Wellness magazin 2012. téli számába írt cikkem a megfázás és a torokfájás megúszásáról szabadtéri sport során.

A szabadtéren űzött sportolásnak télen is számos előnye van: erősíti az immunrendszert, segít elkerülni a téli depressziót, a természetes fényből D-vitamin nyerhetsz, sőt, a hidegben való mozgás 25 %-kal több kalóriától szabadít meg, mintha szobahőmérsékleten edzenél. Persze, ha a téli hidegben kint mozogsz, fontos odafigyelned néhány dologra, hogy ne adj esélyt az olyan kellemetlen betegségek megjelenésének, mint a nátha, a torokfájás, esetleg az influenza.

7 tipp, mire figyelj, ha télen a szabadban sportolsz!

1. A legfontosabb a megfelelő, réteges öltözködés. Ha megfelelő intenzitással mozogsz, az izzadás télen sem kerül el. Felejtsd el a vastag pamutpólókat, pulcsikat, ezek hamar átáznak, és magukban tartják a vizet. Viselj speciális, sportoláshoz készült, technikai anyagból gyártott ruházatot, mert ezek anyaguknak köszönhetően elvezetik a test felszínéről az izzadságot, így nem kell kockáztatnod, hogy a nedves ruha rádfagy, és megfázol.

2. Viselj több vékony réteget alul: inkább válassz két-három vékony technikai pólót, mint egy nagyon vastag, nem lélegző pulóvert. Legalulra vegyél fel úgynevezett aláöltözőt, ami melegen tartja a tested, de elvezeti az izzadságot, erre jöhet a többi. A régetes öltözködés lényege, hogy a rétegek között megrekedő levegő egy termoszhoz hasonlóan segít melegen tartani a testet. A vékony rétegek fölött viselj vízálló és szélálló anyagból készült, könnyű sportdzsekit, ez védi a testedet az időjárás viszontagságaitól. Csapadék esetén ez a réteg nagyon fontos, mert megvéd az elázástól, így a megfázás elkerülésében is segít.

3. A réteges öltözködésnél nyugodtan lehet egy réteggel több rajtad, mint ami sport során kényelmes: bemelegítés után a legfelső plusz ruhát le tudod venni, így a mozgás végeztével melegen és szárazon veheted vissza, így biztosan nem fogsz fázni az edzés után. 

4. Mindenképpen vegyél fel sapkát, sálat és kesztyűt: a fejen és a kézen a test által termelt hő akár 40 százalékát is leadja a szervezet, amely a test lehűléséhez vezethet. A nyakat pedig azért érdemes védeni, hogy a torkod ne fázzon meg. Ha érzékenyebb a torkod, a sálat húzd óvatosan a szád elé, ezzel a belélegzett levegőt fel tudod melegíteni, mielőtt bejut a szervezetedbe.

5. Jó, ha tudod, hogy a megfázás nem mozgás közben fenyeget, hanem utána, ha megállsz, és rádhűl a nedves ruha. Próbálj meg háztól házig sportolni, így nem vagy kitéve ennek a veszélynek, mert rögtön az edzés végeztével mehetsz is a meleg zuhany alá, és felveheted a száraz ruhát.

Ha erre nincs lehetőséged, készülj legalább egy száraz ruhadarabbal, amit a megállás után azonnal felvehetsz. Edzés után pedig minél előbb menj meleg helyre és öltözz át.

6. Ne feledkezz meg a folyadékfogyasztásról sem. Edzés előtt igyál eleget, hogy hidratáltan vághass bele a mozgásba, és vigyél magaddal frissítőt. Hidegben a szervezet nem jelzi olyan intenzíven a folyadékigényét, mint nyáron, tehát nem biztos, hogy szomjasnak érzed magad, ennek ellenére pótold az elvesztett folyadékot. Jó ötlet, ha a kulacsodba forró italt, például zöld teát töltesz, így egyszerre segíthetsz melegen és hidratáltan tartani a tested, és a hideg ital okozta torokfájást is elkerülheted.

7. Figyelj oda a vitamin- és ásványianyag bevitelre, a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Érdemes multivitamin-készítményeket, sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, hogy a szervezeted belülről is erősítsd, és támogasd az immunrendszeredet.

Sikerült, megcsináltam. :)

Több félmaratont futottam már, de Milcsi születése előtt egyik sem úgy sikerült, ahogyan azt szerettem volna. A szülés után elkezdtem tisztességesen készülni, egész jól is haladtam, fejlődtem, úgyhogy végre reálisnak tűnt, hogy fussak egy 2 órán belüli félmaratont. A 2:05-ös Nike, és a 2:03-ra futott 21,4 a maratonon okot adott a bizakodásra. Persze tudtam, hogy ahhoz, hogy sikerülhessen, készülni és koncentrálni kell, de végre már képesnek éreztem magam arra, hogy áttörjem a 2 órás határt.

Előzmények

Gabival a siófoki Balaton Félmaratonra fókuszálva folytattuk a megkezdett edzéseket, kimondatlanul is úgy írta az edzésterveket, hogy meg tudjam csinálni, legyen bennem annyi kilométer, hogy aztán sikerüljön.

Három héttel a verseny előtt szakadó esőben mentem ki edzeni, semmi kedvem nem volt hozzá, de aztán összekaptam magam, és futottam. 20 km volt a penzum, ami annyira jól ment, hogy menet közben eldöntöttem, hozzáteszem a félmaratonhoz szükséges 1,1 km-t, és megnézem, mit tudok. Nagy meglepetésemre 1:53-on belül lett a félmaraton. Edzésen, egyedül, frissítés nélkül futva. Nagyon örültem, de ettől még nem bíztam el magam, bár megerősített, hogy meg tudom csinálni. Akkor ott minden klappolt.

Ezután picit vaciláltam a versenyen, hogy menjek-e, ne menjek-e, aztán győzött az igazság, ott a helyem a versenyen, hiszen az edzésen futott idő nem hivatalos, ahogyan a táv sem - lehet, hogy az órám alul mérte, stb. Kell nekem az a hivatalos 2 órán belüli félmaraton.

A verseny előtti héten Milcsi benyelt egy tüdőgyulladást, így nem vihettem túl sokat ki, át kellett ütemezni a futásaimat estére, amikor Milán tud rá vigyázni. Így gyakoroltam a sötétben, hidegben futást is. Közben én is tiszta nátha lettem, ki is hagytam csütörtöktől az edzéseket.

A verseny hete igen mozgalmas volt, és Milcsi sem volt mindig kedves hozzám alvás tekintetében. Jött egy vidéki utazás, szombat estére 10 éves érettségi találkozó, így érkeztünk el a versenyig.

A verseny

A két Milán vállalta, hogy eljön velem Siófokra (a nagy döntött, a kicsinek nem volt más választása). Szerencsére egész jól tudtam aludni éjjel, így aránylag kipihenten (bár ilyet egy 7,5 hónapos gyerek anyja nem igazán mond) keltem. Összekaptuk magunkat, felvettük Juditot, aki szintén félmaratonra vállalkozott, majd irány Siófok. Már 9-re odaértünk, így a rajt előtt volt 2 óránk. Találkoztunk jópár ismerőssel, aztán elkezdtünk készülődni. Az idő elég fura volt, hideg, az eső is szemerkélt, csak remélni tudtam, hogy nem fog esni (nem is igazán magam, hanem a gyerek miatt). Próbáltam ésszerűen felöltözni, ami mostanában nagyon nem sikerül, mert folyton melegem van futás közben, ami edzésen még oké, de versenyen hátráltathat. Hosszú nadrág, hosszú testhezálló felső, rá egy rövid technikai, fölé dzseki és baseball sapka lett a szerelés. A zenét beüzemeltem, zsebkendőből betáraztam, mert még mindig gyakran szükségem van rá, tele orral pedig nehéz futni.

