"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut


Eddz úgy, hogy jól használod a szíved!

Régóta adós vagyok egy bejegyzéssel egy tréningről, amin az okosodás jegyében részt vettem, úgyhogy nem tolom tovább magam előtt, végre megírtam! (vastapsot kérek!)

Még áprilisban töltöttem egy hétvégét ismét a Thor Gym-ben, az FMT képzés helyszínén, méghozzá egy Heart Rate Trainingen, azaz egy pulzusméréssel kapcsolatos fejtágításon. Így három hónap távlatából is azt mondom, hogy nagyon érdekes és hasznos két nap volt, amit Tanos Bálint vezetésével és 6 társammal együtt töltöttünk.

Futóként ugyan sosem futottam igazi pulzuskontrollal, mert úgy érzem, gúzsba kötne, ha az órámon folyton számokat kellene figyelnem (bölcsész vagyok, bocs), és élvezhetetlenné tenné a futásaimat, de mindemellett tudom, hogy mennyire fontos az, hogy ismerjem a szívemet, annak működését, és úgy alakítsam az edzéseimet, hogy az a szívemnek is kedvezzen, azaz ne terheljem túl és alul, vagyis pont megfelelően eddzem a kardiovaszkuláris rendszeremet.

Kifejezetten örültem neki, hogy ezen a tréningen nem éreztem magam kívülállónak, mint sokszor az FMT-t az edzőtermi, súlyzós tapasztalatlanságom miatt (amit mindezek ellenére nagyon szerettem, mert tanulhattam, és nagyon jó volt a társaság is!), hosszútávfutóként elég sok tudást összeszedtem már a pulzusos témában, és hozzá is tudtam szólni értelmesen a hallottakhoz.

Miről szólt a tréning?

Először egy kis elméleti felvezetést tartott Bálint arról, hogy mit tud a szívünk, miért fontos rá vigyázni (pl. azért, mert a szív-érrendszeri elégtelenség a vezető halálozási ok Európában és az USA-ban is), milyen szívvel kapcsolatos "értékekkel" függ össze a halálozási kockázat - ergo megtudtuk, hogy a szívünk igencsak fontos ahhoz, hogy éljünk, na! :)

Ezután mindenféle pulzusméréshez kapcsolódó alapfogalmat vettünk végig, melyik micsoda, miért fontos, mit mutat meg, és persze a szív anatómiája sem maradhatott ki. Ezekről mindről nagyjából volt már tudomásom, de nagyon jó volt így egyben, összeszedve megismételni ezeket a témákat, fogalmakat. Bálint szerintem nagyon jó előadó, nagyon alapos, érthetően magyaráz, válaszol a kérdésekre, egyáltalán nem esik az ember nehezére odafigyelni rá. 

Mivel a Thor Gym fő profilja a funkcionális és erőedzés, nem pedig elsősorban valami kardionak nevezett mozgás (futás, bringa, aerobik), ezért Bálint ebből a megközelítésből építette fel a továbbiakat a képzésen. Vagyis abból a szempontból haladtunk tovább, hogy az erősítő edzést hogyan lehet úgy csinálni, hogy közben annak kardiovaszkuláris jótékony hatása is legyen. Megnéztük, hogy a megfigyelések szerint milyen hatással van a szív- és érrendszerre az erőedzés, hogyan "növekszik" meg a szívizom is, amikor valaki erősítő edzéseket végez, és ennek milyen következményei vannak. Számomra ezek nagyon érdekesek voltak, mert ebből a szempontból még sosem gondolkodtam el az edzés hatásain.

Megismertük a kardiovaszkuláris edzés hatásait is - ezeknél már tudtam bólogatni, hogy igen, ezeket én is tudom, jött a VO2max és társai, pulzus, laktát, kalória, mi micsoda, mit jelent. Végigmentünk a test energiarendszerein is (aerob, anaerob), mikor milyen energiaforrást használ a szervezet. Számomra ezek rendkívül érdekesek voltak, gondolatban mindenhez igyekeztem saját személyes példát és élményt társítani, hogy amikor futok, akkor mikor mi történik a szervezetemben.

Sorra vettük a pulzustartományokat, melyikben mit és hogyan lehet edzeni, az adott edzés miért jó, miért fontos, hogyan tudunk pulzusteszteket végezni a vendégeken, ha edzők vagyunk, és mikor ne próbálkozzunk ilyenekkel. És aztán elkezdtünk teszteket is végezni, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem próbáljuk is ki őket. Többféle tesztet csináltunk mindkét nap, pl. Rusko HR tesztet, YMCA step tesztet, burpee-ztünk metronómra, eveztünk, és saját "kedvenc" gyakorlatunk segítségével megkerestük a saját max pulzusunkat - én ehhez 250 db goblet guggolást csináltam meg egy 16 kg-os kettlebellel a kezemben. Szóval a saját bőrünkön próbáltunk ki mindenféle pulzustesztet, majd azt is végigvettük, hogy milyen célokra hogyan érdemes edzést összerakni.

