Ha meghallom azt, hogy Salomon, akkor egy remek terepfutócipő-márka ugrik be róla. Egy olyan márka, amiből nekem nincsen cipőm, ugyanis annyira ritkán futok terepen, hogy eddig nem gondoltam, hogy be kellene ruháznom egy terepcipőre. A terep iránti vágy megvan, tudom, hogy jót tenne, ha nem csak aszfalton edzenék, és egyébként szeretek is terepen futni, ha valahogy odakeveredem. Jó élmény volt az a Balboa-kör, amit lefutottam, és még jobb élmény volt a tavalyi Zsákbamacska futás, ahol az aszfaltos cipőmben végül második lettem.

Nemrég azonban lett egy Salomon cipőm, a hazai forgalmazó AmerSports jóvoltából. A márka ugyanis gondolt egyet, és csinált egy „városi terepfutócipőt”, elindítva ezzel a CityTrail fantázianevű vonalat. A marketingszöveg szerint „a CityTrail futó a városban lakik és a futás napi szinten része az életének. Inspirálják a hegyek és a természet, és szeretné átélni a terepfutás élményét a városi környezetben is. A betonon futás nem elégíti ki, terepeket keres a városban, fut a parkokban, lépcsőkön, hidakon, emelkedőkön fel és le, minél változatosabb az útvonal, annál jobb. Kipróbál mindent és végigfut mindenhol, mert ki szeretne zökkenni a mindennapok monoton rutinjából, minél távolabb az utcai futás egyhangúságából. Ehhez már csak egy agilis futócipőre van szüksége, mely kiválóan alkalmazkodik a gyors váltásokkal járó és változatos mozgáshoz, egyedülálló a tartása és a megjelenése. Persze párnázottságra és érzetre hasonlítson az utcai futócipőkhöz, de illeszkedés és védelem szempontból teljesítsen úgy, mint egy terepfutócipő.” Ez tehát az irányvonal, amihez elkészültek a cipők, és ebből kaptam én egy szép rikító sárga X-Scream modellt.

Őszinte leszek, mióta márciusban a 12 órás versenyen egy vékony talpú cipőben szétvertem a jobb bokámat és talpamat, és utána megvettem a Hokámat, ami viszont minden probléma nélkül végigvitt a 24 óráson és az Ultrabalatonon is, minden vékony talpú cipőtől félek. Nem szívesen veszem fel őket, mert tartok attól, hogy – bár a lábam helyrejött, megerősödött, és tudatosan figyelek is a helyes lábtartásra – a probléma újra előjön. De egy-egy új cipőnek azért mindig adok esélyt, hogy meggyőzzön, nem kell félnem a vékonyabb talpú cipőktől.

A Salomon CityTrail X-Scream külsőre már az első pillanatban elnyerte a tetszésemet, szerintem nagyon szép kivitelezésű cipő, többféle színben kapható. Egyetlen dolog nem az igazi számomra, a gyorsfűző, azzal soha nem voltam kibékülve, nem tudom vele úgy meghúzni és befűzni a cipőt, ahogy az nekem kényelmes, valahol mindig szorít, hiába lazítgatom, igazgatom. Az viszont tetszik, hogy a gyorsfűző végének egy helyes kis zsebet csináltak a cipő nyelvén, ahová be lehet tűrni, így nem zavaró, nem fityeg, nem balesetveszélyes.

A cipő felső része elég szűk, de nem szoros, nem kellemetlen, tökéletesen illeszkedik és simul a lábfejre, jól tartja azt, de van elég hely a mozgáshoz is. A nyelv hosszan össze van varrva a cipő felső részével, így nem mozog el, nem dörzsöl, és varrás miatt a kövek, sár, fű nehezen jut be a cipőbe. A szellőzése rendben van, nem éreztem, hogy nagyon melegedne benne a lábam.

A cipő talpa elég vékony, és a számomra megszokotthoz képest keményebb, de futás közben mégsem éreztem kellemetlennek – igaz, ha ebben a lábbeliben futottam, fokozottan figyeltem a lépteimre, hogy a lehető legpuhábban, a lábam odacsapása nélkül érkezzek le a talajra. A talpkialakítás ösztönzi az embert arra, hogy helyes futótechnikával fusson, ne sarokra érkezzen, hiszen a sarokrésznél nem túl erős a csillapítás. A talp nem sima, mint egy aszfaltos cipő esetében, hanem recés kialakítású, hogy vegyes talajviszonyok között ne csúszkáljon, emellett hajlékony és rugalmas.

Az X-Scream nagyon könnyű és gyors cipő, futás közben alig éreztem, hogy a lábamon van. Kipróbáltam aszfalton, füvön és murvás felületen is, mindhárom borításon jól tapadt, nem csúszott, nem fordult ki benne a bokám, nem csúszkált el, stabilan tudtam benne futni. „Rendes” terepen, tehát erdőben nem próbáltam ki, ott a férjem vitte el egy körre, és bár tetszett neki a cipő és kényelmesnek találta, ő is inkább a vegyes, városi talajra érzi ideális választásnak, első számú terepfutó cipőnek nem fogná be.

Azt gondolom, hogy a Salomon X-Scream jó választás azoknak a futóknak, akik heti 2-3 alkalommal, alkalmanként max. 15 kilométert futnak aszfalton, füves, murvás, salakos felületen – vagyis a CityTrail „elgondolásnak” megfelelően alakítják az edzéseiket. Gyorsan futni nagyon jól lehet benne, a speciális talpkialakítás remekül segíti az elrugaszkodást és a csúszkálás-mentes talajfogást.

Összességében egy jó cipőnek tartom ezt a modellt, és második-harmadik számú futócipőnek a rövidebb edzéseimre rendszeresen használom a továbbiakban is.

A cipőtesztelésbe természetesen a család legfiatalabb tagja is beszállt (önként), bár ő csak az előszoba és a konyha között, vegyes talajon (parkettán és metlachin) tesztelte a lábméreténél mindössze 19 számmal nagyobb cipőt, de nagyon élvezte a dolgot! :)

Az esetek többségében zenével a fülemben futok. Egyrészt, mert szeretem a zenét, másrészt pedig "doppingol", erőt ad, eltereli a figyelmem, társaságot nyújt, plusz programot ad a zenehallgatás a futás mellett. Az elmúlt években számtalan kedvenc zeném lett futáshoz, amiket bármikor, és egymás után akár megszámlálhatatlan alkalommal meg tudok hallgatni. Mindegyik daltól kaptam valamit, mindegyik dalhoz fűződik valami emlékem, ami azonnal előjön, ha meghallom a számot. Most ezeket szeretném megosztani.

Linkin Park
Futózenéim non plus ultrája. Mindig ott van minden albumuk az mp3 lejátszón, mert ha mélyponton vagyok, elegem van, fáradok, akkor elég benyomnom valamelyik számukat, és megindulok, mint a gép. Nem tudom, hogy csinálja Chaster Bennington, az énekes, de a hangjától olyan erő költözik a testembe, mint egyetlen energiagéltől sem. Kíváncsi leszek, élőben milyenek, novemberben Bécsben megnézem (és végigugrálom) a koncertjüket.
UPDATE: Iszonyatosanelképesztőenzseniálisanjók, imádtam a koncertet, mennék naponta, ha lehetne, soha nem unnám meg!

Ha külön kellene számokat kiemelnem tőlük, nagy kedvencem a Castle of Glass, valamiféle módosult tudatállapotot képes nálam okozni. És a klipje is üt, talán azért, mert igen szoros kapcsolatom van egy katonával.

Linkin Park x Steve Aoki: A Light That Never Comes

A tavalyi frankfurti maratonról hazafelé hallottam először a kocsiban. Aztán ez lett a sárvári éjszaka dala nálam, amikor a tök sötétben tizeniksz órányi futás után már a napfelkeltét vártam, ami úgy tűnt, soha nem akar eljönni. 

OneRepublic - Counting Stars

Egész télen ezt a számot hallgattam a sötét, hideg futásaimon, ez volt az UB-ra spanolós zeném, mikor ezt meghallottam, elképzeltem, hogy valahol a Balaton partján futok, majd azt is, ahogy befutok az elém kifeszített célszalagomat "átszakítva". Talán azért sem tudtam teljesen katartikus élményként megélni az Ultrabalatont, mert ez a hónapokon át a fejemben érlelgetett kép, amire támaszkodtam, ami erőt adott, végül nem valósulhatott meg teljes egészében, csak befutás volt, a szalagomat csak később sikerült előkeríteni a célban.

Armin van Buuren - Save My Night

Van pár tüctüc szám, amit szeretek, ez is olyan. A sárvári nagy éjszakai feltámadásom zenéje, amikor a kellemes hányás után magamhoz tértem, és végre elkezdtem futni, mentem, mint a gép előre. Az éjszaka a barátom. 

Barthezz - On The Move

Középiskolás éveimet juttatja eszembe, akkor tomboltunk erre a zenére. Szigorúan a 8 perces verziót hallgatom futás közben.  

Bastille - Of The Night

Régi, mégis új zene, nekem ez az idei Ultrabalaton dala. Az a kép ugrik be róla, hogy a tűző napsütésben tempózom felfelé a dombra valahol a Káli-medencében, jól vagyok, élvezem a futást, és tudom, hogy célba fogok érni.

Hien - Blue Sky

A rádióban hallottam, megtetszett és felkerült a lejátszómra. A székesfehérvári 12 óráson hallgattam is, és valahogy a refrén segítségével elhittem, hogy amiért odamentem, azt meg is tudom csinálni. És azóta valahogy mindig mindent elhiszek.

Sum 41- Noots

A "gyorsanfutós" zeném. Ha edzésen vagy versenyen magamhoz képest tempósan akarok futni, akkor ezt nyomom be. Garantált az 5 perces vagy gyorsabb tempó!

H-Blockx - Countdown To Insanity

Bár ez a Red Bull Air Race hivatalos zenéje, nálam mégis az ultrafutás zenéje lett. Mert az ultrások mind őrültek. :)

A Suunto futóórák forgalmazójának, az Amer Sportsnak, és Tettamanti Gábornak köszönhetően lehetőségem volt kipróbálni, tesztelni egy Suunto Ambit 2-es órát. Ez a szépséges feketeség több mint egy hónapig velem volt minden edzésemen és életem nagy versenyén, az Ultrabalatonon is.

Előrebocsátom, hogy ez az írás nem egy profi teszt lesz, inkább egy szubjektív vélemény arról, hogy én személy szerint milyennek találtam az órát, és hogyan boldogultam vele. Ennek az az oka, hogy az óra annyi mindent tud, és olyan sok sportág edzései során használható, hogy kb. egy évembe tellett volna, hogy minden képességét és lehetőségét ki tudjam próbálni. Én pedig inkább csak futottam vele.

Az órához tartozik egy pulzusmérő pánt, és egy adatkábel, ami egyben töltő is, mindezt egy helyes és dizájnos dobozba rejtette a gyártó, valamint egy kis használati utasítás, ami segít, hogy mit hová dugdossunk az órán és a számítógépen. A Suuntonál már alap, hogy az órák GPS vevővel vannak ellátva, hiszen ez segít a távolság megtételének jelzésében.

