"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut


Fókusz és versenyzés: bekapcs!

Ha a tavalyi évemre azt mondom, hogy nagyon jó volt, akkor az idei év gyakorlatilag az ellentéte. Nem véletlenül nem is írtam idén olyan sokat. Nem volt sok minden, inkább csak a lényegesekről írtam, a nyűgjeimet meg igyekeztem kihagyni, vagy csak röviden tálalni. Nem véletlenül alakultak így a dolgok, és talán nem is baj, hogy ez az év olyan volt eddig, amilyen, részben tudatosan, részben véletlenül lett ilyen, de tanulok belőle folyamatosan.

A Spartathlon után nem tudtam, hogyan tovább, kissé buta módon csak odáig terveztem, azt akartam megcsinálni nagyon, beletettem mindent, amit tudtam, és életem legjobb versenyét és futóélményét kaptam cserébe. Azóta is valahányszor eszembe jut, libabőrös leszek és könnybe lábad a szemem, és gondolatban visszatérek oda, futás közben is sokszor felidézem, milyen volt ott lenni. Imádtam, és vissza fogok még menni. De ezt már tudjátok.

De utána kissé túlzottan elengedtem magam, és ennek meg is lett a böjtje. Azt hittem, hogy ha nincs terv, attól még jól fogok tudni futkosni, csak lazán, jólesően, nem olyan sok kilométert, de azért tisztességesen. Nem így lett. Szeretek futni, nagyon rossz, ha nem futok, és megyek is, de teljesen mást jelent nekem a futás akkor, ha van valami időhöz kötött, "kézzel fogható" cél, mintha csak úgy lógok a levegőben és megyek bele a vakvilágba, és igazából csak azért futok, hogy fussak.

A Thor Gym-es edzőképzés ideje alatt értelemszerűen a futás nem volt annyira fontos, ám amikor vége lett, nem tudtam rendesen visszaállni, mert nem volt tervem a "hogyan továbbra". Közben ott volt az a mizéria a talpamon lévő tyúkszem körül, ami rohadtul fájt és minden gyalogos- és futólépésemet megkeserítette hónapokon keresztül, kétszer kellett kiműttetnem, a második, lézeres kezelés után iszonyú lassan gyógyult, hetekig futottam úgy, hogy egy kb. 1 forintos nagyságú lyuk volt a jobb talpamon pont ott, ahol a talajjal érintkeztem. De szerencsére végül meggyógyult, és ajánlom neki, hogy többé ne is térjen vissza.

A teljes téli alapozás kimaradt, tavasszal sem futottam szinte egy tisztességes hetet sem, az Ultrabalatonon iszonyúan fájt a szívem, hogy nem indulok, még akkor is, ha amúgy sem is terveztem, és nem is jutottam volna túl sokáig. De arra jó volt, hogy rájöjjek, össze kell magam kapni, mert így nem jó, nem vagyok boldog, nem vagyok kiegyensúlyozott, nem találom a helyem a világban, nem tudom hol levezetni a munkában beszedett, a korábbinál jóval több stresszt (előléptettek, több teendőm és felelősségteljesebb feladatköröm van januártól), úgyhogy vissza kell csinálnom mindent, ahogy korábban volt. Az edzések cél nélkül nehezen és szenvedősen teltek, a formám pocsék volt, szarul éreztem magam a bőrömben.