Nekem ez merőben más volt, mintha futottam volna, más érzés, más fáradtság, más terhelés az izmaimnak és a keringésemnek is, viszont nagyon jó tapasztalat volt, mert most már tudom, hogy a klasszikus kardioedzések mellett milyen módon fejleszthetem még a szívemet, ha szükség lenne rá (például ha valami miatt nem tudok futni, akkor is szinten tudom magam tartani az erősítő edzés segítségével). Úgy érzem, hogy egy nagyon hasznos két napos kurzuson vettem részt, érdemes volt rászánni az időt, sok újdonságot tudtam meg, jó hangulatban, jó társaságban telt el a hétvége. Ajánlom mindenkinek!

hrt.jpg

A kardio-para

Ez egy nagyon hülye és idegesítő történet, de azt hiszem, érdemes leírnom, mert két igencsak stresszes hetet köszönhetek neki, aminek szerencsére mégis happy end lett a vége.

Úgy kezdődött az egész, hogy az OptiVita kupa sorozat összetett 2. helyezettjeként kaptam egy ajándékutalványt a Cardio Controlhoz, egy teljes körű állapotfelmérésre. Ennek nagyon örültem, gondoltam, hogy az évi egy sportorvosi vizsgálat mellett nagyon jó lesz, ha megnézik, mire is képes a szervezetem, hogyan bírja a terhelést, milyen állapotban vagyok.

Január elején voltam a vizsgálaton, nagyon kedvesen fogadtak, a doktor úr kikérdezett az egészségi állapotomról és minden egyéb fontos dologról. Megmérték a magasságom, a súlyom, vettek tőlem vért, amit aztán elküldtek a laborba, volt egy arteriográffal végzett érrendszer-vizsgálat, megnézték a testösszetételemet, majd jöhetett a futópados terheléses vizsgálat. Felszerelték rám az EKG tappancsokat, kaptam egy csini Darth Veder maszkot, ami a kifújt és beszívott levegő alapján a tüdőkapacitásomat és a légzésemet is vizsgálta. Gyaloglással indult a vizsgálat, majd egyre gyorsult alattam a futópad, én egyre gyorsabban futottam, így vitték fel a pulzusomat, ameddig csak bírtam, aztán mikor már nagyon nem volt jó, megállítottam a padot. A vizsgálat során megállapították a laktátküszöböt, a VO2 maxot, a max. pulzust és ez alapján a pulzuszónáimat. Minden rendben volt, kb. másfél hétre rá megjöttek a leleteim.

Idézem: Terhelés-élettani komplex teljesítménye igen jó. A vizsgálatok elemzése alapján állóképességi sportokhoz szükséges terheléshez a szervezet felkészült, nagyfokú igénybevételt káros következmények nélkül képes elviselni, jelentős fizikai terhelést igénylő sportnak az átlagosnál nagyobb kockázata nincs.

Ennek nagyon örültem, bár szerepelt egy olyan a leletemben, hogy csúcsterhelésnél ST-depressziót észleltek, azaz nem kapott elég oxigént a szívem, viszont azonnal vissza is állt a rendszer, amikor megálltam. Mivel egy sportolókkal foglalkozó kardiológus vizsgált, és nem jelezte, hogy ez gond lenne, tudomásul vettem, hogy volt egy ilyen, de nincs baj.

Februárban ilyen előzményekkel mentem el a sportorvosi vizsgálatra a Sportkórházba, hogy kaphassak versenyengedélyt és indulhassak az országos bajnokságokon. (Nem azért fontos ez nekem, mert esélyes lennék, de egyrészt sosem lehet tudni, mit produkálok, másrészt pedig igenis jó érzés ott lenni egy országos bajnoki mezőnyben.)

Itt is csinálnak EKG-t, bementem, lefeküdtem, a hölgy megcsinálta az EKG-t. Közben az egyik tappancs leesett, visszarakta, újrakezdtük, a gép meghülyült, újrakezdtük, kaptam egy papírt, amire a hölgy közölte, hogy ne ijedjek meg, de a gép szerint épp infarktusom volt, ugye jól vagyok. Vigyorogtam, hogy igen, minden oké, mondta a hölgy, hogy majd a sportorvos úgyis értelmezi a leletet, a szöveggel ne törődjek.