Az első használat előtt regisztráltam a Movescount.com oldalra, amely a Suunto órák hivatalos oldala, itt felhasználónévvel és jelszóval lehet saját profilt létrehozni, ahová aztán az óra automatikusan feltölti az elvégzett edzéseket, és ahol aztán ki lehet elemezni azokat. Ezen a felületen lehet módosítani az óra mindenféle beállításait is, mit mérjen, mit ne mérjen, mit mutasson a kijelzője, és mit ne, valamint a személyes adatokat (testsúly, magasság, pulzustartományok) is itt kell megadni, hogy aztán ezekből is tudjon számolni a karra csatolható „számítógép”.

Az első és számomra legfontosabb dolog az volt, az óra akkumulátora minél tovább bírja, ezt előzetesen jeleztem is Gábornak, amikor a tesztelendő óra „kilétét” igyekeztünk egyeztetni. Szerettem volna ugyanis, ha magammal tudom vinni az Ultrabalatonra, és velem együtt az óra is körbe tud érni, azaz kibírja a 32 órás szintidőt és a 212 kilométert anélkül, hogy tölteni kellene. A Suunto Ambit 2 képes erre, beállításainak köszönhetően ugyanis módosítható az üzemideje. Változtatható a GPS vétel gyakorisága 1 és 10 másodpercenkénti méréssel, valamint a GPS vétel pontossága. Tökéletes pontosság esetén 16 órát bír a Suunto, jó vétel esetén 24 órát, elégséges vétel esetén 50 órát, ha pedig kikapcsoljuk a GPS-t, akkor 150 órán át is megy egy töltéssel az óra. Az Ultrabalaton esetében, hogy biztosra menjek, az 1 percenkénti GPS vételt és az „OK” beállítást választottam, hogy biztosan kibírja az óra a 32 órát. Nem is volt vele probléma, a célba éréskor 60 %-on állt az aksija úgy, hogy pénteken töltöttem, szombat reggel 8-tól vasárnap délután 2-ig folyamatosan működésben volt, szóval ezen a téren jól vizsgázott. Természetesen a beállítások miatt nem mért teljesen pontosan, 212 kilométeren 6 kilométert lecsalt, de mivel nem szögegyenes útvonalon haladtam, hanem volt jónéhány kanyar, amit a percenkénti vétel miatt „nem vettem” be, ez így természetes. Menet közben nem volt zavaró a mérés pontatlansága, az volt számomra a lényeg, hogy a pillanatnyi tempómat nagyjából láthassam az első 100 kilométeren (akkor még fontos volt), illetve rajt óta eltelt időt is figyelemmel tudjam követni. Pulzusmérőt direkt nem vittem magammal a versenyre, mert egyébként anélkül szoktam futni, és emiatt a pulzusértékeimet nem ismerem, inkább a testem jelzéseire szoktam figyelni.

Az Ultrabalaton előtt és után végzett edzéseimen a teljesen pontos GPS beállításokat alkalmaztam. Az óra gyorsan, szinte pillanatok alatt megtalálta a jelet, és még abban az utcában is tökéletesen vette, ahol a Nike órám képtelen rá – ennek kifejezetten örültem, mert végre az órámon is a pontos távot láthattam, nem pedig 3-400 méterrel rövidebbet a valóságnál (ami miatt mindig torzul a tempó is).

A pulzusmérőt az Ultrabalaton kivételével rendszeresen használtam, érdekes volt látni, hogy milyen tempóhoz milyen pulzusértékek társulnak az esetemben. A tesztidőszak alatt általában elég meleg volt, ezért a pulzusom magasabb volt, mint amire számítottam volna, de ettől nem estem kétségbe.

Terepre sajnos nem jutottam el az órával (amúgy is elég ritkán futok terepen), így ezt a feladatot a férjemre, Milánra bíztam, aki örömmel futtatta meg az órát a Margitszigetnél kicsit magasabban fekvő helyeken. Terepfutás üzemmód esetén az óra kijelzőjén a tempó, a megtett táv, a pillanatnyi sebesség mellett látható az addig megtett szint is, egy kis grafikonon jelzi, hogy épp hol jár az ember. A sűrűbb, erdős részeken is jó volt az óra GPS vétele, így végig tudta követni a teljes útvonalat.

Az egyik jópofa funkciója az órának, hogy az edzés végén kiírja, hogy az adott edzés szerinte milyen hosszú regenerációt igényel – kíváncsi lettem volna, hogy az Ultrabalaton után milyen pihenőt javasolt volna nekem, de valamiért ebben az esetben nem írta ki a pihenőidő hosszát, valószínűleg a pulzusmérő kellett volna hozzá, hogy a szívverés alapján tudjon kalkulálni.

Az óra egyébként rendkívül könnyű, jól viselhető, kényelmes, nem tört és nem dörzsölte ki a kezemet. A pulzuspánttal szintén nem volt problémám, sikerült megfelelően méretre állítani, a top alatt nem szorított, nem mozgott el és nem dörzsölt ki.

Sajnos az óra rengeteg funkcióját nem sikerült kipróbálnom, mert az Ultrabalaton előtt és után főként rövid és laza távokat futottam a regeneráció érdekében. Pedig az óra nagyon sok mindent tud, képes végignavigálni előre rögzített útvonalon, ki tudja számítani az edzések és az adott futás alapján a maratoni célba érkezés várható idejét a versenyen, képes versenyeztetni egy virtuális edzéstárssal is. Emellett lehet vele úszni, bringázni, túrázni, síelni, triatlonozni és teremben edzeni.

Személy szerint nekem nagyon tetszett ez az óra, valószínűnek tartom, hogy ha a mostani órám felmondja a szolgálatot, akkor a következő egy Suunto lesz. Aki profi, megbízható órára vágyik, ami még dizájnosan is néz ki, annak szívből ajánlom a Suunto Ambit 2-t.

Bővebb leírás és használati útmutató a funkciót megismeréséhez itt található: http://www.suuntoorak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=358&Itemid=420

Mint ahogy már írtam, újra dolgozni járok. A munkahelyem szerencsére nincs messze az otthonomtól, mindössze 4 kilométerre, ennek ellenére picit macerásnak érzem a közlekedést. Reggel ugyanis először eltrolizok Milcsivel a bölcsiig, ott leadom, aztán visszaszállok a trolira, elmegyek vele a buszig, felszállok rá, utazom vele pár megállót, majd felsétálok a hegyre a munkahelyemre. Visszafelé ugyanez, csak fordítva, melóból robogás a gyerekért, aztán haza. Ha minden szépen jön, akkor ez kb. 20 perc – de eddig egyetlen alkalommal sem jött szépen semmi. Általában az orrom előtt ment el a járat, és várhattam a következőre 10 perceket. Én pedig utálok várni. Haladni szeretek, nem pedig időt fecsérelni a semmire. És egyébként sem szeretem a tömegközlekedést, főleg nyáron, a hőmérséklet és a szagok miatt… brrrr….

Már a munkába állás előtt gondolkodtam azon, hogy én bizony futva fogok munkába járni, meg haza, szereztem is hamar egy öltözőszekrényt magamnak a munkahelyemen, van szép öltöző meg zuhanyzó is. A pár napos BKV-zás még inkább meggyőzött arról, hogy futva jobb lesz nekem, gyorsabban haladok, akkor indulok és arra megyek, amerre szeretnék, és csak a saját szagommal kell kibékülnöm. Egy dolog hiányzott még a „boldogsághoz”: egy futós hátizsák, amiben hozhatom-vihetem a cuccaimat. De ez is megoldódott, sikeresen beszereztem a Decathlonban egy Quechua trail zsákot, úgyhogy semmi nem tartott vissza attól, hogy beindulhasson a futás a munkába projekt.

És hogy miért is érdemes munkába futni? Gondoltam, összeszedem, hátha másnak is kedvet csinálok vele.

Miért jó?

- Összekötöd a kellemest a hasznossal: eljutsz a munkába/haza, közben pedig sportolsz, letudod a napi edzésedet. Bringával munkába járni már teljesen elfogadott, a munkába futás is hasonlóan működik.

- Aránylag olcsó megoldás a közlekedésre: lehet spórolni a benzinen, utazáson, bár azért ha valaki nem csak munkába jár BKV-val, akkor a bérlet árát nem tudja megúszni.

- Gyors: megspórolod a várakozási időt a buszra/egyéb járműre, nem ülsz a dugóban az autóban, hanem haladsz, rövidebb távolságot gyorsabban meg lehet tenni futva, mint máshogy (jó, a bringa gyorsabb).

Mi kell hozzá?

- Egy jó hátizsák szerintem elengedhetetlen, amivel tudsz futni, és beleférnek a cuccaid (iratok, pénztárca), a váltás ruhád, esetleg az ebéded. Zsákot már pár ezer forintért lehet venni, aki fut, annak mindenképpen jó befektetés egy ilyen, mert túrára, versenyre is simán magaddal tudod vinni.

- Ha a munkába futsz be, akkor ott jó, ha van zuhanyzó és öltöző (bár akár a wc-ben is át lehet öltözni, és meg lehet mosakodni, de az azért nem az igazi), hogy megérkezés után meg tudj fürödni. A kollégák nem biztos, hogy díjaznák, ha izzadtan és büdösen ülnél be közéjük dolgozni, és nem is igazán higiénikus és gusztusos csatkosnak lenni egész nap. :)
A fürdés miatt vigyél magaddal törölközőt, tusfürdőt, papucsot, lányoknak érdemes sminkszerekkel is felkészülni (hazafutás előtt ezt érdemes lemosni, hogy ne pandamaciként közlekedj).

Mire figyelj?

- Tervezd meg előre az útvonaladat, merre fogsz futni. Ha teheted, fuss kisebb forgalmú, kevésbé szmogos útvonalon.

- Indulj időben, ne kapkodás legyen a vége. Inkább tervezz kicsit lassabb tempóval, mert sosem lehet tudni, hogy hány piros lámpa áll az utadban, mennyi lesz a gyalogos, akit kerülgetni kell, van-e útfelbontás, vagy bármilyen nehezítő tényező. Kalkuláld bele az edzésbe a zuhanyzási és az öltözési időt is. Ha tudsz, utána pár percet szánj a nyújtásra is!

- Melegben legyen frissítőd, futás után igyál sokat, nehogy kiszáradj! A munkába futás ugyanolyan edzés, mint bármilyen más futás.

- Óvatosan hallgass zenét (ha szoktál), hogy halld a zajokat körülötted, és légy nagyon figyelmes a közlekedés során.

Mire számíts?

- Egyre többen járnak futva munkába, szóval lehet, hogy találkozol majd egy másik „őrülttel”, aki zsákkal döcög valamerre.

- Gyalogosokat kell majd kerülgetned, ez megtörheti a tempód és a lendületed – ezért is érdemes lassabb tempóval számolni a menetidő kalkulálásakor.

- Lesznek, akik furán néznek majd rád akár az utcán, akár a munkahelyeden, de ne törődj velük, légy büszke arra, hogy mozogsz. Szerintem munkába futva járni menő!

- Lesz nálad egy csomó „illatos” és nedves ruha. :) Ezeket valahová el kell tudnod helyezni, hogy megszáradjanak – ezért jó, ha van szekrényed.

- Feladatos edzéseket (pl. tempófutás, résztáv) nem nagyon fogsz tudni végrehajtani a közlekedős futás során, inkább kényelmes futásokra számíts, de ezeknek is van edzésértéke!

Én már egy futáson túl vagyok, az előzetes számításom pedig bevált: futva gyorsabb vagyok, mint a tömegközlekedéssel. Már csak ezért is megéri!

