"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut

Ne felejtsd el, ki vagy, és honnan jöttél...

Az a kislány vagyok, akit csúfolnak az osztálytársai, hogy nagy a feje és kövér.

Az a kislány vagyok, aki lassú a sorversenyben, és a bordásfalon lógva nem tudja vízszintesig felemelni a lábát.

Az a kislány vagyok, akik kiraknak a néptánc csoportból, mert megszületett a testvére, és kétszer egymás után nem ment táncra, így többé már ne is menjen.

Az a kislány vagyok, aki tornára jár, lelkes, de tudja ő is és mindenki más, hogy ő a legügyetlenebb az edzésen. De nem adja fel, csinálja.

Az a kislány vagyok, aki csak azért kap kettest a Cooper-teszten, mert kitűnő tanuló, és az egyes nagyon bénán mutatna a naplóban.

Az a kislány vagyok, aki rátalál a kézilabdára, ahol a "nagy testét" végre jól tudja használni.

Az a kislány vagyok, aki 14 évesen Budapestre költözik, hogy kézilabdázhasson.

Az a lány vagyok, aki sosem hagy ki egy edzést sem, mégsem mindig teszik be a csapatba.

Az a lány vagyok, aki mindig utolsó a futóedzéseken, aki hiába hajt, mégis a leggyengébb.

Az a lány vagyok, aki rájön, hogy soha nem lesz belőle élsportoló, és inkább elköszön a kézilabdától.

Az a lány vagyok, akire a fiúk, még a nem helyes fiúk sem tekintenek lányként, aki fiúsítva van, és inkább jó haver, mint jó csaj.

Az a lány vagyok, akinek heti ételadagja 2 alma és egy kefir, hogy lefogyjon.

Az a lány vagyok, aki minden nap fut, pedig utálta, de most fut, hogy lefogyjon.

Az a lány vagyok, aki mindenre őrülten koncentrál, csak hogy ne kelljen ennie.

Az a lány vagyok, akinek van akaratereje.

Az a lány vagyok, aki már nem csak azért fut, hogy lefogyjon, hanem azért, mert már szereti.

Az a lány vagyok, aki mindig mindent tud, jó tanuló, tanulmányi versenyekre megy, kitűnőre érettségizik és egyetemre megy. 

Az a lány vagyok, aki egyetemistaként új életet kezd.

Az a lány vagyok, aki 20 évesen megismeri élete szerelmét.

Az a lány vagyok, aki boldog és szerelmes.

Az a lány vagyok, aki diplomákat szerez, és sportriporter vagy újságíró akar lenni.

Az a lány vagyok, aki keresi az útját, és megy az álmai után.

Az a lány vagyok, aki újra elkezd futni, mert szereti.

Az a lány vagyok, aki bár szeret futni, mégis nagy küzdelem árán futja le az első félmaratonját.

Az a lány vagyok, aki férjhez megy.

Az a nő vagyok, aki még mindig futná az első maratonját, ha a férje nem lenne ott mellette és nem segítené.

Az a nő vagyok, aki ultrát akar futni, hogy megtudja, az milyen.

Az a nő vagyok, aki a férjével párosban körbefutja a Balatont.

Az a nő vagyok, aki kisbabát vár.

Az a nő vagyok, akinek szörnyen hiányzik a futás.

Az a nő vagyok, akinek csodálatos kisfia születik, így most már anya is.

Az a nő vagyok, aki babakocsival kezd futni, majd újra félmaratont fut.

Az a nő vagyok, aki ultrázni akar.

Az a nő vagyok, aki megvalósítja a céljait.

Az a nő vagyok, aki maximalista.

Az a nő vagyok, aki egy évvel a szülés után majdnem 100 kilométert fut.

Az a nő vagyok, aki körbe akarja futni a Balatont, egyedül.

Az a nő vagyok, aki 12 és 24 órás versenyeken indul, és végig is csinálja őket.

Az a nő vagyok, aki országos bajnoki dobogóra állhat.

Az a nő vagyok, aki első, majd második próbálkozásra is körbefutja a Balatont.

Az a nő vagyok, aki egyszerre anya, dolgozó nő, feleség és futó.

Az a nő vagyok, aki megy, fut az álmai után.

Az a nő vagyok, akit senki sem állíthat meg.

Az a nő vagyok, aki...

Ez vagyok én. Soha nem felejtem el, honnan jöttem.

Évértékelő - Bye bye 2015

Tavaly és tavalyelőtt is valahogy úgy kezdtem az adott évem értékelését, hogy az volt életem legnehezebb éve, de azért jó volt. Na most is ez van, és valószínűleg jövőre is ez lesz a helyzet. Mindig az adott év tűnik a legnehezebbnek, és mindig az az éppen legszebb is.

Hogy pozitív legyek, azt kell mondanom, hogy összességében 2015-öt sikeresnek értékelem, hosszú volt, nehéz volt, eseménydús volt, de mindennel együtt szép volt, jó volt. Kilométerszámban jó lett volna elérni a 4000-et, de ez még nem jött össze (bár az edzésnaplóm néha össze-vissza, lehet, hogy nem is rögzítettem mindent), ez akár lehet egy cél jövőre, de nem is ez a lényeg. Az edzések és a versenyek nagy részét élveztem, szerettem, ha meg épp nem szerettem, vagy nehéz volt, akkor is megtettem az adott pillanatban tőlem telhető legtöbbet, hogy ne hozzak szégyent magamra.

