A hosszú, hideg tél, és a hónapokig tartó sötétség rendesen betett nekem. Novembertől januárig még úgy, ahogy elvoltam, futogattam, éldegéltem, de január végétől már a micsodám is tele volt azzal, hogy húsz réteg ruhát kell magamra aggatni, akárhányszor kimegyek az utcára - akár sportolni, akár nem. Nem volt kedvem megmozdulni, utáltam, hogy nyálkás, undorító az idő, nem volt kedvem igazán futni sem. Ilyen állapotban kezdtem el a felkészülést a 12 órásra, plusz jött az arcüregy-gyulladáshoz hasonló nyavalyám, meg az antibiotikum kúra, amely még jobban legyengített. Vágytam a tavaszra, a melegre, a rövidujjú póló - háromnegyedes nadrág kombóra, és egy kellemes, jóleső futásra - és végre megkaptam!

A Balaton Szupermaratonról hazatérve tele voltam kedvvel, örömmel, lelkesedéssel, és futni akartam. Végre eljött a jó idő is, én pedig végre produkáltam egy olyan futást, amit utoljára talán tavaly októberben sikerült: csak mentem, száguldottam (persze magamhoz képest), és minden lépést élveztem! És nem csak egy edzés erejéig tartott ez az állapot, hanem azóta is fennáll: szeretem, élvezem a futást, örömmel megyek edzeni, hiába köröztem már így is eleget a Margitszigeten, nem zavar, ha egy újabb karikát kell megkezdenem! Nem gondolkodom, csak átadom magam a mozgás örömének, és élvezem a flow-t.

Már nagyon várom a sárvári versenyt - ezzel együtt egyre jobban tartok is tőle, hogy mi fog velem történni, hogy fogom bírni, hány kilométert tudok futni a 12 óra alatt. De próbálok nem agyalni ezen, csak menni előre, futni, és igyekezni, hogy kitartson a lelkesedésem és az erőm. Már kevesebb, mint három hét van hátra! Izgulok!