"It's your battle to be fought..."

Haanchee fut


54 kör, meg még egy kicsi

Már jó ideje ez a verseny járt a fejemben. A 6 órás futás. Pont a fele a sárvári 12-nek, ami még régebb óta a fejemben van. Pontosan szeptember óta, mióta a félmaratonnal visszatértem a futáshoz. Akkor döntöttem el, hogy áprilisban ott kell lennem - addig azonban hosszú az út.

Januárban megkezdtük az alapozást, februárban pedig bekeményítettünk, Gabi az edzéstervben, én meg a futásban, így megy a közös munka nálunk. Jöttek a hétvégi hosszúk, 25, 30, 40 kilométerek, és a kérdés, akarok-e futni Székesfehérváron. Akarok, futok. Mennyit fussak? 4 órát? Dehogy! 6-ot! Hát legyen, állok elébe!

Amióta beneveztem, sokat gondoltam a versenyre. Remek erőfelmérő lesz, hol tartok, mit tudok, és remekül meg tudja mutatni azt is, mire nem vagyok még felkészülve. Persze pozitívan álltam hozzá, hogy megteszem, amit tudok, hiszen én akarok futni, én akarok újra ultrázni, végre most már normálisan, nem csak olyan "hűbeleBalázs" módjára, mint régen. Felkészülök, ahogy tudom, odateszem magam, beleadom a testem és a lelkem, mert ezt akarom csinálni, és azt akarom, hogy minél jobban menjen. Igen, bennem volt az is, hogy jó-e ez nekem, és jó-e ez a kisfiamnak, de valahányszor átgondoltam, arra jutottam, hogy igen, csinálni akarom, be akarom magamnak és neki is bizonyítani, hogy képes vagyok rá.

A versenyre az esélytelenek nyugalmával készültem, hiszen nagyon erős mezőny gyűlt össze a 6 órás csajok között: Lubics Szilvi, Gyebnár Évi, Dóri, a két esztergomi lány, Ági és Zsuzsa, mind jobb futók nálam, több tapasztalattal, jobb eredményekkel. Mondjuk nem is velük, hanem inkább magammal akartam küzdeni, de nagyon motiváló volt a tudat, hogy velük egy mezőnyben leszek majd. A legnagyobb félelmem, ha annak lehet nevezni, az volt, hogy hogy fogom fejben viselni, hogy Milcsi ott lesz a pálya szélén, és látom, de nem foglalkozhatok vele, mert futnom "kell".

Gabi előzetesen azt mondta, úgy fussak, hogy ez egy hosszú edzés, nem célverseny, ne szaggassam szét magam, okosan, szépen, frissítést gyakorolva menjek. Távra is adott "utasítást": 55 kilométer fölött minden ajándék. :) Oké, vettem, meglesz!

Előző este összekészültem, hideg-meleg ruhával, frissítővel, Milcsi cuccaival, mindennel, amire szükség lehet. Az éjszaka nem volt ideális, az eddig nyugodtan alvó és max. egyszer ébredő (de újabban már egyszer sem ébredő) kisfiam négyszer keltett fel. Ennek ellenére aránylag pihentnek éreztem magam. Szerencsére Fehérvár nincs messze, úgyhogy gyorsan odaértünk, eljött Milán húga is segíteni, egyrészt hogy szokja Milcsit, másrészt hogy szokja az ultraversenyeket, mert húgommal ők lesznek majd Sárváron a bébiszitterek.

Érkezés, parkolás - Zoli és Dóri ismét a szomszédban, mintha itthon lennénk. Rajtszámátvétel, örömködés az ismerősökkel, ismerkedés az eddig csak a netről ismert futótársakkal, mindenki vigyorog, én is, jó újra ultraversenyen lenni, hiányzott. A pálya ismerős, Milánék anno a tópart túloldalán laktak, sétáltunk itt jópárszor.

A hőmérséklet remek, nincs hideg, se meleg, futásra nekem tökéletes. Ruházatom háromnegyedes nadrág, kompressziós zokni (gondoltam gázul néz ki, de sokan így nyomták, úgyhogy nem érdekelt), vékony hosszú ujjú, rá rövid ujjú póló, és sapka. Óra, mp3 beüzemelve. Rajt előtt fél órával betolok egy adag tejpépet üzemanyag gyanánt, frissítőnek bekészítve kóla, izó, méz, kókuszgolyó, két energia-sportszelet.

A rajt előtt semmi izgalom nem volt bennem, 10 perccel előtte még Milcsit pelenkáztam a női mosdóban, majd puszilkodás, és beállás a rajtba. Persze azért bennem van, hogy jó lenne megközelíteni a 60-at, de nem stresszelem magam ezzel. Milcsiért sem aggódom, mert jó kezekben van, és majd csak nem lesz semmi olyan gond, ami miatt ki kéne állnom, és amúgy meg talán függetleníteni tudom magam a fiamtól.

10-kor rajt, ismerősök körében, Dóri, Kata és a többi lány az SZTK-ból, Matevével is váltok pár szót, aztán már megyünk is. A zenét azonnal beteszem, és igyekszem magamra figyelni, nem hagyom, hogy a többiek tempója elvigyen, hagyom, hadd menjen mindenki, ahogyan tud és szeretne, innentől csak magamra figyelek.

A pálya nem rossz, bár a közepén a salakos rész alattomosan emelkedik, pont annyira, hogy picit érezhető és utálatos, főleg a verseny második felében. Viszont amint újra jön a beton, jön a lejtő, ami visszaadja, amit az emelkedő elvett - ez a pálya "szeretem" része annak ellenére, hogy az aszfalt elég rossz minőségű, és néha szűk helyen kell futnunk. Nem foglalkozom semmivel, csak magammal és a futással, Milcsi a pálya szélén szurkol, rázza a kis rumbatököt, sikongat, édes nagyon, integetek neki. A látványa, az érzés, hogy velem van, erőt ad, nem gyengít, tudom, hogy egyszer majd büszke lesz rám. Milán figyel, kérek-e valamit, de az első fél órában semmit.

Órát, tempót nem nézek, hagyom, hogy vigyenek a lábaim, ahogy jólesik, de igyekszem kontrollálni őket, hogy ne fussak gyorsabban, mint ahogy kellene. Fél óra után iszom egy izót a frissítőből, finom, jó lesz - később is ezt ittam, mert egy idő után a Powerade elkezd savat csinálni és visszafelé jönni, ezzel az izóval viszont nem volt gond. Innentől sokszor iszom pár kortyokat, vizet és izót felváltva, kaját egyelőre nem kívánom. Milántól kérek kólát, benne magnéziummal és mézzel. A frissítőből többször sósat csipegetek, miután érzem, hogy az arcomra kiült a só.

20 km után picit lassítok, kell még az erő, egy kis előnyt szereztem magamhoz képest, innen meg kell találni azt a tempót, amit a végéig bírok, lehetőleg 6 perces környékén. Néha nézem a tempót, próbálom belőni, hogy is menjek. 30 környékén kicsit érzem, hogy kezdek szétesni, nem mozgásban és fejben, hanem agyban - kezdek szédelegni, most kell figyelnem, mert baj lesz. Ugrasztom Milánt, elő a mézet, ide nekem az üveget és a kanalat, benyomok két hatalmas adagot belőle, rá víz - ha ez nem segít, akkor fejre fogok állni, de bízom a mézben, az UB-n is az volt a csodaszerem. Picit sétálok, hogy ne lötyögjön a hasamban a cucc, majd ismét megindulok, megállapítom, sétálni rosszabb, mint futni. Pár száz méter után bemelegszem, megy a futómozgás. 2 kör múlva a fejem is oké, magamhoz tértem, döcögök tovább.

Fejben továbbra is egyben vagyok, de most valahogy nem jön a flow, amikor teljesen ki tudok kapcsolni, szerintem a pálya az oka, kanyarog, salak, beton váltja egymást, vannak bukkanók, úthibák, egy helyen elég szűken lehet elférni, végig figyelni kell, hiányzik ez a kikapcs, amikor nihil van a fejemben.

40 km körül tartok egy nagy frissítést, ismét méz, kóla, magnézium, pár kókuszgolyó, pici nyújtás. Aztán összeszedem magam, és megyek tovább. Lassultam, de a maratonom így is 4:15-4:18 környékén van, háromnegyed órával jobb részidőként, mint az egyetlen eddigi maratonom. A gyomrom oké, nem görcsöl, de enni nem nagyon kívánok, a gondolattól rám jön a hányinger, és ennek nem örülök, mert ez így hosszú távon nem lesz jó... A lábaim mennek, innentől futok szépen, igyekszem csak a frissítőnél belesétálni, míg megiszom a pár korty itókát, és aztán futni tovább.