37174497_855607831299821_3173681670091964416_n.jpg

Megcsináltuk ugyan Milánnal a Szimplát, de annyira gyengén mentem, hogy szívem szerint elástam volna magam. Pont jókor jött Zsófi és az Ultra Tisza-tó páros, mert emiatt kissé összekaptam magam, de a verseny után megint a posványban találtam magam. Kínlódtam, szenvedtem, szörnyen mentek a futások, sem erőm, sem kedvem nem volt menni, mert semmi örömöm és sikerélményem nem volt. Csak húztam bele magam a mocsárba még jobban. Erre sajnos alkatilag hajlamos vagyok, ha valami szar, akkor én még simán ráteszek magamnak 2-3 lapáttal - és így már semmi nem lesz jó. Boldogtalannak éreztem magam, sem a munkában nem találtam a helyem, sem a futás nem tudott kihozni ebből az állapotból. Nekem a futás volt az elmúlt években az önmegvalósításom, a sikerélmény-szerző területem, amitől jobbnak, erősebbnek éreztem magam, amitől kiegyensúlyozottabb voltam, ami adott egy pluszt a mindennapokban. De mivel most a futás sem ment jól - mitől is ment volna jól -, nem volt semmi kapaszkodóm. Úgy éreztem, hogy semmi nem úgy alakul, ahogy azt én szeretném, de nagy nehezen arra is rájöttem, hogy csak én tudok magamon segíteni. Milánnal nagyon sokat beszélgettünk a dolgaimról, szerencsés vagyok, hogy a férjem ilyen régóta szeret és figyel rám, és elviseli, ha épp rossz passzban vagyok, meghallgat és ha máshogy nem is tud éppen segíteni, tartja a vállát, hogy azon bőgjem ki magam. Közös erővel arra jutottunk, hogy találjak magamnak egy versenyt, egy célt, ami megvalósítható, belátható időn belül van (tehát látom, hogy x hét múlva, nem kell rá túl sokat várni), és csináljam.

39164777_724041477927577_1417668897959575552_n.jpg

Kitaláltam, hogy indulni szeretnék a velencei 12 óráson. Nem a 6 óráson, mert azt a távot annyira sosem szerettem, ahhoz eddig sem voltam elég gyors. A 12 órás viszont kellően hosszú, kellően tud fájni, kellően ultra ahhoz, hogy engem motiváljon. Igen, fájni fog, tudom, hogy fájni fog, viszont azt is tudom, hogy meg fogom tudni csinálni. Ettől remélem, hogy visszahoz, hogy érezzem, hogy élek, hogy csinálok valamit, hogy van akaraterőm és elszántságom. Furán működöm, tudom. Gabinak is előadtam az ötletem, és teljesen érthető módon először nem támogatott benne. De mivel az edzőmmel is szerencsém van, mert figyel rám, érezte, hogy valami nagyon nem oké mostanában, így kérte, hogy üljünk le beszélgetni, mondjam el, mi van most, mit szeretnék, találjuk meg azt, ami segít rajtam és kirángat a gödörből. Átbeszéltük, Gabi megértette, mit szeretnék és miért, így végül engedélyezte a 12 órát, és kiadta parancsba, hogy még a verseny előtt találjam ki, mi lesz a következő, amit szeretnék és motivál. Ha tudtok valami jó kis versenyt, ami érdekes lehet számomra, szóljatok!
Nekem egyébként fontos, hogy az edzőm ilyen, és az is, hogy tudjon róla, hogy mit csinálok, milyen versenyre megyek. Biztos vannak olyanok, akik az edzői "utasítás" ellenére csinálnak dolgokat, én nem ilyen vagyok. Így tudunk együtt dolgozni hosszú évek óta, és így maradhat meg a jó kapcsolatunk.

Szóval indulok Velencén a 12 óráson. Nincs PB terv (hivatalosan 112 km a legjobbam még 2015-ből), tudom, hogy most nem lesz belőle egy nagy futás és egy nagy eredmény. "Csak" egy ultrát akarok futni. Úgy akarok odaállni, hogy fókuszált vagyok, és végigfutom az egészet, magamért. Egy jó érzésű, összeszedett futást akarok, ahol egyben vagyok, és újra megtalálhatom magam a futásban. Régóta szeretnék egy olyan versenyt futni, ahol az elején benyomom a zenét a fülembe, felteszem a szemellenzőt és csapatom végig, ahogy tudom, csak magamra figyelve. Nem hasonlítom magam sem a korábbi önmagamhoz, sem pedig másokhoz. Ez a terv, remélem, összejön. Mikor megkaptam az áldást a versenyre, már másnap átkattant az agyam, és jobban ment a futás. Úgy látszik, tényleg így működöm.

A 12 órás előtt azért még lesz más is: a Sparta Team újra összeáll: a "győztes" csapaton ne változtass elvalapján Zsófival ismét párosban futunk majd, méghozzá a Suhanj6-on, tuti jó lesz, szerintem ügyesek leszünk, gátfutásban már nagyon jók vagyunk, és remélhetőleg éjjel nem fog minket szarrá égetni a nap sem!