A 3-as rajtzónába álltam, a 2 órán belüli időt tervezők közé. Kb. 7 perc volt az első rajttól, mire én is áthaladtam a rajtkapun, és elindultam. Elég gyorsan mentek a lábaim, úgyhogy tudatosan lassítottam, hogy ne fussam el az elejét, mert akkor bukta. Milcsi és Milán nem messze a rajttól szurkoltak, örültem nekik, és próbáltam nem ostorozni magam, hogy már megint húztuk magunkkal szegény gyereket a világ végére a hóbortjaim miatt.

Az útvonal nem a megszokott volt - utólag ennek örülök, bár a sok kacskaringó ide-oda az utcákon eléggé elszédített, néha azt sem tudtam, hol vagyok, csak mentem a többiek után. Persze már a 2. kilométernél melegem volt, úgyhogy levettem a dzsekit, és a derekamra kötöttem, közben pedig reménykedtem, hogy a fiúk feltűnnek majd valahol, és oda tudom nekik adni. Szerencsém lett, nem sokkal később az út mellett szurkoltak, úgyhogy lepasszoltam a dzsekit. Egy gond letudva.

A tempót folyamatosan figyeltem, viszont láttam, hogy az órám jócskán fölül méri a távot, 3 km-nél már majdnem 400 méterrel mutatott többet, így a tempóm sem lehetett teljesen reális. 5:20-5:30 között tartottam a tempót az óra szerint, de sejtettem, hogy lassabb vagyok. Ennél gyorsabban viszont nem akartam futni, és sajnos nem is nagyon tudtam volna. Biztosra akartam menni, nem kell nekem nagy idő, csak legyen meg a 2 órán belüli. Az első kör egyébként érzésre jól ment, a 10,5-öt 59 perc alatt teljesítettem. A kapun áthaladva viszont már a hátam közepére kívántam az egészet, szívesen vettem volna, ha nem kell még egy kört futnom, de hát azért jöttem, hogy félmaratont fussak, úgyhogy mentem tovább. Nagy gondjaim nem voltak, de nem is éreztem magam túl komfortosan. Még szerencse, hogy a dzseki nem melegített, mert akkor biztos, hogy nagyon szenvedtem volna.

A második kör más útvonalon haladt, ismét sok kanyargás, majd kiértünk a partra. Hát onnantól kezdve nem szerettem az egészet. A köves rész még oké volt, de amikor a füves szakaszra értem, ott nagyon belassultam. Éreztem, hogy nem tudok úgy haladni, ahogy szeretnék, az orrom miatt levegőt is alig kaptam, folyton fújtam és törölgettem, remek volt. Plusz figyelni kellett a fűre, a sárra, a buckákra, a futótársakra, megváltás volt újra kiérni a betonra. A 18-as táblának nagyon örültem, ott néztem az órámra, hogy időben hogy állok, és megállapítottam, hogy ha tartom a tempót, akkor be fogok érni 2 órán belül. Ennek örömére igyekeztem fokozni, de nem nagyon ment, azért persze próbálkoztam. Sorra hagytam le futókat, az utolsó kilométerre pedig összeszedtem a maradék erőmet, és gyorsítottam. A nagy óra 2:04-et mutatott, a saját órám pedig 1:58-nál állt meg, amikor áthaladtam a célvonalon. Megcsináltam!!! A hivatalos időm 1:58:26.

Örülök nagyon, hogy sikerült, de azt is tudom, hogy nem lehetek teljesen elégedett, azt hiszem, van még bennem ennél több is, de az előzmények ismeretében (nem alvás, takonykór, beteg gyerek) ez is remek eredmény tőlem. És mégis csak most futottam először hivatalos versenyen 2 órán belüli félmaratont!

Az idei versenyszezont sikeresen lezártam, és megkezdem a téli alapozást, ha minden szép és jó. Remélem, hogy nagy betegség, vagy sérülés nem fog hátráltatni. Jövőre pedig várnak az ultrák (és én is várom őket), remélhetőleg a fejlődésem nem áll meg, és minden korábbi eredményemet meg fogom tudni javítani mind a rövidebb, mind pedig a hosszabb távokon.

Egy tavaly téli Wellness magazinos cikkem, benne pár okossággal a téli mozgásról - nem kifejezetten a futóknak íródott, inkább a sportolni szerető csajoknak, de szerintem egy olvasást megér. :)

Ha eddig azt gondoltad, hogy télen nem ajánlott, és nem is érdemes a szabadban sportolni, tévedsz! Nem kell az edzőterembe száműznöd magad, ha szeretnéd mozgással megőrizni az alakod a hideg hónapokban!

Hideg és sötét van, ettől nyűgös vagy, semmi kedved kitenni a lábad otthonról – rád is ez jellemző télen, ugye? Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a téli depresszió, és emiatt elhanyagold a mozgást, bánatodat pedig édességbe fojtva felszedd a plusz kilókat a tévé előtt ülve. Rázd meg magad, és irány – az edzőterem helyett – a szabad levegő!

Miért sportolj kint?

Ha eddig a szabadban futottál, kerékpároztál, vagy éppen túráztál, ne mondj le ezekről a hideg miatt, folytasd bátran a szabadtéri sportolást, nem fogod megbánni! Amellett, hogy sokat tehetsz egészségedért és alakodért, a tél szépségének új oldalát fedezheted fel mozgás közben.

-          A testednek a rendszeres, intenzív testmozgáson kívül minél több természetes fényre van szüksége a megfelelő működéshez. Szánj időt arra, hogy a munkába járás időtartamán kívül is kint legyél, így a szervezeted D-vitaminhoz jut a fényből, ezzel tehetsz csontjaid, izmaid és a keringési rendszered egészségéért és megfelelő működéséért.

-          Kutatások szerint a szabad levegőn való mozgás még télen is jobban esik, mint a benti sportolás. A kinti mozgás vitalizál, feltölt, és segít megelőzni a depressziót is.

-          A mozgás erősíti az immunrendszered, ha pedig kint mozogsz, a tested könnyebben felkészül az időjárás változásaira, és ellenállóbb leszel a télen gyakori betegségekkel szemben.

-          A téli depressziót, hangulatingadozást is elkerülheted a sportolás segítségével, hiszen egy kellemes edzéssel levezetheted a nap folyamán felgyülemlett feszültséget, na és a boldogsághormonok termelését is elősegítheted. Jobb, mint a nassolás!

-          Új élményekkel gazdagodhatsz, és változatosságot csempészhetsz az edzéseidbe. Nincs is annál jobb, mint az érintetlen, ropogós hóban kocogni, vagy a Nordic Walking túra során meghódítani egy havasan csillogó csúcsot.

-          Jó, ha tudod, hogy a hidegben való sportolás rendkívül hatékonyan égeti a kalóriákat: akár 25 százalékkal többet is eltüntethetsz belőlük, ha kint mozogsz. A testednek ugyanis alacsonyabb külső hőmérséklet esetén több energiájába kerül felmelegíteni és melegen tartani az izmokat, így aztán felgyorsul az anyagcsere is.