Jó a szurkolás, Vajda Anita, Lubics  Szilvi barátnője-segítője sok-sok körben drukkol, biztat, Éva néni szintén. A pályán Mateve, Pecsenye, Zoli, Viki, Joci, Kabóca is mindig biztattak, mondják, hogy szépen mozgok, jól futok, jólesik, hogy foglalkoznak velem is picit, ettől is érzem, hogy jó helyen vagyok én itt. Igyekszem emelni a lábam és tisztességesen futni, hogy haladjak. Nyávogás nincs, miért is lenne, mosolygok, mert még tudok. Milcsi azért picit megbőget, annyira cuki, ahogy Milán karjában szurkol a pálya szélén, megható,  hogy látom, de gyorsan össze kell magam szedni, mert úgy nem kapok levegőt, ha hüppögök. :)

6ora.jpg

Az utolsó óra szinte örömfutás, csak a pár korty frissítő erejéig sétálok, majd ismét futás, egyenletesen, kapom a dicséreteket, hogy szépen mozgok, mindjárt vége, csak így tovább. A végén látom, hogy még 14 perc van, abba még két körnek bele kell férnie - bele is fér, mert még van erőm, visz az adrenalin. Másfél perccel a vége előtt "összeszedem" Kabócát, épp sétál, mondom neki, mennyi van még hátra, fussunk! Megindulunk, közben beszélgetünk, de nyomjuk, mindjárt vége. Hallom a kürtöt, megállok, óra lenyom, örülök nagyon. 54 teljes kör, meg még egy kicsi - 58,546 km. Óra szerint 59,5, de tudom, hogy többet mért a hivatalosnál a kanyarok, kerülgetések miatt. Nyújtok, közben sok 12 órás gratulál, pacsik, vigyorok, gratulációk, közben jönnek Milánék, megölelgetem őket, és várjuk a törtkör mérést. Aztán irány a kocsi, megyek átöltözni, ehhez kell egy kis lépcsőmászás, a 3. emeleten van az öltöző. :)

Utána próbálnék enni, de két falat után hányinger tör rám, inkább iszom kicsit. Jön hamarosan az eredményhirdetés, előtte bandázunk kicsit, Milcsi bemutatkozik mindenkinek, akinek csak lehet. :) Aztán elindulunk haza. Itthon jó kis zuhany, teljesen jól vagyok, Milcsit elrendezem, majd végre tudok enni is. Másnap reggel kicsit robotos a mozgásom, érzem a térdeimet, de délutánra kutya bajom, még kedvem is lenne futni, de ez a nap a pihenéssé - este pedig jön a következő heti, nem pihentető edzésterv. Hiszen folytatjuk Sárvárra a felkészülést.

Volt pár gondolatom a verseny alatt, amik megfogalmazódtak bennem.
- Nem tudom, hogy hogy mertem 2 évvel ezelőtt elindulni Sárváron a 12 órán. Ez a 6 óra nem sikerült rosszul szerintem, de ezután van még ugyanennyi, ami baromi nehéz, hogy a fenébe tudtam megcsinálni? Erre valahogy nem emlékeztem eddig, hogy hogy vészeltem át akkor azt a versenyt. Nagyon felértékelődött bennem az a 86,5 km.
- Hosszú az út még a 12 óráig, de nem teljesíthetetlen, meg fogom csinálni. :)
- Nem zavar, ha leköröznek, és nem érdekel a többi futó eredménye addig, amíg tart a verseny. Magamért futok, magammal versenyzek, magamnak bizonyítok és a családomnak.
- Nem szabad arra gondolnom, mennyi van még hátra. És nem is gondolok rá, csak az utolsó egy órában. Akkor meg futok, ahogy bírok.
- Nem szabad órát néznem, max. néha egy-egy tempót, az érzéseimre kell hagyatkoznom, úgy az igazi, így nem stresszelem magam semmivel.
- A zene nekem továbbra is kell, meg sem próbálok anélkül futni, segít, eltereli a figyelmem a nehéz pillanatokban, és segít, hogy még véletlenül se foglalkozzam másokkal. Edzésen jó beszélgetve futni, de versenyen max. pár szót szeretek váltani a többi futóval.
- 21 hónapja nem futottam ilyen hosszút, rohadt régen volt. :)

Összességében jóra értékelem a teljesítményemet, hiszen csak május óta futok újra, és a fiam sincs még egy éves, szerintem jó úton haladok, és ha így tudom folytatni, akkor nem lesz ez rossz a továbbiakban sem. :)

Soha nem gondoltam volna, ...

... hogy egyszer majd megszeretem a futást - főleg akkor nem gondoltam volna, amikor általánosban bele akartam dögleni a 800 méterbe, és örültem, hogy kettest kapok, nem egyest. 

... hogy annyira megszeretem, hogy egyre hosszabb távokat akarok majd futni.

... hogy egyszer elmondhatom magamról, hogy félmaratont, maratont, sőt ultrát is futottam.

... hogy ha vásárlásról van szó, akkor egy új farmer helyett inkább egy új futónadrágot szeretnék.

... hogy ennyire komolyan tudok és akarok venni egy sportot, és ennyi elszántsággal tudom csinálni annak ellenére, hogy egyszer azt képzeltem, élsportoló lesz belőlem.

... hogy a hirtelen, mindent egyszerre és azonnal akaró természetem ellenére képes vagyok tudatosan, lépésről lépésre haladni, hm, futni a célom felé, és ki tudom várni, míg mindennek eljön az ideje.

... hogy terhesség és szülés után jobban megy majd a futás, mint valaha.

... hogy egyre többen találnak meg futással kapcsolatban, és kérnek tőlem tanácsot, hogy mit és hogyan érdemes.

... hogy élvezni fogom a másokkal való közös edzéseket, mert végre tudok úgy futni, hogy nem kell küszködnöm közben, hogy tartsam a tempót, és nem kell azon agyalnom, hogy ők vajon mennyire utálnak azért, mert csigalassúsággal döcögök.

... hogy a tempóm gyakrabban kezdődik ötössel, mint hatossal.

... hogy tudok beszélgetni futás közben úgy, hogy közben nem akarok megfulladni.

... hogy az edzésként futott 30-40 kilométereket még élvezni is fogom.

... hogy nem zavar sem a hideg, sem a szél, sem az eső, sem a szakadó hóesés, csak megyek és futok, csinálom, amit kell.

Hát most ez van. :)

Ha azt hallom, Sárvár...

Sárvár. Aki fut, és főleg, aki ultrát fut, annak Sárvár különleges jelentéssel bír. Minden évben, áprilisban összegyűlnek itt az ultrások, hogy a hosszú, sokszor nehéz, néha keserves téli felkészülés után megmérettessenek. 12 vagy 24 órát lehet futni, és általában mindenki ott van, aki számít. Plusz azok is, akik szeretnének csatlakozni az ultrások táborához. Persze nem muszáj rögtön fejest ugrani a 12 vagy a 24 órába, ha valaki ultrázni szeretne, de azt gondolom, Sárvár mégis ideális helyszín erre.

Ha azt hallom, Sárvár, nekem nem a fürdő, vagy a legújabb ötcsillagos hotel ugrik be. Nekem Sárvár az ultrafutást jelenti, a vár körüli, néha végtelennek tűnő körözést, a futótársakat, a léptek koppanását, a szurkolók biztatását. Eszembe jut az első 12 órásom, hogy milyen izgatott voltam előtte, hogy az zakatolt a fejemben, mennyire nem gondoltam én ezt komolyan, és hogy félek, de már késő kiszállni. Aztán eszembe jut az a mámorító érzés, amit akkor éreztem, amikor 12 órányi körözés után meghallottam a tűzoltóautó szirénáját, a hangot, ami a versenyem végét jelentette. Megcsináltam! Sírni csak a győztesnek szabad, mondta Székely Éva, de én ott győztes voltam, sírtam és örültem egyszerre, mert legyőztem saját magam.

sarvar.jpg

Két év telt el azóta. Most újra erre készülök, le akarom győzni saját magam, és újra érezni akarom a győzelem ízét. Tudom, hogy nem fogok dobogóra állni, mert voltak, vannak és lesznek is nálam sokkal jobbak. Én nem velük versenyzem, hanem magammal. Tudni akarom, hogy képes vagyok-e újra rá, hogy meg tudom-e újra csinálni. Úgy, hogy közben megváltozott az életem, és más ember lettem.

