Vissza a startvonalra, kilövésre felkészülni!

blog1.jpg

Jócskán elmaradtam a blogírással, tekintve hogy 2021-ben még nem sikerült bejegyzést alkotnom, de most pótlom, és összefoglalom, mi történt velem eddig.

 

Röviden: nagyon sok minden. Hosszabban: még annál is több minden, jól elmesélem!

A január nem indult jól, mert a december végén jelentkező csípőfájdalommal küzdöttem, ami kisugárzott a lábamba is, nem igazán tudtam fájdalommentesen futni. A probléma nem futás közben vagy után jelentkezett, hanem egy kifacsart pózban végigaludt éjszaka után, amikor is beállt a teljes jobb oldalam. Voltam Vandánál kezelésen, attól jobb lett, de nem tökéletes, úgyhogy mindössze heti 3x10 kilométer futással próbálkoztam, ennyit tudtam biztonsággal teljesíteni, mert fájt a jobb oldalam, és nem akartam erőltetni.

Hogy a fennmaradó energiáimat mozgásba tudjam fojtani, végigcsináltam a Gyerünk, anyukám! 2 hetes Bejgli kihívását, a 4 hetes Tartásjavító programot, majd belevágtam a 8 hetes Popsizom programba is. Ezek mellett naponta csináltam a Vandától kapott gyógytorna gyakorlatokat is, hogy javuljak. Januárban mindössze 100 kilométert sikerült futnom. A semminél persze több, de azért én ennél egy jobb évindítást szerettem volna.

A februárt egy újabb manuáterápiás kezelésen kezdtem, amelyen Vanda sikeresen helyretekergette a testrészeimet, így megszabadultam a fájdalomtól. Hurrá, tudok újra futni, jöhet önmagam újra összekaparása – gondoltam én. Volt is pár futásom, ami nyomokban már futásra emlékeztetett, de közérzetileg és alvás szempontjából nagyon nem voltam top formában, éreztem, hogy az immunrendszerem romokban hever. És egy bőrig ázós reggeli futás másnapján lázasan és megfázva ébredtem… Ennyit az újra futásról…pff… És bár tudtam, hogy biztos, hogy a hideg esőben futás közben fáztam meg, azért a járványhelyzet kellős közepén azonnal villogott a fejemben a „Covid” felirat. Szerencsére a láz másnapra elmúlt, és sokkal jobban is voltam, semmiféle koronára jellemző tünetet nem tapasztaltam, a család sem lett beteg, úgyhogy megnyugodtam, hogy ezt megúsztam.

blog3.jpg


A futást egy hétre teljesen felfüggesztettem, majd tettem egy próbakört, nyugtáztam, hogy megmaradok, aztán jött egy újabb pihenő. Ugyanis végre megkaptuk a zöld jelzést a költözésre, elkészült a házunk, így a következő hét a pakolásról, dobozolásról szólt, közben persze dolgozni kellett, el kellett látni a gyerekeket, főleg Mira napirendjét megtartva, hogy minél kevésbé zavarodjon meg a költözés miatt. 5 nap alatt sikerült a 10 évnyi életünket bedobozolni, majd egy teherautóra felpakolni, lepakolni, és elkezdeni kirámolni az új életünk helyszínén.

Az edzés tehát a pakolás volt, megvolt az erősítés és a kardió is egyben – az biztos, hogy a következő 10 évben nem vagyok hajlandó újra végigcsinálni ezt a hacacárét, nem volt egyszerű. De a terveknek megfelelően 3 és fél nap alatt sikerült mindent 99 %-osan elrendezni az új helyen, a gyerekek se borultak ki, mi is túléltük, és március 1-jével indult az új hétköznapi életünk, Milcsi pont 5 napot tudott „élőben” járni az új iskolába az új osztálytársai közé, mielőtt újra itthoni oktatásra kellett váltani. Extra szerencsének érzem, hogy ez a lezárás már itt ért minket, mert nagyobb helyen, kényelmesebben, kerttel, kevés emberrel egy kisvárosban sokkal könnyebbnek érzem átvészelni ezt az időszakot, mint a belvárosban.

 

blog4.jpg

A februári extra gyenge 49 kilométer futás után márciusban újult erővel, nagy motivációval kezdtem bele a futásokba, úgy éreztem, tiszta lappal indulok az új helyen, felfedezhetek új útvonalakat és megtalálhatom újra önmagam. A megfázós betegségnek és a csípőfájdalomnak szerencsére nyoma sincs, és lekerült rólam az az észrevétlen stressz is, amit a ház elkészülése és a költözés miatti változások okoztak. Egészen eddig nem éreztem, mennyire nyomasztott az egész, most derült ki számomra, hogy milyen óriási terhet rakott rám az, hogy mikor mehetünk végre, mikor intézhetjük a költözést, az iskolaváltás, a gyerekek hogy vészelik át az egészet. De ledobtam magamról a több tonnányi súlyt, és tényleg tiszta lappal, nyugodtan indultam tovább – nekem gyakorlatilag március 1-jén kezdődött el az új év.

