen versenyen. Illetve ha esetleg ismét számít ránk a BSI, akkor iramfutóként valamelyik táv.

A cél: minden versenyemen jobbat menni, mint tavaly. Nem túl bonyolult feladat, csak futni kell hozzá, erősebbnek, tudatosabbnak és koncentráltabbnak lenni, mint 2014-ben. Azt gondolom, hogy tanultam már annyit a saját hibáimból, hogy tudjam, mire kell különösen odafigyelnem, ha ez sikerül, akkor sikerülnie kell a javításoknak is.

12 órán 106 km, 24 órán 174 km, az UB-n pedig 30 óra 10 perc a megjavítandó cél. Bízom benne (és főleg magamban), hogy menni fog.

CompresSport-DNF-Shirt-Front.jpg

"Szeretem" lista

A "nemszeretem" lista után úgy tisztességes és evidens, hogy legyen egy "szeretem" listám is. Ezek azok a dolgok, amik az általános, mindenki által ismert "miért jó futni" tényezők mellett különösen jóleső dolgok a futásban. Egy-egy apró nüansz, pillanat, néhány tárgy, amik miatt azt érzem, hogy megéri futnom, olyan érzések, amiket várok, hogy jöjjenek.

- A téli hidegben a vasárnapi hosszú futások után a hazaérkezés, majd a zuhany alá beállás, amikor hosszú percekig folyatom magamra a forró vizet. (Takarékoskodóktól és környezetvédőktől ezúton kérek elnézést a pazarlásomért.) Ahogy kiolvadnak a végtagjaim, és ahogy felolvad a testem, mindig azt érzem, hogy ezért megérte kimenni a hidegbe és lefutni azt a 30-40-50 kilométert. Nyáron ugyanez, csak akkor fordítva a hideg-meleget. :)

- Az elégedettség érzése egy hosszú, nehéz edzés vagy verseny után. Főleg akkor, ha ki kell lépnem miatta a komfortzónámból. Ilyenkor még jobban örülök, hogy megcsináltam, képes voltam rá, túl vagyok rajta, erősebb lettem tőle. 

- Nagyon szeretem azt az érzést, amikor túlszárnyalom magam. Azt, amikor minden eddiginél hosszabb távot teljesítek, vagy mikor gyorsulni tudok és javítok egy korábbi időmön.

- A kisfiam mosolya, amikor futás után belépek az ajtón, és szalad elém, örül nekem.

- Szintén a kisfiamhoz köthető: amikor épp pihenőnapom van, és megkérdezi: "Anya, te ma nem futsz? Miért nem futsz?" - hát ez mindig megmelengeti a szívem. Méghozzá azért, mert jó érzés, hogy neki természetes, hogy futok, nem sír utánam, hogy ne menjek el. Egyrészt ezért nincs már lelkiismeret-furdalásom, másrészt pedig örülök, hogy példát tudok neki mutatni, hogy sportolni jó.

- A célba érkezés, vagy egy verseny lefújásának pillanata. Még akkor is szeretem, ha épp nem vagyok elégedett a teljesítményemmel. Megléptem egy újabb lépcsőfokot, közelebb kerültem valamihez általa, esetleg teljesítettem egy újabb célt, az utam egy szakasza véget ért, kereshetek új kihívást - úgymond tiszta lappal indulhatok.

- A serlegek és érmek. Álszent lennék, ha nem állítanám, milyen jó érzés dobogón állni, serleget kapni, de ugyanilyen becsben tartom a teljesítésért járó emlékérmeket is. Jó rájuk nézni, mert mind futóéletem egy-egy kis darabját szimbolizálják.

verseny4.jpg

- A futóbarátok. A futóközösség. Az a sok remek ember, akiket a futás által megismerhettem. Szeretem a futók közti cinkosságot, hogy mindig van közös téma, még ha a vélemények nem is mindig egyeznek. És az is jó, amikor egy vadidegen fut velem szembe, és összenézünk, összemosolygunk, intünk egymásnak csak azért, mert mindketten futók vagyunk.