A futásban minden elölről kellett kezdenem, de egy percig nem bánom, sőt, úgy érzem, így minden jobb. Már nem csak magamnak akarok bizonyítani. Van egy pici emberke, aki feltétel nélkül szeret, neki szeretném megmutatni, hogy vele, érte, általa mire vagyok képes. Ott lesz majd velem végig, mosolya, huncut pillantása elkísér majd az utamon - és remélem, hogy új erőre kapok majd, ha meghallom a hangját, miközben azt kiabálja, hajrá anya (már csak abban bízom, hogy addig megtanulja kimondani). A felkészülés során tőle veszem el az időt, ezért akarom (igen, nem szeretném, akarom) majd odatenni magam a versenyen, amennyire csak tudom, hogy legyen értelme, ne vesszen kárba az edzéssel töltött idő, és legyen eredménye a befektetett energiának.

Sárvárig még hosszú az út, de előre tekintek, és a célomra koncentrálok. Jöhet hó, eső, szél és fagy, megyek előre és csinálom. Magamért, és az álmaimért.

Ha azt hallom, Sárvár... és itt mindenki fejezze be a mondatot!

Fotó: Wikipédia

Tél van...

Ha minden szép és jó, ez lesz az első olyan telem, amit ténylegesen átfutok. Eddig is próbálkoztam azzal, hogy hóban, fagyban, jeges szélben is a szabadban fussak, de sosem sikerült igazán. Meglátom, hogy most hogy alakul, de úgy érzem, minden eddiginél nagyobb szükségem van a futásra ebben az időszakban.

A tél elég sok változást hozott számomra. Milcsi sajnos már kétszer volt beteg, úgyhogy igyekszem őt megóvni egy újabbtól. Épp ezért a vele való babakocsis futásokat tavaszig biztosan szüneteltetem. Eddig nem találtam konkrét összefüggést az eddigi betegségei és a hidegebb időben való futás között, de nem kockáztatok, mert lehet, hogy én is hozzájárultam ahhoz, hogy szegénykém lebetegedjen. Pedig jó kis délelőtti program volt az edzés, egyrészt levegőn voltunk, másrészt Milcsi hamar elaludt, így megvolt a délelőtti szunyálása, én pedig nyugodtan döcöghettem fel s alá a rakparton.

Mivel Milcsivel már nem futok, hát nélküle kell megtennem. Ez azt jelenti, hogy hétköznapokon csak akkor tudok elmenni, ha Milán már hazajött, és tud vigyázni a kismanóra - aztán mikor én hazarohantam, akkor ő megy el futni, és én vagyok ismét a gyerekkel. Ennek következtében elég kevés időt tudunk együtt tölteni hárman, de hát most ez van. Nehéz.

Hogy őszinte legyek, a nagyon-nagyon hideget nem szeretem - és nem azért, mert hideg, hanem mert annyi ruhát kell magamra aggatni, hogy rosszul vagyok tőle. A futószerkóm most egy trikóból, egy vékony hosszú ujjúból, egy pulcsiból és egy dzsekiből áll, alul pedig háromnegyedes gatyát viselek, rajta a téli hosszú. És persze sapka, fülvédő, kesztyű. Néha az öltözés tovább tart, mint maga a futás. :) És ez a szerkó még nem az igazi, mert amint elkezdek futni, izzadok, mint egy ló, és iszonyú melegem lesz, viszont akkor már nem merek levenni semmit magamról, mert akkor meg megfázom. Ez is nehéz.

winter.jpg

A sötéttel igazából nincs bajom, ha futásról van szó, bár egyébként sem sok fény ér, mert a nap nagy részét a lakásban töltjük. A Margitsziget már ki van világítva jó ideje, a rakparton is vannak lámpák, így nem rossz futni, van elegendő fény, viszont aki szembe jön, legalább nem látja, ha vicsorgok, vagy lila a fejem az erőlködéstől. :) Hóban viszont kifejezetten szeretek futni, egyszer már össze is jött, egy nagyon vékony rétegben megmaradt a betonon is a havacska, én pedig örömmel ropogtattam. Várom már, hogy essen nagyobb is, és abban is kocoghassak egyet.

Idén végre nem szeretnék beteg lenni. Tavaly többször voltam megfázva (terhesen igen jó mulatság volt), tavalyelőtt pedig a megfázásból lett egy szuper arcüreg-gyulladásom. Ezt most szeretném elkerülni, úgyhogy próbálok csak úgy futni, hogy az orromon tudjam a levegőt venni. De mivel hideg van, az arcom azért mindig le akar fagyni. Terveim között szerepel beszerezni egy vékony futómaszkot, amit az arcomra tudok húzni, hogy melegítsen, így hátha nem lesz semmi bajom.

Most már nem döngetek ezerrel, semmi nagy tempót nem próbálok meg produkálni, csak lazán, kényelmesen futok (de azért 6 percen belül) - úgysem télen kell gyorsulni. Nekem sem ez a célom, inkább az, hogy a megszerzett edzettséget, állóképességet megtartsam, és minél több kilométert gyűjtsek. Utánaszámoltam, meglesz idén a 900 km, ami szerintem igencsak szép ahhoz képest, hogy március végén felvágták a hasamat, és májusban kezdtem csak el futni - rendesen pedig június óta edzem. :) Amiatt pedig különösen büszke vagyok magamra, hogy mióta rögzítem az edzéseimet, ez lesz a második legtermékenyebb évem a 2010-es 1001 km után (akkor viszont nem szültem gyereket). :)

És hogy miért van minden eddiginél jobban szükségem a mozgásra? Hát mert egész napra be vagyok zárva a lakásba, amit nem igazán élvezek. Akármennyire is jól elvagyunk, játszunk, vidámkodunk, mégis jó, ha kimehetek a szabadba kicsit. A beteg gyerekkel kimozdulni nem igazán ajánlott, így mostanában legfeljebb egy-egy nagyon rövid sétát teszünk a környéken, orvos, gyors boltozás, posta, ami muszáj. Aztán pedig itthon boldogítjuk egymást a kis örökmozgómmal, aki most már az egész lakást bebarangolja négykézláb - iszonyú ügyes, viszont az eddigieknél még nagyobb figyelmet igényel, ami erősen le tudja szívni az agyam. Így már egy félórányi szabadság (vagyis futás) is hatalmas segítség, kiszellőztetem a fejem, levegőzöm, megmozgatom magam, és aztán újra száz százalékosan oda tudok koncentrálni Milcsire. Mert azért elsősorban most Anya vagyok, aki mellesleg fut. :)

Ultrafutó gyors lábakkal és hatalmas szívvel

Riport Pecsenyével

Pecsenye. Az átlagember számára egy laktató,  ízletes húsételt jelent, de a futótársadalom számára teljesen mást. Pecsenye nem más, mint Lajkó Csaba székesfehérvári ultrafutó, akit nem csak remek eredményeiről ismerhetünk, hanem jótékonysági és közösségformáló megmozdulásairól is.

Lajkó Csaba, alias pecsenye 46 éves, „civilben” a székesfehérvári Városi Könyvtárban dolgozik rendszergazdaként. Amikor pedig nem dolgozik, akkor fut. Méghozzá sokat. Ő ugyanis az ultrafutás szerelmese, megszállottja, aki már nem tudja elképzelni az életét enélkül a mozgás nélkül. Hogy érzékelhetővé váljon, mennyire fontos számára a futás: 2012-ben október végéig majdnem 6500 kilométert „hordott ki lábon”! Ez átlagosan heti kb. 145 kilométert jelent, kicsit többet, mint a Budapest-Eger távolság.