37619034_2053821271359956_1355246491819573248_n.jpg

A futóedzések mellett egyébként minden héten 2-szer, de van, hogy 3-szor is előpakolom a súlyzószettemet és nyomom az erősítő edzéseket. Úgy érzem, hogy megéri csinálni, erősebbnek érzem magam, a kezdetben béna gyakorlatok is egyre jobban mennek, és egyébként élvezem is az edzéseket. Magamnak rakom össze, hogy mit csinálok, és mindig jól kipurcantom magam (kemény edző vagyok, na), de nagyon jó érzés.
Voltam a héten Vandánál manuálterápiás kezelésen, mert a nyakam mostanában nem az igazi és többször beáll, és megjegyezte, hogy sokat javult a tartásom, láthatóan szebben tartom a vállaimat, mint korábban, ami az erősítésnek köszönhető, szuperjól esett ez a pozitív visszajelzés.
A kedvenc gyakorlatom amúgy az evezés, akár rúddal, akár TRX-szel, Bálint anno ezt javasolta azoknak, akik sokat ülnek, nem véletlenül, a vízszintes irányú húzás pont ellentétes azzal, amit egész nap csinálok: ülök a gép előtt előrenyújtott karokkal, amitől a vállaim előreesnek és a nyaki gerinc szakasza is túlterhelődik. Úgyhogy evezek rendületlenül március óta, és megéri. Az edzősködés amúgy nagyon érdekel és vonz, és szeretnék még sokat tanulni ezzel kapcsolatban, mert úgy érzem, ez igazán nekem való téma, amivel szívesen foglalkoznék.

39164233_299246340850412_1119718297852444672_n.jpg

Az utóbbi 2-3 hétben pedig voltam párszor indoor cycling-on is a Suhanj Fitnessben, úgy éreztem, jót tenne a testemnek egy másfajta kardioterhelés is, hátha jobban alakulnak a formáim, szeretném a tavalyi versenysúlyomat és formámat visszaszerezni. Az étkezésre is igyekszem jobban figyelni, néha van egy kis elhajlás, de az össze-vissza kajálás helyett megint a sporttáplálkozás került előtérbe. Lassan haladok, de legalább visszaálltam a régi utamra. Most fókusz van és cél van, és meglátjuk, mit hoz az ősz.

Így lett belőlem "edző"

Akik követik a Facebook oldalamat, tudják, akik nem, azoknak most mesélem el: pár héttel ezelőtt edző lettem. Vagyis az én olvasatomban inkább "edző". Azért idézőjeles edző, mert a megszerzett oklevél és megszerzett tudás ellenére nem gondolom magamról azt, hogy igazi edző vagyok. Nemcsak azért, mert nincsenek tanítványaim (na jó, egy van), hanem azért is, mert még rengeteget kell tanulnom és gyakorolnom ahhoz, hogy edzőnek vallhassam magam. De ez jól is van így, az az ember vagyok, aki szereti magát fejleszteni, képezni, újabb tudást szerezni, gyakorolni, aki szeret mindig a jobbra törekedni.

Amellett, hogy futok - igazi edző vezetésével immár 7 éve -, mindig is érdekeltek az erősítő edzések, még jobban szűkítve a kört, a funkcionális edzések. És már csak azért is érdekel ez az edzői dolog és tudás, mert életmód újságíróként szeretnék hiteles lenni, többet tudni, hogy a munkámat is jobban tudjam végezni. Úgy 2 éve nézetegem folyamatosan a különféle fitnesziskolák képzéseit, személyi edző tanfolyamokat, de mindig arra jutottam, hogy a munka, család és futás (nagy célokkal) mellé képtelenség beilleszteni egy olyan tanfolyamot, ahol minden hétvégén ott kell lenni, hétközben pedig edzőtermekbe kell járni edzeni, tanulni. Így mindig lemondtam róla, hogy edzőnek tanuljak.

