Bizonyítottan mániákus

Ez vagyok én. Mindenbe, amibe belekezdek, jó szeretnék lenni, és elérni a vágyott céljaimat. Minden dologra, amit szeretek, 100 százalékosan igyekszem koncentrálni. A család, újságírás, futás hármas körül forog az életem, de talán más nem is kell most, így vagyok boldog.

De, hogy mi is bizonyítja mániákus mivoltomat? Egy érem. Sikerült végre teljesítenem a Félmaraton Mániát, vagyis négy félmaratont egymás után, négy évszakban. Ultrafutó-kezdeményként ez végül is annyira nem nagy dolog, mert a hétvégi legrövidebb edzéseim is kb. félmaraton hosszúságúak - a teljesítésnek eddig inkább az volt a nehézsége, hogy mindig közbejött valami. De most ez is ki van pipálva: tavaly ősszel kezdtem a Nike-n, aztán novemberben a Balaton, áprilisban a Vivicitta, most pedig a nyári, utolsó félmaratont, a K&H-t is kipipáltam.

ppic_20_KHvalto_maraton_felmaraton_2_0264.jpgAnnak ellenére, hogy ultrákat futok, a félmaraton a mumusom, mert akármennyire is szeretnék egy jót futni, valahogy sosem jön össze. A félmaratonon gyorsan kell futni, koncentráltan, összeszedetten, nem elfutni az elejét, de azért tempósan kezdeni, mégis úgy, hogy a végére maradjon erő gyorsítani. Sokat számít az időjárás, sem a meleg, sem a szél, sem a túl hideg nem jó, mindegyik hátráltathat - mondjuk ideális időt kifogni szinte lehetetlen. És ott a frissítés is. Egy félmaratonnál pár kortyra van idő a frissítőállomáson, meg esetleg útközben egy gélre, de ezeket is futás közben kell felhajtani, hogy ne essen ki a ritmusból az ember - és közben vigyázni, meg ne fulladjon. Ezek nekem valahogy mindig rosszul jönnek össze. Edzésen, hosszabb versenyen részidőként mindig jobbat futok a félmaratonon, mint egy hivatalos versenyen. Bosszant is, meg nem is, de majd alakul a jövőben. Azért az mindig bennem van, hogy jó lenne végre egy - hozzám képest - jó eredményt elérni.

A K&H félmaratont csak azért engedte futnom Gabi, hogy a Félmaraton Mánia teljesítést meg tudjam csinálni, így egy közepes félmaratonban állapodtunk meg. Nagyon szerettem volta a lelkem mélyén azért egyéni csúcsot javítani, hiszen az előző héten az UB-n harmadik futásra, éjszaka tudtam 1:54-et, ha ez sikerült volna hivatalos félmaratonon is, jó lett volna. De nem így történt.

A verseny napján iszonyú meleg volt már reggel, így az egyéni csúcsot el is engedtem, maradtam a közepes teljesítésnél - lehetőleg azért 2 órán belül. A rajt előtt rengeteget ittam, és eszegettem is, plusz vittem gélt magammal, mert ez a verseny jó alkalom volt a frissítés gyakorlására. Nekem most ez az egyik legfontosabb, hogy végre megtaláljam, mivel tudok hatékonyan frissíteni, mi az, ami jó lehet az ultrákon is, ezért próbálkozom a gélekkel, pedig korábban nem akartam kifejezetten ezekre hagyatkozni. 

A félmaraton 4 kör volt a Városligetben, rengeteg fordítóval, már a pályarajzot látva szédültem. A tömeg nagy volt, lévén hogy ez eredetileg egy 3 és 6 fős váltóverseny, amibe belecsempésztek egy félmaratont is a mániákusok kedvéért - ennek nagyon örülök, mert korábban a Hortobágyra kellett menni a negyedik felesért, ahová fogadalmam szerint nem teszem be futócipőben a lábam.

A rajt után nekiindultam, éreztem magamban az erőt, de két tempósabb kilométer után a lassítás mellett döntöttem. Kacskaringóztam a mezőny után, figyeltem a szembe futókat, integettem, szurkoltam, kiabáltam az ismerősöknek - emiatt szeretem a fordítókat, de csak emiatt. A nap egyre jobban tűzött, a kör nagy része pedig napos volt, ahol jött egy kis árnyék, az nagyon jólesett, csakúgy, mint a frissítőkön magamra locsolt hideg víz is. Okosan akartam futni, hogy a meleg ne vágjon fejbe, legyen erőm végig, és ne szenvedjek nagyon.