Halálos nyugalommal mentem át a sportorvoshoz, aki a leletemre nézve mondta, hogy hát ő erre biztos nem ad nekem versenyengedélyt, főleg, hogy hosszútávfutó vagyok, ez a lelet arra utal, hogy szívproblémám lehet! Mondtam neki, hogy de hát most voltam terheléses vizsgálaton, nem volt gond, meg is tudom mutatni az ottani leleteimet. Megnézte a sportorvos a Cardio Control papírjaimat, mondta, hogy oké, de hát ezen is van gond, menjek csak el kardiológiai vizsgálatra. Kaptam is időpontot, és szinte leforrázva jöttem ki a sportorvostól.

Értem a rendszert, hogy ő nem akarja értem vállalni a felelősséget, és úgy sem akarja ráütni a "versenyezhet" pecsétet a papíromra, hogy egy kardiológus már megvizsgált, és inkább a saját kollégájához küld - ettől függetlenül viszont innentől baromi ideges voltam. Még akkor is, ha a fejemben és a lelkem mélyén tudtam, hogy valószínűleg semmi bajom. Úgy telt el a kardiológiai vizsgálatig a másfél hét, hogy egyre idegesebb és feszültebb lettem miatta.

Lepergett előttem mindenféle lehetőség: valami nagy bajom van, mi lesz a gyerekemmel így, mi lesz velem, ha nem futhatok, minek edzettem idáig, mi lesz így a nagy álmaimmal, én nem akarok szívbeteg lenni, miért én lennék szívbeteg, mikor nem dohányzom, nem vagyok irdatlanul elhízva, igyekszem magamra odafigyelni, sportolok, én ezt nem akarom, de úgysem vagyok szívbeteg. Közben figyeltem, hogy érzek-e valamit. Soha eddig semmilyen panaszom nem volt, sem futáskor, sem máskor. Most figyeltem, hogy van-e bármi - persze nem volt, legfeljebb a stressztől akart kiugrani a szívem a helyéről. Szóval iszonyatosan stresszeltem az egész miatt. Igen, tudom, én vagyok a hülye, de sajnos az a típus vagyok, aki addig nem tud megnyugodni, míg ténylegesen ki nem derül, hogy nincs semmi baj. Szegény Milán böngészte a netet, kereste, hogy mit hol hibázhat az EKG, milyen eltérések lehetnek egy rendszeresen sportoló embernél, fórumokat olvasott hasonló történetekkel, mindent megtett, hogy meg tudjon nyugtatni, részben sikerült neki, részben nem.

Nagy nehezen eltelt az idő, közben megcsináltam az idei eddigi legkeményebb futós hetemet, benne egy 45 kilométeres futással. Végre eljött a nap, amikor mehettem a kardiológiára. A főorvos fogadott, megnézte a papírjaimat, átnézte a Cardio Controlos leleteket is. Csinált egy nagyon alapos szívultrahangot, ami semmi, de semmi eltérést, változást nem talált a normálishoz képest - ekkor már sikerült végre megnyugodnom. Az EKG is tökéletes lett. Aztán mondták, hogy jöhet a terheléses vizsgálat, futnék-e vagy bicikliznék - bár visszajöhetek máskor is, mert sportcuccot azt nem hoztam. Mondtam, hogy futnék, és most, nem érdekel, hogy farmer van rajtam, és még hajgumi sincs nálam, de még jó, hogy sportcipőben jöttem, én vissza nem jövök, most derüljön ki minden. Úgyhogy szépen utcai ruhában lenyomtam egy terheléses vizsgálatot, amin majdnem max. pulzusig terheltek, és semmi eltérés nem volt, és még ST depresszióra utaló jelek sem. (Utólag gyanítom, hogy a maszk miatt nem kaptam rendesen levegőt, mert épp meg voltam fázva és az orrom is be volt dugulva.) Úgyhogy kijöttem egy tökéletes lelettel, ráírva, hogy a versenysportnak akadálya nincsen. Hát megnyugodtam, szó szerint egy kő esett le a szívemről! A kardiológus doki mondta, hogy egyébként a fals EKG-vel biztosan mindig nála fogok kikötni, még akkor is, ha technikai hiba, de ebből legalább tudom majd máskor, hogy így megy.

Szerencsém volt, gyorsan bejutottam a sportorvoshoz is - most egy másik bácsi volt, nem a múltkori. Megnézte a leleteimet - a régieket is, mondta, hogy ezen látszik, hogy valamit összekevertek a kábelek között, azért rossz -  és megkaptam a hőn áhított "versenyezhet" pecsétet a papíromra. Jó lett volna, ha ez a mizéria nincs hozzá, elég szörnyű volt ez így. Annyi jó is van benne, hogy kétszeresen megerősítettek arról, hogy a testem bírja a strapát, és jó állapotban van, és mehetek tovább szépen az úton előre.

versenyezhet.jpg