Félmaraton és maraton - idén szurkolóként

Tavaly ilyenkor lázasan készültem életem első – és eddig egyetlen – maratonjára, most szurkolóként hangolódom.

Úgy alakult, hogy most sem a félmaratonon, sem a maratonon nem indulok el, inkább a jövő évre tartogatom a nagy kihívásokat, előreláthatóan lesz belőlük bőven. De mivel a futástól nem tudok elszakadni – és nem is akarok – így ott a helyem a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon drukkerként ugyanúgy, ahogyan a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon tettem.

A félmaratonon először a Lánchídnál vártam a futókat kereplővel és fényképezőgéppel felszerelkezve, hogy buzdíthassam őket. Hatalmas volt a tömeg, ott, a 4. kilométernél még nagyon egyben volt a hétezer fős mezőny, hosszú időn keresztül hömpölyögtek a futók a Roosevelt téren keresztül fel a Lánchídra. Most is azt éreztem, mint korábban, amikor ekkora futómezőnyt láttam: kirázott a hideg, és én is ott akartam köztük lenni. Persze hangosan kerepeltem, és kurjongattam az ismerősöknek – szerencsére volt belőlük bőven a mezőnyben, és majdnem mindenki vissza is integetett. Jó érzés volt ott lenni, és valamilyen formában részese lenni a versenynek. Igyekeztem minél többet fényképezni, Milánról sikerült egy jó sorozatot csinálnom, ahogy kanyarodott fel a hídra, úgyhogy a családi futófotó archívum sikerrel bővült. Mikor elhaladt a mezőny, gyorsan elindultam a lezárt alsó rakparton a Szent István parkhoz, ahol már visszafelé jönnek majd a futók – az élmezőny már a Parlamentnél haladt, úgyhogy a tempós séta közben őket is tudtam buzdítani, aztán sorra jöttek a futók, és közben én is elértem a magamnak kijelölt szurkolási pontot. Ez már a 15. kilométernél volt, itt már jócskán szétszakadt a mezőny, de még itt is nagyon sűrűn jöttek egymás után az emberek. Elég meleg volt, az élmezőny és a gyorsabb futók után jöttek a lassabbak, akiknek nagy szükségük volt a drukkolásra, úgyhogy a fotózás helyett itt már átálltam a hangos kerepelésre és kiabálásra. Sok mosolyt kaptam, és úgy láttam, sikerült jónéhány futóba erőt öntenem, volt, aki előttem váltott sétáról ismét futásra, és sokan engem is megtapsoltak. Fura, de jó érzés volt.

A maratonon is azt tervezem, hogy a Lánchídnál, majd a parknál szurkolok a futóknak. Mivel ez kétszer olyan hosszú táv, viszont fele annyi futó vállalja, így sokkal jobban széthúzódik majd a mezőny, illetve sokkal nagyobb harcok várhatók. Remélem, hogy ismét lesznek olyan emberek, akiknek tudok egy kis erőt adni azzal, hogy biztatom őket. Nekem futás közben mindig jólesett, ha valaki drukkolt, igyekeztem mindig legalább egy kis mosolyt kipréselni magamból, hogy jelezzem, hálás vagyok a kedves szavakért.

Október 2-án, szombaton tehát drukkolok majd mindenkinek, aki teljesíti a 42,195 km-es maratoni távot, és remélem, jövőre ott lehetek én is majd a mezőnyben.