Ahogy a sorozatokban szokták mondani: "Ez történt az előző részekben" - jöjjön egy kis helyzetjelentés, mit műveltem a maraton óta.

- A csípőm meg lett megint reparálva, most megint nem fáj semmi, hála a gyógytornászomnak és a masszőrömnek, meg az arany kezeiknek. Maradjon is így.

- Erősítek, teljesen rászoktam, guggolás, kitörés, plank, hasizomgyakorlatok, meg egy kis karizmozás (ezt szeretem legkevésbé), meg nyújtás, kis gyógytorna, minden este művelek valami ilyesmit.

- Részt vettem egy csapatos kilométergyűjtő kihívásban, amit Gyerünk Anyukám Nóri hirdetett meg. 5 fős csapatokban 2 hétig gyűjtöttük a kilométereket két lábon, futás, túra, gyaloglás jöhetett. Persze természetesen ez pont a rokkantságom és a pihenőm időszakára esett, úgyhogy többet gyalogoltam össze, mint futottam. Mindent mértem, még a 200 méteres boltba menéseket is, megdöbbenve láttam, hogy egy átlagos napon is elég szép mennyiséget talpalok össze. A csapatunk egyébként a 2. lett a kihívásban, egy-egy bögrét kaptunk jutalmul.

- Megtartottam az éves kötelező pihenőmet, hát, meg kellett állapítanom, hogy mindenkinek jobb, ha futok. Nekem is, és a családnak is. Pár nap kihagyás után már attól ideges lettem, ha csak rám nézett valaki. Jó volt egy kicsit futás nélkül, de azért jobb, ha futhatok. Még akkor is, ha ettől a héttől kezdve már alapozok.

- Igen, alapozok, elkezdtem a felkészülést a jövő évre. Ami még marha messze van. A jövő évi első verseny meg még messzebb. De nem baj. Én már alapozok.

- Az alapozást pont sikerült úgy elkezdenem, hogy addigra begyűjtöttem azt a kilométermennyiséget, amit tavaly egész évben futottam. Innentől kezdve minden idők legtöbb saját kilométeréért futok. Meg a jövő évi nagy célokért.

- Szombaton indulok a 6 órás OB-n. Ha folyatódhatna a tendenciám, amit az elmúlt OB-kon műveltem, most másodiknak kellene lennem. De ez esélytelen persze. Igazából nekem ez a szülinapi futásom lesz, tavaly is az volt, akkor sikerült megfutni az új és az egyel korábbi éveim számának összegét, a 61-et. Most ehhez 63-at kéne futnom, ami valószínűleg nem fog összejönni. Na de egy találós kérdés: hány éves is leszek most? A leggyorsabb helyes megfejtőnek kitalálok valami meglepit. :) És ebből kiderül, hányan is olvassák el az írásaimat.:)
- UPDATE: megvan a nyertes! :) De azért olvassatok! :)

- A 6 órás egyébként nem kifejezetten verseny lesz, hanem egy hosszú futás, olyan, aminek igyekszem minden méterét élvezni, ezzel méltón lezárni ezt az évet. Meglátjuk, hogy hány kilométert szedek majd össze.

- Verseny közben igyekszem majd kevésbé antiszociális lenni, mint az utóbbi időben sikerült. Ez most egy nehéz időszak nekem, rengeteg munkával, stresszel, feladattal, agyalással, megoldandó problémákkal. És meg kell valljam, most a futás az, amikor végre egyedül maradhatok, senki nem szól hozzám, senkivel nem kell beszélnem, kikapcsolhatom és kiüríthetem az agyam, nem kell gondolkodnom és nem kell a következő megoldandó feladaton agyalnom, meg azon gondolkodnom, hogy már megint takarítanom, mosnom kéne, vagy éppen mi fogyott el otthon. Talán ezért is viseltem nehezen a pihenőt, mert ez a rész kimaradt, és helyette a billentyűzetet püföltem, hogy minden cikkemmel elkészüljek, amikorra kell. Persze a munkám eredményét jó látni, így jött létre például az interjúm Lubics Szilvivel és Tamás Ritával is, és vannak még a tarsolyomban más szuper nők is, csak győzzem meginterjúvolni, aztán megírni a történeteiket. Szívesen veszek javaslatokat, hogy kikről írjak még!

Most ennyi a sztori, jöhet a következő izgalmas epizód, a 6 órással és az alapozással!

Még mindig nem tudok rendesen maratont futni, de kezdem elfogadni ezt a tényt. Végül is érthető, hogy mivel nem erre a versenyszámra készülök elsődlegesen, hanem hosszabbakra - és ezeket jobban is szeretem -, nem úgy dolgozom fel sem fejben, sem testben a maratont, ahogy akár feldolgozhatnám. A táv teljesítésével nincs semmi bajom, de az elért időeredmény nem nagyon felel meg a várakozásaimnak. Nem vagyok szomorú, tudom az okokat, egyszer majd csak sikerül kihozni magamból azt a maximumot, amit én annak érzek. Különben is, az egyéni csúcs az egyéni csúcs, ezt azért meg tudtam futni, még ha mindössze 4 másodperccel tudtam csak megjavítani a 2013-as frankfurti időmet - mostantól a 3:50:10 a legjobb időm maratoni távon.

Az idei Spar Budapest Maraton előzetesen nem szerepelt a terveim között, kb. két és fél héttel előtte jött az újratervezés, amikor az addigi 100 kilométeres célverseny helyett úgy döntöttem, a maratont szeretném inkább lefutni. A hosszú edzések a táv teljesítéséhez megvoltak, amit meg még a gyorsaságom ügyében meg lehetett tenni, azt próbáltam megtenni. A gyors edzések sajnos nem a kedvenceim, pedig tudok (magamhoz képest) gyorsan futni, ha akarok, de egyedül nagyon nehezen megy, ezen a későbbiekben valahogy próbálok majd változtatni.

A verseny hétvégéjére esős, hideg időt mondtak, de igyekeztem emiatt nem zavartatni magam, mert ez még mindig jobb számomra, mint a hőség, az első maratonomat szakadó esőben futottam, azóta egész jóban vagyok az esőben futással. Igyekeztem okosan összeválogatni a ruházatomat, végül póló, testhez álló short, karmelegítő, kompressziós szár és sapka lett a választás, meg az új Hoka Clifton - lila, fekete, zöld színösszeállításban pompáztam. A várható hideg miatt végül egy trikót vettem még a póló alá, és örültem a rajtszámfelvételkor az 56-osok terén a kezembe nyomott promóciós nylonzacskó esőkabátnak, a rajtig azt terveztem viselni, ha esik az eső.

