Az elmúlt két hétben, a (szinte) futásmentes pihenőidőszakban sokat gondolkodtam, elméleti síkra tereltem a dolgokat a gyakorlati helyett. Nem futottam, csak gondolkodtam a futásról, elmélkedtem a hozzá fűződő viszonyomról, arról, hogy mit ad nekem ez a sport, mire tanít, hogyan formálja a személyiséget. Összeraktam magamban egy szép kis listát arról, hogy mit gondolok, mit érzek, és mit kaptam az elmúlt időszakban a futástól, a futás által. Jó alkalom volt erre, hogy nem futottam, csak gondoltam rá, megtapasztaltam a hiányát, és azt is, hogy egyébként milyen könnyen és gyorsan el tudok kényelmesedni. Szerencsére a két hét arra kevés volt, hogy teljesen "elzülljek", pláne, mert tudom, hogy mit szeretnék, és miért fogok dolgozni ezután.

A futás tanít. Engem legalábbis sok mindenre megtanított az elmúlt másfél évben, amióta a szülés után újrakezdtem. Most már merem magamról azt mondani, hogy futó vagyok, mert eleget dolgozom érte - korábban ez nem volt így, akkor inkább csak próbálkoztam, kevés edzéssel akartam elérni valamit. Már megtanultam, hogy amit szeretnék, azért meg kell dolgozni, meg kell küzdeni. Nem megy minden úgy, ahogyan azt elképzelem, nem megy minden úgy, mint a karikacsapás. És még sok-sok mást is megtanultam. 

A futás nyugalmat és szabadságot ad. Kilépek az ajtón, és átadom magam a futásnak. Egyedül vagyok, szabad vagyok, én vagyok és a testem, azt csinálok, amit akarok, arra megyek, amerre akarok, nem kell senkinek és semminek megfelelnem. Én dirigálok magamnak, az agyam irányítja a testem, és a testem irányítja az agyam. A futás segít levezetnem a feszültséget, megszabadít a lelki fáradtságtól, megtisztít és ellazít. És bár sokszor kellemesen elfáradok, ez az a testi fáradtság, amit szeretek.

A futás akaraterőt ad. Eddig sem voltam híján, de amióta rendszeresen futok, még inkább fokozódott a bennem buzgó tettvágy és akaraterő. Kitalálom, dolgozom érte, és remélhetőleg megvalósítom. Lehet, hogy küzdeni kell érte, lehet, hogy nem mindig élvezetes, de amit elkezdtem, hát azt végigcsinálom.

A futás önfegyelemre tanít. Ha van akaraterőm, kell mellé az önfegyelem is. Mert néha nem elég, hogy akarom, fegyelmezetten meg is kell dolgoznom érte, hogy elérjem a célomat. Van, hogy nincs kedvem megmozdulni, van, hogy nyűgös vagyok, van, hogy ömlik az eső, és nincs kedvem szétázni. Ilyenkor kell az az önfegyelem, amit felépítettem magamban, aminek köszönhetően tudom, hogy mennem kell, és csinálnom kell, mert anélkül semmit nem ér az egész. Elszánt vagyok, koncentrálok, hogy megvalósíthassam az álmaimat.

A futás bátorságot ad. Bátor vagyok, mert belevágok olyan dolgokba, amikről néha magam sem hiszem el, hogy meg tudom csinálni. De azért megpróbálom. Ehhez kell egy jó adag hit is, a hit önmagamban, hogy meg tudom csinálni. Ha én nem hiszek magamban, akkor ki más fog? Hinnem kell, bíznom kell magamban, hogy sikerül, és máris egy kicsit könnyebb.

Hiszem, hogy magabiztosnak kell lenni, de nem szabad elszállni. Meg kell ismerni a saját testemet, a lelkemet, a fejemet, tisztában kell lenni azzal, hogy mik a korlátaim, mik a lehetőségeim. Szabad nagyot álmodni, én is azt teszem nagyon sokszor, de tisztelettel és alázattal (bár utálom ezt a szót, de mégis ezt mondom, alázattal) kell közelíteni a futáshoz, az egyre hosszabb távokhoz. Tudnom kell magamról, mi az, amire képes vagyok, mi az, amire képes lehetek, és mi az, ami túl nagy falat számomra. El kell tudnom helyezni magam a "futás térképén". Ki vagyok, kikkel vagyok kb. egy szinten, kik lehetnek az ellenfeleim, és kik azok, akiknek a nyomába sem érhetek. És ezt el kell tudni fogadni.

A futás türelemre, fokozatosságra tanít. Hogy haladjunk lépésről lépésre. Hogy nem megy minden egyik napról a másikra. Hogy idő kell, míg az ember testben és lélekben is felkészül egy új, egy nagyobb feladatra. Meg kell tanulni türelemmel lenni, kivárni, míg az elvégzett munka beérik, és learathatjuk a gyümölcsét. Persze nagyon jó lenne, ha gyorsabban is mehetnének a dolgok, de aki sérülés nélkül, élvezettel szeretne futni - hiszen azért futunk, mert szeretjük! - , annak bizony végig kell járnia az utat. Mert ettől lesz szép az egész.

A futásban vannak hullámvölgyek. Van, amikor minden jól megy, szárnyalás, lebegés, flow van, minden sikerül, jönnek az eredmények, az egyéni csúcsok. És van, amikor nehezen megy az edzés, szenvedés a futás, nem sikerül úgy semmi, ahogy szeretném, fáradt és fásult gyötrelem minden. Ezt túl kell élni, és tudni, hogy ez is hozzá tartozik. Hogy kellenek a mélypontok, a nehézségek, a küzdelem, mert ha ezen túl vagyunk, akkor sokkal jobban tudjuk értékelni a pozitív pillanatokat, és mindazt, amit addig elértünk, amiért addig dolgoztunk.

A futás barátokat, közösséget ad. Olyan embereket ismertem meg általa, akikkel mindig van közös témánk, akik segítenek, bátorítanak, tanácsokat adnak, ha szükséges, megosztják a tapasztalataikat, drukkolnak és támogatnak. A futók között sosem vagyok egyedül, egy nagyszerű közösség része vagyok, akik között jól érzem magam. Ha versenyre megyek, olyan, mintha hazamennék, ismerős arcok, barátok, jó hangulat, egymás sikereiért való szorítás. Elég csak pár jó szó, egy mosoly, egy biztató pillantás, és tudom, hogy jó helyen vagyok.

Mindenkinek mást jelent, mindenkinek mást ad a futás. Mindenki másért csinálja. De mindannyian azért futunk, mert szeretjük, minden szépségével és nehézségével együtt. Ugye? :)