27879083_358633881212094_2881876502465478656_n.jpg

Egészen novemberig, amikor is a Facebookon szembejött egy hirdetés: a Thor Gym-ben funkcionális edzőképzést indítanak januárban. Rákattintottam a hirdetésre, elolvastam, és nagyon megtetszett. Két hónap alatt egy csomó hasznos dolgot megtanulhatok a funkcionális edzésekről, sőt, akár gyakorló edző lehetek, ha jó vagyok, mert a legjobbaknak állást is ajánl a terem. Felolvastam Milánnak a hirdetést, aki mondta, hogy ez jól hangzik, ha szeretném, csináljam, menjek, ő támogat, most nincs nagy futós cél, mivel eleve könnyítést terveztem 2018-ra, belefér az életünkbe. Pár napig gondolkodtam rajta, kikértem Gabi véleményét is, aki azt mondta, hogy alapnak nagyon jó lehet, tanulhatok belőle és el tudom dönteni, hogy érdekel-e ez a világ, szeretnék-e alaposabban ezzel foglalkozni. Végül felhívtam a megadott telefonszámot, kértem pár infót a képzésről, majd úgy döntöttem, jelentkezem és belevágok.

Január első hétvégéjén kezdődött a képzés, kéthetente szombaton és vasárnap kellett menni a Thor Gym-be, ott voltak az órák. Tanos Bálint, a Thor szakmai vezetője vett minket a szárnyai alá, és már az első alkalommal látszott, hogy nagyon sok hasznos dolgot fogok tanulni - és az is látszott, hogy kb. én vagyok a "leggyengébb láncszem" a csoportban. Azért én, mert bár a képzés nem kért "edzői előéletet", csak edzéstapasztalatot, de a csoportunk tele volt olyanokkal, akik már edzőként dolgoznak valahol, és tudást jöttek bővíteni, elmélyíteni, illetve olyanokkal, akik a Thor-ban vagy máshol járnak funkcionális edzésre. És voltam én, a futó, akinek az edzéstapasztalata "kimerül" a futásban és az otthon végzett "edzéskében", aki utoljára 16 évesen nyomott fekve olimpiai rúddal, még kézilabdásként, és akinek olyan gyenge a felsőteste, hogy nem bírja fej fölé kinyomni a 20 kilót.

27023652_795112800696710_1747384944231153798_o.jpg

Na mindegy, innen szép nyerni, gondoltam, itt a kihívás, lehet erősödni, és közben lehet tanulni arról, hogy hogyan kell megerősödni. Az első hétvége elég fárasztó volt agyilag, hiszen régen jártam már utoljára iskolába, ráadásul ekkor még beteg is voltam, de amit láttam-hallottam, az összességében tetszett, bár picit másra számítottam. Az persze rögtön látszott, hogy nem lesz könnyű, és Bálint is hamar a tudomásunkra hozta, hogy nem csak melegedni kell bejárni (bár a teremben elég hideg volt az üléshez), és csak úgy hozzánk vágják majd a végén a papírt, komoly vizsgára készüljünk mind elméletben, mind gyakorlatban. De ez így van jól szerintem, úgyhogy ez nem jelentett problémát.

28153425_1801672846804943_5963074036182286336_n.jpg

A képzés úgy zajlott, hogy kéthetente szombaton és vasárnap összegyűltünk a Thor-ban, délelőtt nagyrészt elméleti oktatás volt, délután pedig mindig volt valami gyakorlati. Tanultunk anatómiát, edzéselméletet, alapfogalmakat, edzéstervezést, periodizációt, írtunk edzésterveket, megtanultunk az alapvető emberi mozgásokat elméletben, majd gyakorlatban (guggolás, csípődöntés, nyomások, húzások, cipelések, törzserősítő gyakorlatok), és mindig tartottunk egymásnak edzést is. Volt mobilitásfelmérés és mobilitásjavítás blokk is, ez nagyon tetszett és nagyon hasznos volt, és volt egy crossfites délután is, ez is érdekes volt - pl. kiderült, hogy még tudok fejen állni.

A hétvégi oktatási napok között pedig be kellett járnunk a Thor csoportos edzéseire hospitálni. Én rengeteget tanultam, például azt, hogy a kevesebb több, és nem kell minden edzésen maxra kihajtani magamat (és az embereket, akiknek edzést tartok), nem kell minden edzésen mindenre edzeni, hanem okosan, tudatosan, tervszerűen kell az erősítő edzéseket is felépíteni. Tudom, hogy a futásban is így működik, hogy a célversenyre építkezünk, de ugye ezt nem én terveztem meg magamnak, hanem Gabi, én csak végrehajtottam, amit előírt. A saját otthoni edzéseimet viszont teljesen random raktam össze, azt csináltam, amihez épp kedvem volt. Nekem ez a "kevés edzés" eleinte nagyon fura volt, az első hospitálás alatt csak lestem, hogy mennyire más egy edzés, mint amire én számítottam. Aztán ahogy egyre több edzést láttam, és beszélgettem az edzőkkel, akik mind segítőkészek és jó fejek voltak a hospitációk alatt, úgy értettem meg, hogy mi hogyan épül fel és mit kell csinálni az erősödéshez, fejlődéshez, és hogyan működik a rendszer.

