Az egész úgy kezdődött, hogy a komáromi félmaraton után kicsit leeresztettem, és elkönyveltem magamban, hogy nem is megy nekem olyan rosszul ez a futás. A heti edzéseket egyéb körülmények és okok miatt (lábfájás, erőteljes lustaság, esküvőszervezés utolsó simításai) ellógtam, és csak egy fél órát futópadoztam otthon szerdán este. Hétvégére persze fejben beterveztem egy szombati és egy vasárnapi futást is, ebből a szombati sikeresen elmaradt, így a becsületemet egyedül a vasárnapi edzés menthette volna meg. Hát nem tette...

A terv szerint 20 kilométer fölötti adagot futottunk volna, 5, de legalább 4 körrel a Margitszigeten. Előbbi 26,7 km lett volna, míg az utóbbi 21,4. Dél körül vágtunk bele a körözésbe, szerencsére nem volt meleg, bár ismét megállapítottam, hogy 15 fok fölött csakis ujjatlanban fogok futni, mert akármit veszek fel, minden bajom van. Az újonnan beszerzett rikítósárga Nike félmaratonos futómez ugyan nagyon kényelmes, és még szép is, de egy idő után nagyon meleg, legalábbis nekem biztosan. A hőproblémák ellenére az első két kör igen jól ment, próbáltam tempósan, mégis kényelmesen haladni, nem fájt semmim, és fejben is összeszedett voltam. A "fejben rendben" nálam nagyon sokat számít, ha olyanom van, és nem akarok futni, teljesen ki tudom csinálni magam a saját gondolataimmal. Most azonban jól voltam, olyan "ide nekem az oroszlánt is" mentalitással róttam a métereket, gondoltam, hogy egy félmaratont most már bármikor le tudok futni (még ha nem is túl gyorsan), ez az edzés is jól fog menni. Természetesen tévedtem....

A harmadik szigetkör elején kezdődtek a problémák, amikor egy kavics sikeresen bele talált ugrani a cipőmbe, és olyan helyen szúrta a talpamat, ahol nem tudtam elviselni, meg kellett állnom, levenni a cipőt és kirázni a követ. Aztán a másik cipőm kezdett szorítani, annak a fűzőjét kellett meglazítanom. Majd a kútnál kellett megállnom inni és megmosni az arcom. Végül pedig kétbetűs kitérőt tettem az úszó EB tiszteletére felállított kék bodegák egyikében. Ezek után semmi kedvem nem volt már tovább futni (értsd: szenvedni), de mivel az akaraterőm akkora, mint egy ház, elszántam magam még egy körre. Ekkor kezdett igazi gondot jelenteni a nyár tiszteletére a torkomon leragadt trutyi, amitől a levegő már se ki, se be nem ment, úgyhogy meg kellett állnom sétálni, és közben fulldokolni kicsit. A lábam elkezdett zsibbadni, görcsölni, semmi nem volt jó. A negyedik kört így kinlódtam végig, az időeredményemet pedig inkább nem is írom le, annyira szánalmasan lassan futottam le azt a távot, amit egy héttel korábban viszonylag kényelmesen és jólesően. Legyen elég annyi, hogy a világ összes záróbusza felvenne célba érkezés előtt bármelyik félmaratonon és maratonon... Az ötödik kör helyett értelemszerűen hazafelé vettük az irányt. Kicsit elkeseredtem, de hát én akartam ezt az egészet. :)

A hétfő pihenőnap volt, futás helyett esküvői tortákat intéztünk, vagyis mozgás helyett a nyálunkat csorgattuk egy cukrászdában, miközben sikerült kiválasztani, milyen tortát fogunk darabokra szabdalni a két és fél hét múlva esedékes esküvőnkön. :)

Kedden Milán egy lendületes futást tervezett be nekem, két kört természetesen a szigeten. Ez ugye 10,7 km, annyira nem megterhelő, ám ha a szokásosnál gyorsabban futtatják velem, akkor annyira mégsem esik jól. Az idő kellemes volt szerencsére, úgyhogy az legalább nem nehezítette a dolgomat, a torkomra lerakódott izé azonban igen (ma már bőszen kortyolgatom a lándzsás útifű szirupot, hátha segít). Az első kör egész tempósan ment, mondhatni, kellemesen is esett, elég sok embert meg is előztünk - ez nekem mindig ad egy kis erőt ellenben azzal, ha engem előznek meg. A második karika viszont durva volt, a 7. kilométer után előadtam a "kishalált", a vasárnapi nagyhalál kistestvérét: olyan nagyon belassultam, hogy lépni alig tudtam. Aztán valahogy összekapartam magam, és sikerrel abszolváltam a kört, persze az előzetes időtervtől  kissé (nem is olyan nagyon) elmaradva. Viszont kellemesen elfáradtam, és bizakodó vagyok, lesz ez még jobb is!

A Nike Félmaratonig van még hátra 3 hét (közben van egy esküvőnk), a Spar Maratonig pedig még másfél hónap. Kemény vagyok, megcsinálom! :)