Izgulok. De csak egy kicsit. Nem ideges izgalommal, hanem kíváncsisággal és bizakodással tele várom a szombatot. 21 hónap kihagyás után visszatérek az ultrafutás világába. Nem volt egy rövid szünet, és nem is volt mindig könnyű, de ezzel már nem kell foglalkoznom. Szombaton 6 órát futok, ami ismét egy ultra, nem pedig valami "rövid" verseny. Várom, mert hiányzott. Hiányoztak a futótársak, hiányzott az ultrák családias hangulata, a küzdelem, a körözés, még a lekörözés is. Hiányzott a futás közben érzett fájdalom, majd az ezen való túllendülés érzése, a "nem érdekel semmi, akkor is futok tovább, mert ezért jöttem". És hiányzott a verseny végén érzett érzés, az "ezt is megcsináltam, legyőztem magam, kemény vagyok". Várom, hogy ott legyek, várom, hogy futhassak. És várom a végét, hogy ismét elégedetten rogyhassak le pihenni azzal a tudattal, hogy erre is képes vagyok, és még ennél is többre.

Induljunk már!!!