10 tipp a téli mozgáshoz

1. Figyelj a megfelelő, réteges öltözködésre. Inkább legyen egy réteggel több rajtad, amit bemelegítés után levehetsz, minthogy fázz. Viselj sapkát, sálat és kesztyűt: a fejen és a kézen a test által termelt hő akár 40 százalékát is leadja a szervezet, amely a test lehűléséhez vezethet.
2. Tudd, hogy a megfázás nem mozgás közben fenyeget, hanem ha megállsz, és rádhűl a nedves ruha. Edzés után mielőbb zuhanyozz le, és vegyél száraz ruhát, hogy a tested melegen tartsd.
3. Fokozottan figyelj a bemelegítésre, mert télen a hideg, merev izmok könnyebben megsérülhetnek. Légy sokkal alaposabb, mint meleg időben!
4. Ne várj magadtól ugyanolyan jó teljesítményt, mint melegebb időben. Télen inkább az legyen a lényeg, hogy mozogj és jól érezd magad, ne pedig minél hosszabb táv teljesítésére, vagy minél jobb időeredmény elérésére törekedj.
5. Ne feledkezz meg a megfelelő folyadékfogyasztásról. Nem biztos, hogy szomjasnak érzed magad, mégis fogyassz elegendőt edzés előtt és után is – a meleg zöld tea nemcsak egészséges, hanem kellemes, felmelegítő frissítő is egyben.
6. Fokozatosan szoktasd hozzá magad a kinti téli mozgáshoz, ne a leghidegebb téli napon menj ki először sportolni. Mínusz 10 fok alatti hőmérséklet esetén inkább menj konditerembe.
7. Figyelj a környezetedre, hogy elkerüld a baleseteket: a talaj csúszós, fagyos lehet, a hó alatt lehetnek letört ágak, nem látható gödrök, ezek miatt érdemes óvatosabbnak lenned. Mindig jelezd valakinek, hogy hová mész edzeni!
8. Óvd a bőröd! A hideg kiszárítja, kipirosítja a bőrt, ezért érdemes hidratáló krémmel kenned, valamint az ajkad bőrét is ápold hidratáló ajakbalzsammal. Napsütéses időben pedig bátran használj napvédő krémet, mert az UV sugarak télen is károsíthatják a bőrt.
9. Tedd változatossá a mozgást, és használd ki a tél adta lehetőségeket. Szuper mozgásforma a korcsolyázás, a sífutás, a nordic walking, sőt, a szánkózás is remekül megmozgat, mire felhúzod a hegytetőre.
10. Ha úgy érzed, egyedül nem megy, szervezz társaságot! Sokkal könnyebb rávenni magad, hogy kimenj egy hideg téli napon, van van veled valaki, akivel jó hangulatban, egymást biztatva tudtok mozogni – a végén pedig akár egy jót is hógolyózhattok.

Pecsenye. Az átlagember számára egy laktató,  ízletes húsételt jelent, de a futótársadalom számára teljesen mást. Pecsenye nem más, mint Lajkó Csaba székesfehérvári ultrafutó, akit nem csak remek eredményeiről ismerhetünk, hanem jótékonysági és közösségformáló megmozdulásairól is.

Lajkó Csaba, alias pecsenye 46 éves, „civilben” a székesfehérvári Városi Könyvtárban dolgozik rendszergazdaként. Amikor pedig nem dolgozik, akkor fut. Méghozzá sokat. Ő ugyanis az ultrafutás szerelmese, megszállottja, aki már nem tudja elképzelni az életét enélkül a mozgás nélkül. Hogy érzékelhetővé váljon, mennyire fontos számára a futás: 2012-ben október végéig majdnem 6500 kilométert „hordott ki lábon”! Ez átlagosan heti kb. 145 kilométert jelent, kicsit többet, mint a Budapest-Eger távolság.

Vasgyúróból vasember

Csabát most látva senki nem gondolná, hogy néhány évvel ezelőtt dohányzott, és közel 100 kilót nyomott – és nem fekve. Egy orvosi vizsgálat eredménye azonban megváltoztatta az életét. „Tizenhat éves koromig atletizáltam, aztán elég fiatalon, húsz évesen megnősültem, megszületett a lányom is,  családi jóllét hatására pedig minden mozgással felhagytam, persze szépen el is híztam.” – meséli. „Aztán 2004-ben vérvételre kellett mennem, az eredményekből pedig kiderült, hogy ami magas lehet – vérnyomás, koleszterinszint – , az nálam magas is a túlsúly következtében. Az orvos rögtön gyógyszereket akart rám tukmálni, én viszont megkértem, adjon nekem fél-háromnegyed évet, hadd próbáljam meg magam rendbe hozni a dolgokat, ha nem megy, jöhetnek a gyógyszerek.” Csaba úgy döntött, életmódot vált, így diétába kezdett, kiiktatta étrendjéből a fehér lisztet, a cukrot, és letette a cigarettát is, valamint a mozgásra is szakított időt. „Videokazettára kezdtem otthon tornázni, ugrálni – negyedik emeleten lakunk, gondolhatod, hogy örülhettek az alsó szomszédok.” – meséli nevetve. „Szerencsére volt értelme, mert elég hamar lett eredménye az életmódváltásnak, lefogytam 65-70 kilóra. Közben elkezdtem futkározni is, és konditerembe is jártam, testépítéssel foglalkoztam, főleg az étrend és a táplálkozás miatt. De aztán mégis a futás mellett kötöttem ki.” – folytatja Csaba.

És hogy miért a futás? „Eleinte az volt fontos, hogy a súlyomat meg tudjam tartani, aztán viszont egyre jobban ment, élveztem minden lépést, hogy kint vagyok, hogy egyedül vagyok, jött a szabadság érzete, elöntött az endorfin is. Önmagát generálta a dolog, mert ahogy egyre jobban ment a futás, úgy élveztem még inkább.” Még szerencse, hiszen egy remek futóval lenne kevesebb a futótársadalom!

„2005-ben volt az első versenyem a Hortobágyon, és ősszel az első maratonomat is lefutottam.” Itt kezdődött a szerelem, Csaba ettől kezdve egyre több és több kilométert rakott a lábaiba. 2008-ban jött az ötlet, hogy körbe szeretné futni a Balatont, méghozzá egyben, a 212 kilométer hosszú Ultrabalaton keretében. Nem kis vállalkozás, de nem lehetetlen, pláne egy igazán elszánt futó számára. Csaba akkor még nem dédelgetett nagy ultrafutó-álmokat, úgy volt vele, hogy egyszer szeretné teljesíteni ezt a versenyt, aztán kész, be is fejezi az ultrázást. Ma már tudja, hogy ez szinte lehetetlen, mert akit egyszer megcsap az ultrafutás szele, nehezen tud tőle szabadulni, aztán pedig már nem is akar. „Az Ultrabalaton előtt azért még Sárváron futottam egy 24 órást, csak hogy tudjam, milyen éjszaka is futni, innentől kezdve pedig elkapott a gépszíj. A Székesfehérvári Honvéd színeiben elindultam a Bécs-Budapest Szupermaratonon, 2010-ben pedig meghívtak az ultrafutó válogatottba is. Ezek a sikerek fellelkesítettek, és elkezdtem még komolyabban foglalkozni a futással, folyamatosan keresem a lehetőségeket, figyelem a versenyeket, újabb kihívásokat keresek magamnak, mert tudni szeretném, meddig feszegethetem a saját határaimat.”

Ha végignézünk pecsenye eredménylistáján (a poszt végén olvasható), láthatjuk, hogy a határai feszegetésében egyelőre nem ismeri a határokat, hiszen egyre hosszabb és nehezebb versenyeken indul el, és sikerrel teljesíti is őket. „Azt szoktam mondani magamról, hogy ösztönfutó vagyok. Nincs edzőm, magam készülök, magamnak találom ki, hogy éppen mennyit fussak – sokszor a lépcsőház ajtaján kilépve döntöm el, merre induljak. Lehet, hogy ha edzővel készülnék, még jobb lehetnék. De nehezen viselem a kötöttségeket, inkább a futás szeretete dominál nálam. Azért futok 80 kilométert, mert szeretem, és jólesik – egy edző biztosan azt mondaná, hogy erre nincs szükség, de én ezt akarom csinálni. Futás közben felfedezem a környéket, jól érzem magam, élvezem!” – vallja be pecsenye. „Persze nálam is van olyan, hogy fáradt vagyok, nincs kedvem elindulni, de ilyenkor is ráveszem magam, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, mert nem mentem el, néhány kilométer után úgyis más szemmel látom a világot. Szeretek annyira futni, hogy addig csinálom, ameddig a testem engedi. Ha futok, enyém a világ!” Csaba keményen megdolgozik futó-céljaiért: kétszer teljesítette már a világ egyik legkülönlegesebb, egyben legkeményebb ultraversenyét, az Athén és Spárta között zajló 246 kilométeres Spartathlont, és kijelenthető, hogy nem rendeznek nélküle jelentősebb ultrafutóversenyt Magyarországon. Remek eredményei igazolják, hogy jól csinálja, amit csinál, és érdemes minél többször felhúznia a futócipőjét.