Vasárnap, a verseny napján persze esett az eső, meleg ruhában mentem ki a rajthoz, és igyekeztem csak az utolsó pillanatban nekivetkőzni, de addigra meg már egész tűrhető volt a hőmérséklet, és a rajt izgalma miatt is kezdtem bemelegedni. Merészen 1-es zónás matricát kértem a rajtszámomra, hogy be tudjak állni a 3:30-as iramfutókhoz, Petihez és Zolihoz, úgy voltam vele, hogy megpróbálok velük menni, amíg tudok, hátha tovább sikerül, mint előzetesen gondolom. Félmaratonig szokott menni az 5 perces körüli tempó, bár nem próbáltam sokszor, de úgy voltam vele, hogy ha most meg sem próbálom, akkor viszont biztos, hogy nem sikerül. Reálisnak inkább egy 3:40-3:45 körüli időt gondoltam, aminek azért jó lenne sikerülnie, és hogy talán nem futom el annyira az elejét, hogy aztán mondjuk már csak sétálni tudjak.

A rajtnál meghatódni sem nagyon volt időm, olyan gyorsan történt minden, már kint is voltunk a pályán és futottunk. Követtem az iramfutókat, voltunk jópáran körülöttük, köztük Bitliszbá is, de Szabó Zoli dokival is egymásra köszöntünk. A tempó nem volt olyan rossz, de éreztem, hogy ez azért nekem gyors, és az első frissítőállomásnál el is engedtem az iramfutókat, inkább ittam, aztán úgy döntöttem, hogy nem próbálom meg őket utolérni, nincs értelme. Addig 4:50 körüli tempókat futottunk, innen lassítottam 5 percesre, közben a Jászain ott szurkolt Milcsi és Flóra, örültem nekik. Az 5 percest tartottam 10 kilométerig. Ott megint visszavettem, nem esett jól tovább erőltetni, de nem lassultam jelentősen. A Margitszigeten már sokat futottam légüres térben, addigra oszlott a tömeg, az Árpád-hídra való felfutás viszont sokkal rosszabbul esett, mint vártam. Ezután ettem meg az első gélemet a tervezett háromból, és mondhatni jól is esett. A rakparton sok szurkoló volt, integetett Tandi és Bocsi, akik Nicolt kísérték a 30-as rajtba, Györgyivel is kiabáltunk egymásnak, a Jászain sok környékbeli ismerős volt, Lőrinc sztárfotót is lőtt rólam, és az Admika-PettyCicuk vezette szurkolócsapat is őrjöngött egy sort, bármikor találkoztunk.

Tavaly a Lánchídon olyan rosszul voltam, hogy bele kellett sétálnom, idén ez nem következett be, a Várkert Bazártól az Alagútig tartó szakaszt viszont nem szerettem, az alattomos emelkedőn nehezen kaptattam fel - valahogy nagyon gyenge voltam most az összes emelkedőn, pedig elég sokszor szoktam hídra felfutni. Az Alagút elején Nóri és Ákos szurkolt, örültem nekik, de a mosolyom szerintem ezt nem fejezte ki, inkább vicsorogtam vigyorgás helyett. Az Alagúton viszont jópofa volt átfutni, és a rakpartot is szoktam szeretni. Közeledett a félmaratoni táv, és még mindig nagyon jól álltam, 1:49 lett végül, ezután géleztem megint. Közben viszont már kezdtem érezni a bal oldalamat, a forgómból indult a fájdalom lefelé oldalt a combomban. Próbáltam nem foglalkozni vele, de mivel már tapasztaltam hasonlót, nem örültem neki. Olyan volt, mint az Ultrabalaton előtt, amikor elmozdult a csípőm, de szerencsére nem volt annyira intenzív és durva.

Innentől kezdve próbáltam úgy futni, hogy a bal oldalamat kevésbé terheljem, ne emeljem annyira, ne csapjam le a lábam, inkább a jobb lábammal dolgoztam.És lassultam, sajnos elég jelentősen. Próbáltam kihozni magamból az adott helyzetben a maximumot, de úgy, hogy csak minimális károsodást okozzak magamnak. Jól ki tudom kapcsolni a fájdalmat, és sokáig el tudom viselni, de annak semmi értelmét nem láttam, hogy itt nyomjam, mint egy őrült, és ezzel esetleg egy hosszan tartó sérülést kockáztassak, ami miatt aztán hetekig nem tudok futni.

Innentől kezdve 5:30-5:40-5:50-es kilométerek váltogatták egymást, a frissítőknél volt egy kis gyaloglás, míg rendesen megittam az italomat, aztán futottam tovább. Szerencsére az elindulás nem volt nagyon rossz, májusban amikor a hasonló fájdalom előjött az edzésen, kínszenvedés volt gyaloglásról futásra váltani, most mindenképpen jobb a helyzet, de azért éreztem a forgómnál a kellemetlenséget. Futás közben viszont nem lett rosszabb, nem erősödött a fájdalom, tehát tudtam haladni. A Bálna előtt István és a két kisfia szurkoltak, kiabálta, hogy menjek, mert a 3:30-as iramfutók még csak most mentek el - jót nevettem magamban, hogy őket több mint 20 kilométerrel ezelőtt láttam utoljára, mindenesetre jó kis biztatás volt. A rakpart Pesten most valahogy nem esett jól, úgy éreztem, nem haladok, beértem és elhagytam Bitliszbát, aki először egy görcsölő sporttársnak segített, majd a gyomrát fájlalta, aztán Járosi Tomival futottunk együtt egy szakaszt, de valahol őt is elvesztettem. A Jászainál viszont Admika-PettyCicuk-SzilágyiKaresz olyan szurkolást nyomtak, hogy legszívesebben ott maradtam volna még pár percig, annyi energia jött belőlük.

Az Árpád-hídra való felfutás gyötrelmes volt, örültem volna, ha megjelenik Tresó Gabi egy sörrel, mint tavaly, de nem volt sehol. :) A Margitszigetre befutni sem volt jóleső, itt megettem a harmadik gélt, majd végre jött egy kólás frissítőpont (tőlem már 20-tól lehetne kóla, jólesne), majd a hét elején lefotózott 35 kilométeres tábla, ahol tényleg minden jó volt már. Már csak 7 kilométer volt hátra, ez már tényleg nem sok, próbáltam a haladásra koncentrálni, valami lendületet vinni a futásomba, több-kevesebb sikerrel. A Westendnél utolért Erényi Tamás, együtt haladtunk kb. a 40-es tábláig, itt én tudtam egy picit fokozni a tempót, és nagy nehezen be is értem a célba.

A célban Gabi adta át az érmet, aminek nagyon örültem, de sajnos nem voltam elégedett a versennyel. Eléggé fájt a bal oldalam, kiment az adrenalin, az időm is rosszabb lett, mint amit szerettem volna. Mindenesetre az biztos, hogy az adott helyzetből kihoztam a maximumot, csak az bosszant, hogy ez a maximum alacsonyabb szinten volt, mint amilyet előzetesen vártam magamtól. Mindegy. Ez van. Majd egyszer kijön, aminek ki kell jönnie, és talán futok egy számomra is jó maratont. Mostantól a 3:50:10-es időt kell megjavítanom.

