Rendhagyó és rapid "beszámoló" következik a 6 órás országos bajnokságról, ahol indultam. Nem kifejezett célokkal érkeztem, nem akartam versenyezni, csak futni egy jót, egy hosszút, elkezdeni az alapozást, ráhangolódni a télre. Részben sikerült, részben nem, mindenesetre sok tapasztalatot szereztem és sok következtetést vontam le a futásnak köszönhetően. (És betettem 58 km-t a kalapba.)

- Milánra nagyon büszke vagyok, nagyon szépen ment, végig jól, okosan futott, nem voltak problémái, megérdemelten javította meg a saját legjobbját, örülök a sikerének, mert nagyon kellett neki egy ilyen futás! ♥

- A 6 óra nekem úgymond sprinttáv. Csak épp nem tudom végigsprintelni. Az a baj, hogy mire rendesen bemelegszem és ráhangolódom a futásra, már vége is. Ha valami gondom van, akkor itt nem nagyon van idő várni arra, hogy megoldódik, mindenképpen haladni, nyomni kell. Viszont nincsen egy olyan stabil alaptempóm sajnos - mondjuk 5:30-5:40, amivel végig tudnék menni bármilyen körülmények között, és amiből elvesztegethetném az időmet, ha baj van. A jó futók itt mennek, nyomják, és sok-sok kilométerrel megvernek.

- A hosszabb távokat jobban szeretem, valahogy jobban fekszenek nekem, még akkor is, ha nehezebbek. Ott jön ki a stabilitásom, hogy a 24. órában is tudok futni, megállás után el tudok indulni, haladok a magam lassú, de stabil tempójában előre. 

- A jó maratonisták, és az újdonsült ultrások a 6 órán jó eredményeket tudnak elérni, jönnek az új futók, és én egyre hátrébb szorulok a ranglistán. Nem nyerni megyek, de azért jó érzés elöl lenni, mondjuk az első 6-10 futó között. Tudom, kik azok, akik bármikor jobbak nálam, és velük nem versenyzem, de az nem a legjobb érzés, amikor jönnek az "ismeretlen", új futók, és simán lenyomnak. Nem sajnálom tőlük, de akkor is, na... És nyomasztó, amikor sokan és sokszor leköröznek, és nekem nincs időm arra, hogy köröket vegyek vissza (ami 12 és 24 órán simán bekövetkezhet).

- Lassú vagyok ezen a távon. Hiába futok stabilan 6 percen belül, az sajnos nem elég. Valahogy össze kell kaparnom magam a tempómat illetően. Sajnos belőlem a verseny nem vált ki igazi versenyzést, nem tudom úgy odatenni magam, ahogy mások.

- Még komolyabban kell vennem az erősítést. Éreztem most a jótékony hatását annak, hogy többet erősítek, de még koncentráltabban kellene csinálnom.

- Fogynom is kéne valahogy. A  többieket elnézve, mindenki kevesebb kilót cipel magán, mint én. Könnyebben futni is könnyebb.

- El kell kezdenem hegyre is futni. Már elterveztem, hogy az alapozás alatt heti egyszer legalább felfutok a Hármashatárhegyre, és ez a verseny jó volt arra, hogy meggyőzzön, szükségem van rá, és tényleg mennem kell. Az emelkedők a gyengéim, ez a maratonon és itt is kiderült, pedig nem volt túl nagy szintkülönbség a pályában, de még ez sem esett jól.

- Keményebben kell edzenem. Jobban oda kell tennem magam az edzéseimen. Mindig igyekszem mindent megcsinálni, amit Gabi az edzéstervben ír és kér, de azt hiszem, még jobban oda kell majd koncentrálnom, a gyorsakat még gyorsabbra futni, a lazábbakat kevésbé lazára venni, hogy erősödjek, fejlődjek, javuljak.

- Ha nem koncentrálok rá eléggé arra, hogy versenyem van, akkor nem tudok jól menni. Főleg stresszes, sok munkával teli időszakban. Most is sokat agyaltam azon, hogy milyen elmaradásaim vannak a munkában, mit kéne még csinálnom. A héten sem voltam túl koncentrált, kb. péntek reggel esett le, hogy szombaton 6 órás futásom lesz.
Igaz, hogy edzésnek szántam, de azért egy 6 órás edzésre is illik fejben készülni, hogy jobban menjen a teljesítés. És ilyenkor azért könnyebben megy az alibizés is, lassabb a frissítés, könnyebben belesétálok, lassabban futok, mondván, hogy ez egy edzés.

- Futás közben sehogy sem sikerült megtalálnom a saját ritmusomat. Az elején Dórival mentünk több mint másfél órát együtt, ez nem volt rossz, de valahogy a tempónk nem feküdt nekem, aztán mikor elhagytuk egymást Dórival, akkor nem tudtam sehogyan sem beállni arra a ritmusra, ami nekem épp ideális lett volna. Eltelt több mint 4 óra, mire valahogy egy kicsit jobb lett a helyzet, és lett ritmusa a futásomnak.

- Nem tudtam átszellemülni. Nem tudtam együtt élni a saját futásommal. Többen mondták, hogy nem olyan vagyok, mint szoktam lenni, nem úgy futok, mint szoktam. És tényleg, nem ment a teljes odafigyelés. Örültem, hogy ott vagyok, hogy futok, beszélgettem, poénkodtam, de semmi nem volt olyan, mint amilyen szokott lenni. Mondjuk az elmúlt néhány hétben én sem voltam olyan, mint szoktam lenni.

