A székesfehérvári 12 órás óta túlzottan nagy történések nem voltak körülöttem, mégis úgy gondoltam, hogy pár dolgot szeretnék "megörökíteni", csak néhány gondolat erejéig.

Élmény 1.

Egy héttel a 12 órás után ismét volt Kvázibárki Gerilla Maraton - és most Félmaraton is. Most csak a félmaratont vállaltam be, nem lett volna túlzottan okos dolog maratont futni, bár teljesen jól voltam a 12 órás után, nem célom kizsigerelni magam. Hiszen az év két nagy és igazi versenye még előttem áll. Március 15-én reggel 7-kor volt a rajt, stílusosan a Pilvax közből.

Annamarival futottunk végig, mindketten egy laza edzést szerettünk volna, jólesően, úgyhogy nem nyomtuk nagyon. Ahhoz képest, hogy soha nem futottunk még együtt, szerintem jó volt így együtt, egy ritmusban mozogtunk, nem igazán kellett egymásra várnunk (csak rám egy picit akkor, amikor bekéreckedtem pisilni a Műegyetem egyik kollégiumába), szépen haladtunk. Az útvonal jó volt, a Belváros után átmentünk Budára, fel a Várba, majd a Lánchídon át az Andrássy úton keresztül a Hősök terére, ott volt a befutó. Jópofa volt, és pont elég.

Élmény 2.

Apró sikerélmény, és tiszavirág életű, de nekem azért sokat jelent: a 12 órás eredmények felkerültek a DUV-re, és mivel még elég kevés a verseny, meg az eredmény ilyenkor, ezért a 10. helyen állok per pillanat. Én mint hobbisportoló anyuka, ezt sikerként fogom fel, annak ellenére büszke vagyok rá, hogy tudom, hogy ennél jóval hátrébb fogok kerülni, mert nagyon sokan lesznek, akik az én eredményemnél jobbat futnak majd idén. De akkor is, és addig is örülök neki, hogy valamiben - legalább átmenetileg - 10. legjobb lehetek a világon! Szerencsére sok magyar van még rajtam kívül az élmezőnyben, külön öröm, hogy ezeket a szuper csajokat személyesen is ismerhetem, egy pályán futhatok velük és tanulhatok tőlük.

Élmény 3.

Folytatom az edzéseket is, a múlt hét igen erős volt, 3 edzésből futottam majdnem 100 kilométert (pontosan 93-at), és lett egy 112-es hetem. Sokaknak ez egy laza hét, de nekem ez az eddigi, nem versenyes legjobb hetem, vagyis edzésekből gyűjtöttem össze. És úgy érzem, van még bennem, még ennél is nehezebb hetet is elbírnék, ha kellene. A heti hosszú edzés 50 kilométer volt, először azt találtam ki, hogy lemegyek a Balaton Szupermaraton utolsó napjára, és ott futom le, de aztán a körülmények úgy hozták, hogy maradtam Pesten. Egyedül szerettem volna futni, úgyhogy a sziget helyett városnéző "túrára" indultam. Jó nagy kört tettem meg, közben fotózgattam, ha már volt nálam telefon. Egészen jól ment a futás, persze voltak nehezebb szakaszok, akkor viszont igyekeztem koncentrálni. Egy ilyen jellegű, küzdelmesebb edzés nagyon sokat erősít rajtam, később tudok meríteni belőle. Pont ezek miatt lett a mottóm és "himnuszom" a Linkin Park egyik dala, és kifejezetten az egyik sor, az It's your battle to be fought", vagyis kb. hogy ez a te harcod, amit meg kell vívnod. Harcolok, ha kell, mert ez egyedül az én választásom, én döntöttem az ultrafutás mellett. (Jelenleg épp egy hányós-hasmenéses nyavalyával harcolok, de nem adom fel ezt sem!)

 És egy fotómontázs a futásról, ha már kattintgattam pár selfie-t.

Élmény 4.

És még egy öröm a végére: itt a tavasz, végre nem kell nyakig beöltözni! Már úgy untam a huszonöt réteg ruhát magamra aggatni reggelente.

Élmény +1.