Vasgyúróból vasember

pecsenye1.jpg

Csabát most látva senki nem gondolná, hogy néhány évvel ezelőtt dohányzott, és közel 100 kilót nyomott – és nem fekve. Egy orvosi vizsgálat eredménye azonban megváltoztatta az életét. „Tizenhat éves koromig atletizáltam, aztán elég fiatalon, húsz évesen megnősültem, megszületett a lányom is,  családi jóllét hatására pedig minden mozgással felhagytam, persze szépen el is híztam.” – meséli. „Aztán 2004-ben vérvételre kellett mennem, az eredményekből pedig kiderült, hogy ami magas lehet – vérnyomás, koleszterinszint – , az nálam magas is a túlsúly következtében. Az orvos rögtön gyógyszereket akart rám tukmálni, én viszont megkértem, adjon nekem fél-háromnegyed évet, hadd próbáljam meg magam rendbe hozni a dolgokat, ha nem megy, jöhetnek a gyógyszerek.” Csaba úgy döntött, életmódot vált, így diétába kezdett, kiiktatta étrendjéből a fehér lisztet, a cukrot, és letette a cigarettát is, valamint a mozgásra is szakított időt. „Videokazettára kezdtem otthon tornázni, ugrálni – negyedik emeleten lakunk, gondolhatod, hogy örülhettek az alsó szomszédok.” – meséli nevetve. „Szerencsére volt értelme, mert elég hamar lett eredménye az életmódváltásnak, lefogytam 65-70 kilóra. Közben elkezdtem futkározni is, és konditerembe is jártam, testépítéssel foglalkoztam, főleg az étrend és a táplálkozás miatt. De aztán mégis a futás mellett kötöttem ki.” – folytatja Csaba.

És hogy miért a futás? „Eleinte az volt fontos, hogy a súlyomat meg tudjam tartani, aztán viszont egyre jobban ment, élveztem minden lépést, hogy kint vagyok, hogy egyedül vagyok, jött a szabadság érzete, elöntött az endorfin is. Önmagát generálta a dolog, mert ahogy egyre jobban ment a futás, úgy élveztem még inkább.” Még szerencse, hiszen egy remek futóval lenne kevesebb a futótársadalom!

„2005-ben volt az első versenyem a Hortobágyon, és ősszel az első maratonomat is lefutottam.” Itt kezdődött a szerelem, Csaba ettől kezdve egyre több és több kilométert rakott a lábaiba. 2008-ban jött az ötlet, hogy körbe szeretné futni a Balatont, méghozzá egyben, a 212 kilométer hosszú Ultrabalaton keretében. Nem kis vállalkozás, de nem lehetetlen, pláne egy igazán elszánt futó számára. Csaba akkor még nem dédelgetett nagy ultrafutó-álmokat, úgy volt vele, hogy egyszer szeretné teljesíteni ezt a versenyt, aztán kész, be is fejezi az ultrázást. Ma már tudja, hogy ez szinte lehetetlen, mert akit egyszer megcsap az ultrafutás szele, nehezen tud tőle szabadulni, aztán pedig már nem is akar. „Az Ultrabalaton előtt azért még Sárváron futottam egy 24 órást, csak hogy tudjam, milyen éjszaka is futni, innentől kezdve pedig elkapott a gépszíj. A Székesfehérvári Honvéd színeiben elindultam a Bécs-Budapest Szupermaratonon, 2010-ben pedig meghívtak az ultrafutó válogatottba is. Ezek a sikerek fellelkesítettek, és elkezdtem még komolyabban foglalkozni a futással, folyamatosan keresem a lehetőségeket, figyelem a versenyeket, újabb kihívásokat keresek magamnak, mert tudni szeretném, meddig feszegethetem a saját határaimat.”

pecsenye4.jpgHa végignézünk pecsenye eredménylistáján (a poszt végén olvasható), láthatjuk, hogy a határai feszegetésében egyelőre nem ismeri a határokat, hiszen egyre hosszabb és nehezebb versenyeken indul el, és sikerrel teljesíti is őket. „Azt szoktam mondani magamról, hogy ösztönfutó vagyok. Nincs edzőm, magam készülök, magamnak találom ki, hogy éppen mennyit fussak – sokszor a lépcsőház ajtaján kilépve döntöm el, merre induljak. Lehet, hogy ha edzővel készülnék, még jobb lehetnék. De nehezen viselem a kötöttségeket, inkább a futás szeretete dominál nálam. Azért futok 80 kilométert, mert szeretem, és jólesik – egy edző biztosan azt mondaná, hogy erre nincs szükség, de én ezt akarom csinálni. Futás közben felfedezem a környéket, jól érzem magam, élvezem!” – vallja be pecsenye. „Persze nálam is van olyan, hogy fáradt vagyok, nincs kedvem elindulni, de ilyenkor is ráveszem magam, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, mert nem mentem el, néhány kilométer után úgyis más szemmel látom a világot. Szeretek annyira futni, hogy addig csinálom, ameddig a testem engedi. Ha futok, enyém a világ!” Csaba keményen megdolgozik futó-céljaiért: kétszer teljesítette már a világ egyik legkülönlegesebb, egyben legkeményebb ultraversenyét, az Athén és Spárta között zajló 246 kilométeres Spartathlont, és kijelenthető, hogy nem rendeznek nélküle jelentősebb ultrafutóversenyt Magyarországon. Remek eredményei igazolják, hogy jól csinálja, amit csinál, és érdemes minél többször felhúznia a futócipőjét.

Fut, hogy segíthessen

Ám Csaba nem csak magára gondol, hanem igyekszik másokért is tenni a futás segítségével: az elmúlt évek során számtalan „jótifuti”, azaz jótékonysági futás szervezése és teljesítése fűződik a nevéhez. Fontosnak tartja, hogy sporttevékenysége ne csupán öncélú legyen, hanem ezzel próbálja felhívni a figyelmet mások problémáira, nehézségeire, emellett adományokat is gyűjt a futások során. Pecsenye jótifutijait a 2006-ban és 2007-ben Székesfehérváron rendezett figyelemfelkeltő esemény ihlette: a szklerózis multiplex világnapján tóölelést szerveztek, melynek keretében a résztvevők egymás kezét fogva körbeállták a tavat, emellett 12 és 24 órás futóversenyt is szerveztek. „2010-ben kísérőként vettem csak részt az Ultrabalatonon, és már előtte gondolkodtam rajta, hogy jó lenne valami hasonlót szervezni, amivel másokon segíthetnék. Sajnos „kapóra jött” az az évi nagy árvíz, ezért arra jutottam, hogy futhatnék az árvízkárosultak megsegítéséért. Kitaláltam, hogy elfutok Ónodra, úgyhogy elkezdtem szervezkedni, így jött létre az első jótékonysági futásom.”

Csaba nem aprózta el, rögtön egy 267 kilométeres távot futott végig azért, hogy Székesfehérvárról eljusson az árvíz sújtotta Ónodra, és az út során gyűjtött pénzadománnyal segített a település lakóin. Innentől kezdve nem volt megállás a jótékonyságban sem, csakúgy, mint anno a futással, a segítségnyújtással sem tud leállni. Még ugyanabban az évben Kolontárra futott el, hogy a vörösiszap-katasztrófa sújtotta település iskolája számára szervezzen gyűjtést: a befolyt adományokból sportszereket vásárolt az iskolának. 2011-ben sem maradtak el a jótifutik, sőt, már három fűződött pecsenye és kis csapata nevéhez. „Ekkor keresett meg az Angyalszív Down Alapítvány, egy debreceni barátomon keresztül érdeklődtek, hogyan is működik ezeknek a futásoknak a szervezése, mert szeretnének egy  hasonló, kerékpáros jótékonysági eseményt szervezni. Elmeséltem a főbb tudnivalókat, és felvetettem, mi lenne, ha mi a csapattal pedig elfutnánk Székesfehérvárról Debrecenbe – így jött létre a fogyatékos gyerekek esélyegyenlőségéért a jótékonysági futás. Ezt már közösen szerveztük az alapítvánnyal, sok embert sikerült mozgósítani az út során, a fő cél pedig az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a sérült gyermekek problémáira.” A futás ismét jól sikerült, Csaba mellé egy 10-15 fős kemény mag szerveződött az ultrafutókból, akik vele együtt teljesítették a 300 kilométeres távot, az útvonalon pedig rengetegen csatlakoztak hosszabb-rövidebb szakaszokra az elszánt futókhoz.

pecsenye2.jpg

Csaba remek szervezőkészségére és elszántságára Székesfehérvár városvezetése is felfigyelt: felkérték, hogy a Fehér Bot világnapja alkalmából indítsa el egy 6 órás futás szervezését – erre októberben került sor, szintén nagy sikerrel. És hogy az igazán rászoruló emberekért is tegyen valamit, pecsenye a hajléktalanok megsegítéséért is szervezkedni kezdett. „A tél beálltával többször találkoztam kéregető hajléktalanokkal a városban, beszélgettem is velük, ekkor fordult meg a fejemben, hogy rajtuk is jó lenne valamilyen formában segíteni. Ismét elkezdtem szervezni egy 6 órás jótékonysági futást, mellé pedig elindítottam a gyűjtést: rengeteg meleg ruhát, egyéb holmikat, cipőket, fehérneműt szedtünk össze számukra, a befolyó összegből pedig sok hasznos dolgot vettünk még nekik.”