A frissítésem teljesen jól sikerült, a rajt előtt és a kb. 10 kilométerenként megevett géleket jól tudtam hasznosítani, nem volt hányingerem, görcsöm, nem lett hasmenésem. Folyadékból tudtam volna többet fogyasztani, néha szomjasnak éreztem magam, de nem volt vészes, és a kóla is jólesett volna már korábban. Az útvonal nem volt rossz, de nem is volt könnyű, az emelkedők nagyon gyengén mentek, és a lejtőkön nem tudtam visszahozni az elvesztegetett időt. Az időjárás mondhatni tökéletes volt, a rajt után pár kilométerig szemerkélt csak az eső, utána nem, a szél csak néha volt kellemetlen, de sokkal kevésbé volt szeles, mint vártam. A szurkolók szuperek voltak, jó volt a sok ismerős arcot látni. Ami viszont baj volt, hogy nem tudtam magamba mélyedni és csak a futásra koncentrálni, pedig a tempósabb futásoknál erre lenne szükségem. Ebben a zene szokott segíteni, de most csak fél fülben hallgattam, így viszont nem tudtam rendesen kizárni a külvilágot, mindig kizökkentett valami, ha más nem, egy kikerülendő ember. A ruhaválasztásom tökéletes volt, és az új Clifton is jó cipő, bár a jobb nagylábujjamra csinált egy vérhólyagot, ami ki is szakadt, így szépen összevéreztem, de ezt csak a célban vettem észre (valószínűleg a jobb lábra való terhelés közrejátszott ebben).

Ez volt a negyedik hivatalos maratonom, ebből 2 maratont futottam 3:50-es időre, tehát lassan stabil 3:50-es futó vagyok, ami annyira végül is nem rossz - remélem, leszek stabil 3:40-es futó is, és egyszer talán a 3:30-as határt is sikerül áttörnöm. De még mindig azt érzem, hogy az ultrafutás az én igazi világom.

Fotók: BSI, Borsa Miklós, Lőrinc, Anita, saját

Vasárnap itt a maraton, nekem összesen a negyedik hivatalos  (vicces, de több ultrát futottam eddig, mint maratont), és ennek kapcsán jutott eszembe ez az érdekességeket tartalmazó cikk, amit a Wellnessbe írtam nemrég. Jöjjön hát a cikk!

A 42,195 kilométer lefutása igazán nagy teljesítmény, de nem lehetetlen, csak a testrészeid összehangolt és profi együttműködése kell hozzá. Kíváncsi vagy, mi történik a testeddel, mialatt teljesítesz egy maratont?

Azt gondolnád, hogy csak a lábaid dolgoznak, miközben futsz? Tévedés! A maratoni futáshoz szellemileg és fizikailag is a topon kell lenned. Egy átlagos nő a 42,195 km során 2300 kalóriát éget el, és a lábai mellett a teljes testét igénybe veszi  a futás – még az agyat is. Nézzük, mi történik veled, miközben haladsz a cél felé!

Agy

Egy új tanulmány szerint a futás fejleszti mind a rövid-, mind a hosszú távú memóriát, segít megelőzni a memóriavesztést, és a stressz csökkentésében is segít. Van, amit viszont azonnal töröl az agyad: a maraton közben előforduló nehézségeket és fájdalmakat szinte azonnal felülírja a teljesítés öröme, és arra nem is fogsz emlékezni, hogy esetleg valami rossz volt futás közben.

Arc

Az izzadás és a kipirulás elkerülhetetlen, de ahelyett, hogy azonnal elkezdenéd letörölni magadról az izzadságcseppeket, gondolj arra, hogy egy cambridge-i kutatás szerint a megizzadt, kipirult maratonisták igencsak vonzóak a másik nem számára!

Hónalj

Egy átlagos futó akár 3-4 litert is izzadhat a 42,195 km során. A tested az izzadással hűti magát, így a megfelelő hőháztartás, valamint a folyadékháztartás fenntartása érdekében ne fukarkodj a frissítővel futás közben, hanem igyekezz rendszeresen pótolni az izzadás során elvesztett folyadékot.

Has

Amikor futsz, a tested az emésztőszervrendszerből a lábaidba irányítja a vért és az energiát, hogy jobban tudj haladni, emiatt az emésztés lelassul. Előfordulhat, hogy futás közben kellemetlenségeket tapasztalsz hastájékon, például begörcsöl vagy ég a gyomrod, esetleg hányinger vagy hasmenés kínoz majd. Ne ijedj meg, ez szinte természetes, a maratonisták fele hasonló tapasztalatokról számol be. A szervezeted idővel alkalmazkodik, ahogy egyre rutinosabb leszel, úgy lesz kevesebb ilyen problémád.

Gerinc

A maratoni futás végére a testmagasságod kb. 1 centiméterrel kevesebb lehet, mint a rajtnál. Ennek oka, hogy a futás következtében a gerinc rázkódik, és a csigolyák közti porckorongok ideiglenesen összenyomódnak. Ne ijedj meg, 24 órán belül visszaáll az eredeti állapot!

Bőr

Futás közben – legfőképpen a cél előtti kilométereken – a testhőmérsékleted megemelkedik 2-3 fokkal, emiatt kimelegedsz, kipirulsz. A hőmérsékletváltozás miatt is fontos, hogy jól válaszd meg a futóruházatodat: lehet, hogy a rajtnál még fázol egy kicsit, de futás közben és a célban már garantáltan nem fogsz.

Lábak

Hihetetlen szám, de a lábaid egy maraton során több mint 33 ezer futólépést tesznek meg – nem csoda, ha a futás végére elfáradnak. A folyamatos ütődés, dörzsölődés miatt a futók lábán gyakran előfordulnak vízhólyagok, vérhólyagok, kidörzsölődések, és van, akinek a körme is megsérül, belilul, mire célba érkezik a versenyen. 

A cikk megjelent a Wellness magazin 2015/5. számában.

A futás elképesztően népszerű mostanában, hiszen tökéletesen átmozgatja a teljes testet, edzi a szívet, a keringési rendszert, formálja az izmokat. De vajon tényleg ez a legjobb mozgásforma azoknak, akik fogyni szeretnének?

Amikor valaki elkezd futni, rendszeresen eljár és komolyan veszi, hamar kedvező változásokat tapasztal saját magán. Ebbe beletartozik az esetleges fogyás is – ám ez nem mindenkinél történik meg! Hogy miért képesek egyesek fogyni futással, és mások miért nem, arra Góg Anikó személyi edzővel kerestük a választ.

