"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut


Most hogyan tovább?

Hogyan tovább egy Spartathlon után? Mi a következő cél? Mit fogok csinálni most, hogy megvan a nagy álom? Sokan kérdezték ezt az elmúlt napokban, de azt hiszem, mindenkinek azt mondtam, hogy nem tudom. Azért, mert még én magam sem tudom. És még nem is érzem az idejét annak, hogy ezen gondolkodjam. Három hét telt el a Spartathlon óta, de még mindig nem sikerült teljesen felfognom a történteket.

cel3.jpg

Oké, Spartathlon teljesítő vagyok, de nem Spártai Hős, nem vagyok hős, nem szeretem ezt a megnevezést, nem tudok vele azonosulni, mert semmi hősieset nem csináltam. Célba értem életem versenyén, mert tényleg ez volt életem versenye, a legjobb, a leghosszabb, amiért a legtöbbet tettem, és amit a legjobban, legösszeszedettebben tudtam megcsinálni. Erre nagyon büszke vagyok. Élvezem a figyelmet, szeretetet, tiszteletet, amit minden irányból kapok ismerősöktől, barátoktól, ismeretlenektől. Adtam pár interjút, jelentek meg rólam cikkek, örömmel mesélek bárkinek arról, hogy milyen volt a verseny, hogy készültem fel, mit csináltam, hogy csináltam. Jólesik, hogy ez van most, nagyon. De ez a figyelem nem fog örökké tartani, és nem is akarom, hogy örökké tartson. És nem is tervezem, hogy innentől kezdve "abból élek", hogy megcsináltam a Spartathlont. :)

 cel1.jpg

Most a hétköznapokba való visszarázódás, visszaszokás a fő feladat. Mert ha elfelejtem befizetni az óvodában Milcsi ebédjét (nem felejtettem el!), ha nem végzem el a munkámat, nem adom le határidőre a megbeszélt cikket  (elvégzem, leadom!), nem takarítom ki a lakást (kitakarítom!), nem hivatkozhatom arra, hogy de hát én lefutottam a Spartathlont, mert ez így senkit nem érdekel. Meg nem is az én stílusom. De nehéz újra csak a hétköznapokban élni, ide-oda rohangálni és pattogni a teendők között, amikor nincs előttem valami nagy cél, ami erőt ad, amiért küzdök, ami átlendít. Most még nincs ilyen, és nem is tudom, mikor lesz. Oké, benne van a fejemben, hogy szeretnék egy gyors maratont futni (nekem ez 3:30-on belüli), és az is, hogy most lehetne ezt a formát továbbmenteni egy jó 24 órásra (mondjuk 205 km feletti eredmény). De mégsem tudom még kitűzni, hogy mit akarok. És talán most még nem is szabad.

cel2.jpg

Ami biztos, hogy nem tudok nem futni, úgyhogy futok, egyelőre konkrét cél nélkül. Azt hittem, hogy ez nekem nem megy, mert eddig mindig volt valami, amiért futottam, amire készültem. Most nincs, de tudok így is futni, mert eléggé szeretek futni. Egy teljes futásmentes hetem volt a Spartathlon után - jó, 3 nap után megnéztem (farmerben, utcai ruhában), tudok-e még futni, ment, de kb. 200 méter elég is volt. Egy hét után döcögtem egy szigetkört, aztán két nappal később még egyet. Mindkettő testen kívüli élmény volt, olyan, mintha nem is én futottam volna, még nem voltam jelen a saját testemben, máshol voltam, másvalaki voltam, aztán visszatértem önmagamba. Ezután volt két nagyon rövid, kevés kilométeres hetem, 15 és 20 kilométerrel, benne egy versennyel, Milcsit kísértük az első éremszerző 2,5 kilométeres versenyén, nagyon ügyes volt a drágám.

