Ki korán kel... gyorsul!

Az elmúlt két hét jó sok változást hozott az életünkbe: több mint két év otthoni munka (gyereknevelés és cikkírás) után visszatértem a rendes jómunkásemberek közé, és ismét egy bejárós munkahelyen dolgozom. Ez az új helyzet kicsit mindent felforgatott, és az eddig jól bevált edzésrendszerünket is módosítanom kellett miatta. Szerencsére a munkám ugyanaz, mint a babázás előtt, így nem kellett új munkakört és új feladatokat is betanulnom és megszoknom.

Eddig délután jártam futni, amikor Milán hazaért. Lepasszoltam neki Milcsit, és elmentem futni. Remek kikapcsolódás volt az egész napos gyerekezés után, kimozdultam, mozogtam, kiszellőztettem a fejem. Most viszont, hogy Milcsi bölcsis, én pedig dolgozni járok, azt éreztem, hogy nem tehetem meg sem a kisfiammal, sem az apjával, sem pedig saját magammal, hogy amikor együtt lehetnénk, akkor én a hobbimnak hódolok, és lelépek futni. Nem vehetek el tőlük még több időt, mikor így sincs lehetőségünk olyan sokat együtt lenni, mint eddig. Így is hiányzik napközben a kisfiam, nem akarok még többet távol lenni tőle. Így hát "komoly" döntést hoztam: felkelek hajnalban, és akkor fogok futni járni. Érdekes módon nem volt nehéz így határoznom annak ellenére, hogy korábban mindig azt mondtam, hogy én azért nem fogok korábban kelni és kevesebbet aludni, hogy elmehessek futni, megyek inkább délután-este. De most ezt szépen felülírtam.

Beállítom szépen 5 órára a telefonomat, és legkésőbb fél 6-kor nekiindulok az edzésnek. Az első egy-két alkalom nem volt túl kellemes, de kezdek azért belejönni. Ami a dolog szépsége, hogy mostanában gyorsító edzéseim vannak, amikor meghatározott tempóban kell futnom, vagy valamilyen iramváltásos feladatot kell végrehajtanom. Ez a sok lassú, hosszú futás után eleve problémás, van, hogy erősen kell küzdenem a tempóért, és nem tudtam, hogy mennyire lesz nehéz ezt kivitelezni kora reggel, közvetlenül ébredés után. Hát, küzdök néha, de azért jobban megy a gyorsítás, mint vártam, és legalább tutira felébredek tőle. Ha pedig épp nem kell gyorsítanom, akkor az ébredésemet határozottan segíti egy mentőautó, ami a legnagyobb, leghidegebb pocsolya tartalmát zúdítja rám (ma reggel legalábbis ez történt).

Szóval most már hét közben reggelente futkározom, és ettől egyébként jól érzem magam, jó dolog úgy bemenni a munkába, hogy már túl vagyok a napi edzésemen, és szabad a délutánom. Szerencsére sokat dob a dolgon az is, hogy ismerősökkel is szoktam találkozni reggelente, és nem csak én vagyok egyedül, aki ilyenkor fut (tudom, vannak sokan, akik még korábban kelnek). Az új felállást remélem, hamar megszokom, és amint beszereztem egy futós zsákot, a munkába és munkából futással is megismerkedem. Azt hiszem, jobban fogom élvezni, mint a tömegközlekedést.