Az elmúlt két hét jó sok változást hozott az életünkbe: több mint két év otthoni munka (gyereknevelés és cikkírás) után visszatértem a rendes jómunkásemberek közé, és ismét egy bejárós munkahelyen dolgozom. Ez az új helyzet kicsit mindent felforgatott, és az eddig jól bevált edzésrendszerünket is módosítanom kellett miatta. Szerencsére a munkám ugyanaz, mint a babázás előtt, így nem kellett új munkakört és új feladatokat is betanulnom és megszoknom.

Eddig délután jártam futni, amikor Milán hazaért. Lepasszoltam neki Milcsit, és elmentem futni. Remek kikapcsolódás volt az egész napos gyerekezés után, kimozdultam, mozogtam, kiszellőztettem a fejem. Most viszont, hogy Milcsi bölcsis, én pedig dolgozni járok, azt éreztem, hogy nem tehetem meg sem a kisfiammal, sem az apjával, sem pedig saját magammal, hogy amikor együtt lehetnénk, akkor én a hobbimnak hódolok, és lelépek futni. Nem vehetek el tőlük még több időt, mikor így sincs lehetőségünk olyan sokat együtt lenni, mint eddig. Így is hiányzik napközben a kisfiam, nem akarok még többet távol lenni tőle. Így hát "komoly" döntést hoztam: felkelek hajnalban, és akkor fogok futni járni. Érdekes módon nem volt nehéz így határoznom annak ellenére, hogy korábban mindig azt mondtam, hogy én azért nem fogok korábban kelni és kevesebbet aludni, hogy elmehessek futni, megyek inkább délután-este. De most ezt szépen felülírtam.

Beállítom szépen 5 órára a telefonomat, és legkésőbb fél 6-kor nekiindulok az edzésnek. Az első egy-két alkalom nem volt túl kellemes, de kezdek azért belejönni. Ami a dolog szépsége, hogy mostanában gyorsító edzéseim vannak, amikor meghatározott tempóban kell futnom, vagy valamilyen iramváltásos feladatot kell végrehajtanom. Ez a sok lassú, hosszú futás után eleve problémás, van, hogy erősen kell küzdenem a tempóért, és nem tudtam, hogy mennyire lesz nehéz ezt kivitelezni kora reggel, közvetlenül ébredés után. Hát, küzdök néha, de azért jobban megy a gyorsítás, mint vártam, és legalább tutira felébredek tőle. Ha pedig épp nem kell gyorsítanom, akkor az ébredésemet határozottan segíti egy mentőautó, ami a legnagyobb, leghidegebb pocsolya tartalmát zúdítja rám (ma reggel legalábbis ez történt).

Szóval most már hét közben reggelente futkározom, és ettől egyébként jól érzem magam, jó dolog úgy bemenni a munkába, hogy már túl vagyok a napi edzésemen, és szabad a délutánom. Szerencsére sokat dob a dolgon az is, hogy ismerősökkel is szoktam találkozni reggelente, és nem csak én vagyok egyedül, aki ilyenkor fut (tudom, vannak sokan, akik még korábban kelnek). Az új felállást remélem, hamar megszokom, és amint beszereztem egy futós zsákot, a munkába és munkából futással is megismerkedem. Azt hiszem, jobban fogom élvezni, mint a tömegközlekedést.

Bizonyára mindannyian találkoztunk már olyan gyaloglókkal, túrázókkal, akik lendületes tempóban, kezükben egy pár bottal haladnak: ők a gyaloglás egyik kedvelt, eszközös változatát, a Nordic Walkingot űzik.

Gyaloglás botokkal

A Nordic Walking, másnéven északi járás a profi sífutóktól származó mozgásforma, amely az 1990-es évek végére fejlődött tömegsporttá, addig csak a sífutók nyári kiegészítő edzéseinek egyike volt. Ám hatékonyságát és jótékony hatásait látva edzők, orvosok és gyógytornászok kezdték el népszerűsíteni a mozgást, amely a 2000-es évekre egyre ismertebbé vált, manapság pedig megszámlálhatatlanul sokan hódolnak neki.

Nem véletlenül, hiszen komplex és teljes testet átmozgató, mégis könnyen elsajátítható, minden életkorban űzhető sport, amihez elég egy egyszerű eszköz, a bot, valamint a helyes gyaloglótechnika megtanulása. A NW során a karok és a lábak ellentétesen mozognak, ezzel adnak ritmust és dinamikát a gyaloglásnak, a bothasználat miatt a lépések megnyúlnak, és a karok és a felsőtest is ugyanúgy dolgozik, mint a lábak. A karok intenzív használata miatt lendületesebb és dinamikusabb a haladás, több izom dolgozik, ezáltal gyorsabban és könnyebben érhetünk el eredményeket a fogyásban és az alakformálásban, mintha csak egyszerűen gyalogolnánk.

De mire jó ez?

A Nordic Walking számos előnnyel bír, amelyek miatt érdemes kipróbálni – és amelyek miatt valószínűleg bele is fogunk szeretni. Remekül fejleszti az állóképességet, de úgy, hogy a botok használatának köszönhetően kevésbé terheli az ízületeket, mint az egyszerű gyaloglás. A NW a test izmainak nagy részét megdolgoztatja, hiszen nemcsak az alsó test izmait edzi, hanem a kar, nyak, váll, hát és derék izmait is átmozgatja, épp ezért ülő munkát végzőknek kifejezetten ajánlott. A sportolás során elsajátított helyes testtartás segít abban, hogy napközben is jól tartsuk magunkat, így kevésbé terheljük gerincünket, megnyissuk az összeszűkült mellkast, ezáltal javítsuk légzési folyamataink hatékonyságát.

Az izmok mellett a keringési rendszerre is jótékony hatást gyakorol, edzi a tüdőt, a szívet, az érrendszert, javítja a test és az agy oxigénellátottságát. Ha rendszeresen mozgunk, fokozzuk a szervezet zsír- és kalóriaégető folyamatait, tehát megszabadulhatunk az esetleges plusz kilóktól, és megelőzhetjük az elhízást is. Emellett endorfint, adrenalint termelünk sport közben, amelyek segítenek a stressz legyőzésében, és a kiegyensúlyozottabb élet elérésében. Ezt a mozgásformát gyermekek, felnőttek, idősebbek, és akár kismamák is elkezdhetik, nincs életkorhoz kötve. Szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők, cukorbetegek számára is ajánlott, mert nem terheli túl a szervezetet, ugyanakkor elég intenzív ahhoz, hogy jótékony hatással legyen a test működésére. Ezen kívül sérülések, operációk után, gyógytorna mellett terápiás célokra is alkalmazható a Nordic Walking.

Kezdjük az alapoknál!

Ha szívesen kipróbálnánk a Nordic Walkingot, elsőként érdemes keresnünk egy szervezett csoportot, ahol szakképzett edzők, illetve túravezetők foglalkoznak a sporttal ismerkedni vágyókkal. Bár a NW igazán könnyűnek tűnik, mégis érdemes szakember segítségét kérni az első alkalmakkor, hogy ki tudjuk választani a testmagasságunkhoz megfelelő hosszúságú botot, valamint el tudjuk sajátítani a botokkal való szabályos és hatékony mozgást. A szakemberek minden kérdésünkre választ adnak, segítenek az edzettségünknek és állóképességünknek megfelelő tempó, intenzitás és távolság kiválasztásában, tippekkel és tanácsokkal látnak el minket, hogy a sportolás élvezetes legyen számunkra, és ne menjen el tőle a kedvünk az első edzés után. A szervezett, csoportos edzések előnye, hogy társaságban jobban telik az idő, motiválhatjuk és ösztönözhetjük is egymást a sporttársakkal, és akár barátokra is lelhetünk köztük.

Budapesten főként a Normafa, a Hármashatárhegy, a Margitsziget és a Városliget ad otthont NW edzéseknek, de a főváros környéki településeken és a vidéki nagyvárosokban is érdemes érdeklődni, van-e közös edzés valamelyik parkban vagy sportpályán. A szervezett edzéseken általában több csoport van, kezdők és haladók külön edzenek a számukra ideális tempóban és terepen, illetve külön szerveződnek senior csoportok is az idősebb korosztály számára.

Ha csatlakoznánk NW edzéshez, tájékozódjuk a következő honlapok valamelyikén: www.nordicwalkingsport.hu, www.gyalogolj.hu, www.sifutas.hu, vagy írjuk be a netes keresőbe a Nordic Walking oktatás, vagy Nordic Walking tanfolyam keresőszavakat a lakóhelyünkkel kiegészítve.

Olcsó, könnyű, hatékony

A Nordic Walking nem igényel nagy anyagi ráfordítást, hiszen egyetlen speciális felszerelésre van hozzá szükség, a Nordic Walking botokra (a legtöbb szervezett tanfolyamon azonban a résztvevők kedvezményes áron vásárolhatják meg a nekik való botokat). Az edzés során a lényeg, hogy kényelmes, könnyű sportruházatot viseljünk, és legyen egy kényelmes, strapabíró sportcipőnk, amelyben jól tudunk haladni. Az edzések a szabadban zajlanak minden évszakban, így nem kell bérletre költenünk, ingyen fedezhetjük fel a természetet, és bárhol sportolhatunk, ahol csak szeretnénk. Miután a csoportos edzéseken elsajátítottuk a sportág technikáját, a helyes bothasználatot és az ideális mozgást, eldönthetjük, hogy a későbbiekben egyedül hódolunk-e új sportszenvedélyünknek, vagy továbbra is inkább társaságban, edzői vezetéssel mozgunk.

Túrára fel!

Amikor megvannak a megfelelő alapjaink, és úgy érezzük, hogy erőnlétünk kezd javulni, a kezdeti néhány kilométer megtétele már túl könnyűnek bizonyul számunkra és növelnénk a terhelést, próbáljuk ki a sík haladás helyett a terepen, dombra (vagy hegyre) fel és le túrázást. Ezzel új színt vihetünk az edzésekbe, hiszen ez másfajta terhelést ró a szervezetre és az izmokra, mint a sík terep. Fedezzük fel a környékünkön a túraútvonalakat, erdei utakat, szippantsunk mélyeket a friss levegőből és élvezzük az érintetlen természet szépségét.

Ha szeretnénk magunkat „élesben” is kipróbálni, nézzünk szét a http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/ oldalon, válasszunk ki egy könnyebb terepen zajló, kis szintemelkedésű, teljesíthető hosszúságú teljesítménytúrát, és vágjunk bele. A teljesítménytúrákon mérik a túrázók idejét, az útvonalon ellenőrzőpontokon a túra itinerébe való pecsételéssel és frissítővel várnak minket, a célba pedig a teljesítésért általában emléklap és kitűző jár, amely a későbbiekben emlékeztethet minket arra, mire is vagyunk képesek.

A cikk megjelent a Nők Lapja Egészség magazinban.

Fotók: Pinterest

Két hete már, hogy lement az Ultrabalaton, de olyan, mintha egy éve lett volna, és olyan, mintha nem is velem történt volna. Pedig velem történt, én csináltam meg, nem más. Még mindig nagyon boldog és büszke vagyok erre a teljesítésre, hogy sikerült, de ettől igyekszem nem elszállni. Beletettem a munkát, kivettem belőle egy eredményt, a teljesítés eredményét. De ettől még nem lettem jobb futó, nem érzem azt, hogy enyém az egész világ. Nem akarok Spartathlonon indulni (egyelőre, mondjuk a következő 10 évben), és nem akarok vérszemet kapni és minden létező ultraversenyen elindulni.