Csaba közben az Angyalszív Down Alapítvánnyal sem szakította meg a kapcsolatot, 2012-es projektként a Down Szindrómás gyermekek helyzetére való figyelemfelhívó futást indították el. „Az eddigi futásokat továbbgondolva az az ötletem támadt, hogy egyúttal egy testvérvárosi futást szerveznék Székesfehérvárnak. Fehérvár testvérvárosai közül Gyulafehérvárra esett a választás, mert így megoldható volt Debrecen érintése a futás során. A jótifuti szlogenje „Határtalanul a Down Szindrómás gyermekekért” lett.” Csaba és vállalkozó kedvű társai 7 nap alatt teljesítették a Székesfehérvár és Gyulafehérvár közötti 546 kilométeres távot, útközben pedig sportruházatot gyűjtöttek fogyatékos erdélyi sportolók számára. „Nagy élmény volt ez a futás, a nagyobb városokban nagy csinnadrattával vártak minket, rengetegen csatlakoztak útközben, Debrecenben pedig több mint ezren futottak velünk együtt.”

És ezután sincs megállás: az újabb jótékonysági futás november 25-én lesz Székesfehérváron, ezúttal a Hérosz Állatotthon javára fordítja majd Csaba az összegyűlő adományokat, így a kutyák és macskák is „kaphatnak egy szeletet” Csaba hatalmas szívéből és tenni akarásából.

Annak ellenére, hogy a jótékonysági futások mind remekül sikerültek, Csabának számtalan – főként anyagi – nehézséggel kell megküzdenie a szervezés során. Ilyen például a támogatók bevonásának nehézsége, kísérőautó biztosítása, a tankolás, a frissítők, a szállások szervezése. De a futók közössége itt is mozgósíthatónak bizonyul, sokan nem csak a jótékony célra ajánlanak fel adományokat, hanem igyekeznek hozzájárulni a megvalósítás költségeihez is – a gyulafehérvári utazáshoz szükséges kísérőautó benzinköltségét például a futók pár nap alatt dobták össze.

Fehérvári futóközösség szerveződik

pecsenye3.jpgHogy a jótékonykodás mellett máshogy is népszerűsítse a futást, Csaba a futók körében mateve nicknéven ismert Máténé Varju Edittel közösen beindított egy kis futóközösséget Székesfehérváron. Kezdetben péntek esténként várták a futással ismerkedni vágyókat, majd a Sportos Csütörtök program keretében most már csütörtökönként segítenek tapasztalataikkal az újdonsült futóknak. „Az önkormányzat is támogatja ezt a kezdeményezést, és minden alkalommal van legalább 20-25 fő, aki csatlakozik hozzánk. Megvan a kemény mag, akik mindig jönnek, és külön sikerélmény, hogy egy 60 év feletti hölgy is csatlakozott hozzánk, és ismerkedik a futással – ez is bizonyítja, hogy sosem késő elkezdeni sportolni. Ő több hete minden csütörtökön jön, nagyon élvezi a mozgást, leginkább vele foglalkozom, neki segítek.” – meséli Csaba. „A rutinosabb futók maguktól végzik az edzést, én pedig az újoncoknak igyekszem átadni a tapasztalataimat, és próbálom velük megszerettetni a futást. Úgy gondolom, hogy ha már egy embert mozgásra tudok bírni, már megérte!”

Lajkó Csaba jelentősebb eredményei

Hazai eredmények:
24 órás Országos Bajnokság 3. hely, kat. 1. (2009), 2. hely, kat. 1.  (2011) ❖ 12 órás Országos Bajnoki cím 1. hely, kat. 1. (2009), 2. hely, kat. 1. (2010) ❖ 100 km-es Országos Bajnokság 4. hely ❖ Balaton Szupermaraton 6. hely (2011) ❖ Velencei-tó Szupermarathon 2. hely (2009), 3. hely (2010) ❖ 8 órás Ultraverseny 2. hely (2012). ❖ 12 órás Ultramaraton 2. hely, kat. 1. (2012)

Nemzetközi eredmények:
III. Nemzetközi UltraBalaton  5. hely (2009) ❖ Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton 4. hely (2009) ❖  24 órás Világ- és Európa Bajnokság 127. hely (2010) ❖ Spartathlon Nemzetközi Ultrafutó Verseny, 246 km. Abszolút 30. hely, korcsoport 8. hely (2011) ❖  Nemzetközi 48 órás Ultramaraton, Balatonfüred, 5. hely (2011), 1. hely (2012). ❖ VI. Nemzetközi UltraBalaton 3. hely (2012) ❖ Spartathlon Nemzetközi Ultrafutó Verseny, 246 km. Abszolút 15. hely, korcsoport 5. hely (2012)

Országos csúcstartó: 48 óra, 355km

Világranglista helyezések:
2009: 12 órás: 25., kat. 15. ❖ 24 órás: 165., kat. 60. ❖ 2010: 12 órás:  41., kat. 13.  ❖ 2011: 24 órás: 42., kat. 10.; 48 órás: 21, kat. 6. ❖ 2012: 48 órás: absz. 3., kat. 1.

Jótékonysági futások:

2010. augusztus 12-15. : Ónod, az árvízkárosultak javára.

2010. november 27-28: Kolontár, az iszapkárosultak részére.

2011. augusztus 25-28. Székesfehérvár-Debrecen: Fogyatékos Gyermekek Esélyegyenlőségéért.

2011. október 16. Székesfehérvár,  6 órás futás: Fehér Bot Világnapja.

2011. december 18. Székesfehérvár, 6órás futás: Hajléktalan embertársainkért

2012. július 23-30. “Határtalanul a Down-Szindrómás Gyermekekért” jótékonysági és testvérvárosi futás, Székesfehérvár-Debrecen-Gyulafehérvár

2012. november 25. Adománygyűjtési jótékonysági futás a HEROSZ Állatotthon javára

 

 

Három az egyben

Kissé elmaradtam az írással, pedig voltam versenyeken, és tisztességesen edzettem is. Ott kezdeném, hogy a Nike félmaraton után erősen gondolkodni kezdtem azon, hogy lefutom a maratont. Aztán végül ez megmaradt gondolati szinten, talán jobb is így, nem biztos, hogy a szülés után fél évvel neki kell ugranom a 42 kilométernek. Biztos ment volna, de nem sikerült volna úgy, ahogyan én azt szeretném, hogy a következő maratonom sikerüljön.

Judit, a volt kolléganőm viszont felvetette, hogy Tündivel hárman (szintén volt kolléganő) lefuthatnánk váltóban a maratont. Benne voltunk, és el is kezdtük a szervezést. A háromfős váltó 11,4-21-4-9,4 kilométeres szakaszokból állt, úgyhogy el is kezdtünk gondolkodni, hogy akkor ki fussa a középsőt. Judit nem akarta, Tündinek rosszalkodik a térde, így ő a Nike-t ki is hagyta, én meg nem akartam a csapat teljesítményét rontani azzal, hogy én lassongok a leghosszabb szakaszon. Aztán bevillant valami, hogy na akkor én vállalom a 21-et, ha már az motoszkált az agyamban, hogy maraton, ne legyek már olyan nyuszi, hogy nem merem én elvinni a hosszú szakaszt. Úgyhogy "hősiesen" bevállaltam. Judité lett az eleje, Tündié a befutó. Ez egész gyorsan ment, a csapatnév kiötlése ennél hosszabbra sikerült, de végül mi lettünk a Nevenincs Trió, a rajtszámokat és a rajtcsomagokat is sikeresen felvettük és szétosztottuk egy kisebb logisztikai bravúrral.

