Nem szoktam ilyen sokkal egy verseny után beszámolót írni, és bár a Suhanj6!-ot idén csak edzésnek szántam, mégsem maradhat ki az irományaim sorából. :)

Idén egyáltalán nem terveztem a Suhanj6!-ot, már a tavalyi feladás után eldöntöttem, hogy ebben az évben nem indulok rajta, mert sem 2013-ban, sem 2014-ben nem ment jól ez a futás, mindig gondok voltak a hasammal, teljesen felborítja a szervezetemet az, ha éjjel futok. (Csak akkor megy normálisan az éjszakai futás, ha még nappal elkezdem, bár ott a fokozódó fáradtság jelent problémát.) Nem is nagyon tudtam, mikor van a verseny, bár Kladnoban Zoli emlegette, hogy egy hét múlva lesz, de nem foglalkoztam vele, nem érintett.

A verseny hetében szerdán megkaptam a következő adag edzésem, benne egy vasárnapi 50 kilométerrel, majd a Facebookon láttam a versenyinfókat, és megfordult a fejemben, hogy mégis el kellene menni és ott lefutni az edzést. Az ötletet akkor elvetettem, és egészen a péntek délelőtti edzésig nem is jött elő újra: ám akkor az a tizenpár kilométer is olyan nyögvenyelős volt a hőségben, hogy hazaérve közöltem Milánnal, hogy a hosszúmat szombat éjjel fogom lefutni a Suhanjon, nem vagyok hajlandó egyedül futni a 35 fokban nappal. Különben is szükségem van arra, hogy visszanyerjem a motivációmat, és ismét visszataláljak arra az útra, amin eddig haladtam. Futok természetesen, szeretem is, de mégsem vagyok feltétlenül motivált a jövőt illetően. Hátha egy jó hangulatú verseny segít ebben. Mostanában 20 kilométer felett egyáltalán nincs hangulatom a futáshoz, és ebben a melegben különösen nehéz megemészteni egy 50-es gondolatát. Úgyhogy hirtelen felindulásból gyorsan be is neveztem - megkaptam a szuper 77-es rajtszámot - , majd leszerveztem az utazásomat is: Zolihoz kéreckedtem be, úgyhogy kb. háztól házig volt fuvarom.

Szombat délután összekészítettem a kis motyómat, amikre egy hosszú edzésen szükségem lehet, mondjuk ennyi mindent nem vittem volna magammal, ha tényleg edzésre megyek, de próbáltam rendesen felkészülni. 9-kor átslattyogtam Zoliék lépcsőháza elé, jött Joci is, útközben felvettünk még egy futót, Emesét, aztán Szigetmonostoron egy kis kavarás után meg is érkeztünk a helyszínre. Csomó ismerős volt, jó volt a hangulat, és kedvem volt a futáshoz is - biztosan azért, mert nem volt dög meleg, és volt társaság is. Lecuccoltunk (közel volt a WC is), átöltöztünk - eközben az asztalunkról valaki ellopta a jéghidegre behűtött kólámat, remélem, jólesett az illetőnek.

Gyorsan eljött az éjfél, a rajt előtt néma csenddel tisztelegtünk SC Béla előtt, aztán nekilódult a tömeg. Az elején lassan haladtam, aztán ahogy eloszlottak a futók, könnyebben tudtam a saját tempómban haladni. Az edzésemben volt 15 km lendületes, ezt az elején szerettem volna lezavarni. Persze az éjszakai futás mindig csalóka, azt hiszi az ember, hogy marha jól halad, közben lassabb - de azért a futásomat sikerült lendületesre venni. 1 óra környékén kezdett el morajlani a hasam, de nem zavart, hiszen edzeni mentem, az 50 km bőven bele fog férni a 6 órás időtartamba, még ha közben kényszerpihenőket is kell tennem. Meglátogattam a toalettet, majd mentem tovább. Figyeltem a frissítésre, ittam, eszegettem, egészen jól ment a futás is, a kedvem is jó volt. Sokszor futottam légüres térben, pedig jó lett volna összeállni valakivel és együtt futni, de ez nem igazán jött össze, max. tíz-húsz méterekre. 2 óránál megint tartottam egy megállást, ez az elsőnél hosszabbra sikeredett, viszont éreztem, hogy végre mindentől megszabadultam, amitől meg akartam. Innentől szinte eseménytelenül telt a futás, Zoli kiállt, Jocival jó hangulatban biztattak, én is hajráztam az ismerősöknek, Maráz Zsuzsival, Tibikével (ők lettek a győztesek a végén) Bozóttal, Andival, Vikivel, Johnnyval sokszor integettünk, a Bori-Krisz-CséTomi csapat tagjai is minden alkalommal biztattak, a Nike busztól Ákos és Sanyosz kiabált többször - szóval a hangulat jó volt, a kilométereim is gyűltek, ha nem is fénysebességgel.

De a lényeg, hogy az 50 kilométeres edzést teljesítsem, megvolt, és még rá is tudtam húzni 4,3 kilométert a 6 óra lefújásáig. Ezzel összejött egy 100 kilométeres hét, amilyenem már jó régen volt, kellemesen, de nem durván elfáradtam, a lábaim jól voltak, picit a csípőmet éreztem az aszfalt egyenetlensége és a sok egyirányú fordító miatt (persze arra fordultunk, amelyik oldalam fájni szokott), de ez sem volt vészes. A lefújás után megmosakodtam, átöltöztem, összepakoltunk, és el is indultunk haza, 8 órakor, mire itthon a fiúk felébredtek, már itthon is voltam.

Ez volt az első olyan versenyem, ahová úgy mentem, hogy nem veszem komolyan, csak edzem egyet, tényleg!, és úgy gondolom, jól sikerült. Kell ilyen is, amikor nem nyomasztom magam a teljesítéssel, az elérendő számokkal, a nagy célokkal, nem cipelek lelki terheket. Az egy héttel korábban, a kladnoi 24/48 óráson összefutkosott 40 kilométer és ez a futás is jót tett, javított a kedvemen és a hozzáállásomon is, és remélhetőleg, ha ez a brutál meleg végre befejeződik, hamarosan minden olyan lesz, mint tavasszal, a nagy versenyek előtt, és az őszi szezonra nem csak felkészült, de kellően motivált is leszek.