Fut, hogy segíthessen

Ám Csaba nem csak magára gondol, hanem igyekszik másokért is tenni a futás segítségével: az elmúlt évek során számtalan „jótifuti”, azaz jótékonysági futás szervezése és teljesítése fűződik a nevéhez. Fontosnak tartja, hogy sporttevékenysége ne csupán öncélú legyen, hanem ezzel próbálja felhívni a figyelmet mások problémáira, nehézségeire, emellett adományokat is gyűjt a futások során. Pecsenye jótifutijait a 2006-ban és 2007-ben Székesfehérváron rendezett figyelemfelkeltő esemény ihlette: a szklerózis multiplex világnapján tóölelést szerveztek, melynek keretében a résztvevők egymás kezét fogva körbeállták a tavat, emellett 12 és 24 órás futóversenyt is szerveztek. „2010-ben kísérőként vettem csak részt az Ultrabalatonon, és már előtte gondolkodtam rajta, hogy jó lenne valami hasonlót szervezni, amivel másokon segíthetnék. Sajnos „kapóra jött” az az évi nagy árvíz, ezért arra jutottam, hogy futhatnék az árvízkárosultak megsegítéséért. Kitaláltam, hogy elfutok Ónodra, úgyhogy elkezdtem szervezkedni, így jött létre az első jótékonysági futásom.”

Csaba nem aprózta el, rögtön egy 267 kilométeres távot futott végig azért, hogy Székesfehérvárról eljusson az árvíz sújtotta Ónodra, és az út során gyűjtött pénzadománnyal segített a település lakóin. Innentől kezdve nem volt megállás a jótékonyságban sem, csakúgy, mint anno a futással, a segítségnyújtással sem tud leállni. Még ugyanabban az évben Kolontárra futott el, hogy a vörösiszap-katasztrófa sújtotta település iskolája számára szervezzen gyűjtést: a befolyt adományokból sportszereket vásárolt az iskolának. 2011-ben sem maradtak el a jótifutik, sőt, már három fűződött pecsenye és kis csapata nevéhez. „Ekkor keresett meg az Angyalszív Down Alapítvány, egy debreceni barátomon keresztül érdeklődtek, hogyan is működik ezeknek a futásoknak a szervezése, mert szeretnének egy  hasonló, kerékpáros jótékonysági eseményt szervezni. Elmeséltem a főbb tudnivalókat, és felvetettem, mi lenne, ha mi a csapattal pedig elfutnánk Székesfehérvárról Debrecenbe – így jött létre a fogyatékos gyerekek esélyegyenlőségéért a jótékonysági futás. Ezt már közösen szerveztük az alapítvánnyal, sok embert sikerült mozgósítani az út során, a fő cél pedig az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a sérült gyermekek problémáira.” A futás ismét jól sikerült, Csaba mellé egy 10-15 fős kemény mag szerveződött az ultrafutókból, akik vele együtt teljesítették a 300 kilométeres távot, az útvonalon pedig rengetegen csatlakoztak hosszabb-rövidebb szakaszokra az elszánt futókhoz.

Csaba remek szervezőkészségére és elszántságára Székesfehérvár városvezetése is felfigyelt: felkérték, hogy a Fehér Bot világnapja alkalmából indítsa el egy 6 órás futás szervezését – erre októberben került sor, szintén nagy sikerrel. És hogy az igazán rászoruló emberekért is tegyen valamit, pecsenye a hajléktalanok megsegítéséért is szervezkedni kezdett. „A tél beálltával többször találkoztam kéregető hajléktalanokkal a városban, beszélgettem is velük, ekkor fordult meg a fejemben, hogy rajtuk is jó lenne valamilyen formában segíteni. Ismét elkezdtem szervezni egy 6 órás jótékonysági futást, mellé pedig elindítottam a gyűjtést: rengeteg meleg ruhát, egyéb holmikat, cipőket, fehérneműt szedtünk össze számukra, a befolyó összegből pedig sok hasznos dolgot vettünk még nekik.”

Csaba közben az Angyalszív Down Alapítvánnyal sem szakította meg a kapcsolatot, 2012-es projektként a Down Szindrómás gyermekek helyzetére való figyelemfelhívó futást indították el. „Az eddigi futásokat továbbgondolva az az ötletem támadt, hogy egyúttal egy testvérvárosi futást szerveznék Székesfehérvárnak. Fehérvár testvérvárosai közül Gyulafehérvárra esett a választás, mert így megoldható volt Debrecen érintése a futás során. A jótifuti szlogenje „Határtalanul a Down Szindrómás gyermekekért” lett.” Csaba és vállalkozó kedvű társai 7 nap alatt teljesítették a Székesfehérvár és Gyulafehérvár közötti 546 kilométeres távot, útközben pedig sportruházatot gyűjtöttek fogyatékos erdélyi sportolók számára. „Nagy élmény volt ez a futás, a nagyobb városokban nagy csinnadrattával vártak minket, rengetegen csatlakoztak útközben, Debrecenben pedig több mint ezren futottak velünk együtt.”

És ezután sincs megállás: az újabb jótékonysági futás november 25-én lesz Székesfehérváron, ezúttal a Hérosz Állatotthon javára fordítja majd Csaba az összegyűlő adományokat, így a kutyák és macskák is „kaphatnak egy szeletet” Csaba hatalmas szívéből és tenni akarásából.

Annak ellenére, hogy a jótékonysági futások mind remekül sikerültek, Csabának számtalan – főként anyagi – nehézséggel kell megküzdenie a szervezés során. Ilyen például a támogatók bevonásának nehézsége, kísérőautó biztosítása, a tankolás, a frissítők, a szállások szervezése. De a futók közössége itt is mozgósíthatónak bizonyul, sokan nem csak a jótékony célra ajánlanak fel adományokat, hanem igyekeznek hozzájárulni a megvalósítás költségeihez is – a gyulafehérvári utazáshoz szükséges kísérőautó benzinköltségét például a futók pár nap alatt dobták össze.

Fehérvári futóközösség szerveződik

Hogy a jótékonykodás mellett máshogy is népszerűsítse a futást, Csaba a futók körében mateve nicknéven ismert Máténé Varju Edittel közösen beindított egy kis futóközösséget Székesfehérváron. Kezdetben péntek esténként várták a futással ismerkedni vágyókat, majd a Sportos Csütörtök program keretében most már csütörtökönként segítenek tapasztalataikkal az újdonsült futóknak. „Az önkormányzat is támogatja ezt a kezdeményezést, és minden alkalommal van legalább 20-25 fő, aki csatlakozik hozzánk. Megvan a kemény mag, akik mindig jönnek, és külön sikerélmény, hogy egy 60 év feletti hölgy is csatlakozott hozzánk, és ismerkedik a futással – ez is bizonyítja, hogy sosem késő elkezdeni sportolni. Ő több hete minden csütörtökön jön, nagyon élvezi a mozgást, leginkább vele foglalkozom, neki segítek.” – meséli Csaba. „A rutinosabb futók maguktól végzik az edzést, én pedig az újoncoknak igyekszem átadni a tapasztalataimat, és próbálom velük megszerettetni a futást. Úgy gondolom, hogy ha már egy embert mozgásra tudok bírni, már megérte!”