Október 7, vasárnap, a verseny napja. Milán nem futott, úgyhogy ő volt Milcsivel, én pedig "kimenőt", vagy inkább "kifutót" kaptam. A váltóhelyem a Lánchídnál volt, úgyhogy kis családommal felkerekedtünk, és kibattyogtunk, közben az élmezőny már jött a rakparton, tudtunk is nekik szurkolni. A váltóhelyen ezernyi ember, de sikerült összefutni Mártival, volt egyetemi csoporttársammal, aki egy ötfős váltót erősített, gyorsan dumáltunk egyet, aztán beálltam a toi-toi sorba. Röpke 30 percet sikerült sorban állással töltenem, mire bejutottam a kettő közül az egyik bódéba. Aztán rohanás a váltózónába, még a nadrágom sem sikerült bekötni, csak az mp3 lejátszót és egy energiaszeletet elvenni Milántól, amikor már hallottam, hogy Judit a nevem kiabálja. Kiderült, hogy már 2-3 perce ott állt és várt... Gyorsan átvettem a chipet, és a kezemben minden cuccal, bemelegítés nélkül nekiiramodtam. Az első pár száz méter pakolással telt, gyors óraindítás, eltettem az energiaszeletet, beüzemeltem a zenét és bekötöttem a gatyám is. Aztán próbáltam nem elfutni az elejét. A Lánchídtól az Erzsébet híd felé kellett futni, majd volt egy fordító, ott becsatlakozott a 30 km-es mezőny, és mentünk fel a Lánchídra, hogy átfussunk Budára. A Lánchídra való felkaptatás közben megláttam a fiúkat, Milán úgy fordította a babakocsit, hogy lássam kis Milcsikémet, és még a Futóbolondos tapsoló-szurkoló izét is a kezébe adta. Hát, majdnem elbőgtem magam, úgy kellett nyugtatni magam, hogy nehogy már az első kilométer előtt megfulladjak, mert csak kapkodtam a levegőt. A Lánchídon már a futásra igyekeztem koncentrálni, de azért nézelődtem, hátha látok ismerőst. Érdekeset mindenesetre láttam: egy futó csajnak a karjára egy sárgarépa volt tetoválva. :)

ppic_27_SPAR_Budapest_Maraton_utvonal_1273.jpgA híd után egy kis kanyargással ledöcögtünk a rakpartra, és kezdetét vette a szinte végeláthatatlan egyenes. Hömpölygött előttem, utánam a tömeg, szemből pedig már jöttek a gyors futók, akik már elértek az Árpád hídig, és vissza is jöttek onnan. Sokan utálják a hosszú egyeneseket, én sem rajongok értük igazán, viszont amikor úgy van megoldva a dolog, hogy szembe fut egymással a mezőny egy fordító miatt, no, azt szeretem. Ilyenkor nézem a szembejövőket, figyelem az ismerősöket, lehet integetni, drukkolni, és ez remekül eltereli a figyelmet a futásról. Nem is éreztem, hogy futok, csak szedtem a lábaimat, és közben sasoltam a szembemezőnyt. És egyszer csak ott is voltam a fordítónál. Irány visszafelé. Mivel mögöttem még sokan jöttek, visszafelé is tudtam kukkolni a többi futót, sőt, pacsiztam is az 5 órás iramfutó Marky-val. Szinte észre sem vettem, a félmaratont jelző kapunál voltunk - ez nekem 10 kilométert jelentett. Néha addig is ránéztem az órámra, hogy milyen tempót megyek, 10-nél pedig láttam, hogy 57 percnél vagyok. Jól esett, jól ment a futás, próbáltam tudatosan figyelni, hogy ne fussam el magam, de valahogy nem bírtam lassabban menni. Tartottam hát ezt a tempót, lesz, ami lesz alapon. Csak mentem előre, közben nézelődtem, a zenémre koncentráltam, a szurkolókat figyeltem, és változatlanul jól éreztem magam. A Lágymányosi híd hamar eljött, és bár az ottani fordító szakaszt annyira nem díjaztam, örömmel konstatáltam, hogy most már megyek is vissza a váltóhelyre, már nem sok van hátra. A Szabadság híd lejtője jól esett a lábaimnak, lazítottam kicsit rajtuk, de a rakparton visszafelé sikerült kissé megborulnom. Nem nagyon, de azért kezdett fájni kicsit. Próbáltam tartani a tempót, nagyjából sikerült is, de azért a 19-es kilométerem 6 percen kívülire jött össze - szerencsére csak ez az egy lett ilyen lassú. A Lánchidat látva erősítettem - sokat jelentett fejben, hogy nem csak magamért, hanem a lányokért is futok. No meg láttam az órán, hogy ebből félmaratoni egyéni csúcs lehet. Meg is lett, 2:01:40-et mértem a 21 kilométerre, ami olyan 2:02-es félmaraton - a Nike-s időmből így bő 3 percet sikerült faragni! A váltóhelyen Tündi már várt, gyorsan átvette a chipet, váltottunk pár szót, és már futott is. Én picit lihegtem, nyújtottam, majd elindultam hazafelé a rakparton, közben szurkoltam a maratonistáknak.

Jó volt részt venni ezen a versenyen, igazi 3 in 1 volt: maratonon voltam, félmaratont futottam, csapatban versenyeztem! A Nevenincs Trió végül 4:04:58-as idővel ért célba, a Staféta női csapatok közül a 16. helyen. :)

Elsőim

Az elsők minden ember életében fontos szerepet játszanak. A futóknak szerintem mindig emlékezetesek a futós-elsőik, én legalábbis így vagyok ezzel. Ezek az én elsőim.

Első élvezetes futásom

Amikor már nem volt kötelező futnom, kb. 17 évesen, miután abbahagytam a kézilabdát. A 11. kerületben indultam el, akkor ott laktam kollégiumban, a kolesz körüli utcákban döcögtem olyan 20 percet. Utána pedig mérhetetlenül büszke voltam magamra.

Első "futóversenyem"

Általános iskolában, a suli szervezésében a Fut a Dózsa nevű futóverseny, ami kötelező volt, minden évben, elsőtől. Kb. 200 métert futottunk az osztálytársaimmal, utána pedig lesétáltuk a távot. Futni nem szerettünk, de kötelező volt elindulni és célba érni. És ott nem volt záróbusz. :)

Első dobogóm

Egyetlenegyszer álltam eddig dobogón futóversenyen, méghozzá a Fut a Dózsán, de akkor már nem voltam Dózsás. Középiskolásként, amikor már szerettem futni, elmentem a futásra. Harmadik lettem! Az érem azóta is megvan, az egyetlen érmem, amit helyezésért, és nem a teljesítésért kaptam.

Első futóversenyem nem futóként

2007 június legvégén a hortobágyi Délibáb Futás volt az első, amin BSI dolgozóként részt vettem. Magával ragadott a hangulat, pedig akkor még nem voltak annyian a futáson, és én még csak nem is sejtettem, milyen egy Nike félmaraton vagy egy maraton hangulata.

Első edzésnaplós bejegyzésem

2008. március 3-án írtam be az első edzésem az Edzésonline-on. 5,5 km 40 perc alatt. Volt honnan fejlődni!

Első igazi futóversenyem

2007 szeptemberében az Ablon Business Run-on vállaltam kemény 2,5 km-t két kolléganővel, BSI-s csapatban. Nem volt rossz, de ahogy emlékszem, majd megpusztultam a végére. Akkor még alig-alig voltam edzésben, csak a lelkesedés és a szívem vitt, hogy ne miattam maradjon szégyenben a csapat.

Első 10 km-em

Prágában a maratont futottuk le 4 fős váltóban Milánnal, egy volt kolléganőmmel és az ő párjával. Sajnos a váltósokat nem engedték el a maratoni mezőnnyel, és csak kb. 30-35 csapat volt. Én rajtoltam, és nagyon kellett tepernem, hogy a többi váltós ne hagyjon faképnél pillanatok alatt. Az elejét szépen elfutottam, majd elrontottam a frissítést (azóta nem eszem banánt futás közben), de végül szépen lassan sikerült teljesítenem a távot. 7 perces tempóban.

Első félmaratonom

Hirtelen felindulásból elkövetett versenyeim első példánya a félmaraton volt. Valamikor október elején kitaláltam, hogy le akarom futni a félmaratont novemberben Siófokon, és el is kezdtem készülni. Párszor futottam 16 km-t, és azt hittem, hogy a maradék 5, ami még a félmaratonhoz kell, majd könnyen fog menni. Hát nem. 16 km-ig egész jó voltam, aztán ott elszomjaztam. Úgy tudtam célba érni, hogy egy babakocsival futó srác elővarázsolt nekem egy fél literes vizet a babakocsiból, illetve Milán visszafutott elém, és segített, hogy ne sétálva fejezzem be a versenyt. De azért annyira nem lett rossz, 2:11:02.

Első maratonom

Hirtelen felindulásból elkövetett verseny No. 2. 2010. június 28-án felmondtam a BSI-ben, és azzal a lendülettel mentem is a nevezési irodába, hogy benevezzek a maratonra. 3 hónappal a Budapest Maraton előtt. Fejben már régóta akartam a maratont, de készülni szinte semmit nem készültem rá addig. Na, onnantól kezdve viszont igen. Fájdalmas és szenvedős volt, a testem nem akarta, a fejem viszont igen - a fejem nyert. Lefutottam.