„Ha valaki elkezd mozogni, vagy fogyni szeretne, szinte evidens, hogy valamilyen természetes mozgásformát választ, mint a gyaloglás vagy a futás.” - kezdi Góg Anikó személyi edző. „Ezek elég könnyű, mégis összetett mozgások, ezért sok olyan technikai elemük, összetevőjük van, amikre oda kell figyelnünk, hogy a komplex mozgás gazdaságos, sérülésmentes és örömteli legyen.” A mozgás során számos élettani folyamat megy végbe a testben. „A fogyáshoz a zsírégetésként ismert belső kémiai folyamat szükséges. Fontos kérdés, hogy a test a mozgás során honnan nyeri az energiát: a fogyás szempontjából az az előnyös, ha a zsírraktárakhoz kell hozzányúlnia a szervezetnek. Minden sportmozgás zsírégetéssel jár, ha az a megfelelő energianyerési folyamatokat használja, vagyis megfelelő időintervallumon keresztül, a megfelelő pulzusemelkedést eredményezi.” – mondja a szakértő.

Miből nyersz erőt?

Mindenki hallotta már, hogy zsírégető tartományban érdemes mozogni, vagyis lassan, kényelmesen kell futni, és ettől fogunk fogyni. „A zsírégető tartomány mondhatni városi legenda, mindenki azt gondolja, hogy a zsír akkor ég, ha zsírégető intenzitással, zsírégető tartományban edzünk.” – figyelmeztet Góg Anikó. „Ez egyfelől ez igaz, de ehhez azt is fontos tudni, hogy a szervezet elsőszámú energiaforrása a szénhidrátokból származó glikogén, amely elsősorban az izmokban, májban található, innen vonja el a szervezet, és amíg ez rendelkezésre áll, addig a zsírraktárakhoz, vagyis az elakkumulált energiához csekély mértékben nyúl hozzá!” Tehát nem akkor égeted a zsírt, ha lassan mozogsz feltöltött glikogénraktárak mellett, hanem akkor, ha már nincs hozzáférhető gyors energiaszolgáltató a szervezetedben. „Amíg a testedben van glikogén, addig dominánsan abból nyered a mozgáshoz szükséges energiát, nem pedig a zsírból – még akkor is, ha egyébként alacsony intenzitással dolgozol.”

Használd fel a zsírt!

„A futás akkor fogyaszt, ha megfelelő intenzitással végzed az edzést. Ez az intenzitás egyénenként és edzettségi állapottól függően eltérő, a lényeg az, hogy úgy eddz, hogy eközben a legtöbb izmot aktívan foglalkoztatod, és megfelelő mértékben megemelkedik a pulzusod.” – figyelmeztet a személyi edző. „Ha fogyni szeretnél a futással, akkor az edzést alacsony és magas intenzitásokból álló szakaszokkal, intervallum vagy fartlek jellegű edzésmunkával érdemes kezdeni.” Ezt az edzettségedhez és pillanatnyi állapotodhoz viszonyítva tudod végezni, hiszen nem lehet mindenki számára érvényes pulzustartományokat és időintervallumokat meghatározni. Fuss érzésre gyors és lassú szakaszokat váltogatva úgy, ahogy épp bírod. Ha már úgy érzed, nem tudsz tovább magas színvonalú és minőségű teljesítményt nyújtani, akkor valószínűleg kiürültek a glikogénraktáraid és elérkeztél a zsírraktárak felhasználásához. „A zsírokból nem lehet nagy intenzitású munkát végezni, ekkor állsz be arra az intenzitásra, amikor a tested már a zsírokat használja fel az energianyerési folyamatok során.” – mondja Góg Anikó. „Ha valaki fogyni szeretne, akkor zsírt akar felhasználni, és azt szeretné, hogy a teste megszabaduljon a zsír formájában elraktározott energiától. Fontos, hogy általánosságban nem lehet kijelenteni, hogy ez kb. mennyi idő után következik be, mert ez mindenkinél más, függ az edzettségtől és a glikogénraktárak telítettségétől is.” Az is lényeges, hogy jelentős testsúlyfelesleg esetén a futás nem a legjobb választás, hiszen ütődéssel, rázkódással járó mozgás, nem kifejezetten ízületkímélő, túlsúly esetén pedig még nagyobb terhet ró az ízületekre.

Étkezz okosan!

Sokan beleesnek abba a hibába, hogy elkezdenek futni, és azt hiszik, hogy mivel mozognak, szinte bármit megehetnek – aztán pedig csodálkoznak, hogy bár erősödnek, javul az állóképességük, a fölös kilók mégsem akarnak távozni.

„Ha fogyni szeretnél, akkor a negatív energiamérleg a cél, vagyis hogy a bevitt energia mennyisége kevesebb legyen, mint amennyit mozgás és a napi tevékenységek során felhasználsz. Hajlamosak vagyunk túlbecsülni a mozgás következtében történő energiafelhasználást, és alulbecsülni a bevitt energiát. Ha intenzíven edzel és elégetsz kb. 700 kalóriát, ezt a mennyiséget már egy közepesen kiadós ebéddel vissza tudod pótolni.” – figyelmeztet az edző. Tehát ha sokat futsz, akkor sem ehetsz meg feltétlen bármit.

A fogyás másik kulcsa Góg Anikó szerint a vacsora idején történő energiabevitel, vagyis az az energiamennyiség, melyet a szervezetünk már nem fog felhasználni. „Nem is gondolnád, milyen könnyű feltölteni azt a raktárt, amit edzés során kiürítettél. Az este elfogyasztott szénhidrátoknak – még ha egészséges, összetett, lassan felszívódó szénhidrátok is – magas az energiatartalma és a glikémiás indexe, így könnyen és gyorsan feltöltik a glikogénraktárakat. Mivel este már nem történik aktív munkavégzés és energiafelhasználás, a test ezt nem hasznosítja, viszont elraktározza későbbre, zsír formájában.” Figyelj tehát oda a vacsorádra, ha fogyni szeretnél!

Ugyanígy nehezíti a fogyást, ha feltöltött energiaraktárakkal kezded el az edzést. „Sokan edzés előtt még esznek egy müzliszeletet, megisznak egy sportitalt, mert félnek, hogy leesik a vércukorszintjük, vagy nem lesz erejük, pedig ezek a legtöbbször nem jellemzőek. Nem baj, ha a szervezet a raktárakból fedezi az edzés során fellépő energiaigényt, és minél hamarabb nyúl a zsírokhoz a glikogén helyett.” – állítja a személyi edző. Nem javasolt éhgyomorra sportolni, de a kívánt cél, a testzsír-százalék csökkentésének megvalósulása érdekében a szénhidrátbevitel optimalizálása elengedhetetlen.

Általánosságban jellemző az emberekre, hogy sok felesleges energiát visznek be, a futók pedig azt hiszik, feltétlenül szükségük van energiazselékre és sportszeletekre – de ezek leginkább azoknak kellenek, akiknek nem a fogyás, hanem a minél magasabb teljesítmény elérése a céljuk. „Aki fogyni szeretne a futás segítségével, fontos, hogy hagyja, hogy a szervezete a saját tartalékait vegye igénybe, ne juttasson be plusz energiaforrásokat. Ehhez lényeges tudni, hogy a zsírraktárakat felhasználva nem lesz képes olyan intenzív munkavégzésre, de mivel a fogyás a cél, nincs is szükség erre.” – tanácsolja a szakértő. „Aki fogyni szeretne, mindenképpen próbálja meg két oldalról, diétával és táplálkozással is megtámogatni a fogyási folyamatot, mert az csak így lehet hatékony.”

