Futok

Kilépek az ajtón. Nagy levegő. Az első lépés mindig nehéz. Most még visszafordulhatok. Nem teszem, nem ezért öltöztem fel. Beindítom a lábaimat, pár méter döcögés, csikorog a térd, kattog a boka. Megy ez, ha akarom! Akarom, hogyne akarnám! Irány a Margitsziget! Az utcán mindig furán néznek a járókelők - noooormális? Igen, noooormális! Csak fut! Fel a hídra, csak keményen az emelkedőn! Itt már jó, már olajozottan működnek a végtagjaim, kezd futómozgásra hasonlítani, amit művelek. A szigeti bejárónál lendületes futásra váltok, éljen a lejtő! Óvatosan le a lépcsőn, és már mehet is a kör. Egy kör, két kör, három kör, mikor mennyi.

Elindulok a rekortánon. Hosszú egyenes, kissé sötét, előttem pár másik futó, szemben gyalogosok. Kezdek bemelegedni. Kényelmesen, egyenletesen futok, nem kapkodom a levegőt. Beszív, kifúj, beszív, kifúj. Hallom a lépteim dobogását, a szuszogásomat, pedig a fülemben ott szól a zene. Koncentrálok. Magamra figyelek. Kiürítem a fejemet, kidobok minden fölösleges gondolatot. Egyedül vagyok, magamban vagyok. Jó kicsit egyedül, de azért hiányérzetem van. Nemsokára nem leszek egyedül.

Esik a hó, enyém a világ! Imádom! Lépteim alatt ropog a hó. Beérek a fák közé. Mintha erdőben lennék, pedig a város közepén vagyok. Jobbomon a Duna, balról a fák. Mindjárt itt az állatkert, aztán jönnek a szállodák, ahol végre lejöhetek a rekortánról. Inkább a beton. Itt már jól érzem magam, bemelegedtem, a mozgásom is teljesen rendezett végre, már jólesik a futás. Nagy kanyar, át a budai oldalra. Ezt jobban szeretem, itt már túl vagyok a kör felén, és ha sietek, hamar a végére érek. Szaporázom a lépteimet, gyorsítok. Beérek egy futót, könnyen ellépek mellette. Pedig nem futok olyan gyorsan, nem kapkodom a levegőt. Jól megy ez a tempó. Elhaladok a strand mellett. Nyáron ezrek aszalódnak a napon a medencék mellett fekve, és döbbenten néznek kifelé a futókra. Most csak a futóké a sziget. Tél van.

Az uszodák mellett már a végjátékra készülök. Alig 1 kilométer, és vége a körnek. Tartom a tempót, ütemre veszem  a levegőt, dübörögnek a lábaim az aszfalton. Látom a kivilágított Margit-hidat, nagyon szép. Itt a MAC, és kanyar a híd alá, jön az emelkedő a lépcsőig. Gyorsítok, mindent beleadok. Séta fel a lépcsőn, pár nagy levegő, és irány haza. Végigkocogok a hídon, majd a Pozsonyira kanyarodok, szlalomozom a járókelők között. A ház előtt lenyomom az órát. Ma is megcsináltam.