Lajkó Csaba jelentősebb eredményei

Hazai eredmények:
24 órás Országos Bajnokság 3. hely, kat. 1. (2009), 2. hely, kat. 1.  (2011) ❖ 12 órás Országos Bajnoki cím 1. hely, kat. 1. (2009), 2. hely, kat. 1. (2010) ❖ 100 km-es Országos Bajnokság 4. hely ❖ Balaton Szupermaraton 6. hely (2011) ❖ Velencei-tó Szupermarathon 2. hely (2009), 3. hely (2010) ❖ 8 órás Ultraverseny 2. hely (2012). ❖ 12 órás Ultramaraton 2. hely, kat. 1. (2012)

Nemzetközi eredmények:
III. Nemzetközi UltraBalaton  5. hely (2009) ❖ Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton 4. hely (2009) ❖  24 órás Világ- és Európa Bajnokság 127. hely (2010) ❖ Spartathlon Nemzetközi Ultrafutó Verseny, 246 km. Abszolút 30. hely, korcsoport 8. hely (2011) ❖  Nemzetközi 48 órás Ultramaraton, Balatonfüred, 5. hely (2011), 1. hely (2012). ❖ VI. Nemzetközi UltraBalaton 3. hely (2012) ❖ Spartathlon Nemzetközi Ultrafutó Verseny, 246 km. Abszolút 15. hely, korcsoport 5. hely (2012)

Országos csúcstartó: 48 óra, 355km

Világranglista helyezések:
2009: 12 órás: 25., kat. 15. ❖ 24 órás: 165., kat. 60. ❖ 2010: 12 órás:  41., kat. 13.  ❖ 2011: 24 órás: 42., kat. 10.; 48 órás: 21, kat. 6. ❖ 2012: 48 órás: absz. 3., kat. 1.

Jótékonysági futások:

2010. augusztus 12-15. : Ónod, az árvízkárosultak javára.

2010. november 27-28: Kolontár, az iszapkárosultak részére.

2011. augusztus 25-28. Székesfehérvár-Debrecen: Fogyatékos Gyermekek Esélyegyenlőségéért.

2011. október 16. Székesfehérvár,  6 órás futás: Fehér Bot Világnapja.

2011. december 18. Székesfehérvár, 6órás futás: Hajléktalan embertársainkért

2012. július 23-30. “Határtalanul a Down-Szindrómás Gyermekekért” jótékonysági és testvérvárosi futás, Székesfehérvár-Debrecen-Gyulafehérvár

2012. november 25. Adománygyűjtési jótékonysági futás a HEROSZ Állatotthon javára

Kissé elmaradtam az írással, pedig voltam versenyeken, és tisztességesen edzettem is. Ott kezdeném, hogy a Nike félmaraton után erősen gondolkodni kezdtem azon, hogy lefutom a maratont. Aztán végül ez megmaradt gondolati szinten, talán jobb is így, nem biztos, hogy a szülés után fél évvel neki kell ugranom a 42 kilométernek. Biztos ment volna, de nem sikerült volna úgy, ahogyan én azt szeretném, hogy a következő maratonom sikerüljön.

Judit, a volt kolléganőm viszont felvetette, hogy Tündivel hárman (szintén volt kolléganő) lefuthatnánk váltóban a maratont. Benne voltunk, és el is kezdtük a szervezést. A háromfős váltó 11,4-21-4-9,4 kilométeres szakaszokból állt, úgyhogy el is kezdtünk gondolkodni, hogy akkor ki fussa a középsőt. Judit nem akarta, Tündinek rosszalkodik a térde, így ő a Nike-t ki is hagyta, én meg nem akartam a csapat teljesítményét rontani azzal, hogy én lassongok a leghosszabb szakaszon. Aztán bevillant valami, hogy na akkor én vállalom a 21-et, ha már az motoszkált az agyamban, hogy maraton, ne legyek már olyan nyuszi, hogy nem merem én elvinni a hosszú szakaszt. Úgyhogy "hősiesen" bevállaltam. Judité lett az eleje, Tündié a befutó. Ez egész gyorsan ment, a csapatnév kiötlése ennél hosszabbra sikerült, de végül mi lettünk a Nevenincs Trió, a rajtszámokat és a rajtcsomagokat is sikeresen felvettük és szétosztottuk egy kisebb logisztikai bravúrral.

Október 7, vasárnap, a verseny napja. Milán nem futott, úgyhogy ő volt Milcsivel, én pedig "kimenőt", vagy inkább "kifutót" kaptam. A váltóhelyem a Lánchídnál volt, úgyhogy kis családommal felkerekedtünk, és kibattyogtunk, közben az élmezőny már jött a rakparton, tudtunk is nekik szurkolni. A váltóhelyen ezernyi ember, de sikerült összefutni Mártival, volt egyetemi csoporttársammal, aki egy ötfős váltót erősített, gyorsan dumáltunk egyet, aztán beálltam a toi-toi sorba. Röpke 30 percet sikerült sorban állással töltenem, mire bejutottam a kettő közül az egyik bódéba. Aztán rohanás a váltózónába, még a nadrágom sem sikerült bekötni, csak az mp3 lejátszót és egy energiaszeletet elvenni Milántól, amikor már hallottam, hogy Judit a nevem kiabálja. Kiderült, hogy már 2-3 perce ott állt és várt... Gyorsan átvettem a chipet, és a kezemben minden cuccal, bemelegítés nélkül nekiiramodtam. Az első pár száz méter pakolással telt, gyors óraindítás, eltettem az energiaszeletet, beüzemeltem a zenét és bekötöttem a gatyám is. Aztán próbáltam nem elfutni az elejét. A Lánchídtól az Erzsébet híd felé kellett futni, majd volt egy fordító, ott becsatlakozott a 30 km-es mezőny, és mentünk fel a Lánchídra, hogy átfussunk Budára. A Lánchídra való felkaptatás közben megláttam a fiúkat, Milán úgy fordította a babakocsit, hogy lássam kis Milcsikémet, és még a Futóbolondos tapsoló-szurkoló izét is a kezébe adta. Hát, majdnem elbőgtem magam, úgy kellett nyugtatni magam, hogy nehogy már az első kilométer előtt megfulladjak, mert csak kapkodtam a levegőt. A Lánchídon már a futásra igyekeztem koncentrálni, de azért nézelődtem, hátha látok ismerőst. Érdekeset mindenesetre láttam: egy futó csajnak a karjára egy sárgarépa volt tetoválva. :)

A híd után egy kis kanyargással ledöcögtünk a rakpartra, és kezdetét vette a szinte végeláthatatlan egyenes. Hömpölygött előttem, utánam a tömeg, szemből pedig már jöttek a gyors futók, akik már elértek az Árpád hídig, és vissza is jöttek onnan. Sokan utálják a hosszú egyeneseket, én sem rajongok értük igazán, viszont amikor úgy van megoldva a dolog, hogy szembe fut egymással a mezőny egy fordító miatt, no, azt szeretem. Ilyenkor nézem a szembejövőket, figyelem az ismerősöket, lehet integetni, drukkolni, és ez remekül eltereli a figyelmet a futásról. Nem is éreztem, hogy futok, csak szedtem a lábaimat, és közben sasoltam a szembemezőnyt. És egyszer csak ott is voltam a fordítónál. Irány visszafelé. Mivel mögöttem még sokan jöttek, visszafelé is tudtam kukkolni a többi futót, sőt, pacsiztam is az 5 órás iramfutó Marky-val. Szinte észre sem vettem, a félmaratont jelző kapunál voltunk - ez nekem 10 kilométert jelentett. Néha addig is ránéztem az órámra, hogy milyen tempót megyek, 10-nél pedig láttam, hogy 57 percnél vagyok. Jól esett, jól ment a futás, próbáltam tudatosan figyelni, hogy ne fussam el magam, de valahogy nem bírtam lassabban menni. Tartottam hát ezt a tempót, lesz, ami lesz alapon. Csak mentem előre, közben nézelődtem, a zenémre koncentráltam, a szurkolókat figyeltem, és változatlanul jól éreztem magam. A Lágymányosi híd hamar eljött, és bár az ottani fordító szakaszt annyira nem díjaztam, örömmel konstatáltam, hogy most már megyek is vissza a váltóhelyre, már nem sok van hátra. A Szabadság híd lejtője jól esett a lábaimnak, lazítottam kicsit rajtuk, de a rakparton visszafelé sikerült kissé megborulnom. Nem nagyon, de azért kezdett fájni kicsit. Próbáltam tartani a tempót, nagyjából sikerült is, de azért a 19-es kilométerem 6 percen kívülire jött össze - szerencsére csak ez az egy lett ilyen lassú. A Lánchidat látva erősítettem - sokat jelentett fejben, hogy nem csak magamért, hanem a lányokért is futok. No meg láttam az órán, hogy ebből félmaratoni egyéni csúcs lehet. Meg is lett, 2:01:40-et mértem a 21 kilométerre, ami olyan 2:02-es félmaraton - a Nike-s időmből így bő 3 percet sikerült faragni! A váltóhelyen Tündi már várt, gyorsan átvette a chipet, váltottunk pár szót, és már futott is. Én picit lihegtem, nyújtottam, majd elindultam hazafelé a rakparton, közben szurkoltam a maratonistáknak.