A második kört már kevésbé szerettem, itt kúszott be a fejembe a gondolat, hogy még 3 hátravan. Próbáltam elhessegetni a negatívumokat, meg arra gondolni, hogy egy ultrafutó-kezdeménynek ez meg sem kottyan, mert 90-100 kört is képes akár futni (jó, azt 1 km-es pályán), de ez pont olyan hosszú kör, ami már hosszú. Szigetkörből sem szeretem a négyet. A frissítésre figyeltem, az egyik állomáson jó nagy pohár izót toltam be, akkor belesétáltam, hogy ne nyeljek félre - majd félreálltam a cipőm nyelvét megigazítani, mert nagyon nyomott.

khfm.jpg

A harmadik kör elején elővettem az addig a nadrágom zsebében rejtegetett koffeines-mézes Sponser gélemet, benyomtam a felét. Jó, hogy ez nem olyan édes, hogy azonnal inni kelljen rá, szépen leért, én meg elértem a frissítőig, és ittam rá. Ezután bambán döcögtem tovább, amikor is mellém ért Süni, de csak akkor vettem észre, mikor szólt, annyira bambultam. Rendes volt, és kitalálta, hogy meg akar ölni. :)  Beállt szépen rézsútosan elém, és nem akart otthagyni, hiába mondtam neki, hogy de menjen csak nyugodtan, ő kitartott az álláspontja mellett, és haladt szépen pont annyival előttem, hogy ne tudjam a saját kényelmes tempómat futni, hanem kicsit húzzon. Jó volt, hogy nem vagyok egyedül, mert lassultam volna, így viszont picit kiestem az addigi szerepemből, miszerint zenét hallgatva döcögök. Hát nem, futottam Süni után. :) Viszont neki köszönhetően jó sok szurkolást kaptunk, ami sokat segített. Egy egész kört futottunk így, amikor a negyedik kör elején a frissítőnél felbukkant Dóri. Gyorsan megbeszéltük, hogy Süni milyen kegyetlenül bánt velem, és úgy döntöttünk, hogy együtt erősebbek vagyunk, és lassabban fogunk kicsivel futni. Süni persze nem tágított, még így is húzott minket, de nem adtuk fel a lassítás gondolatát. Ekkor már egyáltalán nem szerettem ezt a félmaratont, csak az éremért csináltam, alig vártam, hogy vége legyen. A sok fordító, ide-oda tekergés meggyötört, néha azt sem tudtam, a pályának melyik részén vagyunk éppen, és alig vártam, hogy beérjünk az árnyékos részre. Süni közben más ismerősöket fedezett fel, és őket szemelte ki áldozatául, Dórival így ketten maradtunk az utolsó 2-2,5 kilométerre. Megbeszéltük, hogy majd a célegyenesben gyorsítunk, addig nem.
Aztán végre sikerült befutnunk, az időm 1:58:53 lett, azaz egy jó közepes félmaraton. De túl vagyok rajta, ez a lényeg.

fmerem.jpgÉrzésre, eredményre, hangulatra nem volt túl jó futás, de a társaság jólesett, úgyhogy köszönöm! :) Azt megállapítottam, hogy nem véletlenül tendálok az ultrafutás felé, hiába a hosszabb táv, ott nem kell szaggatni, ha nem akarok, nem gyötör ennyire a teljesítménykényszer, a jó időeredmény utáni vágy. Ha úgy érzem, belesétálhatok picit, a frissítésnél nem kell belefulladnom az italba, hanem szépen megihatom, erőt meríthetek, megújulhatok, vagy épp kiadhatom magamból a feszültséget. Egy félmaraton erre rövid. De nem adom fel azt a vágyamat, hogy egyszer, valamikor fussak egy jó félmaratont.

A Félmaraton Mánia megvan, egy 2:05:47-es Nike, egy 1:58:26-os Balaton, egy 2:03:51-es Vivicittá és egy 1:58:53-as K&H félmaratonnak köszönhetően.

A sprinteknek most vége, június 22-én Kecskeméten az OptiVita Ultrafutó Kupán futok 6 órát.