Próbálok okosan, a megkezdett úton, a felépített vonalon tovább haladni, fokozatosan, élvezettel. Jelenleg három nagyobb versennyel kalkulálok az év hátralévő részében: augusztus 9-én a Suhanj!6 6 órás versennyel, szeptember 6-án a budapesti 12 órás Optivita állomással, és a november 8-ai velencei 6 órás Optivitával.

A két Optivita állomást szeretném minél jobban teljesíteni, hogy év végén a négy verseny összesítése után (Optivita Ultrafutó Kupa 4 állomása, egy 24, két 12 és egy 6 órás verseny kell hozzá) minél jobban álljak az összetettben. Jelenleg a 2. helyen állok két verseny után, de év végéig még bármi megtörténhet, bárki feljöhet és megelőzhet, ettől függetlenül szép lenne dobogós helyen végezni.

A Suhanj!6 tavaly nagyon jó élmény volt, remélem, idén is az lesz, és abban is bízom, hogy végre sikerül 60 kilométer fölé mennem egy 6 órás versenyen. Vicces, de az 58-59 kilométert minden esetben stabilan tudom hozni 6 óra alatt, legyen az 12, 24 órás, vagy 212 kilométeres verseny, most itt az ideje kicsit összekapni magam, és egy 6 órás versenyen behúzni azt a hatvanvalamennyit.

A szeptemberi 12 óráson sem titkolt célom az egyéni csúcsjavítás, nagyon jó lenne 110 kilométer fölé jutni. Ha egy dombos pályán (az UB-n) ment a 108, akkor ez egy sík körpályán reális lehet. A novemberi 6 órást meg majd meglátjuk.

Ezek mellett a versenyek mellett, ha úgy alakul, lehet, hogy lesznek még kisebb, más versenyek is, például a Zsákbamacska futás, ahol tavaly 2. lettem, így idénre van egy meghívásos nevezésem, de akár egy maratont is szívesen futnék,  ha belefér a felkészülésbe.

Az elmúlt két hét rövid, kényelmes futásokkal telt, hogy kipihenjem az UB fáradalmait, a héten viszont kezdődik a komoly munka, gyorsító edzésekkel. Jövő héten pedig az igazi munkám is elkezdődik, 2 év és 4 hónap itthonlét után ismét dolgozni fogok (bár itthonról eddig is dolgoztam, de nem napi rendszerességgel, bejárósan). Szóval eléggé új helyzet lesz ez most nekem, de igyekszem megoldani a rám váró feladatokat.

Bár az utóbbi időben a futás az egyik legtrendibb mozgás, mégsem kötelező mindenkinek futnia, aki szeretne a szabadban, eszközök nélkül sportolni: a gyaloglás is hatékony és egyszerű, próbáljuk hát ki!

A gyaloglás annyira elemi mozgás, hogy már pici gyerekként elsajátítjuk, aztán egyre rutinosabban, egész életünkben gyakoroljuk – talán emiatt nem is gondolnánk arra, hogy akár sportként is űzhető. Pedig ugyanolyan sport, mint a futás, gondoljunk csak a profi gyaloglókra, akik a hobbifutók tempójánál gyorsabban képesek haladni az atlétikai versenyeken. Nekünk nem szükséges ilyen extra sebességgel közlekedni, de odafigyeléssel, elszántsággal, és egy hat hetes edzésterv segítségével hamar az életünk részévé tehetjük a rendszeres, sportszerű gyaloglást.

Gyalogolni jó!

„A gyaloglás szinte bárki számára egyszerűen űzhető sport, hiszen nem más, mint az alap mozgásunk sportmozgásként való végzése.” – mondja Barát Gabriella személyi edző. „Nincs helyhez és időhöz kötve, nem függ az életkortól, bárki bármikor elkezdheti. Olcsó, könnyű, egyszerű, és még a sérülésektől sem kell tartanunk.” A lényeg, hogy a sétaként megszokott gyaloglást egy kicsit tempósabban végezzük, közben pedig a mozgásra koncentráljunk, hogy izmaink erőteljesebben és hatékonyabban tudjanak dolgozni.

„A gyaloglás rendkívül hatékony zsírégető sport, segítségével óránként – testsúlytól, a megtett távtól és a gyaloglás intenzitásától függően – akár 250-300 kalóriát is elégethetünk. Mivel kardiomozgásról van szó, a gyaloglás remekül edzi a szív- és érrendszert, a tüdőt, és javítja a tüdőkapacitást, formálja a fenék, a comb és a vádli izmait, megdolgoztatja a derekat, a hasat és a csípőt, valamint a karokat is átmozgatja. A gyaloglás a csontrendszert is erősíti, segítségével a csontritkulás kialakulásának esélye is csökkenthető. További előnye még, hogy ízületkímélő, a talajra való érkezés során nincs erőteljes becsapódás, így súlyfelesleggel küzdők számára is ideális mozgásforma. Magas vérnyomás mellett is – az orvossal való konzultáció után – elkezdhető a gyaloglás, hiszen a kardiovaszkuláris rendszerre gyakorolt jótékony hatása miatt segíthet a probléma leküzdésében, és a cukorbetegeknek is érdemes beilleszteniük napjaikba ezt a sportot, mert a vércukorszint egyensúlyban tartásában is segíthet.” – sorolja a szakértő a gyaloglás jótékony hatásait.

A sportgyaloglás technikáját igen könnyen elsajátíthatjuk, főként arra kell koncentrálnunk, hogy a lépésnél az elrugaszkodás és a karok lendítése erőteljesebb legyen, mint a mindennapi séta esetén. „Ha gyaloglunk, a törzsünk maradjon egyenes, ne dőljünk előre, akármennyire is azt gondoljuk, hogy ettől a testtartástól fogunk gyorsabban haladni. Miközben lépünk, figyeljünk arra, hogy a lépés az egyik láb saroktámaszával kezdődjön, ezután gördüljünk végig a talpunkon a lábujjpárnákra érkezve, majd rugaszkodjunk el a talajtól.” – ismerteti a gyaloglás technikáját Barát Gabriella. A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy a karmozgás nagyon fontos a gyaloglásnál, hiszen ezzel tudjuk fokozni a tempót, valamint ritmust tudunk adni a lépteinknek is. A karjaink és a lábaink ellentétesen mozogjanak, tehát amikor a jobb lábbal lépünk éppen előre, akkor a bal kart lendítsük előre, bal lábbal való lépésnél pedig a jobb karunk lendüljön. Minél gyorsabban lépkedünk a lábainkkal, annál erőteljesebb karmunkára van szükségünk.

Csak az első lépés nehéz!

Elsőként az elhatározásra van szükség, hogy beillesztjük az életünkbe a rendszeres mozgást, és elkezdünk gyalogolni. „Jelöljük ki azokat a napokat, – kezdetben hetente legalább 3 alkalmat – amikor mozogni szeretnénk. Az edzésnapok között legyen legalább egy pihenőnap, hogy ne sokkoljuk a testünket az addig nem megszokott mozgással.” – ajánlja a személyi edző. Az első gyaloglós héten 30 perces mozgásra törekedjünk alkalmanként, hogy a testünk meg tudja szokni, és mi is kellően rá tudjunk hangolódni a sportra, és be tudjuk tartani a rendszerességet.

Ha úgy érezzük, nem vagyunk elég elszántak, vagy azt gondoljuk, hogy egyedül nem fog menni a sportolás, szervezzünk társakat magunk köré: biztosan van legalább egy olyan barátnőnk vagy családtagunk, aki szeretne mozogni, de egyedül nem kezdi el – itt a lehetőség, hogy társuljunk! Együtt könnyebben fog menni, nehezebb elbliccelni az edzést, tudjuk motiválni, húzni egymást.

Ha mégis egyedül vágunk bele, gondoljunk arra, hogy a sportolás remek alkalom arra, hogy kicsit egyedül legyünk, átgondoljuk a dolgainkat, kiszellőztessük a fejünket a szabad levegőn, összeszedjük a gondolataikat, és akár megoldást találjunk a problémáinkra. Mindeközben pedig teszünk az egészségünkért, a testünk edzettségéért, és jó példát mutatunk a gyerekeknek, unokáknak is.

Az új, mozgásban gazdag életformát hamar meg fogjuk szokni, a szervezet számára 3-6 hét alatt válik rutinná az, hogy sportolunk. Legyünk kitartóak, ne hagyjuk, hogy bárki vagy bármi eltántoríthasson minket célunktól, gondoljunk arra, hogy miért is kezdtünk el mozogni. Ha nem adjuk fel, és kitartunk elhatározásunk mellett, hamar tapasztalhatjuk a változásokat a testünkön: beindulhat a fogyás, az izmok tónusossá válnak, megerősödünk, növekszik a kitartásunk és az állóképességünk, a testünk és a lelkünk pedig megújul a rendszeres mozgásnak köszönhetően.

Öltözzünk gyaloglónak!

„A gyalogláshoz a legfontosabb egy kényelmes sportcipő, amely nem szorít, nem tör, de nem is csúszkál benne a lábunk. Öltözékünk legyen kényelmes sportruházat az időjárás függvényében, igyekezzünk olyan darabokat választani, amik nem szorosak, nem dörzsölnek, nem kényelmetlenek, így nem akadályoznak minket a szabad mozgásban.” – tanácsolja szakértőnk. Ha tehetjük, kerüljük a tiszta pamut, valamint a műszálas ruhadarabokat, inkább vásároljunk kifejezetten sportoláshoz tervezett, technikai anyagból készült ruházatot, amelyek elvezetik az izzadságot a test felszínéről, és nem dörzsölik ki a bőrt. A nagy sportáruházakban komplett sportfelszerelést vásárolhatunk, a szakértő eladók pedig segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a számunkra ideális cipőt és ruházatot viselhessük sportolás közben. Egy új, divatos ruhadarab remek motivációs eszköz lehet, hiszen ha már megvettük, nem tehetjük meg, hogy nem használjuk!

Edzésre fel!

6 hét alatt egészen belejöhetünk a gyaloglásba, ha követjük Barát Gabriella személyi edző edzéstervét. „Az 1-2. hét növekvő terhelését mindig egy könnyebb 3. hét követi, ez egyfajta ciklikusságot ad az edzéseinknek és a 3., ún. pihenőhét gondoskodik arról, hogy a sérülések messze elkerüljenek bennünket. Amennyire lehet, az útvonalaink legyenek változatosak, hogy ne váljon unalmassá az edzés.” – vázolja szakértőnk.

Egy héten tartsunk 3 edzést. Minden edzés előtt végezzünk alapos bemelegítést, mozgassuk át a bokát, a térdet, a csípőt, végezzünk néhány guggolást, hajoljunk előre és hátra, végezzünk kar- és vállkörzéseket.

Ritkán edzünk egyenletes tempóban, többnyire beiktatunk iramváltásokat is, amelyek fokozzák az edzés hatékonyságát, gyorsítják a kalóriaégetést.

Táplálkozzunk okosan!