A cikk a Wellness magazin 2015/3. számában jelent meg.

Fotó: Pinterest

Ilyet még nem csináltam, de most hosszas mérlegelés, magammal való tanakodás, Milán véleményének kikérése után döntöttem: elengedem az októberre betervezett 100 kilométeres versenyt. Ugyan futottam az utóbbi időben, és összeszedtem magam az Ultrabalaton, meg a hosszas nyári szenvedés után, de a felkészülésem mégsem sikerült úgy, ahogyan azt elterveztem. Máskor is voltak porszemek a gépezetben, de még soha nem éreztem azt, hogy ne tudnám teljesíteni a versenyt, amire éppen edzem. Sem 12, sem 24 órás előtt, sem UB előtt nem éreztem még azt, hogy nem akarok odaállni a rajthoz, mert úgysem fog sikerülni. Most ezt éreztem. Hogy hiába szerettem volna 10 órán belül futni a 100-ast, nem fog menni.

A távot magát le tudnám futni, de most nem "csak" azért mentem volna, hogy a táv meglegyen, most az időért mentem volna. És mivel erre nem érzem magam képesnek, ezért - lehet, hogy gyáva dolog - neki sem megyek. Nem akarok csalódni magamban, és nem akarok szenvedni.

Sokáig gyötrődtem, mi legyen, hogy legyen, mert féltem, hogy meg fogom bánni, ha nem indulok, mert mi van, ha mégis sikerülne az időeredmény, de meg sem próbáltam megfutni, és ha ott leszek a versenyen, akkor rossz érzés lesz nem futni. Aztán eljutottam odáig, hogy mégis elengedem a 100-ast, nem indulok el, nincs értelme. Az elmúlt időszak nehéz volt, sokszor borult a jól beállt rendszerem, nem jutottam el futni, vagy nem volt kedvem menni, tényleg nem tudtam odatenni magam a felkészülés hajrájában. Gabival is beszéltem, helyeselte a döntésemet, ő is érezte, hogy most nem úgy mentek a dolgok, mint ahogy az ideális lett volna.

De hogy amit mégis megcsináltam, ne vesszen kárba, azt bele tudom tenni egy maratonba: úgyhogy futok a Budapest Maratonon. Arra, hogy egy maratont koncentráltan lefussak, elég a felkészülésem - remélem, hogy valóban így is lesz, és idén le tudom győzni a mumusomat, vagyis a maratoni távot. Nem megyek konkrét időtervvel, ha sikerül jót futni, esetleg egyéni csúcsot, boldog leszek, ha nem sikerül, akkor sincs baj, mert versenyeztem, jól éreztem magam közben.

Mióta döntöttem, hogy nincs 100-as, valahogy nyugodtabb vagyok, és ez most jó érzés, levettem magamról terhet, felszabadultabban megyek neki az edzéseknek is, és bizakodva várom a maratont, aztán meg a novemberi 6 órást, ami idén is majdnem-szülinapi futás lesz.

Az elmúlt hetekben az edzések mellett részt vettem versenyeken is, csak hogy társaságban legyek, motivációt gyűjtsek, élvezzem a jó hangulatot. Mindkét verseny félmaratonnak indult, de végül majdnem-félmaraton lett belőlük.

Az egyik

Az első félmaraton az IronMan 70.3 Budapest keretében volt, ahová egy céges csapattal mentem. Még az Ultrabalaton után szervezett be maga helyett Nóri futónak - remek érzékkel találta meg azt az időpontot (az UB után 3 nappal), amikor úgy éreztem, hogy egy félmaraton annyira, de annyira könnyű, hogy boldogan vállaltam a feladatot. Persze ahogy közeledett augusztus 22., a verseny napja, úgy akartam volna egyre inkább lemondani az egészet. A csapat miatt nem tehettem, és igyekeztem magam úgy összeszedni, hogy ne hozzak szégyent a társaimra. Egyébként két céges csapattal indultunk, az egyikben három fiú, Laci, Péter és Gergő volt, a másik csapatban Kriszta úszott, Balázs volt a bringás, én pedig a futó. Ez volt életem első triatlonversenye, érdekes volt közelről látni ezt a világot. Azt megállapítottam, hogy ez sokkal macerásabb, mint a futás, irdatlan sok holmi kell hozzá, megvan, mit mikor és hová lehet lepakolni, bedepózni, kirakni, felvenni. És egy ilyen verseny legalább olyan hosszú, mint egy ultra, még ha az ember nem is csinálja végig az egészet: 10-re mentünk ki a Kopaszi-gátra, 10.40-kor volt a rajt, én pedig majdnem 4 órával később indultam el a futásomra a váltás után.

Igyekeztem keményen megfutni ezt a félmaratont, reménykedtem benne, hogy 1.50-en belülit tudok menni. Az idő fura volt, mert nem volt igazán meleg, de azért nekem melegem volt, nem győztem locsolni és hűteni magam futás közben. A frissítésre és az ellátásra panasz nem lehetett, mert az 5 kilométeres körön két helyen is volt frissítő vízzel, izóval, géllel, energiaszelettel, energiaitallal, kólával, vizes szivaccsal, volt minden, amire csak szükség lehetett - igaz, hogy elsősorban az egyéni triatlonisták miatt, de természetesen a váltósok is mindenből kaphattak. A megtett köröket pedig úgy számolták, hogy minden körben kaptam egy színes gumit a csuklómra.

A futás ment, 5 perc körüli tempóban, persze hörögtem és nyögtem nagyokat, de toltam, ahogy tudtam, csak a frissítéseknél lassítottam, kólát és vizet ittam, meg egy gélt ettem meg féltáv után. Az első kör jó volt, a második kör rossz, a harmadik közepes, a negyedik megint jó, mert tudtam, hogy mindjárt vége. Futás közben igyekeztem szurkolni az egyénieknek, de amúgy meg koncentráltam. Rossz volt, hogy nem lehetett zenét hallgatni, nem volt, ami segített volna a tempózásban, nem tudtam jobban befelé figyelni sem, és az egyéni rajtolás miatt nem tudtam senkire sem tapadni, végig egyedül futottam. Ehhez képest 1:44:18-cal értem célba, ami egyéni csúcs lett volna, ha a táv félmaraton lett volna, de nem annyi volt, csak 20,7 km. (Az egyénieknek megvolt a félmaraton, mert ahogy leszálltak a bringáról, már elkezdtek futni, ezt a részt nálunk a bringás futotta a váltás előtt.) De ettől függetlenül elégedett vagyok, mert nem szoktam ilyen (5:02-es átlag) tempóban futni ennyit egyszerre, csak pár kilométereket. Utoljára 2013-ban a félmaratonon futottam ilyen időt, azóta eltelt két év, gyűjtöttem több mint 6000 kilométert a lábaimba, meg egy csomó tapasztalatot, úgy látszik, hogy ezt tudom használni egy-egy gyors félmaraton erejéig (még akkor is, ha közben van rajtam azóta pár plusz kiló).