- Ha az edzőm megdicsér és büszke a teljesítményemre.

- A szép futóruhák és a menő futócipők. Lassan több van belőlük a szekrényemben, mint rendes ruhákból.

- Bár nem vagyok edző, szakértő, csak egy hobbifutó, és ezt mindig el is mondom, nagyon jó érzés, amikor valaki tőlem kér tanácsot, és érdekli a véleményem a futással kapcsolatban. Szeretek másoknak segíteni, jó érzéssel tölt el, ha valaki az általam kapott ötletek által elkezd futni, vagy teljesít egy versenyt.

- Ez a blog, és az, hogy ennyien olvastok és kíváncsiak vagytok rám! :) Köszönöm! :)

És most jöhetnek a Ti "szeretem" dolgaitok! :)

Álmok és célok - érjük el őket! De nem mindegy, hogyan!

Rengeteg futót ismerek. Rengeteg olyan futót ismerek, aki rengeteget fut. Nálam sokkal többet, és sokkal jobb, vagy csak kevésbé jobb, netán rosszabb eredményekkel. Lépten-nyomon látom az edzésnaplókat, a napi, heti, havi teljesítményeket, a versengést, kinek van idén több kilométere, és ki a gyorsabb. Mindenütt röpködnek a számok. 50-70 kilométeres edzések. 200 kilométeres hetek. 600 kilométeres hónapok. És megy egymás "piszkálása" (bár ez nem a legjobb szó rá), hogy ki mennyit, hogyan és miért edz. De valóban szükség van erre?

Persze nekem is vannak álmaim, céljaim, amikért dolgozom. De azt látom, hogy sokan hajlamosak túlzásokba esni, és sokkal több edzést bevállalni, mint amire amúgy szükség volna egy-egy verseny teljesítéséhez. És azt is látom, hogy ezek az emberek sokszor már a versenyszezon előtt kicsinálják magukat. Lelkileg és fizikailag egyaránt. Lesérülnek, szenvednek az edzéseken, visszaesik a teljesítményük, esetleg egyik betegségből a másikba esnek, mert a sok futás annyira legyengíti a szervezetüket. Unják a sok futást, elegük van, de lelkifurdalást éreznek egy kihagyott edzés miatt, nyűglődnek, szenvednek, és megtörve várják azt a versenyszezont, amire egyébként nagyban készültek. Tényleg így a jó? Aki ezt csinálja, ezt érzi, vajon elgondolkodott már azon, hogy valamin változtatni kellene?

Csúnya dolog, de ilyenkor, ezeket a futókat látva, hallva, fásultságukat és fáradtságukat tapasztalva azt érzem, hogy én jól csinálom. Még akkor is, ha soha nem fogok egyetlen versenyt sem megnyerni, nem fogok országos csúcsot futni, nem küldenek világbajnokságra, nem jutok el egyetlen nagy külföldi idol-versenyre sem, mert kevés vagyok hozzá. Még akkor is így érzem, ha lehet, hogy nem fogom tudni megvalósítani a saját futó-álmaimat sem.

De én nem vagyok sérült, nem vagyok fáradt, nem vagyok fásult, nem érzem nyűgnek az edzéseket. Lelkesen és izgalommal telve várom a versenyszezont. Tudom, hogy nehezek lesznek a versenyeim, de bízom magamban és az elvégzett edzésmunkámban. Tudom, hogy az edzőm úgy építette fel az edzéstervemet, hogy felkészült legyek, de ne hajtsam szét magam feleslegesen. Ahova kellett, odatettem magam, ahol lehetett, ott lazítottam, feltöltődtem.

