Vészesen közeledik április 16-a, a nagy versenyem napja. Hogy őszinte legyek, egyre inkább kezdek izgulni, de ez egyelőre jófajta izgalom, várom már, hogy ott álljak a rajtnál, és kiderüljön, mire vagyok képes testileg és lelkileg egy ilyen hosszú futás során. Addig pedig folytatom a felkészülést, ami eddig meglepően jól halad.

Az edzéstervet szépen követem, Gabi nagyon szuperül állítja nekem össze - biztos ennek is köze van ahhoz, hogy élvezem az edzéseket, és érzésre és tempóra is jobb vagyok, mint a maraton előtti időszakban. Persze ez nem jelenti azt, hogy a versenyen majd simán száguldozom, és végig élvezni fogom a 12 órát, de jó előjelekkel várom a történéseket.

A felkészülés jegyében rajthoz állok a 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson április 10-én, vasárnap, méghozzá a félmaratoni távon. Nem tervezem, hogy egyéni csúcsot döntök, vagy hogy nagyon rákapcsolok, és kihajtom magam, hanem inkább a lelkem miatt indulok: szeretek nagy mezőnyben, jó hangulatban együtt futni másokkal, és részese lenni az ország egyik legnagyobb futóversenyének. Ennél jobban már csak a családias, különleges hangulatú versenyeket szeretem, mint  például a sárvári, ami eddigi  futó-életem legnagyobb próbatétele lesz.