Mindkét csapat kitett magáért, mindenki jobbat ment, mint előzetesen várta, a csapatszellem doppingolt minket. Mi a vegyes váltók között a 10.-ek lettünk, a fiúcsapat 17.-ként zárt (kb. 10 perccel jobb időt mentek, mint mi.) Jó volt testközelből látni egy ilyen nagyszabású triatlonversenyt, le a kalappal minden résztvevő előtt, de azt hiszem, én maradok kizárólag a futásnál.

És a másik

A Maratonman Depo szervezésében szeptember első hétvégéjén volt az NN családi futónap, a versenyszámok között esti félmaratonnal. Nem mentem volna el rá, de kiderült, hogy az Ultrabalaton résztvevőknek ingyenes vagy kedvezményes a nevezés - éltem hát a lehetőséggel és ingyen beneveztem, gondoltam, egy kis verseny jellegű futás ismét jót tesz majd a motivációmnak. Beszerveztem Dórit is, hogy menjünk együtt, az edzéstervembe is pont belefért a táv úgy, hogy nem kellett sokat pluszban futnom még. Dórival elkocogtunk az 56-osok terére, és 8-kor szépen el is rajtoltunk. Ekkor már furán mocorgott a hasam, és kezdtem sejteni, hogy én sem úszom meg azt a kedves nyavalyát, amivel Milán is küzdött két nappal korábban.

A félmaraton négy körös volt, az első kör elején csatlakozott hozzánk Tibi, majd felbukkant Eszter is, így kocogtunk együtt négyen. Sajnos egyre jobban feszült a hasam, háborogtak belül a dolgok, a gyomrom is megfájdult, semmi se volt jó. Frissíteni pár korty vízzel mertem csak, hogy ne kutyulja meg nagyon a dolgaimat. Nem részletezném, de kénytelen voltam többször megállni pihenni - a többiek meg megvártak, nagyon aranyosak voltak. A pálya nem volt rossz, két helyen is volt szpíker útközben, az egyik Sanyosz volt, akinek köszönhetően iszonyatosan menőnek éreztem magam, mert mindig bemondta a nevem, és hogy UB egyéni teljesítő vagyok - még akkor is, ha ez most egyáltalán nem látszott a mozgásomon. A négy kör lassan, de biztosan eltelt, a végén Zoli is megjelent, kifutott utánunk. 2 óra 5 perces idővel érkeztünk be a célba, ami a sok megállásnak köszönhetően nem a legjobb, de mivel edzeni jöttünk, és én sokat szenvedtem, fogjuk rá, hogy elfogadható. A táv itt is rövidebb lett, 20,1 kilométer, tehát ez sem lett egy igazi félmaraton - mondjuk nem bánom, mert így hamarabb mehettünk haza. A hangulat jó volt, a társaság jó volt, szereztem egy újabb érmet és egy újabb pólót a gyűjteménybe.

A következő versenyem ismét egy félmaraton, méghozzá a Wizz Air, ami most már tutira 21 kilométer lesz, és iramfutóként 2 órás időre kell lehoznom. Ha 2 órás félmaratont szeretnél futni, gyere te is! :)

(Ezt a szösszenetet még valamikor a kezdet kezdetén írtam, amikor elindultam a futóbolondsághoz vezető út legelején - de így pár ezer kilométerrel később sem igen találok benne kivetnivalót, és egyetértek minden szavával.)

Ha szóba kerül a futás, a legtöbb ember nem érti, mi a jó abban, ha az egyik lábunkat a másik után rakjuk, és közben lihegünk. 

Nem szoktam ilyen sokkal egy verseny után beszámolót írni, és bár a Suhanj6!-ot idén csak edzésnek szántam, mégsem maradhat ki az irományaim sorából. :)

Idén egyáltalán nem terveztem a Suhanj6!-ot, már a tavalyi feladás után eldöntöttem, hogy ebben az évben nem indulok rajta, mert sem 2013-ban, sem 2014-ben nem ment jól ez a futás, mindig gondok voltak a hasammal, teljesen felborítja a szervezetemet az, ha éjjel futok. (Csak akkor megy normálisan az éjszakai futás, ha még nappal elkezdem, bár ott a fokozódó fáradtság jelent problémát.) Nem is nagyon tudtam, mikor van a verseny, bár Kladnoban Zoli emlegette, hogy egy hét múlva lesz, de nem foglalkoztam vele, nem érintett.

A verseny hetében szerdán megkaptam a következő adag edzésem, benne egy vasárnapi 50 kilométerrel, majd a Facebookon láttam a versenyinfókat, és megfordult a fejemben, hogy mégis el kellene menni és ott lefutni az edzést. Az ötletet akkor elvetettem, és egészen a péntek délelőtti edzésig nem is jött elő újra: ám akkor az a tizenpár kilométer is olyan nyögvenyelős volt a hőségben, hogy hazaérve közöltem Milánnal, hogy a hosszúmat szombat éjjel fogom lefutni a Suhanjon, nem vagyok hajlandó egyedül futni a 35 fokban nappal. Különben is szükségem van arra, hogy visszanyerjem a motivációmat, és ismét visszataláljak arra az útra, amin eddig haladtam. Futok természetesen, szeretem is, de mégsem vagyok feltétlenül motivált a jövőt illetően. Hátha egy jó hangulatú verseny segít ebben. Mostanában 20 kilométer felett egyáltalán nincs hangulatom a futáshoz, és ebben a melegben különösen nehéz megemészteni egy 50-es gondolatát. Úgyhogy hirtelen felindulásból gyorsan be is neveztem - megkaptam a szuper 77-es rajtszámot - , majd leszerveztem az utazásomat is: Zolihoz kéreckedtem be, úgyhogy kb. háztól házig volt fuvarom.

Szombat délután összekészítettem a kis motyómat, amikre egy hosszú edzésen szükségem lehet, mondjuk ennyi mindent nem vittem volna magammal, ha tényleg edzésre megyek, de próbáltam rendesen felkészülni. 9-kor átslattyogtam Zoliék lépcsőháza elé, jött Joci is, útközben felvettünk még egy futót, Emesét, aztán Szigetmonostoron egy kis kavarás után meg is érkeztünk a helyszínre. Csomó ismerős volt, jó volt a hangulat, és kedvem volt a futáshoz is - biztosan azért, mert nem volt dög meleg, és volt társaság is. Lecuccoltunk (közel volt a WC is), átöltöztünk - eközben az asztalunkról valaki ellopta a jéghidegre behűtött kólámat, remélem, jólesett az illetőnek.