Jó volt részt venni ezen a versenyen, igazi 3 in 1 volt: maratonon voltam, félmaratont futottam, csapatban versenyeztem! A Nevenincs Trió végül 4:04:58-as idővel ért célba, a Staféta női csapatok közül a 16. helyen. :)

Az elsők minden ember életében fontos szerepet játszanak. A futóknak szerintem mindig emlékezetesek a futós-elsőik, én legalábbis így vagyok ezzel. Ezek az én elsőim.

Első élvezetes futásom

Amikor már nem volt kötelező futnom, kb. 17 évesen, miután abbahagytam a kézilabdát. A 11. kerületben indultam el, akkor ott laktam kollégiumban, a kolesz körüli utcákban döcögtem olyan 20 percet. Utána pedig mérhetetlenül büszke voltam magamra.

Első "futóversenyem"

Általános iskolában, a suli szervezésében a Fut a Dózsa nevű futóverseny, ami kötelező volt, minden évben, elsőtől. Kb. 200 métert futottunk az osztálytársaimmal, utána pedig lesétáltuk a távot. Futni nem szerettünk, de kötelező volt elindulni és célba érni. És ott nem volt záróbusz. :)

Első dobogóm

Egyetlenegyszer álltam eddig dobogón futóversenyen, méghozzá a Fut a Dózsán, de akkor már nem voltam Dózsás. Középiskolásként, amikor már szerettem futni, elmentem a futásra. Harmadik lettem! Az érem azóta is megvan, az egyetlen érmem, amit helyezésért, és nem a teljesítésért kaptam.

Első futóversenyem nem futóként

2007 június legvégén a hortobágyi Délibáb Futás volt az első, amin BSI dolgozóként részt vettem. Magával ragadott a hangulat, pedig akkor még nem voltak annyian a futáson, és én még csak nem is sejtettem, milyen egy Nike félmaraton vagy egy maraton hangulata.

Első edzésnaplós bejegyzésem

2008. március 3-án írtam be az első edzésem az Edzésonline-on. 5,5 km 40 perc alatt. Volt honnan fejlődni!

Első igazi futóversenyem

2007 szeptemberében az Ablon Business Run-on vállaltam kemény 2,5 km-t két kolléganővel, BSI-s csapatban. Nem volt rossz, de ahogy emlékszem, majd megpusztultam a végére. Akkor még alig-alig voltam edzésben, csak a lelkesedés és a szívem vitt, hogy ne miattam maradjon szégyenben a csapat.

Első 10 km-em

Prágában a maratont futottuk le 4 fős váltóban Milánnal, egy volt kolléganőmmel és az ő párjával. Sajnos a váltósokat nem engedték el a maratoni mezőnnyel, és csak kb. 30-35 csapat volt. Én rajtoltam, és nagyon kellett tepernem, hogy a többi váltós ne hagyjon faképnél pillanatok alatt. Az elejét szépen elfutottam, majd elrontottam a frissítést (azóta nem eszem banánt futás közben), de végül szépen lassan sikerült teljesítenem a távot. 7 perces tempóban.

Első félmaratonom

Hirtelen felindulásból elkövetett versenyeim első példánya a félmaraton volt. Valamikor október elején kitaláltam, hogy le akarom futni a félmaratont novemberben Siófokon, és el is kezdtem készülni. Párszor futottam 16 km-t, és azt hittem, hogy a maradék 5, ami még a félmaratonhoz kell, majd könnyen fog menni. Hát nem. 16 km-ig egész jó voltam, aztán ott elszomjaztam. Úgy tudtam célba érni, hogy egy babakocsival futó srác elővarázsolt nekem egy fél literes vizet a babakocsiból, illetve Milán visszafutott elém, és segített, hogy ne sétálva fejezzem be a versenyt. De azért annyira nem lett rossz, 2:11:02.

Első maratonom

Hirtelen felindulásból elkövetett verseny No. 2. 2010. június 28-án felmondtam a BSI-ben, és azzal a lendülettel mentem is a nevezési irodába, hogy benevezzek a maratonra. 3 hónappal a Budapest Maraton előtt. Fejben már régóta akartam a maratont, de készülni szinte semmit nem készültem rá addig. Na, onnantól kezdve viszont igen. Fájdalmas és szenvedős volt, a testem nem akarta, a fejem viszont igen - a fejem nyert. Lefutottam.

Első ultrám

Hirtelen felindulásból elkövetett verseny No. 3. A maraton után futkostam még, de azért nem túl sokat. Aztán jött egy szemműtét, meg egy arcüreggyulladás, és egy csomó kihagyás, ennek ellenére sikerült kitalálnom, hogy én bizony 12 órát akarok futni. Volt két hónapom a felkészülésre. Máig nem értem, hogy gondoltam akkor, hogy menni fog, de érdekes módon sikerült. 2011. április 16-án Sárváron lefutottam az első ultrámat is. És azóta sem bántam meg!

Hogy mi lesz a következő elsőm, még nem tudom. Új életem első félmaratonja már megvolt. Biztos lesz új életem első maratonja és ultrája is. Meglátjuk!

Mindenki másért fut, de mindenkinek van valamilyen motivációja, amiért csinálja ezt az egészet. Egészségmegőrzés, fogyás, alakformálás, élménykeresés, versenyzés, szabadságérzés, fejszellőztetés. Ki-ki külön kapaszkodik bele egyik-másikba, van, aki az összesért együtt húzza fel a futócipőjét.

Én miért csinálom? Néha én magam sem tudom. Van, hogy utálom az egészet, és nem is értem magam, miért ragaszkodom évek óta a futáshoz, és miért kötök ki újabb és újabb sportok kipróbálása után ismét a futópályán. Van, hogy tök lusta vagyok edzeni, van, hogy nem esik jól elindulni, van, hogy majd' megdöglöm az edzés végén, de egyszerűen nem tudok "nemszeretem" dologként gondolni a futásra. Mindig szeretem.

Persze volt olyan időszak, amikor nem szerettem futni. Amikor kötelező volt. Tesiórán, kézilabda edzésen. Kínszenvedés volt minden méter, egy pillanatig sem élveztem, de szükséges rosszként megtettem minden tőlem telhetőt. Aztán amikor már nem volt kötelező, valahogy megszerettem. Mert úgy futhattam, ahogy nekem jólesett. Nem mondta meg senki, hogy mennyit kell futnom, milyen gyorsan, hányszor egymás után sprinteljek. Egyedül voltam magammal, a testemmel és a lelkemmel, én szabályozhattam, hogyan is akarok futni. Innentől kezdve akartam futni, szerettem futni. Mert már nem volt kötelező.

Sok tényezőből áll össze nálam a futás szeretete, mindegyik tényező hozzáad egy kicsit ahhoz, hogy miért is futok.