Fokozhatjuk a gyaloglás testünkre gyakorolt hatását, ha a táplálkozásra és a folyadékfogyasztásra is figyelünk. Próbáljuk meg csökkenteni a hozzáadott cukrot és egyszerű szénhidrátokat tartalmazó ételeket, pl. a péksüteményeket, cukros üdítőket. Fogyasszunk összetett, lassan felszívódó szénhidrátokat, amelyek hosszú időre üzemanyagot biztosítanak testünk számára, pl. teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket, zabpelyhet, barna rizst. Törekedjünk arra, hogy minél többféle és több színű zöldséget és gyümölcsöt együnk. A folyadékfogyasztásról se feledkezzünk meg: igyunk naponta legalább 2,5 liter tiszta vizet, edzésnapokon ez akár 3 literre is növelhető.

A cikk megjelent a Nők Lapja Egészség 2014. februári számában.

Fotók: Pinterest

Teljesült a nagy álmom, hogy körbefussam a Balatont, megcsináljam a 212 kilométeres Ultrabalatont. Az az út, ami számomra eddig a célig vezetett, véget ért. Az az út, ami 2012. május 2-től 2014. június 1-jéig tartott, a 2,5 kilométeres, szülés utáni újrakezdő futástól a 212 kilométeres Ultrabalatonig.
De ez a célba érkezés nem valaminek a vége, hanem valami újnak a kezdete - hogy minek, az még a jövő kérdése, viszont biztos, hogy a futással, az ultrákkal nem állok le, nekünk még dolgunk van egymással.

Hosszú volt a felkészülés, feszített a tempó, számomra szokatlanul sűrű az idei szezon, de minden azért történt, hogy június 1-jén Balatonaligán a kezembe foghassam a nevemmel ellátott célszalagot. A téli alapozás nehéz pillanataiban ezt a képet láttam magam előtt, ez adott erőt, hogy elinduljak edzeni, hogy otthon hagyjam a fiamat és a férjemet, hogy benevezzek egy 12 és egy 24 órás versenyre. Voltak bennem kérdések, kételyek, de a végén valahogy mindig oda lyukadtam ki, hogy nem érdekel senki véleménye, oda fogok állni a rajthoz, és körbe fogom futni a Balatont. Lehet, hogy ez túl nagyképűnek tűnik, túl magabiztosnak, főként az eddigi eredményeim tükrében (idén jutottam 12 órán először 100 km fölé, 5 héttel az UB előtt indultam az első 24 órásomon), és annak tükrében is, hogy egyetlen ultrán sem lehet biztosra menni, mert bármi megtörténhet. De én ezzel nem voltam hajlandó foglalkozni, csak azzal, hogy meg fogom csinálni, mert olyan nincs, hogy nekem ez ne sikerüljön. Kaptam negatív kritikákat, aztán meg még több pozitívat, és annyian lettek rám kíváncsiak, hogy ettől kicsit meg is ijedtem, de végül ez is inkább doppingolt, hogy csak azért is megmutassam nekik, hogy meg tudom csinálni.

Az utolsó hét

Be kell valljam, a verseny hetében iszonyatosan ideges voltam. Addig vártam, hogy jöjjön már, legyünk már ott, fussunk, aztán az utolsó héten azt kívántam, hogy bárcsak lenne még időm készülni, gyengének és szerencsétlennek éreztem magam, és féltem. Hullámokban tört rám az idegesség, sokszor lett volna kedvem sírni, és visszamondani az egészet. Soha egy verseny előtt nem éreztem még így magam. Ezt sikeresen tetézte az Indexes-BMW Média Maratonos futótárs, Anita felkérése is arra, hogy az Index hadd kövesse és közvetítse a futásomat. Persze azonnal igent mondtam, majd a lelkesedés átcsapott rettegésbe, hogy mit akarok én ezzel a "celebkedéssel", mi van, ha leégek. De végül megbeszéltem magammal, hogy ez is csak egy pozitív doppingszer lesz számomra, és az érdeklődést a saját hasznomra fordítom majd, erőt merítek belőle.
Az egész hét a készülődés jegyében telt, frissítőket vásároltam, pótoltam a hiányzó felszereléseket, pakoltam, listát írtam, listát pipáltam. A konyha úgy nézett ki, mint egy komplett frissítőállomás, Milcsi pedig minden nap többször elmondta, hogy "Apa és Anya elmegy köjbefutni Bajatont". Ő ugyan még szerintem nem fogja fel teljesen, hogy nekünk mit jelent a futás, de akaratlanul is ösztönöz és támogat minket a maga 2 éves módján. Tudtam, hogy érte is küzdenem kell, és az apjáért is, aki nem csak az életben, hanem a futásban is társam.

Pénteken délután indultunk útnak két barátunkkal, Tibivel és Tomival kiegészülve, ők vállalták, hogy segítőink és kísérőink lesznek a nagy úton autóval és bringával, etetnek, itatnak és istápolnak minket szükség szerint. Mivel kettőnket kellett segíteni, benne volt a pakliban, hogy lesznek nehézségek, de bíztunk benne, hogy Milánnal nem távolodunk majd annyira el egymástól, hogy nehéz legyen a dolguk, és nagy távolságokat kelljen köztünk bejárni. Jó hangulatban utaztunk, lepakoltunk a szálláson, a balatonkenesei Honvéd Üdülőben, majd átmentünk Aligára a rajtba a tésztapartira és a chipet felvenni. Szinte azonnal ismerősökbe botlottunk, mindenkivel váltottunk pár szót, de azért ekkor még érezhető volt a feszültség mindenkiben, főleg az egyéni indulókban, és főleg az először egyéniben indulókban. Nem bandáztunk túl sokáig, visszamentünk a szállásra, beszélgettünk, eszegettünk, majd igyekeztünk korán lefeküdni.

A nagy nap - az első

Reggel viszonylag nyugodtan ébredtem, de a készülődés közben mégis fokozódott az izgalmam. Ez mondjuk minden verseny előtt így van. Felvettem a versenyszerelésemet, a szokásos lila Nike felsőt (Mielőtt valaki azt feltételezné, hogy csak ez az egy lila felsőm van, és csak abban futok, közölném, hogy nem, két tök egyforma van belőle!), a fekete Adidas rövidnadrágot, a lila Compressport kompressziós szárat, és a Hokámat. Karomra felcsatoltam a tesztelésre kapott Suunto Ambit 2-t, hogy végig, a teljes távon mérni tudjam a dolgokat, az 50 órás akkumulátorkapacitásnak köszönhetően.
Összekészítettem az éjszakai cuccot egy kis zsákba, hogy majd csak be kelljen dobnia a fiúknak a bringás induláskor, és a hűvös miatt egy vékony hosszú ujjút még magamra húztam. Derekamra került a Spibelt, benne a telefonom, zsebkendő, mp3 lejátszó, majd a rajtszámtartó öv is, benne egy géllel. Tibi átvitt minket a rajtba, majd visszament a szállásra, hogy összepakoljanak és összekészüljenek Tomival, azt beszéltük meg, hogy úgy 15-20 kilométernél találkozunk majd. A rajtnál már ott volt a rengeteg futó, számtalan ismerős, akivel tudtunk, váltottunk pár szót, mindenki izgult, mi is. Milánnal összeölelkezve megbeszéltük, hogy megcsináljuk, célba fogunk érni mindketten. Itt egy kicsit pityeregtem, de valahogy ki kellett engednem a gőzt a hosszú út előtt, ne vigyem magammal, ha nem muszáj.

Minden egyéni futó kapott egy-egy lufit, amit a rajt pillanatában elengedtünk, majd nekilódultunk. Rögtön egy emelkedőn kellett felfutnunk a Club Aligából, szerencsére így nem tudtam elfutni az elejét, könnyebb volt így felvenni a tervezett tempót. Igyekeztem jólesően menni, hangolódni, beszélgettem jópár futóval, ismerősökkel és ismeretlenekkel is. Milán hamar ellépett, de megbeszéltük, hogy mindketten elsősorban magunkra koncentrálunk, és úgy futunk, ahogy jólesőnek érezzük - innentől sokáig csak messziről láttam a hátát, hol kicsit távolabb volt, hol közelebb. Keresztülfutottunk a kenesei Honvéd Üdülőn, itt kellemes érzések fogtak el: 3 éve én futottam itt, amikor párban mentünk, másfél hónappal utána pedig itt derült ki, hogy már nem ketten, hanem hárman vagyunk.

Tartottam a tervezett 6 percen belüli tempót, nem szerettem volna gyorsabban, de lassabban sem menni, nézelődtem, pozitív gondolatokkal voltam elfoglalva, a rajt előtti izgalmam is megszűnt. Hiszen csak futnom kell, haladnom, okosan és ügyesen, közben pedig ennem, innom, és lehetőség szerint jól érezni magam. A fiúk is felbukkantak hamarosan, oda is adtam nekik az azóta levett hosszú ujjú felsőt, és megbeszéltük, hogy kérek majd egy gélt, és megitattak izóval. Zenét egyelőre nem hallgattam, próbáltam kitolni azt az időtartamot az elején, amíg nem veszem igénybe a zenei segítséget. Már Almádiban voltam, 30 kilométernél, amikor hívott Anita az Indextől, hogy mi újság, futás közben gyorsan ledaráltam, hogy minden oké, jól vagyok, és tartom a tervezett tempót. Egyébként úgy terveztem, hogy Aszófőig, 48 km-ig, a dimbes-dombos szakasz kezdetéig igyekszem 6 perces átlagot hozni, mert onnantól úgyis lassulni fogok. Féltem a szintes résztől, ezért próbáltam odáig egyrészt előnyt szerezni magammal szemben, másrészt pedig tartalékolni. A srácok közben folyamatosan felbukkantak, etettek, itattak, informáltak, hogy Milán mennyivel van előttem, és minden oké vele. Én meg futottam, beszélgettem, mosolyogtam. És volt, hogy nem mosolyogtam, főleg, amikor szemből és hátulról is bringások jöttek a szűk bringaúton, és nekem kellett leugrálnom az útról, hogy ne üssenek el. Szuper, hogy ennyien sportolnak, de az egymásra való odafigyelés még sokaknak nem megy, mint ahogyan egy "légyszi engedj el", vagy egy "köszönöm" kipréselése is problémát jelent.
Tihanynál ért utol Viki, bringán követte őt Kata, jó volt őket látni - óriási csatában Viki és Dóri párosa nyerte a női párosok versenyét, aminek nagyon örültem.

Aszófőre sikeresen elértem 6 percen belüli tempóban, ekkor már zenével a fülemben. Megkezdődtek az emelkedők. Úgy döntöttem, hogy amelyik nem tűnik gyilkosnak, azt igyekszem megfutni, de nem erőből, hanem okosan. Kezdett melegedni az idő, én is kezdtem kimelegedni, úgyhogy levettem a pólóm, és egy szál topban (ami természetesen lila) futottam tovább. Emelkedőn fel, lejtőn le. A lejtőkön próbáltam visszaszerezni az elvesztett időt, de csak úgy, hogy ne csapjam szét magam a lefelé futással. Nem éreztem fáradtnak a lábaimat, jó hangulatban mentem, és a frissítés is jól ment, sehol egy gyomorgörcs, öklendezés vagy hányinger. Nyomtam befelé a géleket, a sós perecet, a fiúk adagolták a sótablettát, izót és vizet, lesték a kívánságaimat. Ekkor már éreztem, hogy pisilnem kellene, de az út mentén nem találtam számomra alkalmas helyett, és még nem voltam olyan állapotban, hogy minden mindegy legyen. Vártam a megfelelő alkalomra. Az egyik frissítő-váltóponton meg is pillantottam a szép zöld toi-toi-okat, előtte néhány emberrel. Odakocogtam, és megérdeklődtem, előre tudnának-e engedni, hogy minél előbb megszabaduljak a kb. 20 kilométer óta tartogatott cuccomtól, és utána tovább haladhassak. Nagyon rendesek voltak, mert rögtön pattanhattam is be a wc-be, majd mentem is tovább. Emelkedőre fel, lejtőn le, erről szólt ez a Balaton-felvidéki szakasz. Csodálatos környezet, tiszta, rendezett falvak, frissen aszfaltozott út, pipacsok az út mentén, búzamezők, gyönyörű volt. Lehet, hogy ez segített, de meglepően jól ment ez a rész, amitől annyira féltem.