Gyorsan eljött az éjfél, a rajt előtt néma csenddel tisztelegtünk SC Béla előtt, aztán nekilódult a tömeg. Az elején lassan haladtam, aztán ahogy eloszlottak a futók, könnyebben tudtam a saját tempómban haladni. Az edzésemben volt 15 km lendületes, ezt az elején szerettem volna lezavarni. Persze az éjszakai futás mindig csalóka, azt hiszi az ember, hogy marha jól halad, közben lassabb - de azért a futásomat sikerült lendületesre venni. 1 óra környékén kezdett el morajlani a hasam, de nem zavart, hiszen edzeni mentem, az 50 km bőven bele fog férni a 6 órás időtartamba, még ha közben kényszerpihenőket is kell tennem. Meglátogattam a toalettet, majd mentem tovább. Figyeltem a frissítésre, ittam, eszegettem, egészen jól ment a futás is, a kedvem is jó volt. Sokszor futottam légüres térben, pedig jó lett volna összeállni valakivel és együtt futni, de ez nem igazán jött össze, max. tíz-húsz méterekre. 2 óránál megint tartottam egy megállást, ez az elsőnél hosszabbra sikeredett, viszont éreztem, hogy végre mindentől megszabadultam, amitől meg akartam. Innentől szinte eseménytelenül telt a futás, Zoli kiállt, Jocival jó hangulatban biztattak, én is hajráztam az ismerősöknek, Maráz Zsuzsival, Tibikével (ők lettek a győztesek a végén) Bozóttal, Andival, Vikivel, Johnnyval sokszor integettünk, a Bori-Krisz-CséTomi csapat tagjai is minden alkalommal biztattak, a Nike busztól Ákos és Sanyosz kiabált többször - szóval a hangulat jó volt, a kilométereim is gyűltek, ha nem is fénysebességgel.

De a lényeg, hogy az 50 kilométeres edzést teljesítsem, megvolt, és még rá is tudtam húzni 4,3 kilométert a 6 óra lefújásáig. Ezzel összejött egy 100 kilométeres hét, amilyenem már jó régen volt, kellemesen, de nem durván elfáradtam, a lábaim jól voltak, picit a csípőmet éreztem az aszfalt egyenetlensége és a sok egyirányú fordító miatt (persze arra fordultunk, amelyik oldalam fájni szokott), de ez sem volt vészes. A lefújás után megmosakodtam, átöltöztem, összepakoltunk, és el is indultunk haza, 8 órakor, mire itthon a fiúk felébredtek, már itthon is voltam.

Ez volt az első olyan versenyem, ahová úgy mentem, hogy nem veszem komolyan, csak edzem egyet, tényleg!, és úgy gondolom, jól sikerült. Kell ilyen is, amikor nem nyomasztom magam a teljesítéssel, az elérendő számokkal, a nagy célokkal, nem cipelek lelki terheket. Az egy héttel korábban, a kladnoi 24/48 óráson összefutkosott 40 kilométer és ez a futás is jót tett, javított a kedvemen és a hozzáállásomon is, és remélhetőleg, ha ez a brutál meleg végre befejeződik, hamarosan minden olyan lesz, mint tavasszal, a nagy versenyek előtt, és az őszi szezonra nem csak felkészült, de kellően motivált is leszek. 

A sok edzés mellett van még egy dolog, ami nagyon fontos ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújthassunk a futásban: a pihenés, regenerálódás. A futás eléggé meg tudja terhelni a szervezetet, a testnek pedig jár egy kis feltöltődés. Erre egy csomó jó megoldás van, bár nem vagyok profi, de azért szerintem hasznos lehet, ha leírom, én milyen módszereket alkalmazok arra, hogy a lehető legjobb erőben tudjam újra és újra megkezdeni az edzéseket.

Alvás

Azt hiszem, ez a legfontosabb. A futónak aludnia kell, minél többet, annál jobb. Fáradtan, kialvatlanul, vagy a normális mennyiséghez képest kevés alvással a futópályán is nehezebb teljesíteni. Persze, egy ideig kevés alvással is el lehet futkosni, de például egy maraton, vagy egy ultra előtt rendkívül nagy jelentősége van annak, mennyit is aludtam a verseny előtti napokban, hetekben. Emlékszem, amikor a szülés utáni első 12 órámat futottam (egy 13 hónapos baba anyjaként, 13 hónapja kialvatlanul), sokkal hamarabb rám tört a fizikai fáradtság, mint amire előzetesen számítottam. Akkor értettem meg, hogy igen, többet kellene aludni ahhoz, hogy jobban menjen a futás. Ha tehetem, akkor hétvégén a hosszú edzés után lefekszem aludni - szerencsére a gyerkőc még alszik ebéd után, így mikor ő alszik, én is le tudok pihenni. És a nagy versenyek előtt is próbálok a lehető legtöbbet aludni, hogy minél kevésbé legyek fáradt - vagy összejön, vagy nem.

Nyújtás

Minden futás után igyekszem egy kis időt szakítani a nyújtásra, ha többet nem, akkor 5 percet, hogy a futás során megrövidült izmaimat megnyújthassam. (És persze már a nyújtásról is írtam, itt.) A nyújtást rendkívül hasznosnak gondolom, még akkor is, ha miközben csinálom, nem mindig kellemes. De így a testem talán kicsit hamarabb összekapja magát, és az izomláznak, izomgörcsöknek is kisebb az esélye. Elsősorban a lábamra, a csípőmre és a farizmaimra szoktam koncentrálni a nyújtáskor - utóbbiakra főként az Ultrabalaton előtti csípő-elmozdulás miatt.

SMR henger

Remek önkínzó eszköz az SMR henger (korábban már itt írtam róla), nagyon hasznos, és nagyon könnyű használni. A kis puklijai segítségével nagyon jól fel tudja lazítani a bekötött izmokat, kimasszírozza a csomókat, ellazít - mondjuk, amikor csinálom, eléggé tud fájni, de megéri. Segít a sérülések megelőzésében is, és helyettesíti a masszőrt, míg el nem jutok egy alapos nagygenerálra.

Masszázs

Igyekszem havonta egyszer eljutni masszázsra, egyrészt a hátamat és a derekamat szoktam rendbe tetetni, mert az ülés-futás kombó eléggé igénybe tudja venni, de a combjaimat és a vádlijaimat is mindig alaposan átmasszíroztatom. A masszázsra azt szoktam mondani: akkor jó, ha fáj - vagyis közben nem mindig kellemes a nyomkodás, ropogtatás, de utána szinte újjászületek.

Gyógytorna, manuálterápia

Szerencsére eddig nem volt rá olyan nagyon sokszor szükségem, de egy-egy sérülés, fájó vagy elmozdult testrész esetén érdemes lehet gyógytornász segítségét kérni, én is így tettem tavaly a bokasérülésem idején, és idén a csípőm kapcsán. Személyre szabott kezeléssel, gyógytornagyakorlatokkal, manuálterápiával és sok egyéb módszerrel a gyógytornász segíteni tud abban, hogy a test ismét jól és problémamentesen működhessen. És abban is segíthet a gyógytornász, hogy olyan gyakorlatokat mutasson, amik segíthetnek a futóteljesítmény javításában, mert specifikusan erősítik meg a futáshoz leginkább használt izmokat, és segítenek egészségesnek maradni.