Hosszú volt az utam idáig. Sokáig én is hajszoltam a kilométereket, többet akartam futni, több versenyen elindulni, sorozatterhelést vállalni. Kicsinek és gyengének éreztem magam másokhoz képest. Valószínűleg az is vagyok, és az is maradok. De már úgy érzem, rendben vagyok magammal és a futással is. Helyretettem a fejemben a dolgokat, lecsillapodtam, nem futok a többiek után és nem hasonlítom magam másokhoz. Persze ámulva figyelem a "nagy" ultrások teljesítményét, örülök a sikereiknek, és drukkolok a náluk "kisebb", feltörekvő futóknak is, örömmel versenyzem és edzem közöttük, de nem akarom minden áron utolérni  őket. Tudom, hol a helyem, eltettem magam szépen az ultrás polcrendszer megfelelő polcára. A tavalyi év jó tanulóév volt erre. Megnéztem, mások hogy csinálják, láttam jó, jobb, rossz és rosszabb példákat is. Már tudom, hogy én hogyan szeretném ezt csinálni.

Kaptam "támadásokat", hogy keveset futok, ez kevés és gyenge az én céljaimhoz. De én meg azt gondolom, hogy ez így nekem jó, ennek számomra csak így van értelme. Csak úgy akarom csinálni, hogy nekem jó legyen. Van, hogy éppen nekem sincs kedvem futni, nehezebben megy egy edzés, rosszul sikerül egy verseny. De mégsem éreztem még soha azt, hogy elegem van, nem akarok kimenni, unom, utálom a futást.  Nem veszem véresen komolyan, nem vagyok élsportoló, nem múlik rajta az életem. Csak magam miatt csinálom, magamnak szeretnék bizonyítani és megfelelni. Addig és úgy csinálom, ameddig jól érzem magam tőle. Annyit futok, amennyi számomra szükséges a céljaim eléréséhez, és úgy futok, hogy a céljaim eléréséhez szükséges utat lehetőleg élvezzem.

Már senkinek és semminek nem akarok megfelelni, csak magamnak, a saját elvárásaimnak. Magamon kívül még két embernek tartozom elszámolással: a férjemnek és a fiamnak. Nem magyarázkodom többé, miért futok ilyen keveset másokhoz képest, én miért nem futom sorra a 100 km feletti heteket, és miért van elég önbizalmam ahhoz, hogy egy egyéni Ultrabalatonnak neki merjek indulni. És azt sem magyarázom el senkinek, hogy én miért nem vagyok és miért nem voltam még soha sérült. Hiszem, hogy amit csinálok, az elég lesz ahhoz, hogy meg tudjak felelni a saját elvárásaimnak, és élvezettel, sérülésmentesen, boldogan futhassak addig, ameddig akarok.

Azt gondolom, minden futónak érdemes egy gyors számvetést készítenie arról, hogy kinek akar megfelelni, élvezi-e, amit csinál, és van-e értelme úgy, ahogy csinálja - ez mindenkinek segíthet tisztába tenni a dolgokat, és megelőzhet néhány problémát. Ha eldobjuk a fölösleges megfelelési kényszert, az extrém elvárásokat, nem lehet, hogy minden kicsit jobban és könnyebben megy? Nálam működik! 

2014 - Új év, új célok

Vagyis egészen pontosan egy nagy cél. Nem magyarázom túl: körbe szeretném futni a Balatont, vagyis május 31-én nekivágok az Ultrabalatonnak, és remélhetőleg lefutom életem leghosszabb távját, 212 kilométert. Idén igazi ultrafutóvá szeretnék válni.

Hosszú az út, nem csak a Balaton körül, hanem addig is, míg elérek odáig, hogy a rajtnál állhassak. Tudom, hogy benne van a pakliban az is, hogy nem sikerül, de erre nem szeretnék gondolni. Idén ezért edzem, ezért készülök, ezért megyek ki a sötétben, ezért áldozom fel a vasárnap délelőttjeimet a hosszú futásokra, ezért töltök kevesebb időt a szeretteimmel.

ultrabalaton.jpg

Dolgozom érte, mert szeretném, ha sikerülne, szeretnék célba érni úgy, mint 2011-ben párban, és 2013-ban csapatban. Csak most egyedül. Ez most egyedül az én harcom, az én küzdelmem, az én örömem lesz, ezt az utat most egyedül járom végig. Bízom magamban, és elhiszem magamról, hogy meg tudni csinálni. 

Fotó: Ultrabalaton

süti beállítások módosítása