A nap egyre erősebben sütött, a só kiült az arcomra, teljesen kidörzsölte, megváltás volt, amikor Tibi és Tomi odaadták a vizes törölközőt, hogy megmosakodhassam. Szinte gond és holtpont nélkül mentem, a frissítőkön megálltam, dumáltam, ha valakivel összeakadtunk, kerülgettük egymást több futóval, figyeltem, lesznek-e ismerősök a mellettem elhaladó autókban. Sajnos azt tapasztaltam, hogy az elhaladó váltósok és autóik alig-alig szurkoltak, pedig jó sokan mentek el ekkor már mellettem. Tavaly mi végig a dudán feküdtünk és üvöltve visítottunk ki a kocsi ablakán mindenkinek. Akik viszont drukkoltak, azoknak megköszöntem, és hajráztam én is, erőt merítve ebből. Különösen jólesett, amikor valaki név szerint szurkolt, vagy a blogomat emlegette, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan olvassák és ilyen sokat fel is ismernek, köszönöm mindenkinek! :)

Az előzetes számításokhoz képest egy óra előnnyel érkeztem meg Zánkára - és ettől szét is estem fejben. Nagyon vicces, de nem tudtam feldolgozni, hogy túl vagyok a rettegett szakaszon, méghozzá ilyen könnyedén és jólesően. Kellett egy kis gyaloglás, hogy összekaparjam magam, és sokat segített egy DK-s futó, aki utolért, és gyalogolt velem beszélgetve, elmesélte a történetét, hogy hogyan kezdett futni, és honnan jutott odáig, hogy most itt jön mellettem. Megköszöntem, és útjára engedtem, majd én is igyekeztem újra futni. Zánka után ismét hullámos szakasz következett, de ettől már nem nagyon féltem. Viszont jó kis időzavarban szenvedtem, azon gondolkodtam, hogy este 7-kor miért tűz még mindig ennyire a nap, aztán mikor ránéztem az órára, láttam, hogy még csak fél 6 van. Úgy döntöttem, hogy felhívom anyukámat és Milcsit, hogy velük mi újság, és ebből picit táplálkozom. Épp a játszótéren voltak, a fiam épp a szökőkútba készült beesni, de azért küldött puszit, és kiderült, hogy minden rendben van. Beszámoltam, hogy nálunk is minden oké, Milán előttem van, 5-15 perces különbségekkel követem a domborzati viszonyok és a frissítésre szánt idő függvényében. Jót tett a beszélgetés, feldobódtam, mentem tovább.

Kb. 90 kilométernél a srácok mondták, hogy Milán itt van pár száz méterrel előttem, most volt egy kisebb holtpontja, de semmi baj nincsen. Mentem tovább, és megláttam a férjem szürke pólóját. Nem akartam gyorsítani, gondoltam, ha utol kell érnem, akkor majd utolértem. Közben beértem Denit, aki sétált, és később kiderült, hogy ki is szállt. Ezután szép lassan Milánt is utolértem, becsatlakoztam mellé, és együtt futottunk be Badacsonytördemicre. Itt én megálltam ismét wc-zni, majd a vasúti átjárónál jött a vonat, úgyhogy ott is meg kellett állnom. Egy aranyos kisfiú volt ott az időmérő dobozzal, mondta, hogy én vagyok az első, akinek csipogtathatja a chipjét. :) Itt aztán érdekes volt újra kitéve látni a 95,8 kilométeres táblát, ugyanis a wc-nél is az volt, meg kb. 1 kilométerrel utána is. Itt értem ki a szigligeti vár előtti szakaszra, ahol összeakadtam Zsoltival. Sárváron nem futottunk együtt, de megbeszéltük, hogy majd most, hát itt volt rá a lehetőség. Közben próbáltam felidézni, hol a 100. kilométer, hol volt tavaly a tábla, most ugyanis nem volt kirakva, oda nem, ahol vártam. Közben az Indexesen utolértek autóval, Anitával konzultáltunk, hogy mi a helyzet, és hogy jól vagyok, mindjárt itt a 100 kilométer. A fiúk vártak az út mellett, frissítettek, aztán felbukkant Gergő, Nóri és Viki is, kérdezték, kérek-e valamit és szurkoltak. Majd jött egy frissítő, rajta a 100-as táblával, de ez szerintem legalább 103 körül volt, ugyanis a 105,5-ös pont nagyon gyorsan jött utána. Ott lefotóztam a táblát, és nagyon boldog voltam, ugyanis megvolt a táv fele párszáz méterrel később, és mindeközben sikerült 12 órán belül eljutni idáig. A 12 órás csúcsom 105,7 km, amit síkon értem el, most pedig ezt tutira megjavítottam, egy 212 km hosszú szintes versenyen.

Itt engedélyeztem magamnak egy kis gyaloglást, közben neteztem kicsit a telefonomon. Jöttek szembe a fiúk, és mondták, hogy itt a 106-os km, menjek már, itt a fele. Mondom, az vicces, mert hogy a 105,5 és a 106 közötti távolság tutira nem 500 méter, hanem jóval több - ennyit a helyes km jelölésről. Itt újra összeálltunk Zsoltival, és együtt futottunk tovább, a 12 órás részidőnél 108 km-nél voltunk. A vonyarcvashegyi vasútnál celebkedtem kicsit, két Edzésonline-os srác elkapott, hogy csináljanak velem egy fotót, vicces volt, aranyosak voltak. Utána kértem egy kis comblazító krémezést, Tomi pedig elkezdett készülődni a biciklizésre, megbeszéltük, mit pakoljon el, mit hozzon, kaptam hosszú ujjú pólót, és indultam tovább, Tomi meg jött utánam. Beért Anita, ő volt az aktuális Indexes futó, közben pedig meginterjúvolt, hogy vagyok, mi újság. Itt meg is nézhető, milyen összeszedett tudtam lenni 110 km után. :)

Lassacskán beértünk Keszthelyre is, a nagy pontra, 119,5 kilométerhez. Itt akkora forgatag volt, hogy csak kapkodtam a fejem. Először Lami Julival találkoztam össze, cuki volt, lefotózott, és feltett az Instagramra. Aztán Németh Györgyi jött szembe, vele is beszélgettem, a frissítős lányok mondták, hogy olvassák a blogom, és az előbb volt itt a férjem (hogy hogy ismerték fel, nem is értjük), majd Józsa Laci videózott minket Zsoltival. Ettem pár falatot, majd megrohamoztam a toi-toi-t, pofátlanul előre kéreckedtem, de nagyon aranyosak voltak a sorban állók, mert előre engedtek. Itt ért utol Gyebnár Évi, a párjával napközben sokszor találkoztam, mondta, hogy Évi mögöttem van, ami hihetetlen volt, de tudtam, hogy éjszaka úgyis bedarál, hát ez megtörtént, teljesen várható volt. Aztán nekiindultunk Tomival, és a félhomályban egy ismerős formát pillantottam meg, mondtam is Tominak, hogy az a fiú úgy néz ki, mint Milán, Tomi meg közölte, hogy azért, mert ő az. Éppen Tibivel pakolásztak, frissítettek. Én is kértem még pár cuccot a továbbiakra, majd elindultunk tovább, együtt Milánnal. Bár nem beszéltük meg konkrétan, hogy innentől kezdve végig együtt maradunk, de szerintem mindketten úgy éreztük, hogy ennek így kell lennie, innentől már nem szakadunk el egymástól, együtt fogunk célba érni. Tomi jött mögöttünk a bringával, mi ketten futottunk.

Az éjszaka

Ránk szakadt az éjszaka, a sötétség, itt egy baromi sötét, kivilágítatlan szakasz jött, itt fordul át az út a déli partra, amit vártunk már nagyon, de valahogy csak nem akart vége lenni. Futottunk és gyalogoltunk felváltva, a sötétből sorra bukkantak fel mögöttünk a csapatok, köztük Anikó, aki olyan hirtelen ugrott a nyakunkba, hogy azt sem tudtuk, mi van, de jólesett, hogy ennyire drukkol nekünk. Majd Csabi és Janka értek utol minket, a tavalyi csapattársaink, nekik is nagyon örültünk, jó volt látni őket. Egyre hűlt a levegő, én pedig a fáradtság miatt is eléggé fáztam, még a rövidnadrág volt rajtam, és hiába volt Tominál a hosszabb, nem tudtam hol átvenni. Kértem Tibit, hogy valahol keressen helyet, ahol meg tud állni, és be tudok ülni átöltözni a kocsiba, de nem volt alkalmas hely a szakaszon. Mentünk tovább, és amikor végre lakott területre értünk Balatonberény elején, megláttam egy csapatkisbuszt, körülötte futókkal, az egyikük pedig ismerős volt, rájöttem, hogy a Nike-nak szokott fotózni. Hirtelen felindulásból odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, átvehetem-e a nadrágom a kocsijukban. Meglepődtek persze, de engedélyezték a műveletet, a kocsiban ülők pedig még azt is felajánlották, hogy addig kiszállnak. Mondtam, hogy nekem aztán mindegy, 130 km után már nem érdekel, hogy látja-e valaki a bugyimat vagy sem, így a 8 fős fiúcsapat és Tomi asszisztálása mellett végre felvettem a háromnegyedes nadrágomat. Határozottan jobban éreztem magam, a csapat pedig nagy üdvrivalgással bocsátott utamra, itt is köszönöm nekik a lehetőséget. Kb. ekkor ért utol Bozót, majd Csákány Krisztivel kerülgettük egymást. Baromira kezdtem álmos lenni, és szerettem volna egy kávét, de itt még nem volt a pontokon. Viszont egy kis presszóba bementünk wc-re, a szappanos meleg vizes arc- és kézmosás egészen új embert csinált belőlem - a presszósról pedig kiderült, hogy van ultrafutó ismerőse, úgyhogy tőle is kaptunk egy kis buzdítást.