Bár nem futás, de számomra hihetetlen: az én drága kisfiam hétvégén már 3 éves lesz. Egy szempillantás alatt lett pici babából okos és huncut nagyfiú, hihetetlenül büszke vagyok rá, és imádom. :)

Az úgy volt, hogy egy novemberi napon felugrott egy Facebook-chat ablak, a BMW Média Maraton futócsapat egyik mestere, Sanyosz pedig közölte, merényletet tervez ellenem. A merénylet neve Kvázibárki Gerilla Maraton. Lesz 10 őrült, aki november utolsó vasárnapján fogja magát, és egy előre nem ismert útvonalon fut a városban egy maratont, lezárás, útvonalbiztosítás, kipakolt frissítés és hivatalos időmérés nélkül. Csak úgy a futás kedvéért. Benne vagyok-e. Gabival gyorsan egyeztettem, belefér-e az edzéstervembe ez a maraton. Belefért, szóltam Sanyosznak, hogy benne vagyok.

Az infók a futás hetében kezdtek el csepegni, mikor rajtolunk, hová érkezünk, kik lesznek a futók, merre kell futni, izgalmas volt, hogy csak szombat estére áll majd össze, hogy mi is vár ránk. Az elején izgatottan vártam, aztán valahogy, ahogy közeledett a vasárnap, kezdett elmenni a lelkesedésem, a folyamatos infók ellenére is. Fáradt voltam, nem tetszett a hideg, nem voltam túl motivált sem. De persze ha már bevállaltam, nem hagyom cserben a csapatot, és futás közben majd csak megjön a kedvem a futáshoz.

November 30-a, a futás napja csodálatos volt. 1 fok, ködszitálás, metsző szél, minden körülmény tökéletes egy maratonhoz. Hát persze. :) Felöltöztem alaposan, rövidnadrág, rá a téli hosszú gatya, kompressziós szár, vastag zokni, felülre top, rá az új Under Armour aláöltöző, rövid technikai póló és thermo pulcsi. Milán kölcsönadta a meleg téli sapkáját, zsebbe kesztyű, lábra a Clifton, a futózsákba 7 deci izó, két gél és egy gyümölcspép. Bepakoltam száraz váltóruhát is, hogy hazafelé ne fagyjak meg a szétizzadt futócuccokban. Aztán szépen elbumliztam BKV-val a Hajógyári szigetre, mert ott volt a találka- és rajthely.

Dani és a Kvázibárki fotós csapata már ott voltak, aztán sorra érkeztek a többiek is: Bori, Karesz, Misi, Szasza, Laci, Balázs, Csabi. Ők vállalkoztak még rá, hogy futnak, rajtunk kívül Péter előfutóként már elindult, hogy az útvonal kritikus részein felfújjon pár iránymutató jelet, Kinga pedig munka miatt hajnalban futotta le a maratont.

Mivel nekem volt a legrosszabb maratoni időm a résztvevők közül, engem ért az a megtiszteltetés, hogy elsőként futhatok ki a pályára, utánam pedig jöttek a többiek 2 percenkénti indítással. Elindultam, egész tűrhetően ment a futás, bár a kedvetlenség még erősen bennem volt. Az útvonal kifelé, az M0 híd felé vezetett, szerencsére ismerem ezt a részt, visszafelé futottam már erre párszor. Laci és Csabi már a Római parton utolértek, mentünk együtt egy darabon, aztán mondtam nekik, hogy menjenek csak nyugodtan, láttam, hogy gyorsabbak nálam, úgyhogy hamar el is léptek. Sanyosz és Dani is felbukkantak, majd az M0 híd pesti oldalán a fotós-kísérő csapat is ott volt, kattintották a képeket rólunk. Ekkora már eléggé kellett wc-re mennem, igyekeztem, hogy odaérjek a „pisilőhelyre”, egy beugró részre a régi 2-es út mellett. Gyorsan elintéztem a dolgom, kikászálódtam a bozótosból, ekkor ért utol Balázs.

