Elég nehézkesen indult és tart a felkészülésem a sárvári 12 órásra, mert amellett, hogy próbálom ismét visszahozni a maraton után könnyen és gyorsan elvesztett formámat, még egy arcüregygyulladás-félével is meg kell harcolnom. Február közepe óta lappangott bennem egy jó kis nátha, aztán eljutottam odáig sikeresen, hogy magamtól már nem tudtam gyógyulni, eltömődött az egész fejem, úgyhogy irány az orvos. Pechemre kaptam egy jó kis bivalyerős antibiotikumot, ami amellett, hogy javított az állapotomon, rendesen legyengítette a szervezetemet,  úgyhogy ebben az állapotban igyekeztem a Gabi által előírt edzéseket teljesíteni.

Mit mondjak, nem sikerült maradéktalanul teljesítenem minden egyes edzést, de minden tőlem telhetőt megtettem, hogy fussak. Persze harmatgyenge voltam egész múlt héten, aztán ahogy abbahagytam a gyógyszert, úgy kezdtem kicsit javulni, de a gyengeség még mindig tart.

Öröm, hogy végre itt a tavasz, bár nagyon fura volt, hogy egyik nap még hosszú nadrágban, pulóverben, dzsekiben és sapkában kellett kimenni futni, másik nap pedig már a vékony hosszúujjút sem bírtam elviselni magamon a tűző nap miatt. A front és a hirtelen változás miatti fejfájásról pedig már nem is beszélek. De meg kell szoknom a tűző napot, mert Sárváron valószínűleg egész nap dögmeleg lesz, napernyővel pedig senki nem fog kísérni, hogy árnyékban legyek.

Ami azért jó, hogy két hét alatt sikeresen produkáltam annyi kilométert, mint az előző két hónapban összesen, úgyhogy megindultam ismét a fejlődés útján, legalábbis igyekszem úgy csinálni. A versenyig már csak egy hónap van hátra, addig még sok-sok munka és kilométer áll előttem.

Először is március 17-én irány a Balaton, amit körbe fogok biciklizni, mert a Balaton Szupermaratonon induló férjemet kísérem majd négy napon át. Szerettem volna én is futni, de a gyengeség miatt bármilyen csapatnak csak hátráltató tényezője lettem volna, a bringázás (napi 45-50 km teljesítése egy futó tempójában) viszont jól illik a felkészülésbe, mert remekül szimulálja, milyen hosszú, és milyen rosszul (egy ennél durvább szót szeretnék itt használni) fogom magam érezni a 7-8. óra futás után. Természetesen várom ezt a versenyt, mert végre először én is részese lehetek, és láthatom az útvonalat, a futókat, és ott lehetek végig életem párjával.