"Őrült" dologra adtam a fejem: elhatároztam, hogy lefutom a maratont. És még mindig megkérdezem magamtól, hogy valóban komolyan gondoltam-e...

"Őrült" dologra adtam a fejem: elhatároztam, hogy lefutom a maratont. Persze ez nem teljesen újkeletű számomra, elsődleges tervem ugyanis az volt, hogy 2009-ben teljesítem a 42,195 kilométert, méghozzá Firenzében - de ez sajnos meghiúsult. Részben én vagyok a hibás, részben pedig az élet adta körülmények. De a “nagy futást” nem napoltam el, inkább toltam egy kicsit, és arra készültem, hogy ha úgy alakul az életem, na meg az edzettségem, akkor 2010 őszén valahol, valamikor ott leszek egy maratoni mezőnyben.

És most valóban ott leszek! Kicsit öngyilkos vállalkozásnak tűnik, pláne, mivel június 28-án véglegesedett, hogy szeptember 26-án részt tudok venni futóként a 25. Budapest Maratonon. Ergo van három hónapom arra, hogy lehetőségeimhez mérten felkészüljek. Hát... nem ajánlanám senkinek, hogy utánozzon, főleg, mert a szakemberek általában legalább egy éves felkészülést szoktak tanácsolni, a kezdő futóknak meg még ennél is többet. Én pedig... hát nem mondanám, hogy az elmúlt három évben olyan sok kilométert raktam a lábaimba... Nem büszkélkedhetem túl nagy futó-múlttal, 2008-ban kb. 550 kilométert, 2009-ben - szégyen, nem szégyen - alig több, mint 300 kilométert sikerült futnom. De innen szép nyerni!

Szóval megkezdtem a felkészülésemet a maratonra, mindeközben igyekszem nem arra gondolni, hogy mennyire nagy hülyeség - vagy nem hülyeség - amit csinálok. Pozitív vagyok, kőkemény, elszánt, és magabiztos, hiszem, hogy ez is sikerülni fog, mint olyan sok dolog az életemben, amit elterveztem. Segítőim és drukkereim vannak, akik támogatnak, a többi már csak rajtam múlik, és ha a testem, a lelkem, és az égiek is úgy akarják, 2010. szeptember 26-án, a marathóni csata, és az eredeti maratoni futás jubileumi 2500. évében csatlakozom azon őrültek közé, akik elmondhatják magukról, ők bizony lefutották a maratont!