Runner family - 2.5 km together #running #runnerfamily #family #raceday #race

Hanka / Haanchee (@haanchee) által megosztott bejegyzés,

Ez a hét már egy "rendes" futós hét, visszaállok a heti 5 edzésre, kértem Gabitól edzéstervet, de csak lightosat, semmi durvulás vagy megerőltető futás, olyan 50-60 kilométeres hetekkel szeretném szinten tartani magam. Ez kényelmesen belefér az életembe, kell is, hogy mozgásban, formában maradjak, ne tunyuljak el, kell a testemnek és a lelkemnek is. Meg azért is kell, mert eléggé kocka vagyok abból a szempontból, hogy a bevált napirendemet jó tartani, mert ha ez nincs meg, akkor szétcsúszom és nem tudom, mi van. Lehet, hogy mostanában kimarad majd egy-egy edzés, de emiatt nem lesz lelkiismeretfurdalásom. Közben elmegyek egy jó alapos kivizsgálásra is a Sportkontrollba, Breyer Helga doktornővel megbeszéltük, mit érdemes most megnézetni a laborban, plusz csinálunk egy terheléses cukor-inzulin vizsgálatot is, hogy lássuk, az anyagcserém milyen állapotban van.

A fő most az, hogy szinten tartsam magam, aztán meglátom, mikor áll össze újra a kép, és mikor döntöm el, hogyan tovább. Egy biztos, futni fogok, az ultrákról sem mondok le, és egyszer, valamikor a Spartathlonra is vissza fogok, vissza kell még mennem.

37531749352_29754f7f95_k.jpg

Hová vezet egy újságcikk? Elindít egy "lavinát"!

Újságíróként az ember számtalan témával, emberrel, újdonsággal találkozik, és ezek között sok olyan akad, amit aztán magáénak érez, elkezdi foglalkoztatni. Velem is történt már ilyesmi, de az egyik legutóbbi cikkem kapcsán elindítottam magam körül a "lavinát".

Összetett dologról van szó, amik több szálon indultak, majd egyszer csak összefutottak. Ott kezdődik a dolog, hogy amikor babát vártam, sajnos terhességi cukorbetegségem volt, amire akkor azt mondták, hogy nem vészes, de azért diétázzak, míg meg nem szülök, utána visszaállhatok a rendes táplálkozásra, mert nem fog megmaradni. Így is lett, visszaállt a cukrom normálisra, azóta ettem én mindent, amit csak megkívántam, néha több cukros, feldolgozott dolgot, mint az jó lett volna. Régóta motoszkált a fejemben, hogy ez így nem lesz jó, mert ahogy utánaolvastam, aki volt terhességi cukorbeteg, annak nagy az esélye a későbbi "rendes" cukorbetegségre, főleg, ha a családban van cukorbeteg. Hát nálunk sajnos van. Próbáltam rávenni magam a diétára, hogy kiiktassam a cukros, finomított dolgokat, részben sikerrel jártam, mert a kristálycukrot, fehér lisztet lecseréltem édesítőre és egészségesebb lisztre, viszont a péksütemények, nápolyik, rétesek az étkezésemnek igen jelentős részét tették ki. Ez az én hibám, tudom, de amikor újra visszamentem dolgozni, annyira felfordult az életem, hogy a rendesen evés háttérbe szorult az állandó rohanás miatt, így nagyon sok "szemetet" ettem. Ettől híztam, amit nem akartam, kezdtem magam rosszul érezni a bőrömben, a CardioControl vizsgálaton megállapították, hogy magasabb a testzsírszázalékom a kelleténél. Ez tette be a kaput, itt döntöttem el, hogy valamit változtatok, el is kezdtem megszabadulni a káros szenvedélyeimtől, több-kevesebb sikerrel.