A déli part egyenesei nem voltak túl motiválóak, szépen elszidtuk Balatonmáriafürdőt, hogy hogy lehet ilyen hosszú. Mint a messiást, úgy vártuk a 140 km-nél lévő Ironteam frissítőpontot, hiszen tudtuk, hogy ott lesznek ismerősök, biztosan lesz kávé, és Barnabás és Jutka készítik nekem a romlott sajtot. :) (Sárváron poénkodtam velük, hogy tuti romlott sajt van a frissítőben, és kértem, hogy itt is legyen.) Nagy nehezen odaértünk, örültek nekünk, mi is nekik, kaptunk kávét, ettem sajtot, picit pihentünk, beszélgettünk, majd nekiduráltuk magunkat, és tovább indultunk. Futottunk, gyalogoltunk, haladtunk, ahogy tudtunk. Kirángattuk egymást a holtpontokról, ösztönöztük egymást a haladásra, beszélgettünk és csendben voltunk az aktuális hangulatunktól függően. Készültünk a fonyódi elterelésre a löszfal omlása miatt, amit a szervezők pénteken jelentettek be. Viszont érdekes módon állítólag a márciusi Balaton Szupermaratonon sem lehetett ott áthaladni autóval, a futók mégis elmehettek a bringaúton. Lehet, hogy ezt a mezőny széthúzódása miatt most nem lehetett megoldani, azt viszont meg lehetett volna, hogy előbb bejelentik az útvonalmódosítást, valamint normálisan kijelölik az elterelt szakaszt. Na mindegy. Közben hívott telefonon Járosi Tomi, ugyanis megbeszéltük, hogy ha célba ér, felhív, hogy hol vagyok, hogy vagyok, és még az is lehet, hogy visszajön elém - ha már Sárváron órákat töltöttünk együtt. :) Kiderült, hogy kiszállt, mert már szinte az elejétől fájt a lába, nem akart tovább szenvedni és kockáztatni. Mondta, hogy az elterelés nagyon rossz, tök sötét van, készüljünk fel, és igaza is lett. Ha nekem itt egyedül kellett volna egy szál fejlámpával mennem, hát lehet, hogy eltévedek, szerencsére hárman voltunk, és nagyjából tudtunk tájékozódni. Megmásztuk a dombot, felmentünk a fonyódi kilátóba, amit más helyzetben biztosan nagyon tudtunk volna értékelni, de itt most elszidtunk mindent és mindenkit, akit csak lehetett. Nagy nehezen aztán lemásztunk vissza a partra, közben lábon kihordtuk a nagy és lélekölő holtpontot. A parton iszonyú hideg és szél volt, de összekapartuk magunkat, és mentünk tovább, közeledtünk 160 kilométerhez. Már több mint 20 órája voltunk úton, és tudtuk, hogy a neheze még hátravan. Hála az égnek, lassan kezdett világosodni, jött a reggel, nagyon vártuk, ezt az éjszakát nem szerettem úgy, mint a sárvárit.

A második nap

Jöttek a hosszú, végeláthatatlan egyenesek tovább. Megbeszéltük Milánnal, hogy meddig gyalogolunk, majd a megbeszélt ponttól futásra váltottunk. Ha valamelyikünknek elege lett, gyalogoltunk. Ezt váltogattuk. A lábaim már eléggé be voltak állva, mikor beindultunk a futással, olyan érzés volt, mintha köveket vagdosnának a combjaimhoz, de a bemelegedés után picit jobb lett. Tomi hősiesen jött velünk a bicajon, Tibi kb. kilométerenként felbukkant előttünk. Igyekeztünk nem megállni nála, csak ha nagyon muszáj volt, próbáltunk a haladásra koncentrálni. Mindannyian eléggé fáradtak voltunk, de tudtuk, hogy túl kell rajta lendülnünk. Futókkal már csak elvétve találkoztunk, egy-egy csapat ment el mellettünk, esetleg egy-egy egyénit értünk utol valahol, vagy ő minket. Szerencsére a fáradtságon és a lábfájáson kívül baj nem volt, fejben nem adtam fel, a gyomrom végig befogadta a táplálékot, nem küldte vissza. Azt éreztem, hogy vannak hólyagok a lábamon, de nem hátráltattak a haladásban, megtanultam elfogadni őket ott, ahol vannak. Persze 171 km után az egyik fogta magát és kiszakadt, no az nem volt kellemes, így egy gyors "nagygenerál" mellett döntöttem. Beültem a kocsiba, levettem a cipőm és a zoknim (volt egy szagom...), majd láttam, hogy van pár hólyag, amitől meg kell szabadulnom. Sorra kilyukasztottam őket tűvel, majd szorosan leragasztottam. Ezután mentünk tovább.

24 óra alatt 174,5 km-t tettünk meg, ez nekem is és Milánnak is 24 órás egyéni csúcs. Ennek nagyon örültünk, de a további haladás, a "csak egy maraton van hátra" feldolgozása egyre nehezebbé vált. Esett az eső, a szél is erősen fújt, a kedvem is egyre rosszabb lett. Eszembe nem jutott feladni, de azért átsuhant az agyamon a gondolat, hogy senki sem tudná meg, ha egy-két pontot előremennénk az autóval. De mivel nem autózni jöttem, erről természetesen szó sem lehetett. Nehéz volt, olyan helyen jártam, ahol még soha, sosem töltöttem 24 óránál többet futással, és sosem mentem többet 174 km-nél. Teljesen ismeretlen volt ez a szituáció. És kicsit untam is az egészet. Azt, hogy még mennem kell, de alig haladok, mindenki fáradt volt már nagyon, többet is depóztunk a kelleténél, bár ezek azért javítottak valamit a hangulatunkon és az állapotunkon is. A 186-os Suhanj ponton a lányok olyan aranyosak és kedvesek voltak, uraknak éreztük magunkat, úgy körbeugráltak minket, házi készítésű finomságokkal kedveskedtek, a saját reggelijüket ajánlották fel a futóknak, nehéz volt innen továbbállni, de még mindig hátra volt több mint egy félmaraton. Én picit el is hagytam magam, pityeregtem egy kicsit, hogy már unom, hogy nem haladunk, és viszket a talpam, unom ezt a cipőt viselni. Legszívesebben mezítláb mentem volna tovább, de akkor tuti nem jutok be a célba, úgyhogy maradt a cipő. Igyekeztünk kocogni és gyalogolni, bár a gyaloglásunk egyre lassult, viszont a kocogótempót tudtuk tartani. Sajnos sokszor meg kellett állnunk gyalogolni, nagyon hamar felment a pulzusom, és nem esett jól levegőt sem venni, fájt a torkom is már. 

Nagy nehezen eljutottunk 200 kilométerig, ott a ponton egy utolsó nagyobbat depóztunk, wc-ztünk. A mai napig nem tudom megérteni, hogy ha én 200 km teljesítése után rá tudok úgy ereszkedni a toalettre, hogy bele is találjak, akkor másoknak, főként a váltósoknak ez miért nem megy? Na szóval fujj!

A 200-as után mondtam, hogy akkor innentől már csak az van, hogy kifutok otthonról a szigetre, ott megyek két kört, és hazafutok. Mire ezt kimondtam, el is ment a kedvem attól a két szigetkörtől. Kocogtunk, gyalogoltunk tovább Milánnal, szótlanul, szuszogva, néha nyögve és küzdve. Tudtuk, hogy meg kell dolgoznunk keményen azért a célszalagért, de meg tudjuk csinálni. Ekkor már annyira haladni akartam, hogy a tervezett átöltözést is elhalasztottam: fel akartam venni a befutóra a kék UB pólót, hátán a nevemmel és az egyedül futom körbe felirattal, de úgy döntöttem, nem pazarlom az időt, jó lesz nekem a (már igencsak büdös) lila pólómban befutni, úgyis arról ismer már fel mindenki.

És egyszer csak ott is voltunk a világosi emelkedőnél, ahol összetalálkoztunk Steve-vel és Nyúllal, velük beszélgetve mentünk tovább. A magasparton gyönyörű volt a kilátás, viszont ha Steve nincs ott, valószínűleg eltévedünk, az útvonaljelölés itt konkrétan nem létezett, viszont ide-oda kanyarodó kis utcák meg igen. Nagy nehezen leértünk az aligai útra, Steve elkocogott, mi pedig megláttuk Zsoltit - utoljára Keszthelyen láttam, és nem tudtam, vajon mi lehet vele, de ezek szerint jött végig szépen előttünk. Lekocogtunk az aligai célhoz vezető lejtőn, amin előző nap felfutottunk a rajt után, és készültünk a befutóra. Itt persze már sírdogáltam, de igyekeztem tartani magam. Láttuk az időmérő-leolvasókat, mellettük Tomit és Tibit, akik fotóztak minket.

30 óra 11 perc alatt célba értünk! Sajnos a chipleolvasásnál bevágott elénk egy csapat befutóembere, és tepert előttünk a célhoz, úgyhogy mi hiába mentünk lassan, hogy nehogy beérjük Zsoltit, hadd élvezze ki a célba érkezését méltóan, a miénket ez a csapat, meg a következő, akit ránk engedtek a célegyenesben, kicsit elrontották. Lehet, hogy csak én reagálom túl, és én vagyok túl érzékeny, de azt gondolom, hogy minden egyéni célba érkezőnek jár az a pici figyelem, hogy normálisan célba érhessen, és várják őt a névre szóló célszalaggal és éremmel. Nálunk ez elmaradt. Kézen fogva, örömmel bekocogtunk, de a célszalagunk csak nehezen került elő, és érmet is lassan kaptunk - persze megkaptuk, ez a lényeg, és az az út, amit megtettünk Milánnal külön, majd együtt a célig. A szpíker pedig valószínűleg nem jött rá, hogy mi egy házaspár vagyunk, és mindketten egyéniben teljesítettük a versenyt, de most már ez is mindegy, mert mi tudjuk és kész. És ha minden igaz, mi vagyunk a harmadik házaspár Lelkes Gusztáv és Bontovics Tímea, valamint Lubics Szilvia és Lubics György után, akik mindketten egyéni UB teljesítők, ami szerintem nem rossz.

Megcsináltuk!

Iszonyatosan boldog vagyok, hogy sikerült, de még nem tudom teljesen felfogni. Itt van kirakva az asztal fölött a falra a célszalag, de nem hiszem el, hogy az enyém, hogy képes voltam 30 órán keresztül folyamatosan haladni, és futni, pedig mégis. Jó a tudat, hogy amit szerettem volna, azt sikerült megvalósítani, és ha kellene, holnap újrakezdeném az egészet.

Örülök, hogy nem hagytam cserben azokat, akik bíztak bennem, és örülök, hogy a kételkedőknek is tudtam bizonyítani. Örülök, hogy oda tudtam tenni magam egy versenyen, és a továbbiakban erőt fog adni az a tudat, hogy 12 és 24 órás PB-ket tudtam futni egy 212 kilométeres, szintes versenyen. És aminek a legjobban örülök, hogy a fiam mindenkinek el tudja mondani, hogy "apa és anya köjbefutották Bajatont". :)

Büszke vagyok a férjemre, hogy ilyen kemény és kitartó, és hogy végre revansot vehetett minden eddigi nem jól sikerült versenyéért. Boldog vagyok, hogy együtt csináltuk végig a nehezét, hogy ebben a helyzetben is biztosítani tudtuk egymást a szeretetünkről, az odaadásunkról. Megint meggyőződtem arról, hogy azon a 10 évvel ezelőtti napon jól döntöttem, amikor úgy döntöttem, Milánnal akarok lenni, és vele akarom leélni az életemet.

Hálás vagyok mindenkinek, aki segítségünkre volt, hogy meg tudjuk valósítani az álmunkat, és célba tudjunk érkezni.
Milcsinek, a csodálatos kisfiunknak, hogy van nekünk, hogy szeret minket, és hagyja, hogy fussunk.
Gabinak, az edzőnknek, aki hitt bennünk, felkészített és támogatott minket.
Anyukámnak, aki bármikor mozgósítható, hogy Milcsire vigyázzon - bár most azt mondta, hogy ilyen hosszú versenyre soha többé nem enged.
Tominak és Tibinek, akik végigkísértek minket a körön, segítettek, etettek, itattak és istápoltak minket a saját hétvégéjüket feláldozva.

Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennem és drukkolt, támogatott, lelkesített, kölcsönadott valamit, vagy megvett valamit helyettem, és azoknak is köszönöm, akik esetleg kételkedtek bennem, mert ez is erőt adott ahhoz, hogy meg tudjam csinálni. Menet közben hihetetlen erőt adtak azok a pozitív szavak, pacsik, mosolyok és integetések, együtt megtett párszáz méterek, vagy kilométerek, amiket kaptam ismerősöktől és ismeretlenektől, főként azoktól, akik tudták, hogy én ki vagyok, de én nem, hogy ők kicsodák, mert ez azt jelenti, hogy az én történetem sokkal több emberhez eljutott, mint amire valaha is gondoltam volna.

Egy dolog maradt a végére, ami nagyon hiányzott: a befutónál nem volt ott velünk Milcsi. Megfogadtam, hogy jövőre neki is ott a helye a célban velünk együtt!   


Részidőim: http://sportident.hu/ultrabalaton/2014/versenyzo.php?rajtszam=124

Fotók: Edzésonline

Szeretnél futni, de érzékeny a térded? Futsz ugyan, de állandóan gyötör a fájdalom? Nem kell, hogy így legyen!

Egyre több fiatal lány panaszkodik arra mostanában, hogy fáj a térde a futóedzések alatt és után, ez pedig rontja a sport élvezeti értékét, és az egészségre is káros. De miért van ez így, és miért nem a férfiak panaszkodnak ilyen jellegű fájdalmakra?

Az ok egyszerűen biológiai: máshogy működünk, mint a férfiak.

„A különbség abból adódik, hogy a nőknél általánosabb a kötőszövet gyengesége, melynek hátterében a szülésre való felkészülés áll, illetve gyakrabban fordul elő náluk lúdtalp, túlsúly és mozgásszegény életmód. A lúdtalp fokozódhat a terhesség hatására, ha pedig kezeletlenül marad, akkor megváltozik az alsó végtag tengelye, ezáltal másfajta, nagyobb terhelés hárul a térdre, így hamarabb elkopik az ízület.” – mondja Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopédusa.

Egy brit kutatás szerint a középkorú nők több mint fele tapasztal legalább egyszer valamilyen térdfájdalmat. A rizikófaktorok között a magas testsúly, korábbi térdsérülés, és az osteoarthritis, vagyis a degeneratív ízületi gyulladás szerepel. Ez utóbbi pedig egyre inkább fordul elő 20-40 év közötti fiatal nőknél is. A nők ugyanis egyre gyakrabban, és egyre fiatalabb koruktól kezdve végeznek olyan mozgásformákat, amelyekben ugrások, szökkenések, gyors helyzetváltoztatások, kanyarodások, hirtelen megállások és megindulások vannak, ezek pedig folyamatosan terhelik és „nyírják” a különösen a térdízületeket. A foci, a kosárlabda, a kézilabda, a röplabda, de akár az aerobik is okozhat térdproblémákat, és a futás is képes erősen igénybe venni a térdeket.

Fáj, fáj, de mennyire és hogyan?

Aggódsz, mert fájdalmat érzel a térdedben, és sérült ízületre gyanakodsz? Ha a fájdalom mértéke enyhe, vagy közepes, és csak ritkán fordul elő mozgás közben, valószínűleg nincs okod aggodalomra. Ám ha a fájdalom rendszeres ugyanabban a térdedben, nem segít a pihentetés, a jegelés, illetve vettél be nem szteroidos gyulladáscsökkentő gyógyszert is, valószínűleg nagyobb a probléma. Ha a térdízületben mozgásbeszűkülést, mozgáskorlátozottságot tapasztalsz, duzzanat, fájdalom és fájdalmas ropogás kínoz, fordulj szakorvoshoz. A korai diagnózis és a korai kezelés esetén várható csak a teljes gyógyulás. Trauma esetén baleseti sebészhez, krónikus problémák esetén ortopéd orvoshoz ajánlott menni.

„Az orvos fizikális vizsgálatot végez. A beteget mezítláb járatja, megnézni a járás normalitását, harmóniáját, nézi a végtagok szimmetriáját, a terhelési tengelyt, tengelyeltéréseket, lúdtalpat, ízületi deformitásokat, műtéti hegeket, maradandó deformitásokat. Emellett lépcsőzteti a beteget, majd fekve, terhelés nélkül megvizsgálja a passzív mozgásterjedelmet, majd az izomerőt, megnézni a szomszédos ízületek mozgásait, valamint ellenőrzi a bokákat és a csípőt is.” – vázolja a szakértő az ortopéd vizsgálat menetét.

Ha mégis fáj, kíméld!

Ha odafigyeltél a fokozatosságra, bemelegítésre, levezetésre, nyújtasz is rendesen, és táplálkozásoddal is igyekszel hozzájárulni az ízületeid egészségéhez, mégis fájdalmat tapasztalsz, akkor a további terhelés helyett koncentrálj a pihenésre, illetve válassz olyan sportot, ami ízületkímélő, de erősíti a térd körüli izmokat. Dr. Dobos Márta ortopédus szakértő leginkább az úszást – a gyors- és a hátúszást, míg a mellúszást nem – ajánlja. A biciklizést és az ugrásokat tartalmazó edzést a futáshoz hasonlóan érdemes szüneteltetni.

„A szakember a diagnózis pontosítása után, melyet röntgen, ultrahang, vagy MR vizsgálat segítségével tehet meg, konzervatív kezelést, vagy műtéti megoldást ajánlhat. A konzervatív kezelés általában a végtag kíméletét, pihentetését, felpolcolását, jegelését, gyógyszeres kezelést foglalja magában, valamint gyógytornát és fizioterápiát, fürdőkezelést is indikálhat.  A műtéti megoldás általában a terápiás sor végén van, de lehet első választandó eljárás is.” – mondja a doktornő.

Gyógyulás alternatív módszerekkel

A térdfájdalom kiküszöbölésére alkalmas lehet a hialuronsavas injekciókúra. A hialuronsav egy természetesen is előforduló molekula, mely „keni” az ízületet és tompítja a felszínét ért lökéseket. Az orvos az oszteoartrózis által érintett nagyízületbe fecskendezi az átlátszó, hiarulonsavat tartalmazó gélt, hogy csökkentse a fájdalmat, valamint visszaállítsa az ízület kenését és lökéscsillapítását. A kúra 1-3 darab, hetente elosztva beadott injekciót tartalmaz. A hatás fokozatosan adódik össze, így akár fél évig javíthatja az ízület terhelhetőségét.

Jó megoldás lehet a lökéshullám terápia is, amely egy nagy energiájú, hallható hullám, ami miután áthatol a test felszínén, – az orvos egy gél felvitele után a megfelelő kezelőfejjel a kijelölt helyre juttatja a hullámot – beindítja a test öngyógyító mechanizmusait, oldja a triggereket, élénkíti a vérkeringést és az anyagcserét. Ezáltal a kezelések nem csak a fájdalmat csökkentik, de a valódi okot szüntetik meg a sérült szövetek fokozatos regenerálásával.  A terápia eredményessége már néhány kezelés után érezhető, de a teljes kúrához 2-6 kezelésre is szükség lehet.

A Guna bioterápia is eredményesen segíthet a térdfájdalom leküzdésében. A természetes hatóanyagokat alkalmazó terápia nem más, mint a fiziológiai állapotot helyreállító orvoslás. A kezelés egy injekciókúra, amelynek ampullái hatékony megoldást jelentenek az ízületi fájdalomcsillapításban. Az ampullák speciálisan előállított kollagént és olyan segédösszetevőket tartalmaznak, amelyek gyors és hatékony javulást biztosítanak. Guna bioterápia szinte fájdalommentes, emellett az elváltozás okát célozza meg, nem pedig a kiváltott tüneteket, így jóval hatékonyabb, specifikus terápiát tud nyújtani.

Van remény a fájdalommentes sportra!

- Lépésről lépésre

Mint minden téren, a futásban is fő a fokozatosság, ne akarj rögtön maratont futni, ha egyelőre még az 5 km teljesítésénél tartasz! Haladj lépésről lépésre, tudatosan felkészülve a növekvő terhelésre, így nem fogod sokkolni az ízületeid és az izmaid. „Az edzés lényege, hogy hogy a szervezet stresszhatásnak van kitéve, amelyhez egyre jobban alkalmazkodva javul a teljesítőképesség. – mondja az ortopédus szakértő. A cél, hogy egyre jobb alkalmazkodáshoz szoktasd a tested, így a szív-, és érrendszeri, a keringési, a légzési, az izomzati, az ín-, a szalag-, és az ízületi rendszert is.” Tartsd be a terhelés és a pihenés helyes arányát, hogy megfelelően regenerálódni tudj az edzések között.

- Melegíts be, vezess le

A futóedzések előtt ne feledkezz meg az alapos bemelegítésről, mert ezzel csökkentheted a sérülések esélyét is. „A bemelegítés során serkentjük a szívműködést, a vérkeringést, a légzést, emelkedik az izomhőmérséklet, a hajszálerek pedig kitágulnak.” – vázolja Dr. Dobos Márta.

Edzés után elengedhetetlen a nyújtás, mert ez lazítja az izomzatot, az ízületeket, növeli a mozgáslehetőséget és csökkenti a sérülésveszélyt. Nyújtáskor az izmokat statikusan, rugózó mozdulat nélkül nyújtsd meg, és 10-20 másodpercig tartsd ki.

- Táplálkozz okosan

Az étkezéseddel is hozzájárulhatsz ízületeid egészségéhez. Érdemes olyan ételeket fogyasztani, amelyek csökkentik az ízületi gyulladást, és védik, olajozzák az ízületeket. A magas omega-3 zsírsavtartalmú tengeri halak, a lenmagolaj, a tökmagolaj, és az olajos magvak fogyasztása segíthet, ezek kívül a sovány pulykahús fogyasztása ajánlott a vörös húsok helyett. A tejtermékek kalciumtartalma is javítja az ízületek állapotát, de magnéziumot, D-vitamint és C-vitamint is ajánlott bevinni a táplálkozás során. Fogyassz sok friss gyümölcsöt és zöldséget, amelyek vitamintartalmuk mellett az esetleges gyulladás csökkentésében is segítenek.

- Erősíts vitaminokkal és ásványi anyagokkal

Számos ízületvédő készítmény kapható a patikákban, amelyeket érdemes kúraszerűen szedni, hogy ízületeidet a lehető legjobb formában tudhasd, és megóvhasd magad a felesleges fájdalomtól. Ezek az ízülettápláló kapszulák egyszerre tartalmazzák az összes olyan ásványi anyagot és vitamint, amire szüksége van az ízületeidnek. Fontos, hogy olyan készítményt válassz, ami MSM-et, glükozamint, kondroitint, hialuronsavat és kollagént is tartalmaz, és nem hiányzik belőle a folsav, a C-, a D-, a B6-, a B12- és az E-vitamin, illetve a kalcium, a magnézium, a cink és a szelén sem.

A cikk megjelent a Wellness magazin 2014/3. számában.