Az volt a tervem, hogy márciusban amennyire csak lehet, összeszedem magam, visszahozom a heti 4, de inkább 5 futást az életembe, és mindezt strukturáltan teszem, tehát hétköznap rövidebbeket futok, hétvégén pedig igenis legyen hosszú futás. Szeretném magam olyan formába hozni, hogy legyen értelme újra edzéstervet kérnem Gabitól, és azt meg is tudjam csinálni. Maximalistaként az a minimum (bruhaha), hogy ha már újra edzéstervvel futok, akkor azt úgy tudjam megfutni, hogy az edzőm és én is elégedett legyek valamennyire. Most a fejemből ismét kiűztem minden korábbi tapasztalatot, régi eredményt, elvárást, és tényleg tiszta lappal indulok. Szerencsére az új környezet, az életünkben bekövetkező változás nagyon jó hatással van rám, és így a futás is sokkal könnyebb.

Most érzem először azt Mira születése óta, hogy a futás nem stresszel, hanem igazán segít és feltölt, jólesik futni, jól érzem magam közben. Bár nem éreztem eddig, csak most tisztult le ennyire, hogy túlságosan is akartam újra jó formába kerülni, meg akartam mutatni magamnak (és a világnak), hogy én bizony marha gyorsan és jól vissza tudok térni a szülés után, és bár tényleg nem ment rosszul a futás, amikor futottam, mégsem adta meg azt az örömet, amit én kapni szerettem volna.  Mentem, de nem volt olyan jó, nem volt meg az a szabadságérzés, és sokszor én magam gyártottam a kifogásokat, hogy miért is nem megyek ki többször futni, pedig mehettem volna. De nem érzem elvesztegetettnek az időt, mert valami alapfélét mégiscsak sikerült lerakni, amit most tovább tudok erősíteni, és amire remélhetőleg hosszú távon tudok építkezni. Nincs konkrét célom, célversenyem, egész egyszerűen azért futok, mert nagyon szeretek futni, most nagyon jó futni, most egy idilli kapcsolatban vagyunk, én és a futás. Ezt az állapotot szeretném nagyon sokáig fenntartani, és tudom, hogy lesznek nehézségek és hullámvölgyek, és lesz majd megint rosszabb a kapcsolatunk, most jó, és ez a lényeg.

blog2.jpg

A március a terveimnek megfelelően sikerült, folyamatosan erősödő, építkező hetekkel, hosszabb hétvégi adagokkal. Voltak ügyintézős futások, babakocsis futások is a város utcáin Mirussal, ezek is jól sikerültek, és sokat tudtam egyedül is futni, hol reggel, hol délután. Kiűztem a fejemből, hogy én csak reggel tudok futni, és ha reggel nem futok, akkor már nem is megyek – akkor futok, amikor a család életébe és programjába belefér. Szerencsére Milán a home office mellett tudja vállalni a gyerekek felügyeletét, Milcsi nagyon ügyes az itthoni tanulásban, önállóan csinálja a délelőttöket, délután pedig együtt nyomjuk a házikat, beadandókat. Mirus pedig egy kis tündér, aki nagyon jól viselte a költözést, élvezi az új helyet, a saját szobáját, a nagyobb teret, alszik a babakocsiban, ha vele futok, és az éjszakák is egyre jobban alakulnak, így én is többet tudok pihenni.

256 kilométert tettem a lábaimba, 20 futásból. Ezen van még mit gyarapítani, de kezdetnek nem rossz, a fokozatos erősödés érdekében a fontolva haladást tartom a legjobb megoldásnak, hogy ne csapjam szét magam. A futás rendeződésével az erősítést is szépen visszavezetem a napjaimba, hogy minden egyensúlyba kerülhessen. Furcsa, de nem hiányzik a Margitsziget, a belváros, a rakpart, élvezem, hogy ha itt elindulok futni, akkor maximum 2-3 futóval találkozom, de van, hogy senkivel, nincs tömeg, nem kell sétálókat kerülgetni, nem kell a külvilágra koncentrálni, hanem tudok befelé, magamra és magára a futásra figyelni.

A futás mellett a munka sem állhat meg. Folyamatosan mennek a Gyerünk, anyukám! futóprogramjai, már nem is tudom, hányadik 8 hetes etapot toljuk, de szerencsére nagyon sokan vannak a futó csajok, kezdők és haladók egyaránt, őket mentorálom és segítem, ahogyan eddig is. A saját „Hanka Team” futócsapatom pedig egy nagyon jó kis társasággá fejlődött és bővült, nagyon szeretem őket, és nem hagynak unatkozni, az biztos! Ők is nagyon motiválnak abban, hogy újra felépítsem magam futóként is, és ne maradjak szégyenben előttük, no és ne maradjak le nagyon mögöttük.

Most új érzem, jó úton haladok, jól alakul minden, igyekszem ezt a vonalat tovább vinni, ameddig csak lehet, és kiderül, ez mire lesz elég, és milyen terveket tudok szőni magamnak a jövőre nézve.