Új év, új élet, új célok

2011-ben sokat várok magamtól, és sokkal többet szeretnék a futásban teljesíteni, mint korábban, úgyhogy megvannak az új terveim.

2010 minden téren izgalmas év volt számomra: munkahelyet váltottam, férjhez mentem, és lefutottam a maratont - hogy csak a legérdekesebb történéseket említsem. Sok dologgal persze elégedetlen is vagyok, és ezeken idén szeretnék változtatni.

1. Futott kilométerek száma:
Az oké, hogy az összkilométerem több, mint a korábbi két évben összesen futott táv együtt, de ettől többre lettem volna képes, ha nem vagyok olyan lusta, mint amilyen a maraton után lettem. Persze nekem mindig szükségem van valami célra, amiért hajtok, de ettől függetlenül futhattam volna csak úgy, magamért. Idén szeretnék év végére legalább 1500 kilométert begyűjteni, ha pedig menne a 2000, akkor nagyon boldog lennék. Meglátjuk. Az utóbbi hónapokban életemet keserítő fantomfájás - valószínűleg a nagy karácsonyi kajálás miatt - elmúlt, úgyhogy már ez sem hátráltathat.

2. Heti edzések száma:
A futóedzéseim számát szeretném 5-re növelni, valamint rendszert vinni bele. Az utóbbi időben össze-vissza futottam, és érzem, hogy ez nem jó, úgyhogy valami edzésterv-félét fogok összerakni.

3. Testemen cipelt fölös kilók száma:
Van belőlük sajnos pár, saját véleményem szerint több mint 5, de kevesebb mint 10, úgyhogy ezekből szeretnék lefaragni.

4. Édességek:
Amellett, hogy sok gyümölcsöt és zöldséget eszem, meg halat és sovány húsokat, kevés tésztát, kevés kenyeret, sajnos nem tudtam lemondani a nassolásról, és volt, hogy főétkezés helyett valami finomsággal tömtem tele magam. Erről január elsejével leszoktam, és nem nassolok, eddig jól megy, igyekszem kitartani minél tovább.

5. Kiegészítő mozgás:
A korábban rendszeresen végzett gyakorlatok, has-, láb- és fenékerősítők ki-kimaradoztak az életemből, ezekhez visszatérek, és minden nap legalább fél órán keresztül csinálom őket, kiegészítve kar- és hátizomerősítő gyakorlatokkal.

Összességében látszik, hogy a fő célom az, hogy ismét olyan formába lendüljek, és olyan alakot dolgozzak ki magamnak, ami végre nekem is tetszik, és elégedettséggel tölt el, ha tükörbe nézek. Rajta vagyok az ügyön, és azt hiszem, már bebizonyítottam életem során elég sokszor nem csak magamnak, hanem másoknak is, hogy amit akarok, azt el is érem. Most is erre gondolok, és ebben a szellemben élem az életemet (persze csak amellett, hogy otthon, a munkában, és a párkapcsolatomban is minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy jó legyek).

Ja, és elvileg megvan a nagy idei célkitűzésem a futásban, de még nem árulom el, mi az, hadd legyen mindenki kíváncsi! :)