Tél van...

Ha minden szép és jó, ez lesz az első olyan telem, amit ténylegesen átfutok. Eddig is próbálkoztam azzal, hogy hóban, fagyban, jeges szélben is a szabadban fussak, de sosem sikerült igazán. Meglátom, hogy most hogy alakul, de úgy érzem, minden eddiginél nagyobb szükségem van a futásra ebben az időszakban.

A tél elég sok változást hozott számomra. Milcsi sajnos már kétszer volt beteg, úgyhogy igyekszem őt megóvni egy újabbtól. Épp ezért a vele való babakocsis futásokat tavaszig biztosan szüneteltetem. Eddig nem találtam konkrét összefüggést az eddigi betegségei és a hidegebb időben való futás között, de nem kockáztatok, mert lehet, hogy én is hozzájárultam ahhoz, hogy szegénykém lebetegedjen. Pedig jó kis délelőtti program volt az edzés, egyrészt levegőn voltunk, másrészt Milcsi hamar elaludt, így megvolt a délelőtti szunyálása, én pedig nyugodtan döcöghettem fel s alá a rakparton.

Mivel Milcsivel már nem futok, hát nélküle kell megtennem. Ez azt jelenti, hogy hétköznapokon csak akkor tudok elmenni, ha Milán már hazajött, és tud vigyázni a kismanóra - aztán mikor én hazarohantam, akkor ő megy el futni, és én vagyok ismét a gyerekkel. Ennek következtében elég kevés időt tudunk együtt tölteni hárman, de hát most ez van. Nehéz.

Hogy őszinte legyek, a nagyon-nagyon hideget nem szeretem - és nem azért, mert hideg, hanem mert annyi ruhát kell magamra aggatni, hogy rosszul vagyok tőle. A futószerkóm most egy trikóból, egy vékony hosszú ujjúból, egy pulcsiból és egy dzsekiből áll, alul pedig háromnegyedes gatyát viselek, rajta a téli hosszú. És persze sapka, fülvédő, kesztyű. Néha az öltözés tovább tart, mint maga a futás. :) És ez a szerkó még nem az igazi, mert amint elkezdek futni, izzadok, mint egy ló, és iszonyú melegem lesz, viszont akkor már nem merek levenni semmit magamról, mert akkor meg megfázom. Ez is nehéz.

winter.jpg

A sötéttel igazából nincs bajom, ha futásról van szó, bár egyébként sem sok fény ér, mert a nap nagy részét a lakásban töltjük. A Margitsziget már ki van világítva jó ideje, a rakparton is vannak lámpák, így nem rossz futni, van elegendő fény, viszont aki szembe jön, legalább nem látja, ha vicsorgok, vagy lila a fejem az erőlködéstől. :) Hóban viszont kifejezetten szeretek futni, egyszer már össze is jött, egy nagyon vékony rétegben megmaradt a betonon is a havacska, én pedig örömmel ropogtattam. Várom már, hogy essen nagyobb is, és abban is kocoghassak egyet.

Idén végre nem szeretnék beteg lenni. Tavaly többször voltam megfázva (terhesen igen jó mulatság volt), tavalyelőtt pedig a megfázásból lett egy szuper arcüreg-gyulladásom. Ezt most szeretném elkerülni, úgyhogy próbálok csak úgy futni, hogy az orromon tudjam a levegőt venni. De mivel hideg van, az arcom azért mindig le akar fagyni. Terveim között szerepel beszerezni egy vékony futómaszkot, amit az arcomra tudok húzni, hogy melegítsen, így hátha nem lesz semmi bajom.

Most már nem döngetek ezerrel, semmi nagy tempót nem próbálok meg produkálni, csak lazán, kényelmesen futok (de azért 6 percen belül) - úgysem télen kell gyorsulni. Nekem sem ez a célom, inkább az, hogy a megszerzett edzettséget, állóképességet megtartsam, és minél több kilométert gyűjtsek. Utánaszámoltam, meglesz idén a 900 km, ami szerintem igencsak szép ahhoz képest, hogy március végén felvágták a hasamat, és májusban kezdtem csak el futni - rendesen pedig június óta edzem. :) Amiatt pedig különösen büszke vagyok magamra, hogy mióta rögzítem az edzéseimet, ez lesz a második legtermékenyebb évem a 2010-es 1001 km után (akkor viszont nem szültem gyereket). :)

És hogy miért van minden eddiginél jobban szükségem a mozgásra? Hát mert egész napra be vagyok zárva a lakásba, amit nem igazán élvezek. Akármennyire is jól elvagyunk, játszunk, vidámkodunk, mégis jó, ha kimehetek a szabadba kicsit. A beteg gyerekkel kimozdulni nem igazán ajánlott, így mostanában legfeljebb egy-egy nagyon rövid sétát teszünk a környéken, orvos, gyors boltozás, posta, ami muszáj. Aztán pedig itthon boldogítjuk egymást a kis örökmozgómmal, aki most már az egész lakást bebarangolja négykézláb - iszonyú ügyes, viszont az eddigieknél még nagyobb figyelmet igényel, ami erősen le tudja szívni az agyam. Így már egy félórányi szabadság (vagyis futás) is hatalmas segítség, kiszellőztetem a fejem, levegőzöm, megmozgatom magam, és aztán újra száz százalékosan oda tudok koncentrálni Milcsire. Mert azért elsősorban most Anya vagyok, aki mellesleg fut. :)