Közben a Gizionok között megismerkedtem Nórával, akiről kiderült, hogy a Mens Mentis alapítója, és mindent tud a cukorbetegségről, inzulinrezisztenciáról és társairól, hiszen ilyen embereken igyekeznek segíteni az egészségközpontban. Ellátta a csapatot diétás tanácsokkal, sorra bombáztuk a kérdéseinkkel, szinte mindenki megfogadott valamit abból, amit Nórától olvastunk, hallottunk, én is. Aztán felkértek az egyik munkaadó magazinomtól, hogy írjak egy cikket az inzulinrezisztenciáról, ahová pont egy Mens Mentises orvost szerettek volna szakértőnek - és ez adta meg a végső lökést. Egyértelmű volt, hogy Nórától kérek segítséget a téma kapcsán, összehozott az orvossal, elolvasta, véleményezte a cikket, nagyon sokat segített, hogy jól fel tudjam dolgozni a témát.

És közben bogarat ültetett a fülembe azzal, hogy mivel én terhességi cukorbeteg voltam, szinte biztos, hogy inzulinrezisztens vagyok. Nem nagyon akartam ezt elfogadni, mert hogy semmilyen tünetem nincsen, a cukrom mindig rendben van (persze tudom, hogy a kettő nem ugyanaz), és bár híztam, de tudom, hogy ez miért történt. Nóra mondta, hogy szerinte nem ártana legalább egy dietetikust felkeresnem, mert IR-rel és ennyi futással élni elég bonyolult, ha csak magamnak csinálom, és lehet, hogy egy darabig működik, de azért mégsem lenne rossz, ha tudatos rendszer lenne az étkezésemben, a futásomban, az energiapótlásban és minden egyébben.

Végül addig-addig beszélgettünk, hogy kértem időpontot a Nóra által ajánlott dietetikusukhoz, Zentai Andreához egy tanácsadásra. Nagyon flottul ment a dolog, a Mens Mentisnek írtam egy e-mailt, hogy mit szeretnék, és nagyon hamar hívtak is, hogy időpontot tudjak egyeztetni Andreával. Sikerült is megbeszélnünk a találkozót, ahol aztán több mint 2 órán keresztül beszélgettünk. Részletesen átvettük, mit és mikor eszem, mikor és mennyit futok, mennyi energiát, tápanyagot viszek be. Kiszámoltuk az alapanyagcserémet, majd egy InBody gépre állva megmértük a súlyomat, testzsíromat, izmomat és egyebeket is. Mire mindennek a végére értünk, kiderült, hogy egy átlagos napon kevesebb kalóriát viszek be, mint ami a szervezetem alap működéséhez szükséges, ráadásul a tápanyag mennyisége sem elegendő, így a szervezetem szépen raktároz és raktároz. Én azt hittem, hogy sokat eszem, közben kiderült, hogy nem, illetve hogy lehet, hogy a mennyiség elég, de a minőség nem, szóval elég sok reformra van szükség. 2-4 óránként kellene ennem, hogy az anyagcserém folyamatosan működjön, a vércukorszintem ne ingadozzon, és táplálóbb, jobb ételeket kell bevinnem. Ergo valami hasonlót kell csinálnom, mint a terhességi cukorbetegség diétája alatt. Igazából ezt azóta tudtam, de most, hogy ezt egy hozzáértő személy részletesen, az én életemre levezetve elmondta és felnyitotta a szemem, már határozottan tudom, hogy eddig mekkora hülyeségeket csináltam.

Andreával részletesen átvettük, hogy milyen időpontokban mit kellene enni, milyen jellegű szénhidrátot, fehérjét, hogy lehet nassolni (persze nem péksütit meg cukorbombát), felhívta a figyelmemet, hogy edzés után rögtön pótoljam az energiát, és ne egy óra múlva igyam meg a fehérjeturmixomat, hanem közvetlenül utána, mert úgy van igazán értelme. Szóval a találkozó nagyon hasznos volt, sokkal tisztábban látom magamat és a hibáimat is. Lesz még egy találkozónk pár hét múlva, akkor egyrészt megbeszéljük a tapasztalataimat, másrészt pedig akkor megpróbáljuk azt is megbeszélni, hogy egy-egy ultrafutás alkalmával mikor és mennyi szénhidrátpótlásra van szükségem (tervszerűen), valamint hogy hogyan tudom a visszatöltést a lehető legjobban megoldani. Egyébként ezt a diétás tanácsadást minden sportolónak ajánlanám, mert sokat segíthet a teljesítmény javításában, ha tisztázzuk a táplálkozási kérdéseinket valakivel, aki profi ebben.

