Az van, hogy picit passzoltam most az ultrákat, legalábbis egy-két hónapra, mert szeretnék végre egy tisztességes maratont futni. Vagyis inkább életemben először normálisan lefutni a maratoni távot, tekintve, hogy eddig csak egyszer indultam a 42,195 kilométeren. 2010-ben, igen rövid és rapszodikus felkészülés végén sikerült célba érnem, de így utólag azt gondolom, hogy szinte véletlen volt, és ha nincs velem Milán, valószínűleg nem sikerült volna. Az időm igen gyengére sikerült, mondjuk nem azért mentem, hogy világcsúcsot fussak, a teljesítés volt a lényeg, de azóta sem dicsekszem vele, hogy milyen idővel döcögtem be a célba. Csak akkor mondom el, hogy mi a maratoni időm, ha valakit meg akarok nevettetni, vagy valaki gyengének mondott célidejét szeretném alulmúlni. Legtöbbször sikerül. :)

Azóta eltelt három év, én gyűjtöttem jópár kilométert, szültem egy gyereket, elkezdtem próbálkozni az ultra világában, de hivatalos maratont azóta sem futottam. Maratonnál hosszabb távot többször is, versenyen is, edzésen is, minden alkalommal jobb részidővel, mint anno a maratonom. Most itt az ideje újra nekivágni.

Fizikailag úgy érzem, nem fog gondot okozni a teljesítés, és fejben is hangolódom arra, hogy ez most "csak" egy maraton, úgy kell odaállnom, úgy kell végigmennem, hogy ez nem egy ultra, ahol lehetnek megingások, holtpontok, amiből egy-két kilométer alatt kijövök. Furcsa, de még mindig azt gondolom, hogy egy jó maratont nehezebb futni, mint egy jó ultrát, hiszen teljesen más hozzáállást igényel. A maratont végig kell tolni, nem hagyni, hogy jöjjön a holtpont, jöjjön a fal, nem szabad szöszölni a frissítéssel, csak menni előre, okosan, tudatosan. Azt hiszem, az a pár ultraverseny, amit idén végigcsináltam, sokat segít majd abban, hogy fejben ne legyen gondom, mert tudom, mire számíthatok, megismertem a testem és a lelkem viselkedését a hosszú futások során. Nagyon bevált az a hozzáállás, hogy mindenféle időt, tervet, frusztráló gondolatot kidobálok a fejemből, és az esélytelenek nyugalmával, "lesz, ahogy lesz" alapon állok rajthoz. Aztán már csak oda kell tennem magam, és kész, menni szépen, nem gondolni semmire, nem stresszelni, hogy jujj, én most maratont futok, csak élvezni, hogy a mezőnyben vagyok - és minél jobb eredménnyel célba érni. Már nagyon várom!