Mindjárt maraton...

11 nap van van hátra a Frankfurt Maratonig. Ezt a versenyt neveztem ki az őszi nagy célversenynek, így érthetően egyre inkább várom. Megint véget ér egy felkészülési időszak, aminek eredményét majd ott, a maraton céljában látom csak meg. Kiderül, mit tudok, mire elég a bennem lévő munka, milyen időeredményt hoz az elmúlt hónapok edzésmennyisége- és minősége.

A Budapest Maratont fájó szívvel, de a cél érdekében kihagytam, csak szurkolni mentünk ki Milcsivel. Szerencsére a sok ismerős futó látványa, a drukkolás élménye feldobott, nem maradt bennem hiányérzet, hogy miért nem futottam. Hiszen hamarosan én is futok végre.

Várakozással tekintek előre, izgalommal, de nem idegesen. Idén egyszer már megjártam azzal, hogy nagyon rágörcsöltem egy versenyre (Sárvár), hogy nagyon akartam, talán túlzottan is, és nem jött össze az az eredmény, amit szerettem volna. És ettől csalódott voltam egy kicsit. Azóta persze tudom a válaszokat a miértekre, és ezeket ismerve könnyebben folytatom az utamat, tudom, mire kell figyelnem, és mit kell kicsit lazábban kezelnem.

Érdekes módon annak ellenére, hogy idén többször futottam már maratonnál hosszabb távot, van bennem egy pici félelem az igazi maraton kapcsán. A maraton nem könnyű, végig figyelmet, fegyelmet, koncentrációt követel, önismeretet, magabiztosságot. Míg egy ultrán van egy pici idő hisztizni, átvészelni a mélypontot, lassulni, lazulni, alibizni, a maratonon ezt nem engedhetem meg magamnak. Végig nyomni kell, nem hagyni, hogy bármi kizökkentsen, menni előre, tartani a tempót, sőt, fokozni akkor is, amikor esetleg már nem megy. Nem szabad időt veszteni a frissítéssel, okosan és gyorsan kell csinálni, hogy meglegyen a kellő energiapótlás, de ne ezen menjen el a verseny. Ezekre a dolgokra igyekszem előre felkészülni. Tudom, mi a jó nekem, tudok futás közben pohárból inni, majd újra rákapcsolni, kitapasztaltam, hogyan és mikor kell bevinnem a gélt (amiből inkább többet viszek magammal, mint kevesebbet). Tudom, milyen időjáráshoz hogy kell felöltöznöm, tudom, melyik zenék motiválnak a legjobban.

Emellett, ami még fontos: el kell hinnem magamról, hogy meg tudom csinálni úgy a Frankfurt Maratont, ahogyan szeretném. Nem akarom elbízni magam, mert egy maraton bárkit bármikor "pofán tud csapni". De hiszem, hogy az idei edzésmunkám és a megszerzett versenytapasztalatom segít majd, a - szerintem nagyon erős - fejem pedig képes lesz tökéletesen együttműködni a testemmel.

Amikor Gabi leírta valamikor augusztusban, hogy milyen célidőre készülünk, megdöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy én azt meg tudom futni, és ugyanezt gondoltam a Nike Félmaraton előtt az 1:45-ös időről, amiről pont emiatt nem is beszéltünk nyíltan. Aztán megfutottam az 1:45-öt, és azóta elhiszem, hogy meglehet az a maratoni idő, amit Gabi leírt. A 3:45. Már le merem én is írni, mert nem csak elhiszem, hogy meg tudom csinálni, hanem még inkább dolgozom érte. A Nike eredménye szárnyakat adott, és a 35 kilométeres hosszú edzés is nagyon jól sikerült - ezután Sanyosznak is elhiszem, hogy gyors vagyok, pedig mikor először mondta, csak csóváltam a fejem.

Bízom benne, hogy október 27-én, vasárnap, Frankfurtban minden klappol majd, és három maratonmentes év után elmondhatom magamról, hogy tudok jó maratont is futni, nem csak bénát. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni érte úgy, hogy közben élvezzem a futást, és boldogan érjek célba.