A "csomag" részeként bejelentkeztem egy laborvizsgálatra is, ahol egyrészt három pontos terheléses cukor- és inzulin vizsgálatot végeztek, másrészt teljes vérképet és vizeletet is néztek, pajzsmirigyfunkciókkal együtt. Ez úgy nézett ki, hogy reggel 6-kor megjelentem a laborban, vért vettek, leadtam a vitt vizeletet, majd megittam egy bögre rémesen édes cukoroldatot. Ezután 1, majd 2 óra elteltével újra vért vettek, amiből kiderült, hogy a testem hogy reagált a "cukorsokkra". Az eredményeket másnap reggel már meg is kaptam Dr. Breyer Helga belgyógyász doktornőtől: a 120 perces értéknél mutatkozik enyhe inzulinrezisztenciára utaló jel, a vérképem rendben van, viszont a pajzsmirigyem úgy néz ki, hogy alulműködik, ami okozhat koleszterinproblémákat, anyagcserezavarokat, fáradékonyságot is. Szóval minden mindennel összefügg, a cukor, az inzulin, a pajzsmirigy, az anyagcsere, mindegyik kapcsolatban áll egymással.

A doktornő a pontosítás miatt kért még kiegészítő vizsgálatot a laborból, amiből végül az derült ki (már aznap este), hogy szerencsére nem autoimmun eredetű a pajzsmirigy alulműködés, hanem részben jódhiány, részben környezeti hatások okozzák. Ergo nem ettem rendesen, stresszeltem, és kb. ez lett belőle. Nem vagyok rá túlzottan büszke, hogy így alakult, mert magamnak köszönhetek sok mindent, de örülök, hogy rászántam magam, hogy lépjek, és kiderült, hogy nincs minden teljesen rendben. A doktornő gyógyszeres kezelést és speciális pajzsmirigyre való vitamin- és ásványianyag-pótlást ajánlott, hogy mielőbb rendezhessük ezt az alulműködést. Úgy gondolom, hogy az egészségem a legfontosabb, és innentől kezdve nem fogom magam soha többé elhanyagolni. Tartom a szénhidrát-diétát, még ha néha nehéz is, de szerencsére egyre több diétás, mégis finom dolgot lehet kapni. Át kell programozni az agyam, de azt gondolom, hogy elég nagy akaraterővel és kitartással vagyok megáldva, hogy ez sikerüljön. Az én érdekem, mert nem akarok cukorbeteg lenni, nem akarok pajzsmirigy bajokat, nem akarom, hogy majd ne esetleg ezek kezeletlensége miatt ne lehessen a kisfiamnak kistestvére. Az csak hab a tortán, hogy az új táplálkozásnak és a pajzsmirigy kezelésnek köszönhetően megszabadulhatok attól a pár fölös kilótól, amiket nem szeretem, hogy rajtam vannak.  Igen, lehet, hogy mások szerint nincs rajtam túlsúly és nagyon is vékony vagyok, de orvosilag nem ez az igazság, mert sok felesleges zsír van rajtam, amit az elégtelen táplálkozás miatt gyűjtött magára a testem, pedig egyébként nem lenne rá szükség, hogy ott legyen. És ha ezek megvannak, és még a normális frissítést és visszatöltést is megtanulom, akkor a futóteljesítményem is javulhat ennek az egésznek köszönhetően. Minden az én érdekem, a saját életem és egészségem múlik rajta, úgyhogy csinálom, és kész. És mindezt végül is egy újságcikknek köszönhetem, amire megkértek, hogy írjam meg!

 

süti beállítások módosítása