És valahonnan innen kezdődött a lefelé szálló ág a futásomban. Megfogott ugyanis a piros lámpa, ott álltam egy csomó ideig, nem tudtam átmenni az úton. Amikor meg tovább tudtam haladni, már egyáltalán nem volt kedvem futni, még annyi sem, mint eddig. Elszopogattam a gyümölcspépemet, ittam egy adag izót, hátha attól majd jobb kedvem lesz. Szasza is elnyargalt mellettem, ő átért a zöldön, én már nem, újabb vesztegelés következett. Aztán irány tovább a Népsziget felé, ott Sanyoszék megint felbukkantak. Átbaktattam a Népszigeten, ki a Duna Pláza mögé, ahol szembetalálkoztam Imóval és Anitával, megörültem nekik. A Népfürdő utcán kitaláltam, hogy nekem bizony kóla kell, majd a Dózsa aluljáróban veszek, de addig még el kéne jutnom. A Dráva utcánál erősen gondolkodtam rajta, hogy hazafelé veszem az irányt, az csak 1 km, bezzeg futnom meg még 21-et kellene – ez az érzés jócskán megerősödött, amikor Bori, Misi és Karesz is hátbacsaptak, és olyan lendülettel mentek el mellettem, hogy inkább sétára váltottam. Innentől én voltam a „mezőny” utolsó embere, ami ugyan nem okozott óriási lelki törést, de mégsem volt túlzottan jó érzés, fene a maximalizmusomat. Döcögtem tovább, a kólavásárlást elnapoltam.

A Dózsán át eljutottam a Hősök terére, át a Ligeten, végig a Stefánián – itt megemlékeztem az esküvőnkről – aztán megkerültem a Stadiont, újra kilyukadtam a Dózsán, majd be a belváros felé. Itt ugrottam be egy kisboltba kóláért, és szépen iszogattam. A Dohány utcán azt figyeltem, mikor kell végre bekanyarodni jobbra, ahol a Szimpla előtt elvileg meleg leves várt. Ezt a belvárosi részt nem ismerem, és nem is szerettem bele, idegesítő volt az emberek, lámpák és útfelbontások között kacskaringózni, pont ezek miatt nem igazán szeretek a városban futni, most pedig itt volt belőlük bőven. A lábaimmal nem volt baj, nem fáradtak, de erősen kellett „akarnom”, hogy hajlandóak legyenek futni. A Szimpla előtt Sanyosz, Dani és a fotós csapat kint álltak, megkaptam a levesem, elkortyoltam, nagyon jólesett, nehezemre esett tovább menni, de szerencsére már csak 12 km volt hátra. Elkolbászoltam a megadott útvonalon a Szabadság hídig, ott át, végig a Feneketlen tóig, azt megkerültem, és máris a Gellért hegy alatt találtam magam. Frissítettem egyet, aztán megmásztam a Szüret utcát. Itt jött szembe velem Balázs, ő már hazafelé ment, biztatott, hogy már mindjárt fent vagyok… ha tudta volna, hogy sikerül a cél előtt elkevernem…

A Kelenhegyi úton sikerült pont az ellenkező irányba mennem, így természetesen nem találtam meg azt az utcát, ahol fel kellett volna kanyarodnom a csúcsra. Keringtem egy darabig, elővettem a telefonomat is, amin persze pont akkor nincs hálózat, amikor kellene, a térkép nem töltött be, telefonálni nem tudtam. Aztán nagy nehezen felhívtam Sanyoszt, Borival együtt próbáltak instruálni, de még így is csak ugyanoda sikerült kilyukadnom, ahol már jártam. Egy kutyasétáltató pár igazított végül útba, mondták, hogy teljesen máshol vagyok, vagy visszamegyek, vagy megmászom az előttem tornyosuló lépcsősort – ezt választottam. Így egy alternatív, de legalább kemény útvonalon közelítettem meg a célt, és feljutottam a hegyre, ott még körbe kellett futni egyszer a Citadellát, majd végre megérkeztem. Örültem, hogy vége van, és örültem, hogy a kedvetlenség ellenére részese voltam ennek a futásnak, mert tök jó volt, jó volt a csapat, kellően „szemtelen” az útvonal – és hát ezzel „történelmet” írtunk, vagy mit. :) A futás után Laci és a felesége még haza is fuvaroztak, ez úton is nagyon köszönöm – bár így nem vettem részt az after party-n, de majd legközelebb.

A futásnak, úgy érzem, volt edzésértéke, bár tudok én ennél jobbat is futni, de ezt majd egy következő Kvázibárki Gerilla Maratonon megpróbálom bebizonyítani. Minden hónap utolsó vasárnapján lesz ugyanis ilyen futás, meghívásos alapon, szóval, aki szeretne rajta részt venni, az elkezdhet nálam puncsolni, hogy hívjam meg. :)

Fotók: Kvázibárki