10258547_920971141275205_7422350975369427161_o.jpg

A futás nekem még mindig az a dolog, ami legalább egy kicsit kijjebb tud rángatni a szarból még azelőtt, hogy teljesen belesüllyednék, egy kapaszkodó, egy biztos pont az életemben a két Milánom mellett, és nagyon elöl áll a fontossági sorrendemben. Ősszel elég nehéz, mondhatni depressziós és antiszociális időszakon mentem keresztül, de a futás végig ott volt nekem, még ha nem is tudtam mindig teljesen koncentrálni közben, még ha sokszor nehéz volt elindulni, de a végére mindig egy kicsit jobb lett. És mindig ad egy célt, amire előre tudtam és tudok tekinteni még akkor is, ha nagyon távoli.

2015-ben van néhány dolog, amire büszke vagyok, amik miatt azt mondom, hogy megéri csinálni az edzéseket. Az első ilyen a 24 órás országos bajnoki bronzérmem, és az ehhez tartozó eredményem - ez a pár száz méter híján 188 km az év 105. legjobb 24 órás eredménye a világon, és a 7. Magyarországon. Azt gondolom, hogy ez azért nem rossz. És úgy érzem, tudom, hogy van még bennem, tudok javítani ezen az eredményen, tudok több kilométert futni 24 óra alatt. Tudom, hol hibáztam, hol pazaroltam el időt és energiát, hol tudok még magamon hozni.

A másik büszkeségem, hogy kettőből kétszer sikerült teljesítenem az Ultrabalatont. Az időeredményt nem nézem, mert az idei futásban is nagyon sokat hagytam, de itt is tisztában vagyok az okokkal, hogy miért nem ment jobban - de az volt a lényeg, hogy ismét körbeérjek.

A harmadik fontos dolog, bár lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem, mert ez az egyik alapja mindennek, hogy Milánnal minden téren jó csapatot alkotunk, a családi életben is, és a futásban is. Mindig ott vagyunk egymásnak, és támogatjuk egymást abban, hogy el tudjuk érni a kitűzött céljainkat. Egyedül nem menne. Együtt viszont megy.

Gabival töretlen az edző-tanítvány viszonyunk, persze meg van spékelve a barátságunkkal is. Örülök, hogy olyan edzőm van, aki ismer, tudja, milyen vagyok, és bízik bennem még akkor is, amikor esetleg én már elveszteném a hitemet saját magamban. Ő és Milán azok, akiknek a véleményére maximálisan adok, és ha ők azt mondják valamire, hogy csináld, mert meg tudod csinálni, akkor az még inkább erősít és magabiztossá tesz. Hogy egyébként mennyire vagyok macerás és idegesítő tanítvány, azt csak Gabi tudná megmondani, de talán nem vagyok olyan rossz, mint amennyire néha annak érzem magam. :)

Olyan versenyem is akadt idén, amire nem vagyok büszke, viszont tanulságos volt, például a 6 órás OB. Hozzásegített ahhoz, hogy ismét rájöjjek, nem kell másokkal foglalkoznom, nem kell mások teljesítményéhez, eredményéhez mérni magam, csak magamhoz mérten szabad szemlélnem a teljesítményemet. Ismét rájöttem, hogy nekem a hosszabb versenyek fekszenek inkább, ott tudok kiteljesedni, ott tudom a saját szélsőséges személyiségjegyeimet maximálisan kihasználni. Mert a hosszú ultra olyan, mint maga az élet, hol fent vagyok, hol lent, hol még annál is lejjebb, de aztán ki tudom vakarni magam a gödörből, és ebben azért egész jó vagyok.

11186226_1082673911747511_933140297_n.jpg

Egyébként meg baromira elfáradtam idén, nehéz műfaj a mindenben maximálisat nyújtani akaró ember, dolgozó nő, energiabomba gyereket nevelő, háztartást vezető anya+feleség, és a(z ultra)futó létének kombinálása. Mostanra kicsúcsosodott az alváshiányom, amit három és fél éve görgetek magam előtt, folyamatos rohanásban vagyok, sok a munkám (persze szerencsére szeretem, és tök jó feladatok is megtalálnak), mindig akad valami teendőm (ha más nem, egy adag mosás vagy egy újabb blogbejegyzés). De túl fogok lendülni ezen is, eddig mindig sikerült.

Testileg egyébként rendben vagyok, a táplálkozás és én még mindig hadilábon állunk egymással, még mindig keresem az ideális étkezést, hogy hogy lenne a legjobb, de a pajzsmirigyem rendben, a vérképem rendben, és a nagyobb, komolyabb sérülések is elkerültek, ha pedig van valami apróság, akkor tudom, kik azok a szakemberek, akik gyorsan össze tudnak legózni.

Sokat köszönhetek a futásnak. 2016-ban új kihívások várnak a futásnak köszönhetően, igyekszem kihozni belőlük, amit tudok, remélem, a saját erőfeszítéseim mellett a szerencse is mellém áll majd.

BUÉK 2016!

 

Ha kíváncsi vagy az idei legfontosabb futásaimra, akkor ezeket a bejegyzéseket olvasd el!

Helló, versenyszezon, helló 12 órás PB!

24 óra megint: egyéni csúcs, OB-bronz, és harc magammal

Hanka vs. Ultrabalaton 2:0 - Újra körbefutottam a Balatont!

Mínusz 4 másodperc 42,195 kilométeren

6 óra futás tanulságokkal, jó és rossz tapasztalatokkal