Fontos az alakformálás. Kb. mióta az eszemet tudom, elégedetlen vagyok a külsőmmel. Félek a hízástól, ezért is tartom fontosnak a rendszeres mozgást. Próbálgattam mindenféle sportot a kézilabda abbahagyása után, a futás vált be legjobban. Jól átmozgat, nem kell érte fizetni (egyetemistaként ez fontos volt), formálja a kritikus testrészeket, hatékony. Nekem ennyi elég.

Szeretnék hosszú és egészséges életet élni, lehetőség szerint megelőzni olyan betegségeket, amik a mozgásszegény életmódból következnek. Emellett szeretnék jó példát mutatni a gyermekemnek azzal, hogy sportolok, szeretném, ha ő is mozogna majd, ezáltal egészséges és boldog lenne.

A futás nagy szabadságot nyújt. Fogom magam, elindulok, egyedül vagyok, azt csinálok, amit akarok, arra futok, amerre akarok, gondolkodom vagy épp nem gondolkodom. Magammal vagyok, magammal foglalkozom, feltöltődöm, kiszellőztetem a fejem, elengedem a gondjaimat. Sokszor jutnak eszembe jó ötletek futás közben (kár, hogy sokszor el is felejtem őket, mire hazaérek), és sokszor szebbnek látom a világot futás után, mint előtte. Levezetem a feszültséget, kitisztulok, kiizzadom magam, megújulok, jobb lesz nekem, én is jobb(an) leszek.

Aztán ott van a flow élmény. Nálam ez úgy nyilvánul meg, hogy futás után nem emlékszem a futás bizonyos szakaszaira, csak annyi biztos, hogy futottam. Annyira átszellemülök, hogy minden kiesik. Szerencsére arra mindig emlékszem, hogy mikor nem emlékeztem valamire: a legnagyobb flow-jaim a sárvári 12 órás, az Ultrabalaton utolsó 52 km-e, az első maraton és a legutóbbi Nike félmaraton voltak.

A versenyzés, a futóversenyekre járás nekem nagyon sokat ad. Persze nem azért, mert tudom, hogy nyerhetek, esetleg dobogóra állhatok, attól nagyon messze vagyok. De versenyezhetek önmagammal, küzdhetek azért, hogy a korábbi futó-énemnél jobb legyek, jobb eredményt érjek el, vagy csak jobban élvezzem a futást. Találkozhatom más futókkal, beszélgethetek, tanulhatok tőlük. A futóké egy remek közösség, mindig van közös téma, mindig mindenkinek van pár jó szava a másikhoz, lehet egymást biztatni, segíteni.
A versenyek hangulata pedig leírhatatlan. Életem első nagyszabású futóversenyén rendezőként vettem részt, és míg el nem rajtolt a mezőny, nem teljesen értettem, miért vannak itt ennyien, miért jó nekik, hogy eljöttek. Aztán elrajtoltak, engem pedig rázott a hideg, potyogtak a könnyeim, közben pedig vigyorogtam, mint a tejbetök. Éreztem, miért jöttek az emberek. Tudtam, hogy én is akarom, köztük akarok lenni, futóként érezni azt, amit ők éreznek. És mikor megadatott, hogy én is ott álljak futóként egy rajtban, éreztem is. Azóta is érzem, mindig, akár 40-en, akár 4000-en vagyunk a rajtnál.

A célba érkezés öröméhez fogható élmény euforikus. Fantasztikus érzés. Megcsináltam, megtettem minden tőlem telhetőt, elértem a célom. Minden célba érkezésem emlékezetes. Főleg az "elsők": az első félmaraton, az első maraton, az első 12 órás, az első Ultrabalaton, az első félmaraton a szülés után. A legtöbbet megkönnyeztem. És legtöbbször nem voltam egyedül, velem volt a másik felem, ami még inkább hozzátett az élményemhez, és még inkább erősítette az amúgy is erős kapcsolatunkat.

És végül, de nem utolsó sorban a fejlődés miatt is futok. Hogy mindig jobb és jobb legyek, jobb időket fussak a jövőben, hosszabb távokat legyek képes teljesíteni, edzettebb, kitartóbb legyek. És mert úgy érzem, jobb ember vagyok a futás által.

Hát én ezért futok. És téged mi motivál?

Életmód-újságíróként szívügyem, hogy cikkeimben minél inkább népszerűsítsem a mozgást és a futást. Most előkotortam egy 2010-ben megjelent anyagot, ami az első nagy cikkem volt a Wellness magazinban. Én vittem az ötletet: a futó városnézéseket. Szerintem ez a téma még mindig aktuális, úgyhogy íme, az eredeti nyers verzió, alább pedig a megjelent anyag!

Itt a megjelent anyag: W34-36.pdf

Milcsi születése óta a babakocsis futás "élharcosa" vagyok. Persze ez nem teljesen így van, de már a terhességem alatt biztos volt, hogy ha máshogy nem megy, majd babakocsistul fogok sportolni a gyerekkel. Egyetlen babakocsit vettünk, méghozzá olyat, amivel megvalósítható a mozgás. Nem igazi futós babakocsi a miénk, és az igazat megvallva, a papírjára rá van írva, hogy futáshoz és görkorcsolyázáshoz ne használja a tulajdonos, de nekünk megfelelő. Sajnos az igazi futós babakocsik egy vagyonba kerülnek, használtan pedig már csak akkor találtam, amikor nekünk már megvolt a járgány, így nem dupláztunk. A kocsink viszont bevált, elég könnyű darab, háromkerekű, szépen lehet tolni, nincs gond vele.

A babakocsis futás eleinte nem könnyű műfaj, főleg nem a kezdő anyáknak, akik egyébként is aggódva figyelik csemetéjük minden rezdülését. Bennünk van a félelem, hogy jaj, nem rázom-e szét szegény gyereket, vajon jól érzi-e magát közben. De a gyerekek többsége szereti a "száguldást", és köszöni szépen, jól van, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy édesen alszik. Ha ezekről megbizonyosodtunk, a későbbiekben nem lesz probléma. Persze arra figyelni kell, hogy hol vannak esetleg padkák, kátyúk, bukkanók az úton, és babakocsival futni sajnos csak betonon lehet.

Én Milcsivel 5 hetes korában próbáltam ki először a futást egy 2,5 kilométeres szakaszon. Helyszínünk a Margitsziget budai oldalán lévő betonpálya, pontosabban az a betoncsík, ami simább, mint a teljes útszakasz. Itt van egy-két bukkanó, de egyébként ideális helyszín a babakocsizáshoz. Milcsi kb. 3 perc után elaludt, akkor még a hordozóban volt feltéve a kocsira, pár héttel később pedig rendesen betettük a babakocsiba, menetiránnyal szembe. A legtöbbször hamar elaludt, volt, hogy nézelődött közben, és olyan is előfordult, hogy sírdogált, de szerencsére hamar abbahagyta. Én pedig sorra kaptam a mosolyokat és az elismerő pillantásokat a szembe futóktól. 7 hetesen pedig közösen futottunk a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán 3,5 km-t.

A kocsival futásnak azért vannak nehezítő tényezői is. Nem elég saját magamat cipelni, van előttem egy plusz súly, amit azért tolni kell - bár annyira nem nehéz, de azért mégis plusz teher: a baba és a babakocsi súlya. A másik nehezítő a karmunka. Egy kézzel tolom a kocsit, a másik kézzel azért illik karmunkát végezni - hát kicsit kacifántos volt ez az elején, nehezen tudtam összehangolni a mozgást úgy, hogy kényelmes legyen. A derék ebben az esetben nem úgy dolgozik, mint a rendes futásnál, az az oldal terhelődik jobban, amelyikkel karmunkát végzünk. Nekem eleinte eléggé fájt is a derekam, de aztán hozzászoktam, és egyébként is igyekszem váltogatni, melyik kezemmel tolom a kocsit.