Fehérjepótlás, aminosavak

Az izmokat belülről is érdemes megtámogatni egy-egy edzés után, hogy ne épüljenek le, hanem inkább erősödjenek, formálódjanak. Edzés után 20-30 percen belül érdemes elfogyasztani egy adag fehérjét egy kevés gyorsan felszívódó szénhidrát társaságában, hogy a fáradt, igénybe vett izmok újra táplálékhoz jussanak, és ne kezdjék el önmagukat felemészteni. A fehérjétől nem kell félni, szerintem nagyon jó dolog, nem lesz tőle bodybulilder az ember, de a testen lévő izmok hálásak lesznek érte. Az aminosavak is fontosak ilyenkor, mert szükségesek a fehérje beépüléséhez, én BCAA-t szoktam bevenni edzés után.

Sportkrémek

Ha a szokásosnál fáradtabbnak érzem a lábaimat, akkor előfordul, hogy valamilyen krémhez nyúlok, és alaposan bemasszírozom vele a lábaimat. Leggyakrabban Perskindol krémet vagy Rozmaring krémet használok, mindkettő enyhíti az izomláz tüneteit, és kellemesen lehűti a lábaimat. Lehet, hogy csak placebo, de azért használom.

Kompressziós szár

Lehet, hogy ez is placebo, de én bizony rendszeresen használom, hosszú futásokon is, és versenyek után is. Hiszek benne, hogy a kompressziós szár valóban segíti a vér áramlását, és azzal, hogy nyomást gyakorol az izmokra, segíti azok működését és regenerálódását is.

+ Lelki regeneráció

A futás néha a lelket is megviseli, van, hogy nincs motiváció, és a sikereket és az esetleges kudarcokat is fel kell dolgozni. Nekem ebben sokat segít ez a blog, hogy leírom az élményeimet és a gondolataimat, meg az is, hogy a szeretteimet "traktálom" a futással kapcsolatos agymenéseimmel. Így tudom könnyebben megemészteni a velem történteket, és így tudok újra és újra motiválttá és magabiztossá válni a céljaimat illetően. (Most is épp ezen a folyamaton megyek keresztül, és keresem a további célokat.)

Nem mondom, hogy mindig csúcsformában vagyok, és mindig tökéletesen megy a futás, de ha odafigyelek a pihenésre és a feltöltődésre, egy kicsivel mindig jobban mennek az edzések és a versenyek.

És Te hogyan regenerálódsz?

Három hét telt el az Ultrabalaton óta, ezalatt sikerült egészen jól "feldolgozni" az élményt. A verseny utáni hétfőt pihenéssel töltöttem, leginkább vízszintesben éreztem jól magam, kedden viszont már mentem dolgozni, mondjuk még lifttel mentem fel a másodikra, a lábaim elég merevek voltak, és a talpamon fájt a kidörzsölődés. Szerdára jobban voltam, kezdett megjönni a kedvem a futáshoz, egészen péntekig bírtam a futófelszerelésem nélkül. Fizikailag elég fáradt voltam még, de a lelkemnek kellett az érzés, hogy futok, vasárnap is kocogtam egy kicsit. Aztán nyaggattam Gabit, hogy adjon edzéstervet, hogy legyen mit csinálnom, mert a megszokott kereteim közül kiszabadulva nem igazán tudok mit kezdeni magammal, hiányzott a bevált rutin.

Voltam Vandánál "kárfelmérésen", egész szépen a helyén van minden a derekamban és a csípőmben, úgyhogy ezt az állapotot kell most már megőriznem, ennek érdekében csinálom a gyakorlatokat, amiket kaptam, erősítek, nyújtok, hengerezek sokat.

Közben Gabival kitaláltuk a további futó-menetrendet is, hogy hogyan tovább. Augusztusban céges csapatban részt veszek a budapesti Ironman 70.3-on, én leszek a futó, aki egy félmaratonnal zárja a versenyt. Egy félmaratont álmomból felkeltve is le tudok futni, de azért szeretnék egy tűrhető időt is produkálni.

Aztán a következő nagy verseny októberben a 100 kilométeres OptiVita futam lesz, ezen szeretnék egy magamhoz képest jó eredményt elérni. 100-on 10:32 a legjobb időm, ezt a márciusi 12 óráson sikerült elérni "részeredményként", ennél mindenképpen jobbra fogok törekedni, és ha esetleg 9-essel kezdődne az eredmény, akkor nagyon örülnék. Ezért persze dolgozni kell. Elkezdtem súlyzózni is végre, a felsőtestem iszonyatosan gyenge, úgyhogy erősen rám fér, hogy picit megdolgoztassam.

Most még nem vagyok teljesen csúcsformában, picit érzem a fáradtságot, és az elmúlt egy-másfél hétben aludni sem aludtam jól valami miatt, biztos ez is bennem van. De remélem, hogy hamarosan alakulok, és a nyári szabadság alatt rendesen ki is tudom magam pihenni. Elég sokat dolgoztam az utóbbi időben, amivel semmi  probléma, de azért érzem, hogy ez is fárasztó akkor is, ha amúgy szeretem a munkámat.

Pár napig rajtam volt a verseny utáni üresség, amikor nem tudok magammal mit kezdeni, mert a nagy célok megvoltak, a következő meg még elég messze van. De ez az időszak jó volt arra, hogy átgondoljam, mi mindent értem el az elmúlt években. Eszembe jutott a 2012-es önmagam, aki pár hónappal a szülés után félmaratonra készült, és egyszerűen képtelen volt 13 kilométert lefutni egyben. Kicsit nyekeregtem, de aztán helyére kerültek a dolgok, meg tudtam csinálni az edzéseket, a félmaratont, és elindultam azon az úton előre, amin most is járok, és még mindig jó messzire vezet. Furcsa érzés belegondolni, honnan hová jutottam, de összességében elégedettséggel tölt el, és csupa olyan emlék jön elő, amik jók és büszke lehetek rájuk.

Mi lesz még a nyáron? Kimegyünk Kladnoba (Csehország) augusztus 1-jén a 24/48 órás versenyre, ahol, bár fáj érte a szívem, futni nem fogok, csak segítek Milánnak, aki 24-ezik - legfeljebb vele futok majd pár kört, ha igényli.

A szénhidrátos diétát tartom, egészen jól ráálltam, nem okoz problémát, ha néha elcsábulnék, akkor próbálok diétás édességet enni, és a nagy kedvencemből, a fagyiból is nyírfacukrosat választok.

Röviden most ennyi a helyzet, futkározom, aztán meglátjuk, mi lesz ebből.