5 év, 12 ezer kilométer

5 évvel ezelőtt, 2011. februárjában fogalmazódtak meg bennem az első ultrafutással kapcsolatos gondolatok, amik aztán hamar testet is öltöttek egy sárvári 12 órás versenyre való, hirtelen felindulásból elkövetett nevezés formájában. Akkor még nem nagyon tudtam, mire vállalkozom, és mai fejemmel visszagondolva nem is értem, mit gondoltam. Szerencsére a sors az utamba sodorta Gabit (bár nem kellett nagyon sodornia, mert ismertük egymást, együtt dolgoztunk és barátok lettünk), aki felajánlotta, hogy segít a felkészülésben. Így lett egy edzőm, aki azóta is mellettem van, segít, ösztönöz, támogat, és ha kell, visszafog.

Szóval 5 évvel ezelőtt indult útjára az "őrületem" - igen, néha még én is őrületnek tartom, de ettől szép és jó ez az egész, amit csinálok. Azóta - a terhesség és a szülés miatti jó 10 hónapos kihagyástól eltekintve - futok tudatosan, odafigyelve, építkezve. A szülés utáni első félmaraton óta elsősorban az ultrákra koncentrálok, azokra készülök, 2013 óta főként, azóta futom a "nagyját", a háromezer körüli és feletti éves kilométereket.

hh.jpg

Mögöttem van jó pár ezer kilométer, több száz futással töltött óra, sok-sok teljesített verseny, rengeteg fantasztikus élmény, több liter izzadság és könnycsepp, nehézségek, megoldandó problémák, megvalósított és még megvalósításra váró futós álmok. Voltak mélypontok, amikor abba akartam hagyni az egészet a fenébe, mert minek csinálom, semmi értelme, úgysem érek el semmit a futással, csak az időmet vesztegetem és veszem el a családomtól. Aztán mindig sikerült túllendülni a mélyponton, kitűzni egy újabb célt, amiért érdemes volt dolgozni, amiért futni akartam, amiért mentem és megyek hóban, fagyban, szélben, esőben és kánikulában is, és csinálom tovább. Megtanultam hinni és bízni magamban, küzdeni, kitartani. Még tanulom, hogy csak magammal foglalkozzam, és  ne másokhoz hasonlítsam magam, de jó úton járok ebben is, megvan a helyem, tudom, mire vagyok képes, és igyekszem nem idegesíteni magam mások miatt. Ha képesnek érzem magam valamire, akkor arra benevezek, aztán ott igyekszem magamból kihozni a maximumot.

A futás lemondásokkal jár, de ezek nem terhesek nekem. Most a futás ott van a prioritásaim között az első három hely egyikén, most még szeretek és akarok ezzel foglalkozni, szeretek erre időt szánni, úgy érzem, nem "károsítok" vele semmit, barátokat és jó ismerősöket szereztem általa, sok érdekes lehetőség került az utamba a futásnak köszönhetően. Futok szépen tovább, mert vannak még terveim, amiket nagyon szeretnék megvalósítani, gyűjtöm a kilométereket és az élményeket, és a következő 5 évben sem szeretnék unatkozni!