Első ultrám

Hirtelen felindulásból elkövetett verseny No. 3. A maraton után futkostam még, de azért nem túl sokat. Aztán jött egy szemműtét, meg egy arcüreggyulladás, és egy csomó kihagyás, ennek ellenére sikerült kitalálnom, hogy én bizony 12 órát akarok futni. Volt két hónapom a felkészülésre. Máig nem értem, hogy gondoltam akkor, hogy menni fog, de érdekes módon sikerült. 2011. április 16-án Sárváron lefutottam az első ultrámat is. És azóta sem bántam meg!

Hogy mi lesz a következő elsőm, még nem tudom. Új életem első félmaratonja már megvolt. Biztos lesz új életem első maratonja és ultrája is. Meglátjuk!

Motiváció

avagy ezért futok én

Mindenki másért fut, de mindenkinek van valamilyen motivációja, amiért csinálja ezt az egészet. Egészségmegőrzés, fogyás, alakformálás, élménykeresés, versenyzés, szabadságérzés, fejszellőztetés. Ki-ki külön kapaszkodik bele egyik-másikba, van, aki az összesért együtt húzza fel a futócipőjét.

budapest_marathon_415.jpgÉn miért csinálom? Néha én magam sem tudom. Van, hogy utálom az egészet, és nem is értem magam, miért ragaszkodom évek óta a futáshoz, és miért kötök ki újabb és újabb sportok kipróbálása után ismét a futópályán. Van, hogy tök lusta vagyok edzeni, van, hogy nem esik jól elindulni, van, hogy majd' megdöglöm az edzés végén, de egyszerűen nem tudok "nemszeretem" dologként gondolni a futásra. Mindig szeretem.

Persze volt olyan időszak, amikor nem szerettem futni. Amikor kötelező volt. Tesiórán, kézilabda edzésen. Kínszenvedés volt minden méter, egy pillanatig sem élveztem, de szükséges rosszként megtettem minden tőlem telhetőt. Aztán amikor már nem volt kötelező, valahogy megszerettem. Mert úgy futhattam, ahogy nekem jólesett. Nem mondta meg senki, hogy mennyit kell futnom, milyen gyorsan, hányszor egymás után sprinteljek. Egyedül voltam magammal, a testemmel és a lelkemmel, én szabályozhattam, hogyan is akarok futni. Innentől kezdve akartam futni, szerettem futni. Mert már nem volt kötelező.

Sok tényezőből áll össze nálam a futás szeretete, mindegyik tényező hozzáad egy kicsit ahhoz, hogy miért is futok.

Fontos az alakformálás. Kb. mióta az eszemet tudom, elégedetlen vagyok a külsőmmel. Félek a hízástól, ezért is tartom fontosnak a rendszeres mozgást. Próbálgattam mindenféle sportot a kézilabda abbahagyása után, a futás vált be legjobban. Jól átmozgat, nem kell érte fizetni (egyetemistaként ez fontos volt), formálja a kritikus testrészeket, hatékony. Nekem ennyi elég.

Szeretnék hosszú és egészséges életet élni, lehetőség szerint megelőzni olyan betegségeket, amik a mozgásszegény életmódból következnek. Emellett szeretnék jó példát mutatni a gyermekemnek azzal, hogy sportolok, szeretném, ha ő is mozogna majd, ezáltal egészséges és boldog lenne.

A futás nagy szabadságot nyújt. Fogom magam, elindulok, egyedül vagyok, azt csinálok, amit akarok, arra futok, amerre akarok, gondolkodom vagy épp nem gondolkodom. Magammal vagyok, magammal foglalkozom, feltöltődöm, kiszellőztetem a fejem, elengedem a gondjaimat. Sokszor jutnak eszembe jó ötletek futás közben (kár, hogy sokszor el is felejtem őket, mire hazaérek), és sokszor szebbnek látom a világot futás után, mint előtte. Levezetem a feszültséget, kitisztulok, kiizzadom magam, megújulok, jobb lesz nekem, én is jobb(an) leszek.

ppic_26_T_Home_Befutok_4032.jpgAztán ott van a flow élmény. Nálam ez úgy nyilvánul meg, hogy futás után nem emlékszem a futás bizonyos szakaszaira, csak annyi biztos, hogy futottam. Annyira átszellemülök, hogy minden kiesik. Szerencsére arra mindig emlékszem, hogy mikor nem emlékeztem valamire: a legnagyobb flow-jaim a sárvári 12 órás, az Ultrabalaton utolsó 52 km-e, az első maraton és a legutóbbi Nike félmaraton voltak.

A versenyzés, a futóversenyekre járás nekem nagyon sokat ad. Persze nem azért, mert tudom, hogy nyerhetek, esetleg dobogóra állhatok, attól nagyon messze vagyok. De versenyezhetek önmagammal, küzdhetek azért, hogy a korábbi futó-énemnél jobb legyek, jobb eredményt érjek el, vagy csak jobban élvezzem a futást. Találkozhatom más futókkal, beszélgethetek, tanulhatok tőlük. A futóké egy remek közösség, mindig van közös téma, mindig mindenkinek van pár jó szava a másikhoz, lehet egymást biztatni, segíteni.
A versenyek hangulata pedig leírhatatlan. Életem első nagyszabású futóversenyén rendezőként vettem részt, és míg el nem rajtolt a mezőny, nem teljesen értettem, miért vannak itt ennyien, miért jó nekik, hogy eljöttek. Aztán elrajtoltak, engem pedig rázott a hideg, potyogtak a könnyeim, közben pedig vigyorogtam, mint a tejbetök. Éreztem, miért jöttek az emberek. Tudtam, hogy én is akarom, köztük akarok lenni, futóként érezni azt, amit ők éreznek. És mikor megadatott, hogy én is ott álljak futóként egy rajtban, éreztem is. Azóta is érzem, mindig, akár 40-en, akár 4000-en vagyunk a rajtnál.

A célba érkezés öröméhez fogható élmény euforikus. Fantasztikus érzés. Megcsináltam, megtettem minden tőlem telhetőt, elértem a célom. Minden célba érkezésem emlékezetes. Főleg az "elsők": az első félmaraton, az első maraton, az első 12 órás, az első Ultrabalaton, az első félmaraton a szülés után. A legtöbbet megkönnyeztem. És legtöbbször nem voltam egyedül, velem volt a másik felem, ami még inkább hozzátett az élményemhez, és még inkább erősítette az amúgy is erős kapcsolatunkat.

És végül, de nem utolsó sorban a fejlődés miatt is futok. Hogy mindig jobb és jobb legyek, jobb időket fussak a jövőben, hosszabb távokat legyek képes teljesíteni, edzettebb, kitartóbb legyek. És mert úgy érzem, jobb ember vagyok a futás által.

Hát én ezért futok. És téged mi motivál?

Fedezd fel a világot futva!

Életmód-újságíróként szívügyem, hogy cikkeimben minél inkább népszerűsítsem a mozgást és a futást. Most előkotortam egy 2010-ben megjelent anyagot, ami az első nagy cikkem volt a Wellness magazinban. Én vittem az ötletet: a futó városnézéseket. Szerintem ez a téma még mindig aktuális, úgyhogy íme, az eredeti nyers verzió, alább pedig a megjelent anyag!

Új őrület - Futó városnézés világszerte

Egyre többen vannak a világon olyanok, akik számára az aktív pihenés nem csak a múzeumlátogatást és a városnézést jelenti, hanem azt, hogy futócipőt viselve, sportruhában, a napi edzésadagjuk teljesítése mellett fedezik fel egy-egy nagyváros nevezetességeit és különlegességeit.

A Föld több nagyvárosában van már lehetőség arra, hogy képzett és edzett futó-idegenvezetők segítségével térképezd fel a helyi látványosságokat, miközben te magad is futva járod be a várost. Íme, néhány nagyváros, ahol lehetőséged van kipróbálni a turistáskodásnak eme a sportos formáját.

Mi az a futó városnézés?

A futó városnézés során a résztvevők egyénileg vagy kis, 4-8 fős csoportokban idegenvezető útmutatása mellett futva járják be a várost. Általában többféle hosszúságú futótúra választható, 5-10-15 kilométeres hosszúságúak, amelyet a vállalkozó szelleműek kényelmes tempóban teljesítenek úgy, hogy közben az adott város legismertebb nevezetességei mentén sorra haladnak. A túravezetők nem csak a tempót diktálják a résztvevőknek, hanem a látványosságoknál egy-egy rövid pihenő erejéig be is mutatják azokat – hiszen a túra célja főként a városnézés, sportolással kiegészítve.