Hasonlóan nehéz tud lenni az, amikor drága gyermekem látszólag minden ok nélkül rázendít. Ilyenkor vagy megállok, igyekszem megnyugtatni, megitatom, megsimizem, aztán indulunk tovább. Ha szomjas volt, és az volt a baja, akkor utána van egy pár csendes kilométerem. Ha nem az volt a baj, akkor próbálok újabb praktikákhoz folyamodni, például cikkcakkban tolom, ez az esetek többségében elringatja, megnyugtatja. Ha a szemébe süt a nap, akkor letakarom - bár ilyenkor azért ordít, mert utálja, hogy nem lát ki. Ha eltüntette maga mellett a játékát, a kezébe adom, hátha szépen játszik tovább. Ha szerencsém van, elalszik, vagy csendben játszik, esetleg vidáman sikongat - ez nagyon cuki tud lenni. Ha nincs szerencsém, ordít, én pedig párszáz méterenként megállok, és igyekszem megnyugtatni. Vagy egyszerűen futok tovább az ordító gyerekkel, ami igen sz@r érzés, mert furán néznek rám, de ha nem tudok vele mit kezdeni, hát nincs más választásom, ha futok, legalább hamarabb befejezzük az edzést.

A babakocsira remekül lehet pakolni. Ez a babakocsis futás egyik rendkívüli előnye. Vihetek magammal 1,5 liter vizet. Lehet nálam egy rakat zsebkendő, telefon, és még minden olyan dolog, amire úgy gondolom, szükségem lehet. Nem kell cipelni, csak tolni, minden kéznél van, amikor szükséges.

Van még valami, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Mindig van valaki, aki versenyre kel velem. Főleg férfiak. Vicces. Futok szépen a babakocsival, saját tempóban magamra és a gyerekre figyelve. És előfordul, hogy utolérek valakit, és gyorsabb vagyok nála. Melléérek, és megelőzöm. Ő ezt észleli, és nem hagyja. Rákapcsol, belehúz, nehogy már egy babakocsit toló nő megelőzze. Elhúz pár méterrel, konstatálja, hogy nem vagyok a sarkában - persze, mert nem vele foglalkozom, legfeljebb magamban röhögök, hogy ismét van valaki, aki nem bírja elviselni, ha valaki gyorsabb nála. Aztán ismét elkezd lassulni. Én pedig a saját, kényelmes, egyenletes tempómban ismét feljövök rá, melléérek, lehagyom. Ő ismét rákapcsol, visszaelőz, szert tesz pár méter előnyre, majd lassít. Én ismét beérem, ő megint ideges lesz és gyorsít... és ez így megy tovább egészen addig, míg én el nem érek a betoncsík végéig, ahol visszafordulok, versenytársam pedig fut tovább a rekortánon, ahol én már nem tudok, esetleg már nem bírja tovább a küzdelmet, én pedig szép lassan elhagyom őt.
Ezt a játékot az esetek 99%-ban pasival játszottam eddig, és magamban meg kellett állapítanom, hogy némelyek nagyon nem bírják, ha egy nőnek esetleg jobban megy a futás, és még gyerek is van vele. :) De ő legalább intervallozik egy jót - remélem ezzel hozzá tudok járulni a fejlődéséhez. :)

Véleményem szerint a babakocsis futástól nem kell félni. Kell hozzá egy jó babakocsi, meg egy pici nyitottság, és el lehet kezdeni a gyerekkel közösen mozogni. Így nem kell őt otthon hagyni, együtt lehet lenni vele, közben lehet sportolni, kiszellőztetni a fejet, a baba is levegőzik, így két legyet üthetünk egy csapásra. És nem kell azon sem rágódni, hogy rossz anyák vagyunk, mert szeretnénk mozogni a gyerkőc mellett!

Nem tudom, ki hogy van vele, én már számtalanszor megállapítottam, hogy nekem futás közben nem szabad gondolkodnom. Vagyis szabad, de gondolataim tárgya nem szabad, hogy maga a futás legyen. Ugyanis ha arra gondolok, hogy futok, szinte azonnal össze is zuhanok fejben, és ez a lábaimra is igen rossz hatással van. Ergo, ahhoz, hogy jól menjen a futás, majdhogynem ki kell kapcsolni az agyamat.

Egyik remek elterelő eszközöm a zene. Nagyon ritkán futok zene nélkül, mert hiányzik a fülemből a dallam és a ritmus. Segít, ütemet ad a futásomnak, tudok magamban énekelni, és az is előfordult már, hogy félhangosan dalolásztam. Azonban ha nagyon belefeledkezem a futásba, és mondjuk egy hosszabb táv során, amikor nagyon kell koncentrálnom, beszűkülök, simán kiesik pár szám, és nem emlékszem rá, hogy mit is hallottam legutóbb. Fura, módosult tudatállapot ez, de megtisztít és felfrissít, kiránt a valóságból, csak én vagyok és a futás. Ezt az állapotot még zene nélkül nem sikerült elérnem - idegesít ugyanis a saját szuszogásom, és nem tudok miatta teljesen elfeledkezni magamról. Ha hallom saját magam, akkor tudatosul bennem, hogy ott vagyok, és nem valahol máshol, ahol épp elképzelem magam. Előfordult már, hogy edzés közben egy maratonra vizionáltam  magam, ahol épp valami überbrutál jó időért tempózom, magam mögött hagyok mindenkit, és ha nem is nyerek, de azért jó helyezést érek el. Na jó, ez pont futásra gondolás, de ez a jobbik eset.

Amire nem szabad gondolnom futás közben, hogy mennyi van még hátra. Akármilyen hosszú távot is futok, sosem szabad arra figyelnem, hogy mennyit tettem eddig meg, és mennyi vár még rám. Simán szétforgácsol, és elmegy a kedvem az egésztől. A lényeg, hogy fussak, aztán egyszer csak célba érek. Ezt alkalmaztam a félmaratonon is (még ha láttam is a táblákat a kilométerekkel), és a 12 óráson is - ott végképp nem szabad arra gondolni, hogy szuper, már futottam 1 órát, még van hátra 11.

Nem szabad az időeredményre vagy a kilométerszámra gondolni. Az is teljesen meg tudja ölni az embert. Nekiindulok, hogy hű, ebből mekkora egyéni csúcs lesz, aztán jön a pofára esés, mert a teljesítménykényszer miatt már semmi nem úgy működik, mint korábban.

Nem szabad a fájdalomra gondolni. Mert ha nem gondolok rá, akkor lehet, hogy nem is fáj, hiszen az érzés nem a testben, hanem az agyban keletkezik. Nem is dörzsöl a zokni, nem is görcsöl a vádli, nincs melegem, nem vagyok szomjas, nem zavar a szemembe csorgó izzadság. És mivel semmi gondom nincs, így nem állok meg!

És amire Anyaként nem szabad gondolnom futás közben: a saját kisbabám. Szeretem, imádom, de egyszerűen tilos arra gondolnom, hogy vajon mit csinál most NÉLKÜLEM, remélem nem nyűgös, nem éhes, nem szomjas, és vajon hiányzom-e neki. Egyúttal arra is tilos gondolnom, hogy rossz anya vagyok, aki ahelyett, hogy a gyermekével törődne, a saját kedvére futkározik, mert fontosabb neki, hogy jó karban maradjon, lefogyjon a terhesség után, és jól nézzen ki, mint az, hogy a kisbabája kívánságait lesse. Arra viszont koncentrálhatok, hogy minél ügyesebben és gyorsabban teljesítsem az edzésadagom, hogy mielőbb újra láthassam a drágámat, és hogy milyen jó lesz újra együtt lenni.

Összességében van pár olyan dolog, amire nem szabad gondolni, helyettük inkább pozitív gondolatokkal érdemes megtölteni a fejet, vagy teljesen kikapcsolni, és nem gondolni semmire - kinek mi jön be, nekem hol ez, hol az.