Az van, hogy mostanában a feje tetejére állt a világom, elsősorban a futásban. Szeretek futni, van is kedvem futni, de egyáltalán nem megy úgy az újrakezdés, mint amire számítottam. A nyár nem könnyíti meg a dolgom, a meleget akkor viselem jól, amikor jó formában, edzetten megyek bele a nyárba, de most formán kívül, gyengébben nagyon nem megy a melegben való futás. De legalább már odáig eljutottam, hogy nem kell többször belesétálnom egy 5 kilométeres futásba is, hanem aránylag egyenletes tempóban végig tudok futni jópár kilométert anélkül, hogy defibrillátorért és vastüdőért könyörögnék az égieknek. Nem vagyok ehhez hozzászokva, utoljára a szülés utáni újrakezdéskor, pont 4 éve éreztem így magam.

Most úgy döntöttem, ezt a nyarat lazán veszem (már csak az óvodai szünet, a nyaralás, szabadság és home office miatt is) , és nem erőltetem a futást, természetesen megyek, futok, de rövidebbeket, jólesően, és hétvégére is maximum 20 kilométeres futásokat kértem Gabitól. Úgy érzem, most erre van szükségem, egy picit lazítani, feltöltődni, nem erőlködni, amikor nem megy - remélhetőleg ettől jobb lesz, és őszre újra megy majd minden, mint régen. Ha meg nem, akkor majd újra újratervezek.

Ritka pillanatok egyike, amikor nem vettem fel sapkát a futáshoz, mert otthon felejtettem :)

Az utóbbi hetekben átgondoltam a futáshoz fűződő viszonyomat. Szeretek futni, de úgy érzem, hogy most nem vagyok képes azt a koncentrált "munkát" csinálni a futásban, és beletenni mindenemet, mint korábban. Muszáj volt fejben rendeznem a soraimat, mert túlzásba vittem a futással való foglalkozást, nagyon rápörögtem, nagyon akartam, főleg a Spartathlont, és szinte minden pillanatom arról szólt, hogy ezzel foglalkozom. Nem mondom, hogy mindent a futásnak rendeltem alá, de szinte majdnem mindent, és ez így nem jó. Hiszen nem csak a futás adja az életemben az örömöt, és akármennyire is szeretem, kellenek más dolgok is, amikből élményeket gyűjthetek. Most is nagyon fontos nekem a futás, de más dolgokat is meg kell élnem, és nem szabad csak a futás köré szerveznem az életemet, még akkor sem, ha vannak benne céljaim - igen, vannak, most is vannak, de úgy érzem, hogy pont ezek érdekében kell most picit lazábban vennem az egészet, hogy aztán akkor tudjam igazán odatenni magam és koncentrálni, amikor a legjobban kell.

Kell a sport, kell a mozgás, kell az egészséghez, a jó közérzethez, a stresszmentes élethez, de meg kell találni azt az arany középutat, ami még egészséges, amíg még nem viszem túlzásba, amíg még nem ez az életem fő mozgatórugója, és kell ezen kívül más is, amibe tudok kapaszkodni. Nekem a futás, főként az ultrafutás arra "kell", hogy általa ne érezzem magam középszerűnek, hogy legyen valami, ami segít "kitűnni" a tömegből, a hétköznapi életből, és nehéz, hogyha mégsem vagyok képes azt a teljesítményt nyújtani, amit megszoktam és amit elvárok magamtól. De most meg kellett tanulnom, hogy ha kevesebbet futok, és éppen nem megy, akkor is értékes vagyok, vannak, akik szeretnek és mellettem állnak, és hogy a korábbi teljesítményemet senki és semmi nem veheti el tőlem. Ezzel a tudattal sokkal könnyebb újra hinni magamban, és újra visszatalálni arra az útra és motivációra, amiért egykor elkezdtem futni.

Indul hát most egy laza néhány hét, lesz közben nyaralás, családozás, illetve elkezdtem egy fehérje diétát, a Toman Diet-et, aminek segítségével remélhetőleg sikeresen csökkenthetek a testzsír-százalékomon (mert úgynevezett skinny fat vagyok, vagyis több a zsírom, mint az izmom), erről majd írok külön is, hogy mi ez és mi lett az eredménye. Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább ősszel, és mit tudok kihozni magamból.