A tanulós hétvégéken persze sokszor éreztem azt, hogy nagyon béna és gyenge vagyok, de próbáltam humorral és kellő önkritikával kezelni a helyzetet - hiszen megtanultuk edzéselméletből, hogy a fejlődés mindig abban következik be, amit éppen csinálunk, tehát mivel én futottam, ezért a futásban vagyok jó, aki meg súlyzókkal edz, az abban jó. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint csinálni mindent, odafigyelni, hogy minél jobban megtanuljam a gyakorlatokat, úgy, hogy aztán meg is tudjam őket tanítani. Ha pedig kaptam akárcsak egy aprócska dicséretet, akkor azt jól eltettem, és erőt merítettem belőle. A csoportunk egyébként nagyon jó volt, végig jó volt a hangulat, elég jól összerázódtunk, és kölcsönösen próbáltunk egymásnak segíteni - bár én inkább csak fogadtam a többiek segítségét és tanácsait. A hospitálás is hasznos volt, bár a végére már úgy éreztem, hogy sok az óra, és nem mindig látok újdonságot, de becsülettel végigjártam, kérdeztem, beszélgettem, edzésterveket jegyzeteltem, hogy lássam, ki hogy rakja össze az edzéseit, milyen gyakorlatokat használ, mit mivel kombinál.

28766364_164506750918055_5944201000695889920_n.jpg

A két hónap aránylag gyorsan eltelt, az elméleti és közös gyakorlásos részből én még szívesen vettem volna, ha van több, azt éreztem, hogy még rám férne a tanulás - a másik oldalról viszont ez is elég fárasztó volt, fizikailag és szellemileg is. Milán sokat segített, hogy végig részt tudjak venni a hospitálásokon, és Anya is jött minden "iskolás" hétvégén Milcsizni, hogy segítsen, én el tudjak menni a képzésre, Milán pedig tudjon futni. 

Március első hétvégéjén volt a vizsga. Őszintén, féltem tőle. Az elméleti tudásomban jobban bíztam, mint a gyakorlatiban, de úgy éreztem, hogy amit tudtam, megtettem, megtanultam, begyakoroltam, átgondoltam. Bár Bálint mondta, hogy az elmélet is nehéz lesz, az anatómiát is nagyon kell tudni (amit én soha nem tanultam korábban, szinte csak a futósérülések és futóbajok kapcsán találkoztam egy-egy fogalommal, izommal), és persze az összes elméletet. Először volt az írásbeli vizsga, többválaszos feleletválasztós teszttel, de ezen szépen átmentem, a csoport kb. fele viszont nem. Aki átment az írásbelin, az jöhetett a szóbeli, gyakorlati részre. Hát ugye ettől tartottam jobban, éreztem, hogy valami nehezet fogok húzni a gyakorlattanításnál, a swing és a török felállás volt az, amiről azt mondták, hogy aki azt kihúzza, általában búcsúzik a versenytől.

Harmadikként mentem be szóbelizni, és jól belehúztam: a gyakorlattanításnál a török felállás volt a tételemen. Ezen kívül kellett egy edzéstervet írni megadott felkészültségű és célú csoportnak, és volt egy mobilitásfelmérés is. Az edzésterv írásnál remegett a kezem, mert csak a török felállásra tudtam gondolni, de aztán gyorsan lecsillapítottam magam, megírtam az edzéstervet, leadtam, majd jöhetett a mobilitásfelmérés. Egy lány volt a "próbababa", nála kellett megnézni a csípő befelé rotációt, ezt tudtam, gyakorlatot is tudtam mondani, amivel ezt lehet javítani, és a keresztkérdésekre is tudtam válaszolni. Jöhetett a török felállás. Úgy voltam vele, hogy ha a legjobb tudásomat hozom, és igyekszem minél jobban elmagyarázni és megmutatni a gyakorlatot, akkor van esélyem. Picit bénáztam, de azért aránylag ment, és amikor a gyakorlat egyik fázisánál belekérdeztek, hogy mit látok a végrehajtásnál, tudtam, hogy mi nem stimmel, és hogyan tovább.