Mire számíts?

A futótúrázás olyan sportkedvelő turistáknak ajánlott, akik heti rendszerességgel, 1-3 alkalommal legalább 4-5 kilométert futnak. A túrához, még ha nem is halad olyan gyorsan, mint egy futóverseny, fontos az állóképesség, hiszen ha nem esik jól a futás, nem fogod élvezni a városnézést sem. Természetesen tapasztaltabb futóknak, félmaratonistáknak, maratonistáknak is jó program lehet a kényelmes tempóban zajló városlátogatás.

A túratávok közül válaszd az edzettségednek megfelelőt! Ha a kiválasztott útvonal nem vezet el minden általad látni kívánt nevezetességhez, akkor se erőltesd a hosszabb távot, inkább másnap, gyalog menj el a kimaradt helyre.

Figyelj az időjárásra: a tűző nyári napon nem biztos, hogy érdemes nekivágni futva a városnak, kellemes tavaszi és őszi napokon azonban ideális program lehet.

Mivel készülj?

Kényelmes, bejáratott futócipőt és futóruhát vigyél magaddal, és öltözz az időjárásnak megfelelően. A túrák általában betonon haladnak, de olyan útvonalakon, ahol nem botlotok lépten-nyomon sétálókba, és az autóktól is védve vannak a résztvevők. Az indulási helyszínen, illetve az érkezéskor a turisták kapnak frissítőt, de ha nálad van egy palack víz, abból nem lehet gond.

Párizs – A futás szerelmeseinek városa

A francia fővárosban különböző hosszúságú túrákon vehetsz részt a kedvednek és az edzettségednek megfelelően: a 3 kilométeres távtól kezdve akár 20 kilométert is futhatsz Párizsban. A futóútvonalak természetesen a város szívében vezetnek, nem marad ki a programból az Eiffel-torony, a Notre-Dame, a Moulin Rouge épülete, és a Monceau park sem. A hosszabb távot választók láthatják a Bastille emlékművét és a Sacre Coeur-t is a túra során. A futások időtartama a választott túrakörtől függően 15 perctől akár 2,5 óráig is terjed - nem csoda, hiszen Párizs csodaszép épületekben, és világhírű nevezetességekben bővelkedik, amelyeket érdemes megnézni. A futó-idegenvezetés ára távtól függően óránként 60-80 euro között mozog, egyszerre legfeljebb 8 futót kalauzol a csoportvezető.

Akik a futás helyett inkább a nordic walkingot részesítik előnyben, azok külön botos gyaloglásos túrán fedezhetik fel a látványosságokat Párizsban.

Infó: www.getinshape.fr és www.parisrunningtour.com

Edinburgh – Skót táv kezdőknek

A futótúra új szemszögből mutatja be a skót fővárost, hiszen egyesíti a futás, a városnézés és a történelmi nevezetességek látogatásának különleges élményét. A skót túra kényelmesen teljesíthető, hiszen mindössze 5 kilométeres - ezt a távot lassan, közel 2 óra alatt teszi meg a turistacsapat. A túra útvonala felfűzi a város összes látványosságát. A résztvevők Edinburgh történelmi főutcájáról indulnak, az óvároson keresztül jutnak fel a város legjellegzetesebb dombjára, a Calton Hill-re - az emelkedőért a panoráma kárpótolja őket. Megnézik a I. Dávid Király alapította Holyrood Palace-t, a Skót Parlament új épületét, átfutnak a több száz éves North Bridge-en, végül az óváros leghíresebb utcáján, a Cowgate-en „érnek célba”. A futás után pihenés és a felfrissülés hamar elérhető: a célállomáson háromfogásos ebéd várja a megfáradt túrázókat.

Infó: www.urbanjoggingtours.com

Amerikai Egyesült Államok – Nagy Alma és a többiek

A földrésznyi ország több nagyvárosa, például Boston, Chicago, New York, Philadelphia, San Francisco és Washington is kínál szervezett futótúrákat az érdeklődőknek – bárhol is jársz, nem maradsz kilométerek nélkül. Mindegyik városban a legjelentősebb turistalátványosságokat veszi célba a futócsapat a felkészült túravezetők segítségével, a City Running Tours szervezésében. Az egyéni túra 60 dollárba kerül, ha csoportosan vágsz neki a városnézésnek, akkor 20 dollárt kell fizetned az általában 5 mérföldes, azaz kicsit több mint 8 kilométeres futásért, ami a mindenütt a legfontosabb helyi nevezetességekre koncentrál.

Aki szeretné örökre emlékezetessé tenni a városnéző futását, a szervező cég logójával és a város nevével ellátott pólót vásárolhat, amit aztán büszkén mutogathat az otthon maradottaknak.

Infó: www.cityrunningtours.com

London – Ahol mindenki fut

A világ egyik legnagyobb maratoni futóversenyéről híres nagyváros sem maradhat ki a listából, az angol fővárosban is lehet szervezett keretek között futva turistáskodni. A City Jogging Tours szervezésében hat különböző hosszúságú túra közül választhatnak az érdeklődők, a turnusok edzettségnek megfelelően indulnak, a távok pedig 6-12 kilométer közöttiek. A futótúrák természetesen érintik a legismertebb pontokat, így a Parlamentet, a Big Bent, a Buckingham Palotát, a London Eye-t és a Parlamentet is, de választható hosszabb, a Temze-menti, csodás parkokat és az állatkertet érintő útvonal is. A 26 fontos árban benne van az emlékpóló, illetve az út során a futók készült fotók is.

Infó: www.londonsightseeingruns.com és www.cityjoggingtours.co.uk

Róma – Minden (futó)út erre vezet

Hatalmas a kínálat az olasz fővárosban! A Sight Jogging kínálatából tizenöt különböző hosszúságú túra választható, bármelyiknek is vágsz neki, biztos lehetsz benne, hogy nem maradsz le Róma egyetlen csodás nevezetességéről sem. A Spanyol lépcsőtől induló túrák 8-18 kilométer közötti hosszúságúak, és a legfőbb látnivalók mellett mindegyik egy-egy meghatározott témát „fut” körbe, például híres templomokat, vagy a Via Appiát mutatja be a résztvevőknek. Csak rajtad múlik, hogy melyiket választod, no meg az érdeklődéseden és az edzettségeden. Egy csapat négy fővel vág neki a választott útvonalnak, egy óra 140 fontba kerül, de ha azt szeretnéd, hogy az idegenvezető csak veled foglalkozzon, a turnus 70 font. A túra során a futókat az túravezető mellett kardiológus is figyeli a kötelezően viselendő pulzusmérővel - fő a biztonság!

Infó: www.sightjogging.it

Tel-Aviv – Keleti hangulat

Izrael különleges ország, ám a futókat szívesen látja: lenyűgöző történelmi épületek, és a modern építészet remekei váltják egymást, a város pezsgő ritmusába remekül beleillenek a futó turisták. A távok 5-10 kilométer közöttiek, az útvonalak tematikusak, érdeklődésnek és edzettségnek megfelelően választhatók. Az egyszemélyes túra átlagosan 80 dollár, míg egy négyfős csoport tagjai fejenként 60 dollár körüli áron futhatják körbe a várost.

Hamarosan már a még különlegesebb Jeruzsálemben is kipróbálható lesz a városnézésnek ez a formája.

Infó: www.run-the-city.com

Budapest – A hazai újdonság

Magyarországon egyelőre gyerekcipőben jár a kezdeményezés, nemrég indult el a Turistafutás.hu oldal, melynek készítői segítenek, hogy vállalkozó kedvű, Budapestet jól ismerő, idegen nyelveket is beszélő futók kalauzolják a hazánkba érkező, futni vágyó turistákat. Az útvonal, a táv és a tempó szabadon választható, arra futunk, amerre kedvünk tartja, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat közben, és többet tudjunk meg a fővárosról.

Infó: www.turistafutas.hu

A sor természetesen nem teljes, hiszen Buenos Aires, Sydney, Vancouver, Koppenhága, Fokváros, sőt, Santiago de Chile, Wellington és sok más város is várja a futócipős látogatókat. Ha szeretnél futva nekivágni valamely nagyváros felfedezésének, ne habozz, a választék hatalmas.  További futóturistákat fogadó városokat a www.globalrunningtours.com oldalon találsz. Jó futást, jó városnézést!

Itt a megjelent anyag: W34-36.pdf

süti beállítások módosítása