Az első három Balaton Szupermaratonon dolgozóként vettem részt, míg a mostani negyediket már belülről is láthattam: sosem jártam az útvonalon, mindig csak a rajtban és a célban, nem láttam a futókat útközben, és nem tudtam átélni azt, amit ők átélnek - hát ez most összejött, ha nem is futva, de biciklizve igen. Ráadásul ezt a bringázást be lehetett illeszteni a 12 órás edzéstervembe is.

A verseny távja 195, 4 km négy nap alatt Siófok - Fonyód, Fonyód - Szigliget, Badacsony - Balatonfüred, Balatonfüred - Siófok szakaszokon, 43-53 km-es szakaszhosszokkal, csütörtöktől vasárnapig - ez várt ránk is.

Az időjárás sajnos nem volt túl kegyes, a tiszteletünkre szakadó esővel indult a verseny, mondanom sem kell, hogy bőrig áztunk pillanatok alatt. Futás közben nem olyan vészes az eső, mert a futót fűti a teste, ha a saját tempójában halad, nem fázik, ellenben egy lassan tekerő biciklis igencsak át tud fázni, miközben kíséri a futóját. Az első napi penzum 46,7 km volt, Siófokról mentünk Fonyódra, én az első frissítőállomáson csatlakoztam be Milán mellé, onnan tekertem mellette, közben többször előrementem a gyorsabb csapattagok után, mert Milán a kollégáival csapatban is futott, így remek intervall edzésekben is részem volt, miközben tepertem előre. Nem mondom, hogy teljesen jólesett a biciklizés, főleg, hogy kb. egy éve nem ültem bicajon, de természetesen nem nekem volt a legnehezebb dolgom a versenyen.

Második napon logisztikai problémák miatt az első válóhelyen vártam életem párját, hogy onnan a célig kísérjem - bemelegítésként futottam egyet a váltóhely környékén, hogy ne essek ki teljesen az edzésből, aztán már indultunk is Szigligetre (Fonyódról 52,9 km). Szerencsére az eső nem esett, pedig védőfelszerelésként zacskót húztam a cipőmbe, hogy ne ázzon át ismét, viszont a szél az keményen fújt, akármerre is kanyarodtunk, természetesen mindig szemből támadott. De nem ez volt a legnagyobb nehézség a napon, hanem a szigligeti vár előtti emelkedő, ahol kénytelen voltam leszállni a bicikliről, és feltolni a célig, mert oda bizony nem bírtam feltekerni.

A harmadik nap tűnt elsőre a legkönnyebbnek, hiszen csak 43,6 km volt a táv, de ha tudtam volna, mi vár rám, nem lettem volna annyira lelkes az elején. Borzasztóan hideg volt, a szél még erősebb volt, mint korábban, a terep dimbes-dombos, nagy emelkedőkkel és lejtőkkel, mint egy hullámvasút. Plusz ismét repesztenem kellett előre a csapat futója után, hogy a célba együtt érjünk be. Hát, mit is mondjak, nagyon megszenvedtem ezen a napon, keményen meg kellett dolgoznom érte, hogy végre elérjem Balatonfüredet. A szél sokszor majdnem felborított, ha oldalról jött, ha szemből, akkor tekertem, de nem haladtam, ha lefelé gurultam, akkor nem győztem fékezni, hogy fejre ne álljak... Most azt mondom, hogy ezt a szakaszt inkább futottam volna, ha van választásom... A célból végül elfutottam Milán elé, és együtt kocogtam be vele, legalább addig sem fagytam meg a télies időben. De végre túl voltunk a verseny háromnegyedén, és már csak egy nap volt hátra, 52,2 km választott el minket a siófoki céltól.

A negyedik napra sem jósoltak jó időt, be is öltöztünk rendesen, de a végére még a nap is kisütött a tiszteletünkre. Ezt a napot végig Milán mellett töltöttem, úgyhogy hosszú és aránylag egyenletes tekerés várt rám - meg két nagy emelkedő, amelyek ismét jól megdolgoztattak. De végül szerencsésen megérkeztünk Siófokra, körbeértünk négy nap alatt. Milán nagyon szépen futott, sokat javított az előző évi összidején, én pedig végre láttam, hogy milyen is belülről ez a verseny, amit amúgy is nagyon szeretek. Láttam a futók küzdelmét, örömét, drukkoltam nekik, és végre segíthettem valamilyen formában Milánnak, ami egy újabb közös élményt adott.

Egy dologban biztos vagyok: jövőre is ott a helyünk ezen a versenyen, és azt is tudom, hogy egyszer, valamikor én is szeretném teljesíteni futva ezt a távot.