Utánam még jó sok vizsgázó volt, de aránylag gyorsan végeztünk, majd vártuk az eredményhirdetést. Picit izgultam, ugyanis a csoportunk egyik legjobbja ugyanazt a tételt húzta, mint én, és láttam, hogy mennyivel összeszedettebben tanítja a gyakorlatot, azt éreztem, hogy lehet, hogy jönnöm kell majd pótvizsgázni. Amikor a vizsgabizottság végre lejött, és Bálint mondta, hogy sajnos van, akinek nem sikerült a vizsga, azt gondoltam, hogy én vagyok az egyik. És én lepődtem meg a legjobban, amikor másodikként olvasták fel a nevem és adták át az oklevelemet - átvételnél majdnem elbőgtem magam, úgy örültem, hogy sikerült!

28159109_413998959070932_4809546022063702016_n.jpg

Úgyhogy "edző" lettem, aminek örülök, és persze büszke is vagyok rá. De még nem vagyok igazi edző, ahogyan írtam is az elején, még szeretnék sokat tanulni és gyakorolni. Egyelőre én magam vagyok a saját kísérleti nyulam. Szeretnék erősödni, fejlődni, nagyobb súlyokat tudni használni, szeretnék olyan futó lenni, aki erősebb, izmosabb, arányosabb, jobban karban tartott. És ez rám is fér, nagyon, de mivel most már erre is figyelek, így remélhetőleg hamar beindul a fejlődés ebben is. Vettem itthonra egy súlyzókészletet a már meglévő kismillió edzőcucc mellé a házi konditerembe, és heti kétszer vagy háromszor edzem. Írtam magamnak egy alap edzéstervet, a tanultak alapján, az alapvető gyakorlatokat csinálom. Kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt lesz érezhető és látható eredménye az edzésnek. Közben persze a futást is próbálom visszahozni, mert idén eddig nem volt értékelhető a futóteljesítményem, de nem is ez volt most a legfontosabb. Most keresem az egyensúlyt, hogy minden jó legyen.

És lett egy vállalkozó szellemű tanítványom is: Milánnak tartok itthon heti három edzést, elsősorban a törzserősítésre koncentrálva, hogy az Ultrabalatonra összekapjuk, és erősebb, stabilabb legyen a törzse, és ne hátráltassa semmilyen hátprobléma. Tudjuk mindketten, hogy erre nagy szükség van, úgyhogy most ezen dolgozunk közösen, nézem, ahogy csinálja a gyakorlatokat, javítom, segítek neki, és közben igyekszem úgy edzeni őt, hogy fejlődjön, és még véletlenül se sérüljön meg.

Tetszik ez az "edzősködés", de érzem, hogy óriási felelősség, hiszen egy másik ember rám bízza magát, tőlem várja a saját erősödését, fejlődését, a segítségemmel szeretne valamilyen jó eredményt elérni. Úgyhogy ezzel együtt én is még inkább becsülöm a saját edzőmet, és még inkább tudom, milyen fontos a munkája, és milyen sokat köszönhetek neki.

29090207_206728266728411_2753738983572766720_n.jpg
És hogy hogyan tovább? Szeretnék tovább fejlődni, tanulni, beszereztem egy csomó hasznos és érdekes könyvet az edzéssel kapcsolatban, láttam további rövidebb képzéseket, amik iránt érdeklődöm. El tudom azt képzelni, hogy a jövőben akár edzőként is dolgozzak valamilyen formában, méghozzá egy olyan edzésmódszerrel, ami kifejezetten futóknak kialakított és hasznos funkcionális edzés, amitől erősebb, jobb, stabilabb és gyors futók lehetünk, sérülésmentesen fejlődhetünk. Meglátjuk, hogy ebből mi lesz, ha majd  aktuális a dolog, mindenképpen szólok!

süti beállítások módosítása