Amit leromboltál, építsd újra...

Az Ultrabalaton "benemfejezés" óta nagyon sok dolog történt velem, röviden elmesélem, mi a helyzet most.

 

Az Ultrabalaton kiszállás nem érintett túl jól, de már előre tudtam, hogy ez benne van a pakliban, két egészséges lábbal is nehéz egy 221 kilométeres ultra teljesítése, egy és egyharmad lábbal meg még nehezebb. Azóta is azt gondolom, hogy amit tudtam, megtettem, kihoztam magamból és a helyzetből a maximumot, nincs miért szégyenkeznem. Mindezek ellenére azóta sokszor lejátszottam magamban, hogy mi lett volna, ha... mit csinálhattam volna másképp, mikor lehettem volna esetleg egy kicsit keményebb. Fáj, hogy nem sikerült célba érnem, ez akkor is egy DNF, és x év múlva senki nem fog arra emlékezni, hogy milyen körülmények voltak és mi történt, csak az lesz ott, hogy nem értem célba. És hiába van két teljesítésem, ha a legutóbbi két indulásom sikertelen volt, egál ugyan, de mégsem, inkább a félig üres pohár helyzete áll fenn a félig tele helyett. No de mindegy, a Balaton még ott lesz sokáig, ha akarok, mehetek újra. Most nyaraltunk a Badacsonyban, és futottam Szigliget felé, meg a Római úton is, és rájöttem, hogy igazából szeretek ott futni.

A lábamat az UB után három teljes hétig pihentettem. Az első 3-4 napon jólesett a pihenés, azért mégiscsak futottam 180 km-t, ezt ki kellett aludni-pihenni. Utána már eléggé mehetnékem volt, de rákényszerítettem magamra a nemfutást, és max. csak erősítgettem kicsit. Utálom a nullás heteket, de muszáj volt. Június első hetében mentem először futni, egy nagyon óvatos 3 kilométerrel kezdtem. A lábam nem fájt, de hülyén léptem, nem mertem ráterhelni a jobb lábamra, féltettem, de a következő futásokon már éreztem, hogy rendben lesz. Mennyiségre nem futottam sokat, és a minőség is hagy némi kívánnivalót maga után, mert lassú vagyok, nehézkes, és nem is estek annyira jól a testemnek a futások, de a lelkemnek kellett, hogy újra mehessek. Szépen lassan, óvatosan, fokozatosan haladok előre, edzéstervem most nincs, de így teher nélkül rakhatom össze újra magam. Vettem egy új pulzuspántot, és bár nem akarok PK-val futni, de azért most mérem a pulzusom, hogy ez is segítse a visszatérésemet.

Közben persze kaptam levelet, hogy mehetek a Spartathlonra, ettől kissé kiborultam, hogy nem igaz, hogy megint ez van, mint 2016-ban, de aztán az eszem meggyőzte a szívemet, hogy idén itthon kell maradnom. Nem lehet úgy felkészülni egy ilyen futásra, hogy versenyt futok az idővel és erőltetem az edzéseket, veszélyeztetve ezzel a tökéletes felépülést. Lehet, hogy sikerült volna, de lehet, hogy nem. A meleg eleve nehezíti a visszatérésemet, ha rendesen edzésben lennék, akkor is gyengítené a teljesítményem, de így, hogy kihagytam heteket, még nehezebb. Most arra látok esélyt, hogy őszre vissza tudom magam szépen építeni egy viszonylag normális formáig, aztán keresek valami motiváló versenyt. És úgyis tudom, hogy megyek még Spártába, dolgom van még ott.

57026373_1069217263286261_1305180410237419520_o.jpg


Munka fronton nagyon jól alakulnak a dolgaim, elkezdtem a Gyerünk, anyukám! közösségnek dolgozni, én lettem a futóedzőjük, szeptembertől 3 szinten indítunk futóprogramokat az anyukák számára. Ez nagyon nagy kihívás, de örömmel csinálom, nagyon bízom benne, hogy pozitív lesz a fogadtatás, és jó dolgokat csinálunk majd. Ezen kívül tartalmakat is készítek nekik, így az újságírói vénámat is kamatoztathatom.

A HOKA-GU-Teva vonal is dübörög, ott is van teendő, ezeket a feladatokat is igyekszem jól csinálni, amennyire tudom.

Ami picit bosszant, hogy amikor a munkában szenvedtem, jó volt a futás, amikor meg végre jó a munkám is, a futás szaródott el - pedig olyan jó lett volna, ha most minden egyszerre klappol. De bízom benne, hogy lesz majd olyan hamarosan, amikor minden rendben van és összeáll. Szerintem megérdemelném!

És volt még egy jó nagy projektem, ami időközben sikerrel zárult. Befejeztem a sulit, sikeresen levizsgáztam, így atlétika sportedző lettem. Ezzel egy régi álmom vált valóra, mert már nagyon régóta szerettem volna edzői végzettséget, ezért csináltam a Thor képzést is tavaly, így most már kétféle edzői papírosom is van - és mellé azért tudásom is. Nagyon örülök neki, és nagyon szeretném is használni ezt a fajta tudásomat, szeretnék futókkal dolgozni, segíteni nekik a felkészülésben, a Gyerünk, anyukám! edzőség mellett egyéni tanítványokkal is szívesen foglalkoznék. Tudom, hogy most már mindenki IS futóedző, de bízom benne, hogy lesznek olyan emberek, akik engem szeretnének majd edzőjüknek, mert úgy gondolják, én tudok nekik a legjobban segíteni a céljaik elérésében.

Mi jön most? Építkezés, erre szánom a nyarat. Az iskolai szünet miatt össze-vissza tudom majd valószínűleg megoldani a futást, de most ez van, az legyen a legnagyobb bajom az életben, hogy a kisfiammal együtt tölthetem a nyarat, itthonról dolgozva.
Jövő héten 4 napra edzőtáborba megyünk a Gizionokkal Bernecebarátiba, ahol tavaly is voltunk, itt remélhetőleg tudok majd valamiféle normális edzésmunkát végezni, ami "visszarak a pályára". Tudom, hogy vissza tudok térni sérülés, kihagyás után, elég sokszor megcsináltam már. Úgy látszik, én úgy működöm, hogy amit felépítek, azt lerombolom, hogy aztán újrakezdhessem az építkezést. De szeretek építkezni, csak az előző építményem mindig legyen kicsit jobb az előzőnél!