- Az alapozás első hosszú, nyitó futásának mindenképpen jó volt ez a 6 órás, egyedül egy 50 kilométeres edzést sokkal nehezebb lett volna megcsinálni, nehezebb a frissítés, társaság sincs, ezek mind olyan dolgok, amik előre lendítenek. Tehát edzésértéke mindenképpen volt ennek a futásnak!

- A futás egyik legjobb része az volt, amikor megjelent Sáringer Zoli és a felesége a pályán, kértem is egy közös fotót Zolival, ha már a maratonon elmaradt, és amúgy sincs közös fotónk még, pedig volt már pár olyan versenyünk, ahol mindketten ott voltunk. (a fotó fentebb)

- A futóközösséget még mindig nagyon szeretem, mindenki jó fej, érdeklődő, a közös hülyeség remekül összehozza az embereket.

- A csípőm rendben van, nem fájt futás közben, azóta sem fáj szerencsére. Azt hittem, izomlázam lesz, mert futás közben éreztem a fenekemben és a hátsó combomban, hogy durván dolgoznak, de ebből sem lett semmi, teljesen jó minden.

Sokat tanultam megint ebből a futásból, a tapasztalatokat hasznosítva, az edzésekbe beépítve remélem, hogy tudok fejlődni, erősödni, és tavasszal minden eddiginél jobb lehetek majd.

Ahogy a sorozatokban szokták mondani: "Ez történt az előző részekben" - jöjjön egy kis helyzetjelentés, mit műveltem a maraton óta.

- A csípőm meg lett megint reparálva, most megint nem fáj semmi, hála a gyógytornászomnak és a masszőrömnek, meg az arany kezeiknek. Maradjon is így.

- Erősítek, teljesen rászoktam, guggolás, kitörés, plank, hasizomgyakorlatok, meg egy kis karizmozás (ezt szeretem legkevésbé), meg nyújtás, kis gyógytorna, minden este művelek valami ilyesmit.

- Részt vettem egy csapatos kilométergyűjtő kihívásban, amit Gyerünk Anyukám Nóri hirdetett meg. 5 fős csapatokban 2 hétig gyűjtöttük a kilométereket két lábon, futás, túra, gyaloglás jöhetett. Persze természetesen ez pont a rokkantságom és a pihenőm időszakára esett, úgyhogy többet gyalogoltam össze, mint futottam. Mindent mértem, még a 200 méteres boltba menéseket is, megdöbbenve láttam, hogy egy átlagos napon is elég szép mennyiséget talpalok össze. A csapatunk egyébként a 2. lett a kihívásban, egy-egy bögrét kaptunk jutalmul.

- Megtartottam az éves kötelező pihenőmet, hát, meg kellett állapítanom, hogy mindenkinek jobb, ha futok. Nekem is, és a családnak is. Pár nap kihagyás után már attól ideges lettem, ha csak rám nézett valaki. Jó volt egy kicsit futás nélkül, de azért jobb, ha futhatok. Még akkor is, ha ettől a héttől kezdve már alapozok.

- Igen, alapozok, elkezdtem a felkészülést a jövő évre. Ami még marha messze van. A jövő évi első verseny meg még messzebb. De nem baj. Én már alapozok.

- Az alapozást pont sikerült úgy elkezdenem, hogy addigra begyűjtöttem azt a kilométermennyiséget, amit tavaly egész évben futottam. Innentől kezdve minden idők legtöbb saját kilométeréért futok. Meg a jövő évi nagy célokért.

- Szombaton indulok a 6 órás OB-n. Ha folyatódhatna a tendenciám, amit az elmúlt OB-kon műveltem, most másodiknak kellene lennem. De ez esélytelen persze. Igazából nekem ez a szülinapi futásom lesz, tavaly is az volt, akkor sikerült megfutni az új és az egyel korábbi éveim számának összegét, a 61-et. Most ehhez 63-at kéne futnom, ami valószínűleg nem fog összejönni. Na de egy találós kérdés: hány éves is leszek most? A leggyorsabb helyes megfejtőnek kitalálok valami meglepit. :) És ebből kiderül, hányan is olvassák el az írásaimat.:)
- UPDATE: megvan a nyertes! :) De azért olvassatok! :)

- A 6 órás egyébként nem kifejezetten verseny lesz, hanem egy hosszú futás, olyan, aminek igyekszem minden méterét élvezni, ezzel méltón lezárni ezt az évet. Meglátjuk, hogy hány kilométert szedek majd össze.

- Verseny közben igyekszem majd kevésbé antiszociális lenni, mint az utóbbi időben sikerült. Ez most egy nehéz időszak nekem, rengeteg munkával, stresszel, feladattal, agyalással, megoldandó problémákkal. És meg kell valljam, most a futás az, amikor végre egyedül maradhatok, senki nem szól hozzám, senkivel nem kell beszélnem, kikapcsolhatom és kiüríthetem az agyam, nem kell gondolkodnom és nem kell a következő megoldandó feladaton agyalnom, meg azon gondolkodnom, hogy már megint takarítanom, mosnom kéne, vagy éppen mi fogyott el otthon. Talán ezért is viseltem nehezen a pihenőt, mert ez a rész kimaradt, és helyette a billentyűzetet püföltem, hogy minden cikkemmel elkészüljek, amikorra kell. Persze a munkám eredményét jó látni, így jött létre például az interjúm Lubics Szilvivel és Tamás Ritával is, és vannak még a tarsolyomban más szuper nők is, csak győzzem meginterjúvolni, aztán megírni a történeteiket. Szívesen veszek javaslatokat, hogy kikről írjak még!

Most ennyi a sztori, jöhet a következő izgalmas epizód, a 6 órással és az alapozással!