2014 - Új év, új célok

Vagyis egészen pontosan egy nagy cél. Nem magyarázom túl: körbe szeretném futni a Balatont, vagyis május 31-én nekivágok az Ultrabalatonnak, és remélhetőleg lefutom életem leghosszabb távját, 212 kilométert. Idén igazi ultrafutóvá szeretnék válni.

Hosszú az út, nem csak a Balaton körül, hanem addig is, míg elérek odáig, hogy a rajtnál állhassak. Tudom, hogy benne van a pakliban az is, hogy nem sikerül, de erre nem szeretnék gondolni. Idén ezért edzem, ezért készülök, ezért megyek ki a sötétben, ezért áldozom fel a vasárnap délelőttjeimet a hosszú futásokra, ezért töltök kevesebb időt a szeretteimmel.

ultrabalaton.jpg

Dolgozom érte, mert szeretném, ha sikerülne, szeretnék célba érni úgy, mint 2011-ben párban, és 2013-ban csapatban. Csak most egyedül. Ez most egyedül az én harcom, az én küzdelmem, az én örömem lesz, ezt az utat most egyedül járom végig. Bízom magamban, és elhiszem magamról, hogy meg tudni csinálni. 

Fotó: Ultrabalaton